Ha találós kérdés lenne, hogy ki az az egyetlen amerikai férfi labdarúgó, aki pályára lépett 4 különböző világbajnokságon, sokan valószínűleg Clint Dempsey-t, Landon Donovant, esetleg Tim Howardot mondanák. De nem ők birtokolják ezt a kitüntető címet, hanem DaMarcus Beasley. Az indianai születésű balszélső vasárnap 37 évesen végleg szögre akasztja a cipőt.

"Sosem én voltam a legjobb játékos a pályán és nem én voltam a legrosszabb sem. De azt hiszem, a mentalitásom topkategóriás volt. Én ezt tettem hozzá a játékhoz. Ez nem csak gólokban és gólpasszokban nyilvánult meg, hanem abban, hogy minden apróságot igyekeztem jól csinálni. Elvégeztem a piszkos munkát és a pluszfeladatokat, ami ahhoz kellett, hogy megnyerjünk egy mérkőzést." - mondta az Amerikai Labdarúgó Szövetség hivatalos oldalának a 126 válogatottságig jutó labdarúgó.

Ezzel a mentalitással pedig messzire lehet jutni, mind földrajzi, mind szakmai értelemben. Az indianai Fort Wayne-ben született Beasley a japán/dél-koreai, a németországi, a dél-afrikai és a brazíliai világajnokság mellett klubszinten is bejárta világot. Lehetőséget kapott a Bundesligában, az angol Premier League-ben, a holland Eredivisie-ben, a mexikói Liga MX-ben, valamint a skót Premier League-ben és az MLS-ben. Pályára lépett és gólt is szerzett az UEFA Bajnokok Ligájában és a CONCACAF Bajnokok Ligájában is. Karrierje során összesen 17 különböző trófeát nyert, ami szintén egyedülálló eredmény az amerikai játékosok körében.

Pedig Beasley szülőföldje, Indiana nem számít a labdarúgás melegágyának. Még Beasley édesapja, Henry Beasley sem tudott sokat a sportágról, noha ő maga is sokat sportolt: kosarazott és amerikai futballozott.

"Noha apa soha nem focizott, de szimpatikus volt neki ez a sport, mert látta, hogy jót tesz a gyerekeinek. Sokat voltunk szabad levegőn, nem kallódtunk az utcákon, futkározunk és tanulunk valamit a csapatszellemről." - mesélte Beasley a Fort Wayne-i Business People magazinnak.

A kis DaMarcus testvérével, Jamallal félórányi sétatávolságra járt el egy ifjúsági focicsapathoz, a Fort Wayne SC-hez.

Később a középiskolában, South Side High Schoolban is folytatta labdarúgó-karrierjét. Tehetségére hamar felfigyeltek, így 16 évesen a kaliforniai Brandentonban található bennlakásos fociakadémiára került, ami az egyetlen ilyen intézmény volt abban az időben az Egyesült Államokban.

1999-ben érkezett el pályafutása első komoly mérföldköve: az akkor még bal oldali támadó középpályásként szereplő Beasley-t beválogatták az új-zélandi U17-es világbajnokságra utazó amerikai keretbe. Olyan futballisták oldalán szerepelhetett, mint Landon Donovan, Kyle Beckerman, vagy Oguchi Onyewu, akikkel később felnőtt-szinten is együtt játszott. A jenkik végül az elődöntőig jutottak, ami a mai napig a legjobb eredményük egy U17-es tornán. Landon Donovan kapta a vb legjobb játékosának járó Aranylabdát, Beasley pedig a második legjobb labdarúgónak járó Ezüstlabdával gazdagodott. A két trófeát Sir Bobby Charlton, a Manchester United és az angol válogatott legendája adta át nekik.

"Meglepett az eredmény. Éreztem, hogy jól játszottam azon a vb-n, de nem gondoltam volna, hogy engem választanak a második legjobbnak. Hatalmas élmény volt találkozni Sir Bobby Charltonnal. Utólag csak azt bánom, hogy melegítőnadrágban vettem át tőle a díjat." - mesélte nevetve egy interjúban.

Az U17-es torna után a klubkarrierje is beindult. A játékjogait birtokló Los Angeles Galaxy egyetlen lejátszott mérkőzés nélkül elpasszolta őt a Chicago Fire-nek, melynek vezetői a vb után nagy lehetőségeket láttak benne. Így közel 20 év távlatából minden bizonnyal máshogy látnák az akkori helyzetet a kaliforniai klub vezetői...
De kár ezen merengeni, mert Chicago ideális otthon lett Beasley számára. 18 évesen szinte rögtön alapember lett, ami az akkori MLS-ben ritkaságnak számított. Gólokat lőtt és gólpasszokat adott. Karrierjének első rájátszásában 3 assziszttal jelentkezett és közben kupagyőzelemhez is hozzásegítette csapatát.

Ezt követően szezonról-szezonra jobban teljesített. A szurkolók 2001-ben és 2002-ben beszavazták az MLS All Stars keretébe, 2003-ban pedig a szakmai zsűri voksolta őt az év csapatába. Utóbbi esztendőben megnyerte második US Open-kupáját és karrierje első és egyetlen alapszakasz-aranyérmét.

Közben a válogatott sikerek sem kerülték el Beasley-t. Bekerült a felnőtt nemzeti csapatba, második meccsén rögtön gólt is lőtt a Dél-Korea elleni felkészülési találkozón. Majd 2002-ben megnyerte pályafutása első CONCACAF Aranykupáját (később ezt még 3 követte, Landon Donovannel holtversenyben rekorder ezen a téren). Ekkor még nem számított alapembernek, így nagy meglepetés volt, amikor nyáron behívót kapott a világbajnokságra utazó felnőtt nemzeti csapatba. A 20 éves Beasley és a szintén 20. életévében lévő Landon Donovan voltak az egyedüli 24 év alatti játékosok Bruce Arena keretében.

"Hihetetlenül izgultam az első vb-meccsem előtt. Nem tudtam, mire számítsak, hiszen ez mégis csak egy világbajnokság. Ráadásul az egyik topfavorit Portugália ellen játszottunk, olyan futballisták ellen, mint Rui Costa és Luis Figo. Senki sem adott nekünk esélyt. Ennek ellenére 3-0-ra vezettünk és végül 3-2-re nyertünk. Hatalmas, korszakos pillanat volt ez az amerikai labdarúgás történetében. Nekünk, játékosoknak is, de a szurkolóknak is, akik a tévén nézték. Szerintem ezt senki nem fogja elfelejteni."- emlékezett vissza később Beasley.

Bruce Arena rizikója végül nem csak ezen a meccsen bizonyult kifizetődőnek. Mindkét fiatal, Beasley és Donovan is remek teljesítménnyel járult hozzá ahhoz, hogy a jenkik a negyeddöntőig meneteljenek a tornán. Beasley a villámgyors és robbanékony játékával köszönhetően kiérdemelte az amerikai szurkolók szeretetét és vele együtt a rendkívül találó "RunDMB" becenevet.

2004-ben Beasley teljesítményére már Európában is felfigyeltek. Szerződtette őt a Guus Hiddink által vezetett PSV Eindhoven.

A PSV-vel addigra már 4 bajnoki címet nyerő Hiddink pontosan tudta, hogy Beasley különleges játékos, hiszen gyakorlatilag a Chelsea-hez távozó Arjen Robben helyére igazolta őt. Az MLS-ből érkező játékosok kapcsán akkoriban nem volt jellemző az ilyen mértékű bizalom. De Beasley kivételes tehetség volt.

Nem is okozott csalódást: minden erőlködés nélkül vette fel az európai tempót. Első évében 10 gólt lőtt és 11 gólpasszt osztott ki, ebből 4-szer a Bajnokok Ligájában volt eredményes. Ő lett az első amerikai, aki pályára lépett egy BL-elődöntőben. Azt a párharcot végül csak idegenben lőtt gólokkal tudta megnyerni a Maldinit, Pirlót, Seedorfot, Kakát és Sevcsenkót felvuntató AC Milan. Beasley-nek ekkoriban olyan csapattársai voltak, mint a későbbi Manchester United-játékos Park Ji-sung, a Barcelonában alapemberré váló Philip Cocu, vagy a legendás romboló Mark van Bommel.

Végül két szezont töltött Hollandiában, ez alatt két bajnoki címet és egy kupát nyert. 2006-ban a Premier League-be került, kölcsönjátékosként megszerezte őt a Manchester City. Angliai időszaka aztán nem alakult túl jól. Sérülések miatt csak 22 találkozón tudta vállalni a játékot, ezeken 4 gólt szerzett és 1 gólpasszt osztott ki.

Ami a válogatottat illeti: 2005-ben gólkirályként ünnepelhette második Aranykupa-győzelmét. 2006-ban azonban már nem volt mit ünnepelni: a németországi világbajnokságon nagy meglepetésre már a csoportkörben búcsúzott az amerikai válogatott. Sovány vigasz volt Beasley számára, hogy ő adta a gólpasszt Clint Dempsey-nek a Ghána elleni mérkőzésen, ami a jenkik egyetlen gólja volt azon a tornán.

2007-ben Manchesterből északabbra költözött és a skót Premier Leauge gigászához, a Glasgow Rangershöz szerződött. Három szezont töltött Skóciában, 43 mérkőzésen 6 gólt szerezve, 12 gólpasszt kiosztva. A Rangersnél sem kerülték el a sérülések, melynek következtében nem igazán tudott állandó kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtani. Ráadásul egyéb megpróbáltatásokat is el kellett szenvednie: skót karrierje elején heves rasszista támadások érték, 2010-ben pedig Molotov-koktélt dobtak a háza előtt parkoló autójára.

De azért így is voltak pozitív pillanatai a hároméves skót kalandnak: a Lyon elleni Bajnokok Ligája mérkőzésen például a Rangers mindhárom góljában szerepet vállalt. Egyet maga lőtt, kettőnek az előkészítésében segédkezett. Őt választották a találkozó legjobbjának. Végül két bajnoki címmel, két kupagyőzelemmel és két ligakupa-győzelemmel a zsebében búcsúzott el a Rangers közönségétől 2010-ben.

Válogatott színtéren is zajlottak az események eközben: 2007-ben harmadik Aranykupáját nyerte (a nagy rivális Mexikót verve a döntőben), majd 2009-ben tagja volt a Konföderációs Kupán ezüstérmet szerző amerikai csapatnak. Ezt követően 2010-ben beválogatták karrierje harmadik világbajnokságára. Sokak szerint az volt minden idők egyik legerősebb amerikai csapata. Bob Bradley együttesében végül egy vb-meccsen kapott szerepet: az Algéria ellen drámai körülmények között megnyert 1-0-ás győzelem során. A 80. percben csereként pályára lépve a gyepen ünnepelhette Landon Donovan drámai hosszabbítás-beli találatát, mely a mai napig élénken él a jenki fociszurkolók emlékezetében. Érdekesség, hogy ezen a találkozón játszott karrierje során először balhátvédként, ami idősebb korára állandó pozíciója lett.

A vb után Németországba igazolt, a Hannover együtteséhez. A Bundesligában, egy újabb topbajnokságban próbálhatta ki magát. A Hannovernél ráadásul amerikai csapattársa is volt, a klublegenda Steve Cherundolo személyben. De a jenki társaság ellenére nem jól sült el ez a csapatváltás. Beasley térdsérülést szenvedett és csak 4 találkozót tudott játszani a 96-osok színeiben.

Felépülése után nem csak országot, hanem kontinenst váltott, de még nem az MLS következett. Az amerikai egy merészet húzva a Liga MX-ben szereplő Puebla ajánlatát fogadta el. Három szezont töltött Mexikóban, ahol ugyan kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott, de a világot nem váltotta meg (89 meccs/11 gól/12 gólpassz). A válogatott behívók 2010 után kezdtek elmaradozni.

A nemzeti csapatba 2013-ban tért vissza, amikor váratlanul behívta a keretbe őt Jürgen Klinsmann, akkori szövetségi kapitány. A meglepetés pedig csak fokozódott, amikor kiderült, hogy milyen pozícióban számol vele a német szakember: a balszélső támadó középpályást baloldali szárnyvédő posztjára tette. Ahogy később kiderült, ezzel új lendületet adott Beasley karrierjének.

Az akkor 31 éves játékos gyorsasága ugyan már nem volt a régi, de továbbra is jelentős munkabírása volt, amit az évek során összegyűjtött tapasztalatával ötvözve remekül hasznosított új pozíciójában. Felfutásai és beadásai pedig ugyanolyan életveszélyesek voltak, mint fiatalon.

"Az évek során felhalmozott rutinjának köszönhetően nagyon letisztult DaMarcus játéka, nagyon megbízható futballista lett, ami kulcsfontosságú ebben a pozíciban. Maximálisan koncentrál a védekező feladatára és a tapasztalatának köszönhetően pontosan tudja, mikor van lehetőség arra, hogy fellépjen egy támadással. Emellett hihetetlenül nagy magabiztosságot sugárzoz." - mondta róla Klinsmann.

Beasley reneszánszát élte új pozíciójában: 2013-ban alapember lett a vb-selejtezőkön, így pályán volt és a jenkik egyik legjobbjaként tündökölt a Mexikó ellen idegenbeli 0-0-ás döntetlen során. Ez volt mindössze a második alkalom az amerikai válogatott teljes történetében, hogy tétmérkőzésen pontot loptak a nagy rivális otthonából.
A vb-selejtezők mellett 2013-as CONCACAF Aranykupára is meghívót kapott, ahol már a csapatkapitányi posztot is megkapta.

"Én nem egy hangos vezető vagyok. Én nem fogom leordítani senki fejét a pályán vagy az öltözőmben. A szám helyett a lábammal igyekszem példát mutatni. Alázattal és odaadással akarom inspirlni a csapattársaimat. Én úgy játszom minden meccsen, mintha az az utolsó találkozó lenne a karrieremben." - mondta csapatkapitányi filozófiájával kapcsolatban.

A kapitányi karszalag birtokában a torna végén Beasley emelhette magasba az első helyért járó trófeát, ami karrierje 4. Aranykupa-győzelmét jelentette. Ezzel utolérte a jenkik rekorderét, Landon Donovant.

De a legfontosabb rekorddöntés 2014-ben következett be: Jürgen Klinsmann ugyanis benevezte Beasley-t a világbajnoki keretbe. És mivel régi barátja, Landon Donovan hatalmas meglepetésre nem kapott behívót, ezzel Beasley ölébe hullott a lehetőség, hogy ő legyen az első amerikai játékos, aki négy különöző világbajnokságon is pályára lép. Meg is ragadta ezt a sanszot: az amerikaiak összes meccsén végig ott volt a gyepen, így jelentős szerepet vállalt abból, hogy a jenkik továbbjussanak a G-jelű "halálcsoportból" és aztán a legjobb 16 között 120 perces csatára késztessék Belgium együttesét.

Beasley a világbajnokság után elérkezettnek látta az időt a hazatérésre és aláírt a Houston Dynamo együtteséhez.

"Hihetetlen változáson ment át az MLS ahhoz képest, amikor elhagytam a ligát. Az edzőközpontok, a stadionok mind világszínvonalúak. Elég megnézni a Houston létesítményét. Amikor itthagytam ezt a ligát még megtűrt albérlők voltunk az össze-vissza vonalazott amerikai futball-stadionokban. Most gyönyörű labdarúgópályák vannak mindenütt." - fogalmazott a szerződése aláírását követően.

Beasley egyúttal pedig bejelentette, hogy többet nem lép pályára a válogatott mezében. Ezt a döntését aztán 2015-ben Klinsmann kérésére visszavonta és visszatért a balul sikerült 2015-ös Aranykupára, ahol a jenkik csak a 4. helyen végeztek. Válogatott karrierjét aztán a szintén katasztrofális véget érő 2018-as vb-selejtezőkön fejezte be.

Szerencsére klubszinten vidámabb pillanatok kísérték pályafutása utolsó éveit. 2015-ben őt választották a Houston legjobb védőjátékosának és bekerült az MLS All Star-csapatába, amit 2017-ben megismételt. 2018-ban pedig pályafutása utolsó trófeáját nyerve elhódította a US Open-kupát. Ezzel 3 különböző országban (Hollandia, Skócia, Egyesült Államok) lett kupagyőztes, összesen 6 alkalommal, ami szintén egyedülálló eredmény a jenki labdarúgásban.

A 2019-es szezon jelentős részét egy komolyabb térdsérülés miatt kénytelen volt kihagyni. Azonban karrierjét nem a lelátón, hanem mindenképp a pályán szerette volna lezárni, ezért végigcsinálta a megterhelő rehabilitációs folyamatot és a szezon végére visszatért a csapatba. A Houston nem remekelt a hiányában: már korábban eldőlt, hogy nem jutnak be a rájátszásba. Így Beasley vasárnap egy csapata számára tétnélkül mérkőzésen húz utoljára focicsukát az MLS alapszakaszának utolsó fordulójában.

RunDMB nagy futása véget ér.

"Úgy akarom befejezni, ahogy elkezdődött. Focizva.

Úgy, hogy megpróbálok megnyerni egy szimpla meccset. 

Minden fanfár nélkül.

A játékot tisztelve, jól futballozva.

Annak idején nem reflektorfényben indult ez a kaland. Nem akarom, hogy reflektorfényben végződjön.

Ez ilyen egyszerű."

A cikket írta:
Kun Tamás,
a Jenkifoci blog szerzője

Amerikai legendák és trófeák foglalták keretbe pályafutását. Karrierjét MLS-bajnoki címmel kezdte Landon Donovan oldalán (2003-ban) és US Open-kupa győzelemmel fejezte be DaMarcus Beasley csapattársaként (2018-ban). A kettő között pedig Magyarországon is megfordult, 2015-ben magyar bajnok lett a Videotonnal. Székesfehérváron és később Chicagóban is együtt futballozott Nikolics Nemanjával. Exkluzív interjúm a 44-szeres salvadori válogatott Arturo Álvarezzel.

Néhány éve az MLS hivatalos podcastjében arról beszéltél, hogy remekül érezted magad Magyarországon, amikor a Videotonban futballoztál. Hiányzik az ország?

Az a pár év volt karrierem legszebb időszaka. Csodás volt Videotonban futballozni és Budapesten élni. A magyar főváros egy gyönyörű hely. Nem tagadom, tényleg hiányzik. Imádtam, amikor a tavaszi napokon kiülhettem egy-egy étterem teraszára és egy kellemes ebéd vagy vacsora kíséretében nézhettem, miként lüktet város.

Követed még a magyar bajnokságot és egykori csapatod eredményeit?

Természetesen. Mindig megnézem, hogy mit játszottak az adott fordulóban. Nagyon szurkolok nekik és tervbe vettem, hogy a közeljövőben ellátogatok majd az új székesfehérvári stadionba.

Játszottál a magyar élvonalban és az MLS-ben is. Össze tudnád hasonlítani a két bajnokságot?

Azt mondanám, hogy az MLS egyértelműen erősebb. Több versenyképes együttes van ebben a ligában, mint Magyarországon. De a legkiemelkedőbb magyar csapatoknak lenne keresnivalója Amerikában is. Úgy gondolom, a Vidi és a Fradi képes lenne harcba szállni a bajnoki címért. A rájátszásos rendszerben elég lenne bejutniuk a playoffba, onnantól pedig bármi történhet.

Te kit tartasz a legjobb játékosnak azok közül, akik ellen Magyarországon pályára léphettél?

Gera Zoltánt mondanám. Kiváló játékos volt még akkor is, amikor visszatért a Fradiba. Előtte pedig remek karrierje volt a Premier League-ben.

És ha nem az ellenfeleket, hanem a csapattársakat nézzük? A Vidiből ki volt a legjobb?

Nehéz lenne választani. Többen is meghívót kaptak annak idején a magyar válogatottba. Mint például Nikolics Nemanja, Kovács István, Kleinheisler László, Vinicius, vagy Gyurcsó Ádám. És persze ott van Juhász Roland, akinek egészen csodálatos pályafutása volt és maradandót alkotott magyar válogatott mezében.

Nikolics Nemanjával együtt játszhattál a Videotonban és Chicagóban is, ráadásul mindkét klubban gólkirályi címet szerzett a csapattársadként. Mi a titka szerinted, miért ilyen hatékony gólszerző?

Egyszerű a válasz. Megvan benne a „góllövők ösztöne”. Mindig a megfelelő helyen van, a megfelelő időben. A tizenhatoson belül életveszélyes és emellett keményen dolgozik a csapatért. Nagyon élveztem, amikor egymás oldalán játszhattunk.

Nikolics mellett Kansasben is játszik egy magyar MLS-különítmény, Baráth Botond, Németh Kriszitán és Sallói Dániel személyében. Róluk mit gondolsz?

Nagyon örülök, hogy ennyi magyar játszik az MLS-en. Emlékszem, anno még Budapesten meséltem Németh Krisztiánnak az MLS-ről és mondtam neki, hogy ide kellene igazolnia. Jó látni, hogy bejött neki Amerika és aztán többen is követték őt, akik szintén sikeresek lettek. Vermes Péter nagyon jól ismeri a magyar mezőnyt és tudja, kik azok a tehetséges futballisták, akiket érdemes a tengerentúlra csábítani.

Az MLS-ben több világsztárral is megmérkőzhettél: Beckham, Henry, Villa, Giovinco ellen is játszhattál. Melyikük volt a legjobb?

Valóban sok csodálatos futballistával hozott össze a sors ellenfélként az MLS-ben. De ha csak egyvalakit szabad kiemelni, akkor David Villát mondanám. Karrierje során minden fontos trófeát megnyert, amit meg lehet nyerni, mégis elképesztően alázatosan dolgozott a New York City sikeréért és látszott rajta, hogy fontos számára az MLS. Lenyűgöző volt látni ezt az odaadást. És emellett csodás gólokat is lőtt.

Öt különböző MLS-csapatban játszottál (San Jose, Real Salt Lake, Dallas, Chicago Houston). Melyik áll legközelebb a szívedhez?

Mindegyik klub sokat jelent számomra, de ha választani kellene, akkor a San Josét mondanám, mert ott kezdődött a pályafutásom. Esélyt adtak nekem, amiért a mai napig hálás vagyok.



2003-ban kezdted az MLS-karriered és 2018-ban fejezted be. Mennyit fejlődött ez idő alatt a bajnokság? Szerinted melyek voltak a legfontosabb változások?

Óriási fejlődésen ment keresztül a liga 2003 óta. Az MLS egyre inkább növekszik és egyre jobb a színvonal. Csodálatos látni, hogy milyen nagy és szenvedélyes szurkolótáborral rendelkeznek az olyan csapatok, mint az LAFC, az Atlanta United, a Seattle Sounders vagy a Portland Timbers. A legfontosabb és a legpozitívabb változás az volt, amikor a liga megkövetelte, hogy egyre több csapatnak legyen saját labdarúgó-stadionja. Úgy látom, ez nagyon sokat hozzátett a fejlődéshez. És persze nem szabad szó nélkül elmenni David Beckham leigazolása mellett sem. Ez a lépés a világszintű sajtóérdeklődést teremtett és hozzájárult ahhoz, hogy később más nagy sztárok is az MLS-be szerződjenek. Mindez oda vezetett, hogy ma már egyre fiatalabb tehetségeket tud megszerezni a bajnokság, akik olykor még egy európai ajánlat ellenében is az MLS mellett teszik le a voksukat. Ez komoly fegyvertény.

Számodra mi volt az MLS-karriered legszebb pillanata?

A 2003-as bajnoki címet mondanám. Az volt az első évem profi játékosként. 17 évesen nem is kívánhattam volna jobb csapattársakat és hozzáértőbb szakmai stábot. Rengeteget köszönhetek nekik, jelentős mértékben hozzájárultak a fejlődésemhez.

Abban a bizonyos San Joséban együtt játszhattál Landon Donovannel, akit sokan minden idők legjobb amerikai játékosának tartanak. Mi tette őt különlegessé?

Két évig játszottunk együtt és mindvégig nagyon jó csapattárs volt. Ő akkoriban 21-22 éves volt én pedig 17-18. Ugyan fiatal volt, de ennek ellenére már jelentős tapasztalat állt a háta mögött és sokszor adott hasznos tanácsot nekem. Biztos lábú befejező volt, de ami igazán különleges volt benne, az a labda nélküli mozgása. A helyezkedése és a beindulásai halálos veszélyt rejtettek magukban az ellenfél számára.

Utánpótlás-szinten az amerikai színeket képviselted, de felnőtt korosztályban már El Salvador mezét húztad magadra. Miért választottad végül felmenőid nemzeti csapatát és mi volt a legkedvesebb emléked a salvadori válogatottban?

Nehéz döntés volt. Várhattam volna az amerikai behívóra, de a salvadori szövetség nagyon akart engem és az ország tárt karokkal fogadott. Tudtam, hogy náluk több játéklehetőséget kaphatok. Megadták a sanszot arra, hogy válogatott szinten rendszeresen pályára léphessek. A legszebb emlékem az első hazai mérkőzésem. A nemzeti stadionban, az El Cuscatlanban fogadtuk Costa Ricát a 2010-es világbajnokság selejtezőinek zónadöntőjében. Őrületes hangulat volt és 1-0-ra nyertünk.



Tavaly szülővárosodban, Houstonban fejezted be a profi karrieredet, ráadásul egy trófeával, hiszen megnyertétek a U.S. Open-kupát. Milyen érzés volt így zárni a pályafutásodat?

Nagyon különleges volt ez a számomra. A U.S. Open-kupában két döntőt is elveszítettem előtte, így nagyon vágytam az aranyéremre. Az pedig csak hab volt a tortán, hogy mindezt a szülővárosomban, a családom, a rokonaim szeme láttára sikerült elérnem. Nagy élmény volt megosztani velük ezt a sikert.



Houstonban is játszottál együtt egy amerikai ikonnal, DaMarcus Beasley személyében. Mit gondolsz, miért ő az egyetlen amerikai, aki négy különböző világbajnokságon is pályára léphetett?

A titok az, hogy DaMarcus egy vérbeli profi. Az egyik legelhivatottabb futballista, akivel valaha együtt játszottam. Hosszú éveken át volt képes magas szintet hozni, nem ingadozott a teljesítménye. Úgy látom, ez volt a kulcsa annak, hogy a nemzeti csapatban elérhette ezt a különleges rekordot.

Mit csinálsz mostanság, mivel töltöd az idődet visszavonulásod óta?
Új karrierbe kezdtem, jelenleg ingatlanügynökként dolgozom és megpróbálom felfuttatni a saját kis vállalkozásomat. Emellett különböző közösségi programokban veszek részt a Houston Dynamo szervezésében.



Az interjú elején említetted, hogy szívesen megnéznéd egykori csapatod új stadionját. Ezek szerint láthatunk még Magyarországon?
Erre mérget vehettek! Egészen biztosan ellátogatok Magyarországra a közeljövőben.

Az interjút készítette:
Kun Tamás,
a Jenkifoci blog szerzője

A SportTV Bundesliga-magazinjában Mészáros Ábel szakértő a forduló legszebb góljának választotta a 19 éves amerikai válogatott Werder-csatár, Josh Sargent Augsburg elleni találatát. A tinédzser átemeléses megoldását a brit Guardian „briliánsnak” nevezte, a Bundesliga hivatalos oldala pedig simán „csodagólnak” titulálta.

De kicsoda ez a jenki tinédzser, aki a 40 évesen is még aktív Claudio Pizarro örökébe léphet a Werder Bremennél?

"Josh körülbelül 4 éves volt, amikor kijelentette, az az álma, hogy Európában legyen profi labdarúgó"

- idézte fel emlékeit az amerikai válogatott Josh Sargent édesanyja, Liane. Josh álma 2018. december 7-én vált valóra, amikor élete első profi klubmérkőzését játszotta a Werder Bremen mezében. A Düsseldorf elleni találkozón ráadásul első labdaérintéséből az első Bundesliga-gólját is megszerezte. Ez volt a zöld-fehér klub történetében valaha volt leggyorsabb találat egy debütáló játékostól.

Miként jutottunk el idáig, hogyan lett a gyermekkori álomból valóság?

Nem túlzás, hogy a 2000. február 20-án született Sargentnek vérében volt a labdarúgás, hiszen édesanyja mellett édesapja, Jeff is űzte a sportágat egyetemi szinten. Ráadásul az amerikai labdarúgás egyik melegágyában, St. Louis elővárosában látta meg a napvilágot. Mindegyik vb-résztvevő amerikai válogatottnak volt legalább egy St. Louis-i születésű játékosa. Az Amerikai Labdarúgás Hírességeinek Csarnokának 29 St. Louis-i születésű tagja van. Az 1950-es világbajnokságon Angliát 1-0-ra legyőző félamatőr amerikai válogatott meghatározó tagjai is szinte mind St. Louisban futballoztak.

Tehát az "európai foci" átjárja ezt a várost és ez a szenvedély a kis Josht is megfertőzte: már nagyon fiatalon, 3 évesen elkezdett focizni, első meccsét pedig 4 évesen játszotta egy gyerekcsapatban.

"Első mérkőzésén 9 gólt lőtt, akkor elgondolkodtunk rajta, hogy a gyerekből lehet még valaki."

- mesélt apukája a kezdetekről a Rising című websorozatban.

8 évesen csatlakozott a St. Louis Scott Gallagher labdarúgó-akadémiához. Ez az utánpótlás-képző intézmény korábban olyan játékosokat nevelt ki, mint a 2005-ös MLS MVP Taylor Twellman, a Premier League-et is megjárt Tim Ream, vagy az MLS történetének 3. legtöbb gólpasszát adó Brad Davis. A Gallagher a kis Sargentnek is jó alapokat adott, néhány évvel később megválasztották őt az ország második legjobb középiskolai játékosának. 15 évesen csatlakozott a brandentoni IMG Akadémiához. Anno itt nevelkedett Landon Donovan is. A bennlakásos kaliforniai focisuli edzői azonnal kihívások elé állították: 15-16 évesen 18 éves játékosok ellen kellett futballoznia. De megállta a helyét, mi több, kitűnt az idősebbek közül. Közben alapember lett a korosztályos válogatottakban. A 2016 decemberében rendezett Nike-féle U17-es nemzetközi tornán négy góllal és két gólpasszal járult hozzá az amerikai tornagyőzelemhez. Betalált a Brazília és a Portugália elleni diadal során is.

Ezzel a teljesítménnyel bekerült sok játékosmegfigyelő jegyzőkönyvébe. Az MLS-ben szereplő Sporting Kansas City (Baráth, Németh és Sallói klubja) vendégedzésre hívta és gyorsan megszerezte az MLS-jogait, ha esetleg a fiatal tehetség úgy döntene, hogy klubkarrierjét Amerikában kezdi meg. De Sargent inkább Európa felé kacsintgatott, ahol a PSV és a Schalke is meghívta magához egy-egy közös edzésre.

Aztán jött a 2017-es esztendő, ami mérföldkő volt Josh karrierjében: egyazon évben U17-es és U20-as világbajnokságon is képviselte az amerikai színeket, előszerződést írt alá a Werder Bremenhez és kapott meghívót a felnőtt válogatottba.

Ami a korosztályos vébéken mutatott teljesítményt illeti: mindkét tornán negyeddöntőig menetelt csapatával. Az U20-as válogatottban 17 évesen debütált az Ecuador elleni csoportmeccsen. Rögtön egy duplával kezdett. Ezzel ő lett az U20-as amerikai válogatott történetének legfiatalabb gólszerzője. A tornát 4 góllal zárta és így ezüstcipős lett.

A Werder Bremen szeptemberben jelentette be, hogy előzetes megállapodást kötött az amerikai tehetséggel, ami 18 éves korában, tehát 2018. február 20-án minősül hivatalos kontraktussá.

"Rengeteg európai topklub vadászott rá, nagyon elégedett vagyok, hogy meg tudtuk győzni arról, hogy a Werder Bremen filozófiáját válassza."

-  mondta róla Tim Steidten, a Werder vezető játékosmegfigyelője.

Sargent a felnőtt válogatottba először 2017. novemberében kapott meghívót, ezzel ő lett az első amerikai játékos, aki egyazon évben volt kerettag az U17-es, az U20-as és a felnőtt nemzeti csapatban. A Portugália elleni 1-1-es döntetlen során végül nem kapott játéklehetőséget. A felnőtt debütálás végül 2018. május 28-án történt meg: Sargent "természetesen" góllal mutatkozott be a Bolívia elleni 3-0-ás győzelem során.

"Bármit képes vagyok megtenni azért, hogy az amerikai labdarúgó-válogatottat hozzásegítsem ahhoz, hogy visszatérjen a helyes vágányra. A most feltörekvőben lévő új generáció - Pulisic, Adams, McKennie, Weah - képes lehet arra hogy alapjaiban változtassa meg az amerikai labdarúgás jövőjét."

- mondta később a fiatal tehetség.

Sargent a Werder Bremen tartalékegyüttesében a 2018-19-es szezon első játéknapján vívta meg első hivatalos találkozóját. Talán nem meglepetés, hogy itt is góllal kezdett. Decemberig összesen 12 találkozót vívott meg a Regionalligában szereplő B-csapatban, ezeken 7-szer talált a hálóba és emellett 2 gólpasszt is kiosztott.

Aztán, 2018. december 7-én eljött a nagy pillanat, amikor debütálhatott a Werder Bremenben: a Düsseldorf elleni Bundesliga-mérkőzésen csereként kapott lehetőséget. A 76. percben csereként állt be és 2 perccel később első labdaérintéséből lesipuskás találatot jegyzett, hozzájárulva így a 3-1-es győzelemhez.

Azt a parádés december 7-i debütálást még egy találat követte ugyanabban a hónapban: december 22-én Gulácsi Péter és a Leipzig hálóját vette be egy 3-2-es vereség során. Egy forduló kivételével egymást követő tíz játéknapon állandóan játéklehetőséget kapott Florian Kohfeldttől.

Mindez a Stuttgart elleni mérkőzésen csúcsosodott ki, amikor karrierje során először volt kezdő a klubcsapatában. Ez a meccse viszont nem valami emlékezetes. Keveset tudott belépni az összjátékba, keveset találták meg a labdákkal, passzpontossága pedig még így is csak 76 százalékos volt. Közvetlen gólhelyzetbe nem tudott kerülni.

Ezután a meccs után teljesen kikerült a képből Kohfeldtnél. Az utolsó 10 fordulóban mindössze 7 perc bizonyítási lehetőséget kapott. A játékhiány pedig a válogatott karrierjére is hatással volt: nem kapott meghívót sem az U20-as világbajnoki keretbe, sem a CONCACAF Aranykupára.

Később, a Werder nyári felkészülése során úgy nyilatkozott, motivációként tekint erre a csalódásra:

„Először nagyon frusztrált, hogy nem utazhattam az Aranykupára. Most viszont már úgy vagyok vele, hogy csak éhesebbé tett a sikerre. Be akarom bizonyítani mindenkinek, hogy mire vagyok képes.”

– mondta Sargent.

Nos, az Augsburg elleni átemelős mutatvány kezdésnek nem rossz. Karrierje mindössze második kezdőként lejátszott klubmeccsén…

A cikket írta:
Kun Tamás,
a Jenkifoci blog szerzője

A magyar válogatott Baráth Botond az elmúlt télen szerződött a Budapest Honvédból az észak-amerikai profi labdarúgó-bajnokságba, az MLS-be, ahol első szezonját tölti. A 27 éves védő gyorsan letette a névjegyét a Sporting KC-ben, ahol két magyar csapattársa is van Németh Krisztián és Sallói Dániel személyében. Baráth a kansasi együttes idei MLS-mérkőzéseinek 60 százalékán szerephez jutott, hiányzásai jórészt sérülésekhez voltak köthetők. A bizalom nem véletlen, hiszen a magyar játékos kifejezetten megbízhatóan teljesít: ezt igazolja, hogy ő az MLS 3. legpontosabban passzoló középhátvédje.

Emellett a magyar válogatottban is kimagasló teljesítményt nyújt, remek védőpárost alkotva a lipcsei Wili Orbannal. Baráth Botonddal a Szlovákia elleni kulcsfontosságú EB-selejtező (és a Montenegro elleni felkészülési meccs) előtt beszélgettem a nemzeti csapatról és az MLS-ben szerzett első tapasztalatairól.

Bár a Sporting KC az utóbbi időben javuló formát mutat, a csapat jelenleg nincs rájátszást érő helyen, ami szokatlan az elmúlt évekhez képest. Mit gondolsz, mi az oka az idei rapszodikus teljesítménynek?

Az sajnos tény, hogy az idei év nem úgy sikerült, mint ahogy az elképzelte a stáb és a csapat. Sajnos nem jöttek azok az eredmények, mint tavaly. A szezon elején nagyon sok sérülés sújtott minket, ami nehezítette a felkészülést a meccsekre. Aztán, amikor visszatértek a sérültek, valahogy nem találtuk meg a közös ritmust és kellett egy kis idő, míg összeálltunk és teljes munkát tudott végezni mindenki.

Nem könnyű a hátralévő fordulók sorsolása, az utolsó hat körben négyszer is idegenbe utaztok (többek között a Portland és az LAFC otthonába is). Összejöhet-e még a playoff?

Szerintem most elkaptuk a fonalat (zsinórban három meccset nyert a Sporting KC, a szerk.) és ha tudjuk tartani a formánkat, akkor nincs kétségem affelől, hogy meglesz a playoff és ott már bármi megtörténhet. Valóban nehéz a sorsolásunk, de úgy érzem, van olyan erős a csapatunk, hogy megfeleljünk ennek a kihívásnak.

Korábban azt nyilatkoztad, hogy azért igazoltál az MLS-be, mert úgy érezted, ebben a bajnokságban fejlődhetsz. Érzed-e a magadon ezt a fejlődést és ha igen, akkor szerinted milyen tulajdonságaidban lettél erősebb?

Egyértelműen érzem magamon, hogy nagyon sokat fejlődtem. Játékban, passzokban egyértelműen előreléptem. Emellett azt veszem észre, hogy a gondolkodásom, a reakcióidőm is felgyorsult és a fizikai állapotom is fejlődött.
Sokat segített, hogy az MLS-ben sokkal gyorsabbak a játékosok mint otthon. A tempó is más. Itt pontosabbnak kell lenni, másként azonnal megbosszulják.

Mi a helyzet a lelátói hangulattal? Melyik stadion atmoszférája tetszett eddig a leginkább?

A kansasi pályán kívül nekem a Los Angeles FC stadionja tetszik leginkább, a hangulatra ott aztán tényleg nem lehet panasz!

Megküzdöttél már az MLS legkiválóbb csatáraival, így a góllövőlistát vezető Carlos Velával, a tavaly az év legszebb találatát szerző Zlatan Ibrahimoviccsal, a tavalyi gólkirály Josef Martinezzel és Wayne Rooney-val is. Tudnád nekem jellemezni őket külön-külön? Miért ők a liga legjobbjai, egy hátvéd szemével nézve melyikük miben kiemelkedő?

Mindegyik nagyszerű játékos. Sok újat nem tudok elmondani róluk, de szívesen megosztom a tapasztalataimat.

Ibráról mindenki tudja, hogy nagyon technikás és képes a váratlan, hajmeresztő megoldásokra. Viszont ami a pályán nagyon érezhető, hogy a fizikuma valami elképesztő. Olyan, mint egy hatalmas szobor. Elég nehéz őt kibillenteni az egyensúlyából.

Vela számomra az a tipikus "ballábas játékos". Imád befelé cselezni a jobb szélről és onnan lőni. Mindenki tudja, hogy ez a kedvence, de mégis kevesen tudják megállítani.

Martinez a csupa nagybetűs VÉRBELI CSATÁR. Folyton ott van a tizenhatoson belül és hihetetlenül jó érzékkel érkezik a kapu elé.

Rooney-t szintén nem kell bemutatni senkinek. Ami újdonság, hogy az MLS-ben más szerepkörben játszik, mint Európában, mert inkább a középpályán szerepel és irányít, osztogat.

Van olyan játékos az MLS-ben, akit nem kap annyira fel a világsajtó, de te felhívnád rá a figyelmet, mert számodra pozitív meglepetésként szolgált, vagy kihívást jelentett az ellene való játék?

Elsőre Heber jut eszembe a New York City-ből. Elég kellemetlen volt ellene játszani, mert nagyon jó fizikummal rendelekzik, jó technikai képességei vannak és állandó veszélyforrás.

Saját csapatodban, a Sporting KC-ben van olyan fiatal tehetség, aki szerinted egyszer egy európai topbajnokságba is eljuthat?

Gianluca Busiót mondanám.  Még nagyon fiatal, hiszen még 17 éves sincs, de már most látszik rajta, hogy nagyon sokra viheti.

Úgy érkezel most a magyar válogatottba, hogy az elmúlt időszakban sérülés miatt nem tudtál játszani. Milyen állapotban vagy fizikálisan? Mennyire zavaró a meccshiány számodra?

Igen, sajnálatosan elszenvedtem egy kisebb sérülést, becsípődött egy ideg a derekamba. De szerencsére nem tartott nagyon sokáig ez a sérülés. Hamar kihevertem és vissza tudtam állni edzésbe, ennek köszönhetően nem épültem le fizikálisan. Tény, hogy kihagytam egy pár bajnokit, de szerintem ez a formámon nem látszik majd meg.

Wili Orbánnal olyan szilárd és megbízható középhátvéd-párost alkottok a magyar válogatottnál, amire rég nem volt példa. Szerinted miért ilyen jó az összhang közöttetek?

Szerintem a sok kommunikáció a kulcs. Az edzéseken is átbeszéljük az egyes szituációkat, így a meccsen nem érhet minket meglepetés és már tudjuk, hova kell mozogni a különböző támadásvariációk esetén. Emellett mindig igyekszünk kisegíteni a másikat.

Könnyű dolgom van Wilivel, mert ő egy igazi univerzális védő. Mindenben jó. Higgadt, jól fejel, lábbal is nagyon jó, az egy-egy elleni párharcokat is rendre megnyeri. Én megpróbálok felnőni hozzá és levenni egy kis terhet a válláról azzal, hogy kommunikálok a többiekkel, hogy mire  figyeljenek a pályán.

Szlovákia ellen egy kulcsfontosságú EB-selejtező következik. Ez a meccs ráadásul nagy rangadónak is számít, amire a Kárpát-medence egész magyarsága kiemelten odafigyel. Te hogy tudod kezelni a meccset övező nagy felhajtást?

Nem az az én dolgom, hogy odafigyeljek, mi történik a pályán kívül. Számomra ez egy újabb EB-selejtező, amit meg kell nyernünk. Nekem csak arra kell figyelnem, hogy a megfelelő teljesítményt nyújtsam és győzzünk, így az emberek boldogok lehessenek a meccs után.

Üzensz valamit a szurkolóknak így a meccs előtt?

Csak annyit, hogy teremtsenek igazi pokoli hangulatot, ahogy eddig is tették.

Az ilyen hangulatú rangadókon fontos a higgadtság, nem szabad fejjel menni a falnak. Szerinted megvan ez a fajta érettség a mostani magyar válogatottban?

Abszolút. Ezért van fontos szerepük az idősebb játékosoknak, mert ők sok ilyen meccset megvívtak és tudnak segíteni a többieknek, hogy miként kezeljék ezt a szituációt. 

A szlovákok legutóbb a Real Salt Lake-ben focizó Albert Rusnák góljával és gólpasszával vertek meg minket. Te az MLS-ben is játszottál ellene. Szerinted mire kell leginkább odafigyelnetek vele kapcsolatban?

Rusnákot nagyon jó játékosnak tartom, de neki is megvan az ellenszere. Gyors és labdabiztos, emellett jól lát a pályán. Ha őt ki tudjuk kapcsolni a játékból, az már fél sikernek számít a győzelemhez vezető úton.

Tegyük fel, hogy sikerrel vesszük az EB-selejtezőket. Mit jelentene számodra érzelmileg, ha Magyarországon tudnál EB-meccseket játszani (hiszen Budapest az egyik rendező)?

Egy álmom válna valóra, ezt nyugodtan kijelenthetem. Remélem összejön. Én mindent meg fogok tenni ezért.

Az interjút készítette:
Kun Tamás, 
a Jenkifoci blog szerzője

Ibrahimovicsnak nem tetszett, hogy hozzá hasonlították... De az idei MLS-szezonnak akkor is Carlos Vela a főszereplője.

A mexikói sztár csütörtök hajnalban káprázatos szólógólt lőtt a Los Angeles FC színeiben a San Jose Earthquakes elleni kaliforniai presztízsmeccsen, mely valószínűleg az év gólja lesz MLS-ben és a jövő évi Puskás-díjra is jó eséllyel pályázik:

A meccset egyébként 4-0-ra az LAFC nyerte. Vela ezzel újabb gyémántot helyezett fel arra a képzeletbeli MVP-koronára, mely minden kétséget kizárólag az ő kobakján fog díszelegni az idei szezont követően.

A 30 éves, 72-szeres mexikói válogatott támadó idén 25 mérkőzésen 26 gólt lőtt és 10 gólpasszt adott, valamint 5 további találatot készített elő úgynevezett másodlagos gólpasszal ("secondary assist"). Vagyis összesen 41 találatban játszott valamilyen szerepet.

A Real Sociedad egykori kiválósága ezzel felülmúlta Sebastian Giovinco 2015-ben elért rekordját, melyet mindenki megdönthetetlennek hitt. Az akkor 28 éves olasz támadó 22 gólt lőtt és 13 gólpasszt adott az emlékezetes szezonban, 3 másodlagos assziszt mellett (összesen 38 találat).

Ha így halad tovább a góltermeléssel, az LAFC mexikói válogatott támadója megdöntheti az egyetlen alapszakasz során lőtt találatok mindenkori gólrekordját is, melyet épp tavaly állított be az Atlanta csatára, Josef Martinez. A venezuelai válogatott támadó akkor 31-szer volt eredményes. Velának most 8 mérkőzése van arra, hogy legalább 6-szor a kapuba találva ezt a csúcsot is a magáénak tudhassa. 

Az Arsenalnál nevelkedett csatár egyéni sikerei ráadásul egy fantasztikus csapatteljesítményhez járulnak hozzá: az LAFC 8 fordulóval az alapszakasz vége előtt utcahosszal, 16 pont előnnyel vezeti az MLS összetett tabelláját. Minden bizonnyal mindenkori pontrekorddal és gólkülönbség-rekorddal fogják zárni az idei szezont.

Nem csoda, hogy egy ilyen produkció láttán a sajtó munkatársai - még júliusban - megkérdezték a városi rivális L.A. Galaxy-ban futballozó Zlatan Ibrahimovicsot, az MLS legnagyobb nevű sztárját, hogy mit szól Vela remek teljesítményéhez, őt tekinti-e a liga legjobb játékosának.

"Ugyan...Messze én vagyok a legjobb játékos. Vela hány éves is, huszonkilenc? Harminc? És az MLS-ben játszik? Hol is voltam én ennyi idősen? Na ez a nagy különbség..."

- mondta az idén egyébként 20 góllal és 3 gólpasszal álló Ibra, akinek csapata jelenleg 13. helyen áll az összetett tabelláján. Majd azt is hozzátette: “Az MLS-ben olyan, mintha Ferrari lennék a Fiatok között"

A svéd megszólalását Vela csak így kommentálta:

“Zlatan számára érthetően sértés, hogy engem hozzá hasonlítottak. Ő sokkal nagyobb karriert futott be nálam. Úgy gondolom, ő egy fantasztikus játékos, akit csak Ronaldo és Messi tud felülmúlni. Ugyanakkor, ha az idei szezonban produkált mutatókat nézzük, akkor jelenleg jobb vagyok nála.”

A fenti emlékezetes szópárbaj egyébként LA Galaxy-LAFC mérkőzést vezetett fel, melyet végül 3-2-re a Galaxy-nyert meg. Zlatan mesterhármast lőtt, míg Vela duplázott. A svéd még a meccs után sem tudta megállni, hogy kifejezze, mennyire bosszantja őt, hogy egy szinten emlegetik őt a "mexikói Fiattal":

"Nagy hibát követett el az az újságíró, aki Velát hozzám hasonlította. Ez volt élete legnagyobb hibája" - fogalmazott Ibrahimovic.

A két játékos aztán az MLS All Star-csapatban is összefutott egymással, de az Atletico Madrid elleni gálamérkőzésen látványosan kerülték az összjátékot, összesen egy passzjáték zajlott le kettőjük között. 

Az biztos, hogy Vela és Ibrahimovic vetélkedése egy remek plusz adalék ahhoz a rivalizálásához, melyet az MLS-hez tavaly csatlakozó LAFC és a liga alapítóegyüttesének számító LA Galaxy folytat egymással. Ez a rivalizálás a hétvégén újabb fejezettel gazdagodik, hiszen LAFC-LA Galaxy mérkőzést rendeznek az MLS-ben. Az eddigi derbiken Zlatan és Vela egyaránt 6-6 góllal áll... Érdemes lesz beállítani az órákat hétfő hajnali 04:30-ra.

A cikket írta:
Kun Tamás,
a Jenkifoci blog szerzője