Az MLS-ben szereplő Vancouver Whitecapsnél nevelkedett Alphonso Davies idén valósággal berobbant a Bayern München együttesébe és vele együtt a világ topfutballjába. Az egykori MLS-csillag a csapattársait, az ellenfeleit, az edzőket és szakírókat is lenyűgözte. A német futball legavatottabb sportújságírója, Raphael Honigstein a beválasztotta őt az idei Bundesliga-szezon álomcsapatába. Davies nemrég ötéves szerződés-hosszabbítást írt alá a Bayernnél. A bajorok annak idején 13,5 millió dollárt fizettek érte a Vancouvernek, az összeg később 22,5 millióig emelkedhet. De mindez aprópénz ahhoz képest, hogy Davies becsült értéke már most, alig 2 évvel később nagyjából 50-60 millió dollárra rúg...

A 19 éves kanadai válogatott szélső remek szereplésével igazolta azt, hogy a Major League Soccer tehetségeit ma már nem lehet egy legyintéssel elintézni, Európa topklubjai élénken figyelik ezt a bajnokságot újabb és újabb csiszolatlan gyémántok után kutatva. Davieshez hasonlóan olyan fiatalok kerültek az MLS-ből Európába a közelmúltban, mint a New Yorkból Lipcsébe igazoló Tyler Adams (21 éves), a Columbus helyett most már a Düsseldorf kapuját védő Zack Steffen (25 éves), a Newcastle-ből kihagyhatatlan korábbi Atlanta-sztár Miguel Almirón (26 éves), vagy a Gironában szereplő, volt New York City-középpályás Yangel Herrera (22 éves). De említhetnénk olyan egykori MLS-akademistákat is, mint a New York City-nél nevelkedett dortmundi Giovanni Reyna (17 éves), vagy az FC Dallasnál pallérozódott Schalkés Weston McKennie (21 éves).

De kik lehetnek az ők utódjaik, kik lehetnek az új Adamsek és Daviesek? A koronavírus miatti kényszerszünetet kihasználva tekintsük át 10 legnagyobb MLS-tehetség listáját! Jöjjenek azok a 25 év alatti fiatalok, akikre leginkább figyelhetnek az európai klubok és jó eséllyel az öreg kontinensre költözhetnek a közeljövőben.

10. Djordje Mihailovic
állampolgárság: amerikai
életkor: 21
poszt: középső középpályás
klub: Chicago Fire

A tehetséges középpályás 2017-ben, 18 évesen debütált az MLS-ben a Chicago Fire saját nevelésű játékosaként. Azóta több mint 50 bajnokin kapott lehetőséget. Fiatal kora ellenére már 5-ször kapott lehetőséget az amerikai felnőtt válogatottban, ahol góllal debütált. Mihailovic remekül lát a pályán és kockázatvállaló játékstílus jellemzi, ezért több szakértő is nagy potenciált lát benne. Igaz, utóbbi jellemvonása miatt még rutinra van szüksége, hogy megtapasztalja, mikor érdemes vállalni kockázatot és mikor kell higgadtabb döntést hozni.

A 21 éves középpályás egykori csapattársa, Nikolics Nemanja tavaly így nyilatkozott róla a Jenkifocinak:

"Djordje hirtelen robbant be és ha nem kényelmesedik el, akkor szép karrier állhat előtte. Erős mentálisan, ami a mai profi futballban talán a legfontosabb."

Tavaly a 25 évnél fiatalabb játékosok közül ő mutatta be a legtöbb hosszú kulcspasszt az egész bajnokságban (98 játékos közül). A 2020-as évet pedig kifejezetten erősen indította: koronavírus miatti szünetet megelőzően 2 meccsen 2 gólpasszt osztott ki.

Potenciális célállomás: Németország (a Nürnbergnél járt csapatedzésen)

9. Miles Robinson
állampolgárság: amerikai
életkor: 23
poszt: középhátvéd
klub: Atlanta United

Robinson tavaly US Open-kupát és Campeones Cup-ot is nyert az Atlanta United színeiben, emellett bekerült az MLS-szezon álomcsapatába. Utóbbinak ő volt a második legfiatalabb tagja. A ligában 21 évesen debütált, miután 2017-es SuperDrafton összetett másodikként választotta ki őt az Atlanta United akkori vezetőedzője, Tata Martino. A Barca volt trénerének volt mire alapoznia a bizalmat: mielőtt Robinson bekerült a draft mezőnyébe, az egyetemi bajnokság legjobb védőjének választották. Kiváló fizikum, kimagasló fejjáték és meglepően jó passzjáték jellemzi őt.

A Robinsont kiválasztó Martinót Frank de Boer követte az Atlanta kispadján, akinek irányításával valósággal kivirágzott az arlingtoni születésű hátvéd. Tehetséges kiegészítőemberből szinte egy csapásra sziklaszilárd alapember lett. Robinson az alapszakasz összes mérkőzésén pályára lépett.

"Ő az idei szezon egyik nagy meglepetése, mert elképesztően magas szinten teljesít. Még fiatal és van hova fejlődnie, de nagyon jó a mentalitása. Fényes jövő áll előtte." - mondta róla Frank De Boer.

Súlyos csapás volt a piros-feketék számára, amikor a rájátszás előtt megsérült és nem túlzás azt állítani, hogy jó eséllyel ez a sérülés volt az, mely megakadályozta az Atlantát a címvédésben. A 25 évnél fiatalabb játékosok közül Robinson mutatta be tavaly a második legtöbb megelőző labdaszerzést és a második legtöbb tisztázást az egész MLS-ben, valamint övé volt a második legtöbb megnyert légi párbaj és holtversenyben a legtöbb lövésblokkolás is.

Potenciális célállomás: Hollandia (Frank de Boer kapcsolatai miatt)

8. Eduard Atuesta
állampolgárság: kolumbiai
életkor: 22
poszt: védekező középpályás
klub: Los Angeles FC

A fiatal védekező középpályás 2018-ban érkezett a Los Angeles FC-be kölcsönszerződéssel és vásárlási opcióval az Independiente Medellín együttesétől. Az opciót aztán gyorsan érvényesítette az LAFC miután Atuesta első évében röpke két hónap alatt bejátszotta magát az akkori MLS-újonc kezdőcsapatába. A Los Angeles FC rögtön debütáló évében bejutott a rájátszásba és ebben Atuestának is jelentős szerepe volt. Atuesta modern védekező középpályásként a labda megszerzése mellett annak megjátszásától sem ijed meg. Kimagaslóan nagy labdabiztosság jellemzi őt. Ritkán szerelik le és passzai rendre pontosnak bizonyulnak. Mégsem alibi játékos, nem oldalpasszokkal hívja fel magára a figyelmet, nagyon aktív az előrejátékban.

A masszív elsőéves produkciót aztán igazi szárnyalás követte 2019-ben. Az LAFC pontrekorddal nyerte meg az MLS alapszakaszát, Atuesta pedig bekerült a szezon álomcsapatába. Mi több, annak legfiatalabb tagja lett. Túlzás nélkül mondható, hogy a rövid passzos játék királya volt a kolumbiai: az egész ligában senki sem játszotta meg pontosabban a labdákat kis területen: a meccsenkénti átlagot nézve övé volt a legtöbb pontos rövid átadás. A mennyiség mellett a minőségben is kitűnt: a 25 évnél fiatalabb játékosok közül ő osztotta ki a második legtöbb kulcspasszt, valamint ugyanebben a korosztályban övé volt a harmadik legtöbb sikeres cselezési kísérlet is.

De akkor sem jött zavarba, ha nem a labda megjátszása, hanem a megszerzése volt a feladat: az U25-ös korosztályban övé volt az 5. legtöbb megelőző labdaszerzés az egész ligában és a 4. legtöbb szerelési kísérlet.

Az idei szezont is erősen kezdte, mielőtt a koronavírus miatt hirtelen szünetre kényszerült a futball világ. A mexikói Club Léon elleni sorsdöntő CONCACAF Bajnokok Ligája-mérkőzés egyik legjobbja volt. 90 százalék feletti passzpontosságával kulcsszerepe volt a 3-0-ás győzelemben.

Potenciális célállomás lehet: ?

7. Brian Rodriguez
állampolgárság: uruguayi
életkor: 19
poszt: szélső támadó
klub: Los Angeles FC

Az LAFC szélső támadója jóval előkelőbb helyen szerepelne ezen a listán, ha nem csak 2019 augusztusában érkezett volna meg az MLS-be a Penaroltól. A benne rejlő potenciál ugyanis hatalmas. Nem véletlen, hogy 19 éves kora dacára 6-szor szerepelt az uruguayi felnőtt válogatottban, ahol már 3 gólt szerzett, egyet épp Magyarország ellen, a Puskás Aréna avató-mérkőzésén. Rodriguez azonban az MLS-ben még nem kezdett el villogni, már ami az eredményességet illeti: tavaly a bajnokság hajrájában kellett beverekednie magát az addigra már kész csapatként működő, az alapszakaszt pontrekorddal megnyerő LAFC-be. Végül 9 mérkőzésen kapott lehetőséget (átlagolva 55 perc játékidőt kapott) és 1 gólpasszt osztott ki. Idén pedig a koronavírus miatti szünetet megelőzően 4 meccsen (2 bajnoki, 2 BL-találkozó) maradt eredménytelen. Tehát összesítve 13 összecsapáson 1 gólpassz a mérlege Kaliforniában, ami nem túl fényes mutató.

Ezzel együtt nem kockáztatunk nagyot, ha kijelentjük, hogy a következő két esztendőben kelendő portékává válhat az átigazolási piacon. Ha valaki beverekedi magát az uruguayi válogatott kezdőcsapatába Edinson Cavani és Luis Suarez által fémjelzett csatársorba, az alapból felkelti az európai játékosmegfigyelők figyelmét. És ha valaki a góloknál és gólpasszoknál mélyebbre ássa magát az uruguayi mutatóiban, az felfedezheti, milyen lehetőségek rejlenek benne. A koronavírus miatti szünetet megelőzően messze ő mutatta be a legtöbb cselezési kísérletet az egész MLS-ben - ha a 90 játékpercre lebontott mutatókat nézzük. Persze ezek csak két játéknap adatai, de tavaly is második volt ebben a mutatóban. Ami a sikerességet illeti: a 25 évnél fiatalabb támadójátékosok közül 2019-ben csak az argentin válogatott Cristian Pavón mutatott be nála több sikeres cselt.

Rodriguez elsősorban jobblábas játékos, mégis legtöbbször az LAFC támadósorának balszélén szerepel. Így ebből a pozícióból képes és hajlamos is a pálya közepe felé törni. És ezekben a szituációkban válik igazán hasznossá cselezési képessége és hajlandósága. Ugyanakkor van annyira kétlábas, hogy olykor megtéveszti a védőket és az alapvonal felé indul el. Ezt igazolja, hogy a meccsenkénti átlagot nézve tavaly ő adta a legtöbb kulcspasszt a szélről a 25 évnél fiatalabb játékosok között. Sőt, a teljes mezőnyt nézve is ott volt a top10-ben ebben a kategóriában. Kreativitása, a váratlan szituációkhoz történő alkalmazkodási képessége és technikai adottságai  emelik az átlag fölé.

Potenciális célállomás: Fiorentina, Roma, Sampdoria, Brescia (sajtóhírek szerint figyelik őt)

6. Jesús Ferreira
állampolgárság: amerikai-kolumbiai
életkor: 19
poszt: támadó
klub: FC Dallas

Jesus Ferreira édesapja, a kolumbiai válogatott David Ferreira 2009-ben szerződött az MLS-be, ahol 4 éven át szolgálta az FC Dallas csapatát. 2010-ben bajnoki Nagydöntőt játszott az együttessel, bekerült a liga álomcsapatába és őt választották a legértékesebb játékosnak, vagyis ő lett az MLS MVP. Fia Kolumbiában született, de édesapja átigazolását követően Dallasban élte gyermekéveit, majd focizni is Texasban kezdett el az FC Dallas akadémiáján. Az utánpótlás-együttes színeiben korosztályos bajnok lett 2015-ben, többek között a Schalkéban szereplő Weston McKennie oldalán. 50 akadémiai mérkőzésen 48 gólt szerzett.

15 évesen kapott profi szerződést a texasi gárdától, ezzel rekorder lett: korábban soha senki nem kapott ilyen fiatalon kontraktust az együttestől. A bemutatkozására 2017-ben, 16 évesen került sor. Tavaly alapemberré vált, 33 alapszakasz-mérkőzésen 8 gólt lőtt és 6 gólpasszt adott. Az U21-es korosztályba tartozó játékosok közül senki sem talált többször a hálóba és adott több asszisztot, mint ő. Tette mindezt úgy, hogy a legtöbb mérkőzésen nem is középcsatárként szerepelt, hanem a cseh válogatott Ondrasek mögött szinte klasszikus 10-est játszott. Ezek után nem meglepő, hogy miután megkapta az amerikai állampolgárságot, januárban az amerikai válogatottban is bemutatkozhatott.

 Fereira gyors és agilis támadó, aki bátran vállalja a párharcokat. Főleg akkor válik igazán veszélyessé, ha lendületből vezetheti a védőkre a labdát. Gyakran lép vissza a középpályára, hogy  kombinációs játékkal elősegítse a támadást, de sebességének köszönhetően odaér a befejezésekre is. Mindkét lábával magabiztosan kezeli a játékszert és remekül érzi az üres területeket.

Potenciális célállomás: Bayern München (együttműködési megállapodásuk van a Dallas-szal)

5. Paxton Pomykal
állampolgárság: amerikai
életkor: 20
poszt: támadó középpályás
klub: FC Dallas

Amikor 2011-ben mindössze 35 éves korában szívrohamban elhunyt az FC Dallas klublegendája, Bobby Rhine, akkor az általa viselt 19-es mezt visszavonultatták. 2016-ban azonban bejelentették: a 19-es mezt újra szolgálatba állítják, de csak különleges képességű saját nevelésű játékosok viselhetik majd azt a jövőben. Az első ilyen Paxton Pomykal volt, aki mindössze 16 évesen írta alá profi szerződését a Dallasnál.

Pomykal Dallasban született 1999 decemberében, majd 15 évesen került az FC Dallas akadémiájára, ahol U16-os és U18-as korosztályban is országos bajnoki címet nyert. 2017-ben. 17 évesen debütált a felnőtt csapatban az MLS-ben. Tavaly óta számít alapembernek. Az elmúlt szezont 2 találattal és 5 gól előkészítésével zárta. Legfiatalabb játékosként bekerült a liga All Star-csapatába. A 173 cm magas középső középpályás technikailag magasan képzett. Képességeit jól illusztrálja, hogy a meccsenkénti átlagot nézve tavaly egyetlen amerikai játékos sem osztott ki annyi kulcspasszt az MLS-ben, mint ő. Sőt, a 25 év alatti korosztályt vizsgálva a külföldi futballisták közül is csak 3 előzi meg őt.

Elsősorban ballábas játékos, de jobbal is magabiztos. Emellett kimagasló játékintelligenciával bír, korát meghazudtoló döntéseket hoz a pályán. Vezéregyéniség, mentális szempontból igazi topkategóriás játékosnak számít.  

 Potenciális célállomás: Bayern München (együttműködési megállapodásuk van a Dallas-szal), AC Milan (sajtóhírek szerint figyelik őt)

4. Reggie Cannon
állampolgárság: amerikai
életkor: 21
poszt: jobbhátvéd
klub: FC Dallas

A fiatal tehetség 16 évesen került a Dallas akadémiájára. 2018-ban, 18 évesen debütált a texasi együttes felnőtt csapatában, ahol 19 éves kora óta alapembernek számít. Az amerikai válogatottban is 19 évesen mutatkozott be.

A chicagói születésű játékos egy igazi modern szárnyvédő, aki a védekezés mellett a támadásból is kiveszi a részét. Kiváló testfelépítéssel és egészen kiemelkedő robbanékonysággal rendelkezik. Megbízható a védekezésben és magabiztos a támadásban: a leglátványosabb készsége a cselezési képessége. Az U23-as életkori kategóriába tartozó, minimum 20 mérkőzést játszó hátvédek között tavaly ő mutatta be legtöbb sikeres cselt az MLS-ben. Ugyanezen korcsoportban és mérkőzésszám mellett övé volt a harmadik legtöbb kulcspassz és a második legtöbb pontos beadás.  A pontosság általánosságban is jellemzi játékát: az egész ligában csak 4 olyan szélső védő van, aki a támadóharmadban elvárt passzpontosságát nála jelentősebb mértékben teljesítette túl. Cannonak 19-el több sikeres átadása volt a legutolsó akciózónában, mint amennyi a játékszituációk alapján elvárható lett volna.

Nem meglepő, hogy a Dallas nemrég 5 éves szerződés-hosszabbítással jutalmazta. A kontraktus megkötése azonban nem jelenti azt, hogy Cannon mindenképp az MLS-ben marad a következő öt esztendőben, ugyanis számos európai klub figyeli a teljesítményét.

"Szeretném a lehető legtöbbet kihozni magamból. Szeretnék kezdő lenni egy világbajnokságon. Szeretnék minden idők legjobb amerikai jobbhátvédje lenni. Sőt, szeretnék a világ legjobb jobbhátvédje lenni." - mondta nemrég az ambiciózus játékos. "Nyílt és őszinte voltam mindenkivel kapcsolatban, amikor itt Dallasban aláírtam a hosszabbítást" - mondta Cannon. "Nem az az elsődleges tervem, hogy kitöltöm ezt a kontraktust, ezt sosem titkoltam. A szerződés is úgy van felépítve, hogy a klubot arra ösztönözze, hogy eladjon engem Európába, ahol megvalósíthatom az álmaimat. Így pedig mindenki jól jár." - fogalmazott Cannon.

A fiatal játékos azonban elismerte, a koronavírus nem várt akadályt jelent álmai megvalósításában:

"A Dallas-szal eredetileg egy nyári transzferben gondolkodtunk, de most nyilvánvalóan teljesen felborult és kiszámíthatatlanná vált az átigazolási piac. De nem akarok kétségbe esni. Most nem is ez a legfontosabb, hanem az egészség. Végül úgyis Európában fogok kikötni, mert tudom, hogy ott van a jövőm. Csak türelmesnek kell lennem és amíg ez nem valósul meg, addig 100 százalékot kell kiadnom magamból az FC Dallas sikeréért."

Potenciális célállomás: Bayern München (együttműködési megállapodásuk van a Dallas-szal), Anderlecht, Marseille (sajtóhírek szerint figyelik őt)

3. Ezequiel Barco
állampolgárság: argentin
életkor: 21
poszt: támadó középpályás
klub: Atlanta United

Az eddig felsorolt játékosok túlnyomó többségével ellentétben Barco nem egy szunnyadó tehetség, vagy felfedezésre váró csiszolatlan gyémánt. Barco már akkor az európai topligák csapatainak radarján volt, amikor 2018-ban, MLS-rekordot jelentő 15 millió dollárért igazolt az Atlanta Unitedhez. Noha akkor csupán 19 éves volt, de már Copa Sudamericana-győztesnek mondhatta magát Independiente színeiben. Az argentin klubban alapember volt, a kontinenstorna döntőjében gólt is szerzett a Flamengo ellen. Emellett pedig állandó tagja volt az argentin U20-as válogatottnak.

A mindössze 167 cm magas tehetségtől rettentően sokat vártak MLS-be érkezésekor. Ha ezeket a merész álmokat valóra váltotta volna, most minden bizonnyal ezen a toplistán is az első helyen lenne. Azonban Barco vitathatatlan képességei dacára eddig még nem robbantott olyan igazán nagyot. Már amennyiben pusztán a gólokat és gólpasszokat nézzük. Eddig 51 mérkőzésen 10 találat áll a neve mellett és 9 további gólt készített elő. Igaz, eddig csak 35 összecsapáson volt kezdő és ezeken sem volt általában végig a pályán. Ha csak a lejátszott perceket nézzük, akkor átlagosan 1,8 mérkőzésenként lőtt gólt vagy adott gólpasszt - ami máris jobban néz ki.

Az pedig igazán biztató, hogy a koronavírus miatti szünetet megelőzően az idei szezont úgy kezdte, hogy két bajnokin két gólt lőtt és még egy gólpasszt is kiosztott. Ha a tavalyi évét nézzük, akkor is találunk biztató mutatókat. A 25 év alatti játékosok közül az egész ligában ő osztotta ki a második legtöbb kulcspasszt és ő rendelkezett az ötödik legtöbb pontos kapura lövéssel.

Barco robbanékony, rendkívül gyors játékos, aki nagy sebesség mellett sem bizonytalan a labdával. Technikailag magasan képzett és emellett kellően agilis is, kifejezetten kedveli az 1-1 elleni szituációkat és nagyon jó összhangja van az Atlanta United elsőszámú gólvágójával, a venezuelai válogatott Josef Martinezzel, így szép lassan a Newcastle-be távozó Miguel Almirón örökébe lép.

Potenciális célállomás: Sporting Lisszabon, Roma, Milan, Napoli, Lille, Valencia (sajtóhírek szerint figyelik őt)

2. Diego Rossi
állampolgárság: uruguayi
életkor: 22
poszt: támadó
klub: Los Angeles FC

2019-ben csak három játékos lőtt több gólt az MLS-ben, mint az apai ágon olasz, anyai ágon pedig örmény származású uruguayi tehetség. Ez a három futballista: Carlos Vela, Zlatan Ibrahimovic és Josef Martinez. Rossi tavaly összesen 16 gólt szerzett és 7 találatot készített elő a Los Angeles FC mezében, mellyel egyébként pontrekorddal megnyerte az alapszakaszt.

Az egykori Penarol-futballista 2018-ban, 20 évesen érkezett meg Amerikába, azóta kereken 80 találkozó jutott neki a LAFC-ben, ezeken pedig 37-szer volt eredményes. Vagyis kis túlzással minden második meccsén a kapuba talált. Az MVP-díjas Carlos Vela mellett egyértelműen ő a kaliforniai együttes legveszélyesebb futballistája. De mindez nem előzmény nélküli teljesítmény: Rossit az ötvenszeres bajnok és ötszörös Libertadores-kupagyőztes Penarol 12 évesen fedezte fel egy ifjúsági tornán. Ezt követően az U14-es, az U15-ös, valamint az U16-os korosztályban is gólkirály lett a sárga-feketék mezében. 17 évesen már közös edzésre hívták a felnőttcsapathoz. Az U17-es gárdát képviselve korosztályos bajnoki címet nyert, természetesen egy újabb gólkirályi címmel megspékelve. 2016-ban, 18 évesen mutatkozott be a Penarol felnőtt csapatában, öt napra rá pedig már első gólját is megszerezte. A bajnokság mellett a Libertadores-kupában is betalált, mielőtt áttette volna székhelyét Kaliforniába.  Remek mutatóira Victor De Los Santosa, az LAFC dél-amerikai scoutja figyelt fel, majd annyit üzent az LAFC klubvezetőinek, hogy "megvan az emberünk". Végül az LAFC 4 millió dollárt pengetett ki a játékjogáért, ami fejlődési ívét elnézve aprópénznek tűnik. Rossi későbbi értékesítésével jelentős profitra tehet majd szert az MLS-csapat.

A fiatal uruguayi támadóval kapcsolatban érdemes megjegyezni, hogy remek gólszerzési mutatóit úgy érte el, hogy nem középcsatárként működik Bob Bradley játékrendszerében. Tavaly rendszeresen a balszélen kapott szerepet, onnan tör a pálya közepe felé. De amikor olykor a középső pozíciót foglalta el, akkor sem jellemezte őt túlzott statikusság: rendszeresen visszalépett a középpályára, hogy részt vegyen az akciók kialakításában.

"Diego igazán kiváló játékos, akivel edzőként nagyon hálás feladat dolgozni. Rendszeresen át tudja verni a védőit, félelmetesen gyors, emellett van benne egy bizonyos önzetlenség, aminek köszönhetően igazán a csapat hasznára tud válni." - mondta róla Bob Bradley, az LAFC vezetőedzője, korábbi amerikai és egyiptomi szövetségi kapitány.

Tavaly az uruguayi fiatal mutatta be az ötödik legtöbb lövési kísérletet az MLS-ben, csak Carlos Vela, Zlatan Ibrahimovic, Josef Martinez és a grúz válogatott "Vako" Quazashvili előzte meg őt ebben a kategóriában. A lövések minőségét tekintve a várható gólok száma 11,03 volt az Rossi esetében. Mivel ehhez képest 16-szor talált be a hálóba az alapszakasz során, elmondható, hogy alaposan túlteljesítette az elvárásokat és minden ziccerhelyzetet értékesített. A legalább 15 gólt szerző csatárok közül csak 4 futballista rendelkezik nála nagyobb hatékonysági mutatóval az egész bajnokságban.

Potenciális célállomás: Fiorentina (sajtóhírek szerint ajánlatot tettek érte)

1. Cristian Pavón
állampolgárság: argentin
életkor: 24
poszt: szélső
klub: Los Galaxy

Barcóhoz hasonlóan az LA Galaxy-ban szereplő Pavón sem titokzatos tehetségként érkezett meg az MLS-be. Nehéz is lenne ismeretlen tálentumnak nevezni egy háromszoros argentin-bajnok, Libertadores-kupadöntős, 11-szeres argentin válogatott és vb-résztvevő játékost, akit Lionel Messi is előszeretettel dicsér...

 Az 1996-os születésű Cristian Pavón a Boca Juniors-szal 2015-ben, 2017-ben és 2018-ban is bajnoki aranyérmes lett, emellett egy Libertadores-kupa döntőt játszott az együttes híres kék-sárga mezében. Az argentin válogatott tagjaként ott volt a 2018-as világbajnokságon, ahol az összes csoportmeccsen pályára lépett csereként, a franciák ellen 4-3-ra elveszített nyolcaddöntőben pedig kezdő volt.

Nevelőegyesülete a Tallares de Córdoba volt, ahol 16 évesen kapott profi szerződést. Az argentin élvonalban 17 évesen debütálhatott. 2014-ben, 18 esztendősen került a Bocához, ahol előbb Rodolfo Arruabarrena, majd a Galaxy jelenlegi szakvezetője, Guillermo Barros Schelotto volt az edzője. A Boca színeiben 108 mérkőzésen 28 gólt lőtt és 32 gólpasszt osztott ki. 2018-ban ő lett az argentin élvonal gólpassz-királya 11 assziszttal.

Pavón klasszikus szélsőként a középpálya mindkét oldalán bevethető. Szeret a pálya széléről középre törni és kapura lőni, amolyan "robbenes" stílusban. A Bocában nem kevés távoli bombagólt szerzett ezzel a megoldással. Kifejezetten gyors és lendületes játékos, aki hatalmas indulósebességével és ritmusváltásaival zavarja meg a védőket. Jó a háromszögelésekben és az üresbe passzokat is remek érzékkel osztogatja. Technikai tudásával és kreativitásával pedig még a Bocából is kiemelkedett.

2017-ben az argentin válogatottban is debütálhatott. Méghozzá rögtön gólpasszal: az Oroszország elleni idegenbeli mérkőzésen Messi indítása után Sergio Agüerót szolgálta ki. A következő válogatott meccsén Nigéria ellen ismételte meg a mutatványt: újfent a Manchester City csillagának tálalt fel kihagyhatatlan lehetőséget, Agüero pedig ismét nem hibázott. Az 'Albiceleste' színeiben eddig 11 mérkőzésen bizonyíthatott. A Haiti ellen tavaly májusban 4-0-ra megnyert barátságos mérkőzést követően (amelyen szintén gólpasszt jegyzett) Lionel Messitől jelentős dicséretet kapott:

"Új partnerre találtam Pavón személyében, ő egy rendkívül tehetséges futballista. Megvan benne a képesség ahhoz, hogy meghatározó játékos legyen a nemzeti csapatban. Hihetetlenül gyors és olyan dolgokat tud nyújtani a válogatott számára, amivel új dimenziót ad a játékunknak. A gyorsasága mellett a kapu előtti döntései is kiemelkedően jók" - fogalmazott az ötszörös Aranylabdás Messi.

Argentin sajtóértesülések szerint Messi ez után a mérkőzés után felvetette a Barcelonánál, hogy környékezzék meg a Boca Juniorst Pavón átigazolásával kapcsolatban. Más sajtóhírek szerint Arsenal és a Juventus is élénken érdeklődött iránta. Pavón azonban 2018 végén megsérült és az európai szuperklubok hezitáltak. Visszatérő izomproblémái miatt alig-alig volt bevethető állapotban 2018 októbere és 2019 márciusa között. A öreg kontinens tradicionális klubjai kivártak, a Galaxy viszont épp ezt a tétlenséget használta ki. Pavón a volt edzője, Barros-Schelotto jelentős győzködésének engedve 2019 augusztusában igent mondott az MLS-klub hívó szavára.

Ahol aztán gyorsan meggyőzött minden kétkedőt, hogy sérülése már a múlté. 11 alapszakasz-mérkőzésen 3 gólt lőtt és 6 gólpasszt osztott ki és további 2 találatot készített elő az asszisztot megelőző kulcspasszal. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy minden mérkőzésen hozzásegítette csapatát legalább 1 találathoz. Első MLS-meccsétől kezdve a 2019-es szezon végéig senki sem adott több gólpasszt nála az egész bajnokságban. Továbbá csak 3 játékos rendelkezett nála több kaput eltaláló lövéssel (Ibrahimovic, Vela, Wondolowski). Az 1-1 elleni párharcokat nézve hasonlóan impresszív mutatóval találkozunk: az egész szezonban senki sem rendelkezett nála nagyobb meccsenkénti cselhatékonysággal.

 Pavón formája a téli szünetben sem tört meg, az idei szezont egy szenzációs bombagóllal kezdte a Houston Dynamo otthonában. Reméljük, a koronavírus miatti kényszerszünet után is képes lesz hasonló elánnal folytatni és akkor ismét sorban állnak majd érte az európai sztárcsapatok.

Potenciális célállomás lehet: Arsenal, Bordeaux, PSG (sajtóhírek szerint érdeklődtek iránta)

További játékosok, akikre érdemes lesz figyelni a közeljövőben:
- Ricardo Pepi (FC Dallas, 17 éves amerikai csatár), 
- Cristian Cásseres Jr. (New York Red Bulls, 20 éves venezuelai középpályás),
- Gianluca Busio (Sporting KC, 17 éves amerikai középpályás), 
- Efrain Alvarez (LA Galaxy, 17 éves mexikói támadó),
- Valentin Castellanos (NYCFC, 21 éves argentin szélső)

A cikket írta:
Kun Tamás, a Jenkifoci szerzője

Gera Zoltán szerint ő a legmarkánsabb személyiségű játékos akivel valaha találkozott. Landon Donovan pedig azt mondja: elképesztő versenyszellem lobogott benne. Ő Clint Dempsey, az amerikai válogatott történetének holtversenyben legeredményesebb játékosa, aki karrierje során 57 gólt jegyzett az angol Premier Leauge-ben. Egy alkalommal őt választották a liga 4. legjobb labdarúgójának.

A Fulham és a Tottenham korábbi sztárja közel 2 évvel ezelőtt jelentette be visszavonulását. Majd szinte teljesen eltűnt a  térképről. Nem nyilatkozik, nem szakértősködik, nem edzősködik és a közösségi oldalát is csak elvétve frissíti.

Dempsey tehát szinte köddé vált, azonban a vele kapcsolatos történetek és "legendák" a mai napig szerves részei az amerikai labdarúgás "folklórjának". Ezekből gyűjtött össze egy csokorra valót az Athletic, melyet a Jenkifocin korábban már megjelent nyilatkozatokkal egészítettem ki.

 A KORAI ÉVEK

Taylor Twellman Dempsey csapattársa volt a válogatottban és első klubjánál, a New Englandnél. Ő így idézte fel a vele kapcsolatos korai emlékeit:

"Az első benyomásom az volt róla, hogy nagyon csendes fickó. Mármint az öltözőben. De a pályán, az edzéseken és a mérkőzéseken tejesen más ember volt. Kemény volt, merész, harcias. Noha újonc volt, de nem félt senkitől és semmitől. Ez nyilvánvaló volt már az első nap után. Néha összeverekedett a csapattársaival az edzésen. Nem értettük őt, nem értettük, miért lobog benne ekkora tűz. Mivel senkinek nem mondott semmit a múltjáról és a hátteréről. Semmit sem tudtunk arról, mi történt a testvérével."

Dempsey a texasi Nacadochesben született egy vasúti dolgozó apuka és egy kórházi nővér gyermekeként. Egy lány- és egy fiútestvérével együtt szerény körülmények között, egy lakókocsiparkban nevelték fel szülei. Kiskölyökként sokat focizott mexikói bevándorló srácokkal és Diego Maradona volt a példaképe. Egy alkalommal a fivérét, Ryant kísérte el egy dallasi próbajátékra, amikor az éles szemű edző felfigyelt rá, a partvonal mellett dekázgató 10 éves kissrácra. Rögtön bevették a dallasi gyerekcsapatba. Édesapja ezt követően heti három alkalommal vitte edzeni a Nacadochestől 3 órányi autóútra lévő Dallasba, majd hozta vissza onnan egy újabb 3 órás autózással. A sok energia mellett ez sok anyagi ráfordítást is követelt. Édesapja eladta a horgászásra használt hajóját és a nagy becsben tartott puskáit, hogy finanszírozza a benzinköltséget. Édesanyja pedig arról mesélt, hogy a gyerekeknek sokszor használt ruhákat vett és a nyaralásokról is lemondtak.

A kis Clint a dallasi edzéseken hamar kitűnt kortársai közül, de sajnos egy idő után fel kellett hagynia a focival. Dempsey 11 éves korában a szülei ráébredtek, hogy képtelenek egyszerre finanszírozni az ő tréningjeit és a nővére, az egyre meggyőzőbb eredményeket produkáló Jennifer teniszóráit. Jennifer javára döntöttek. A labdarúgásba visszavezető utat egy szörnyű tragédia nyitotta meg Clint számára. A nővére 1995-ben, mindössze 16 évesen tragikus hirtelenséggel elhunyt, végzetes agyi aneurizma miatt. Dempsey édesanyja később úgy nyilatkozott, fia nagyon csendesen, magában dolgozta fel a szörnyű eseményt. Nem akart beszélni róla még a szüleivel sem. Egyszer a temetőben édesanyja talált egy levelet a sír mellett, amiben a 12 éves Clint a nővérének ír arról, hogy mennyire hiányzik neki és hogy reméli, hogy egy jó helyen van. Levelében a kis Clint megkérte Jennifert arra, hogy segítsen majd neki a focipályán néhány gólt rúgni. Búcsúzóul pedig azt írta, nagyon várja, hogy egy nap újra együtt legyenek.

Dempsey szörnyű tragédia következtében újra járhatott edzésekre. Édesanyja azt mondta, ettől a pillanattól kezdve más játékossá vált. Sokkal több tűz és eltökéltség jellemezte.

"Kemény dolog volt ezt átélni." - emlékezett vissza Dempsey az ESPN-nek adott interjúban. "Utána sokáig úgy keltem fel reggelente, hogy 'ez tényleg megtörtént, Jennifer tényleg nincs többé?' Nagyon nagy düh és szomorúság dolgozott bennem. Eltartott egy ideig, míg kezelni tudtam ezt az egészet. Jennifer elvesztése ráébresztett arra is, hogy sosem tudhatod mit hoz a jövő. Lehet, hogy holnap már nem sétálsz ezen a Földön. Úgyhogy még ma kell a legtöbbet kihozni magadból."

Ilyen előzmények után kötött ki a New Englandnél Dempsey a 2004-es SuperDraftot követően. Tehetségére hamarosan az amerikai szövetségnél is felfigyeltek és behívták az U20-as válogatottba. Az ott töltött időszakról idéz fel egy emléket Doug Allison, Dempsey egyetemi edzője:

"Utólag mesélték nekem, hogy az első edzőtáborozás során az U20-asok a Galaxy ellen játszottak edzőmeccset. Az ellenfélnél ott volt a 164-szeres válogatott Cobi Jones. Dempsey a padon ülve azt mondta társainak, hogy ha beáll, bebőrözi Cobit. Be is állt és öt percre rá kiosztott egy kötényt neki. Erre az egyik veterán játékos odament hozzá és azt mondta neki: ilyet nem illik csinálni te kis hülyegyerek. Dempsey erre úgy válaszolt: illik, vagy nem illik, de fogadtam a srácokkal, hogy összejön, úgyhogy most kerestem egy kis pénzt."

Jimmy Conrad, a Kansas City akkori védője, Dempsey későbbi válogtottbéli csapattársa szintén úgy emlékszik vissza, hogy Dempsey még újoncként sem futott tiszteletköröket:

"Clint néha borzasztó keményen játszott. Én meg nem értettem, honnan van benne ez az indulat. Ez most nekem szól, vagy ő ilyen fickó? A lényeg, hogy ő olyan srác volt, akit imádtál, ha csapattársad volt és a pokolba kívántad, ha az ellenfeledként lépett pályára."

 AZ ANGLIAI IDŐSZAK

Jay DeMerit, a Watford egyori amerikai játékosa szerint Dempsey midig magasabb és magasabb csúcsokat akart meghódítani, ezért kötött ki Angliában:

"Ahhoz, hogy tiszteljenek, el kell érned bizonyos mérföldköveket. Méghozzá olyan helyeken, amire az emberek azt mondják, te oda nem tartozol, te kevés vagy hozzá. Dempsey mindig imádta az ilyen szituációkat. Mindig benyitott azokon az ajtókon, amelyek kapcsán mások azt hitték, túl nagy feladatot rejt számára. De ő belépett ezeken az ajtókon és utána tündökölni kezdett. Miért? Mert imádta, ha alábecsülik."

Gera Zoltán, a magyar válogatott legendája a Fulhamnél került egy öltözőbe Dempsey-vel és kapcsolatukról elmondható, hogy nem indult zökkenőmentesen:

"Soha életemben nem találkoztam olyan erős karakterű labdarúgóval, mint Clint Dempsey." - mondta néhány éve Gera egy közönségtalálkozón. "Amikor Fulhambe kerültem, nem tudtam, hogy az ő posztjára igazoltak, s láttam, hogy kijátszottam őt a kezdőcsapatból. Olyan agresszív volt, hogy edzéseken azt éreztem, nem szeretnék ennek a srácnak a közelébe kerülni, mert letépi a fejem. Az is előfordult, hogy verekedni akart a parkolóban. Addig terrorizált a harcos hozzáállásával, akaratosságával, hogy egy idő után elkezdtem félni, s a kispadon találtam magam. Kellett egy kis idő, hogy ezt helyre tegyem akkor magamban, de mai napig csodálom és tisztelem azt a győzni akarást és megvolt benne."

Hasonló küzdőszellemről beszélt Hajdú B. István is, amikor a Prima Primissima-díjas sportriporter a Jenkifocinak összegezte Dempsey pályafutását:

"Emlékszem, egyszer Gera mesélte nekem, hogy ha a Fulham edzésén nem hajtott valaki, akkor azt Dempsey rögtön leüvöltötte és szinte leharapta a fejét. Megalkuvást nem tűrő futballista volt. Ami igazán különlegessé tette, hogy mindehhez a játéktudása is megvolt. A hajtós vezéregyéniségek olykor darabosak a pályán, de neki a technikája is adott volt. Épp ezért úgy gondolom, hogy bármelyik klubcsapatában is játszott, az edző minden bizonnyal őt jelölte ki elsőnek, amikor össze kellett állítania a csapatot. Számomra Clint Dempsey minden idők legjobb amerikai játékosa."

Egy másik sportriporter, a SportTV-nél dolgozó Haraszti Ádám is sokra tartja Dempsey angliai karrierjét:

"Dempsey a határán volt annak, hogy igazán komoly és meghatározó játékossá váljon a Premier League-ben, akit a legnagyobbakkal emlegetnek együtt. Mindent elmond róla, hogy ő az az amerikai játékos, aki a legtöbb gólt szerezte Európában a komolyan jegyzett bajnokságok valamelyikében, ráadásul mindezt úgy, hogy pályafutása jó részében nem is feltétlenül a gólszerzés volt az elsődleges feladata. Alázatos, sokoldalú és dolgos játékos volt."

Ezzel a melós hozzáállással összesen 72 angliai találatot hozott össze a texasi labdarúgó a Fulham és a Tottenham színeiben, ebből 57 a Premier League-ben született. A mai napig ő a Fulham történetének legeredményesebb PL-gólszerzője. A 2011-12-es szezonban 17 találatot jegyzett az angliai élvonalban, akkor a helyi sportújságírók őt választották a liga 4. legjobb játékosának, Robin van Persie (Arsenal), Wayne Rooney és Paul Scholes (mindkettő Manchester United) után.

 RAPPELÉS ÉS HORGÁSZAT

De Dempsey számára a mindennapok nem csak a futballról szóltak. Imádta a rapzenét és folyton freestyle-előadásokat tartott csapattársainak a "Deuce" művésznevet használva. A 2006-os világbajnokság előtt még egy közös videóklipet is rögzített a később gyilkosság áldozatául eső rapperrel, Big Hawkkal. A 2010-es vb-n történő nyolcaddöntős kiesést követően pedig rappeléssel oldotta a hangulatot a csapatbuszon. Erről beszél egykori válogatottbéli csapattársa, az akkoriban a Boltonban futballozó Stuart Holden:

"Amikor Ghána kiejtett minket a nyolcaddöntőben, mindenki le volt törve. Lehajtott fejjel sétáltunk a csapatbusz felé. Csak játékosok ültek rajta, az edzők egy másik járművel mentek. Két órás út volt. Az első harminc percben mindenki síri csendben ült és próbálta feldolgozni a sokkot. Aztán valaki talált egy rekesz sört hátul és felbontotta. Beszélgetni kezdtünk és hülyéskedni. Próbáltuk jól érezni magunkat, aztán hirtelen megszólalt Clint, hogy 'na adjatok valami ritmust'. Felraktunk neki egy kis rap-alapot egy lejátszóra ő pedig elkezdett freestyle-olni. 30 percen keresztül szövegelt megállás nélkül. Mindenki bekerült a szövegébe, az összes játékos, a meccsek, meg mindenféle. Sosem láttuk őt ennyire életre kelni és ez átragadt mindenkire. Mire megérkeztünk a hotelhez, már mindenki fel-le ugrált a buszon és Clint Dempsey-t, a rappert ünnepelte."

Hősünk azonban egy jóval csendesebb és nyugodtabb időtöltésnek is szívesen hódolt: a horgászatnak. Egy 2012-es interjúban arról beszélt, hogy az Angliában is igyekezett megtalálni a legjobb horgászhelyeket. Mi több, két csapattársa rendszeresen elkísérte ezekre a horgásztúrákra: Aaron Hughes és Gera Zoltán. Azaz a magyar és az amerikai játékos a zűrös kezdetek után csak megtalálta az összhangot egymással. De térjünk vissza Dempsey hobbijára, amiről Tim Howard, az amerikai válogatott félig magyar származású kapuslegendája osztott meg egy sokatmondó történetet:

"Amikor Clintre gondolok, az első sztori, ami beugrik nekem a dél-afrikai edzőtáborban történt a 2010-es világbajnokság előtt. Egy hatalmas szállodakomplexumban éltünk, aminek saját parkja volt. A napjaink elég egyhangúak voltak. Sokat edzettünk, aztán ettünk valamit és tévéztünk. És minden áldott nap mit láttunk az ebéd után? Azt, hogy Dempsey ott ül a szálloda tavának szélén egy kerti székben és egy horgászbotot lógat a tóba."

Maga az érintett így nyilatkozott kedvenc időtöltéséről:

"Azért fontos nekem a horgászat, mert a gyermekkoromra emlékeztet engem. A szüleimmel annak idején sokat jártunk kempingezni és apu mindig elvitt minket horgászni. A foci rengeteg stresszel jár, ez pedig tökéletes a feszültség feloldására. A horgászat segít abban, hogy kizárjam a külvilágot, relaxáljak és olyasmit csináljak, amit gyerekként is tettem."

 A CSALÁD

A családközpontúság nem csak gyermekkori horgász-emlékek felidézésében nyilvánult meg nála. Eddie Johnson, az egykori Fulhames csapattárs mesélt arról, hogy Dempsey sosem járt el klubokba, vagy különböző szórakozóhelyekre:

"Minden edzés után hazament a családjához. Sosem járt el sehova, semmi nighclub, semmi ilyesmi. Egyenesen hazament. Olykor áthívott engem is. Olyankor steaket csinált és héjában sült krumplit. Elment a sarki henteshez, maga választotta ki a húst, utána megcsinálta. Aztán borozgattunk a teraszon. A borkultúrát Európában fedezte fel. Imádott mesélni arról, hogy melyik bor melyik régióból való. Szeretett csak üldögélni és a családjával lenni."

Steve Zakuani, aki a Soundersnél futott össze Dempsey-vel, a következőket mondta az amerikai legenda családi életéről:

"Amikor idegenbeli meccset játszottunk, minden este 1-2 órát FaceTime-ozott a gyerekeivel és a feleségével. Néha csak azt kérte a gyerekektől, tegyék a telefont az asztalra, amíg a leckét csinálják, hogy rájuk nézhessen olykor-olykor. Számára a család jelent mindent. A focisták, akivel együtt játszik, azok haveroknak számítanak, de nincsenek igazából a belső körben. Ott csak a család van, senki más."

A KAPCSOLÓ

De miként lehetséges, hogy valaki egy békés család-orientált horgász a hétköznapokban, a pályán pedig - Gera Zoltánt idézve - egy "agresszív harcos"? Nos erre Tim Howard szolgált némi magyarázattal:

"Clint fejében ott van egy kapcsoló, ami teljesen másik személyiséggé változtatja őt a pályán. Azon kívül ő egy vidám, laza, könnyed, kisvárosi fickó, aki remek családból jött és nagyon alázatos. A pályán viszont egy kegyetlen bérgyilkossá változik, akinél olykor teljesen elmegy a kép és csak egy dologra koncentrál a győzelemre, a harcra. Minden áron."

Ezt megerősíti Howard kollégája, az ausztrál kapuslegenda, Mark Schwarzer, aki a Fulhamben volt Dempsey csapattársa:

"Ha nincs meccs vagy edzés, akkor ő egy nyugodt, higgadt srác. Amikor viszont fociról van szó, akkor egy vörös köd árasztja el az elméjét."

Hasonlóról számolt be egy másik hálóőr, az amerikai Marcus Hahnemann is:

"Clint jobban játszott a dühének köszönhetően. Néha a pályán ellenfélként úgy érezted, hogy  'ez a fickó nem normális'. De őt ez az indulat kapcsolta egy következő fokozatba. Viszont vicces volt látni, hogy a lefújás után pár perccel mennyire más embernek tűnt a családja körében."

Herculez Gomez együtt játszott Dempsey-vel Seattle-ben és az amerikai válogatottban is. Szerinte ez a szellemiség tette őt nagy játékossá:

"A pályán olyan volt, mintha ő lenne a börtönválogatott legkeményebb játékosa, akivel nem akarsz ujjat húzni. Amikor csak átlépte az alapvonalat, valami megváltozott benne. Volt, hogy együtt edzettünk és éreztem, hogy jobb, ha távol tartom magam tőle, mert valósággal forrongott. Igazi versenyző szellem volt. Mindig nyerni akart és mindig fejlődni szeretett volna, újabb célokat elérni. Ő így motiválta magát. Ez adott számára előnyt a többiekkel szemben. Ezért volt ő jobb."

Landon Donovan 57 gólt szerzett az amerikai válogatottban, pontosan ugyanannyit, mint Clint Dempsey. Kettőjük tündöklése - és olykor versengése - meghatározta az amerikai labdarúgás elmúlt 10-15 esztendejét. Donovan így közelről szerzett tapasztalatokat "Deuce" versenyszelleméről. A Los Angeles Galaxy korábbi sztárja állítja, Dempsey részéről nem megjátszott volt a keménység:

"Dempsey kőkemény fickó volt és ez nem csak a szigorú nézésben és a kemény dumákban nyilvánult meg. Emlékszem, egyszer úgy érkezett meg a válogatottba, hogy fájt a lába, mert valaki stoplissal rátaposott Angliában. Mondta a csapatorvosnak, hogy nézzen már rá, mert kicsit zavarja. Épp együtt voltunk a dokinál, így láttam mi történik. Levette a cipőjét, aztán a  zoknit és megláttam a lábkörmét, ami teljesen szét volt roncsolva. Én szerintem folyamatosan zokogtam volna a fájdalomól, ha ilyen állapotban lett volna az ujjam. Még a doki is szörnyülködött. Aztán fogott egy csipeszt és lekapta Dempsey teljes körmét a szemem láttára. Clint meg csak ült ott, kicsit rándult egyet a szemöldöke és ennyi. Meg sem nyikkant. Nem volt semmi érzéstelenítés, meg semmi ilyesmi. Én meg ültem ott falfehér ábrázattal és azt mondtam: 'te szent szar'. Én sokkal rosszabbul viseltem, mint ő. Utána annyit mondtam neki: te egy állat vagy!"

AZ ÖRÖKSÉG

Donovan szívesen idézte fel kettőjük válogatottbeli sikereit. Két CONCACAF Aranykupát nyertek együtt (2005, 2007) 2009-ben egymás oldalán lettek ezüstérmesek a Konföderációs-kupán (többek közt legyőzve a 35 mérkőzés óta veretlen, későbbi világbajnok Spanyolországot), 2010-ben pedig együtt nyerték meg világbajnoki csoportjukat és nyolcaddöntőt játszottak.

"Nem is kérdés, hogy jobb játékossá tettük egymást és mindig szurkoltunk egymásnak. Van is erről egy konkrét emlékem. A 2011-es Aranykupán játszottunk Panama ellen és 1-0-ra nyertünk. Én nagyon rossz formában játszottam, csak csere voltam. De amikor beálltam, el tudtam menni a szélen és végül én adtam a gólpasszt Dempsey-nek. Ő a győztes találat után viszont nem magát ünnepeltette, hanem rám mutogatott és engem éltetett, talán olyan intenzíven mint még soha azelőtt. Ekkor jöttem rá, hogy milyen fontos neki az, hogy én is sikeres legyek. Viszont meg is akart előzni és le is akart győzni közben. Ez az igazi versenyszellem. Ez az, ami mindkettőnknek jót tett és ezért volt az, hogy a végsőkig jobb és jobb eredményekre sarkalltuk egymást."

Dempsey harci szellemére később a pályán kívül is szükség volt. 2013-ban visszatért a Seattle Soundersbe, ahol a csapat történetének legeredményesebb játékosává vált, még úgy is, hogy 2016-ban egy komoly egészségügyi probléma akár pályafutása végét is jelenthette volna. 2016 nyarán egy szív-rendellenesség miatt félbe kellett hagynia karrierjét. Már mindenki lemondott arról, hogy visszatér a pályára, de ő két műtéti beavatkozás után visszaküzdötte magát a gyepre. A Seattle-t MLS Nagydöntőbe vezette, a válogatottban pedig beállította Landon Donovan gólrekordját. De mindezek dacára mégsem gondolt magára úgy, mint egy klasszisra, hiába volt 57-szer eredményes a nemzeti mezben, hiába az ugyanennyi Premier League-gól, a három különböző világbajnokságon szerzett találat, vagy az Európa Liga-döntő. Erről idézett fel egy sztorit Seattle-i csapattársa, Lamar Neagle:

"Emlékszem a Seattle-i repülőtéren várakoztunk amikor elsétált előttünk egy Michael Jordan-mezes kissrác, Jordan-cipőben. Clint azt mondta, hogy őrület milyen népszerű volt Michael Jordan és milyen nagy egyénisége volt az amerikai kosárlabdának. Én pedig arra gondoltam, hogy ez a fickó fel sem fogja, hogy ő mekkora alakja ő az amerikai labdarúgásnak. Sosem gondolt így magára."

A legyűrhetetlen harcos végül 2018-ban akasztotta szögre a focicipőjét, visszavonulását egy mindössze ötszavas tweetben jelentette be. Azóta rá jellemző módon elvonult a nyilvánosságtól, olyannyira, hogy szinte semmit sem lehet tudni róla. Steve Zakuani ezen nem lepődött meg:

"Megmondtam neki, hogy 'Clint, amint elrúgod az utolsó labdádat, te el fogsz tűnni a színről'. És nagyjából ez is történt. Itt-ott felbukkan, de leginkább sehol sincs. Nem érdekli, mit gondolnak róla az emberek. Amikor arról kérdezed, mit szeretne, mi legyen az öröksége, mire emlékezzenek az emberek, nem mond semmit, mert nem törődik vele. Ezt néhány éve bevallotta nekem. Most csak a családjával törődik, a gyerekeivel és a horgászással...amire most annyi időt szánhat, amennyit csak akar."

Ha el is indul Amerikában egy profi labdarúgó-liga, az képtelen lesz fennmaradni. Ha lesz is ilyen kísérlet, szempillantás alatt el fog tűnni - erről értkezett a New York Post újságírója Phil Mushnick '94. júniusában, néhány nappal az Egyesült Államokban rendezett labdarúgó-világbajnokság kezdete előtt és nagyjából fél évvel azután, hogy az Amerikai Labdarúgó Szövetség bejelentette, hogy profi labdarúgó versenysorozat indul az országban, Major League Soccer (MLS) néven. Nos, Mr. Mushnicknak nem lett igaza: szombaton este negyedszázados fennálását ünnepli az észak-amerikai labdarúgó-bajnokság.

Jön az MLS 25. szezonja!

NEHÉZ KEZDETEK

Az MLS anno hosszú előkészületek után 1996-ban indult el, mindösze 10 csapattal. Most szombaton már 26-an állnak rajtvonalhoz, hogy egy őrült versenyfutás - 34 forudulós alapszakasz, majd rájátszás - végén megszerezzék a Philip Anschutz-trófeát. Annyiban igaza volt a New York Post újságírójának, hogy a '90-es években az MLS korántsem tűnt garantált sikert hozó vállalkozásnak. A liga kezdeti éveiben nagyon bizonytalan lábakon állt, a bajnokság az első öt szezonja alatt 250 millió dolláros veszteséget halmozott fel. Az átlagos nézőszám az 1996-os debütáló szezonhoz képest a 2000-es esztendőre 20 százalékkal csökkent.

A klubtulajdonosok menekültek a ligából, mindössze három milliárdos befektető maradt az ekkoriban 12 csapatot számláló MLS mögött: Phil Anschutz olajmágnás, az NFL-ben is érdekelt Robert Kraft, valamint a több sportágban is úttörő szerepet betöltő Lamar Hunt. De ők sem tartottak volna ki a végsőkig. Ekkoriban, egészen pontosan 1999 augusztusában nevezté ki a bajnokság élére az NFL-ből érkező Don Garber kommisszárt, aki első lépésként eltörölte a labdarúgástól idegen, "amerikanizált" szabályokat, melyet az MLS első éveit jellemezték. Ilyen volt a visszafelé pörgő óra, a rávezetéses tizenegyesek, vagy a döntetlen kiiktatása. Garber úgy érezte, a labdarúgás szubkultúráját úgy lehet meghódítani, ha a FIFA által alkalmazott szabályrendszert alkalmazzák.

(fotó: Don Garber egy tavalyi fényképen)

De Garber nem elégedett meg a játékszabályok konszolidálásával, gazdasági reformokra is szükség volt. Ezért egy akciótervet dolgozott ki a liga felvirágoztatására. Ennek azonban komoly ára volt. Két opciót vázolt fel a folytatásra az MLS-be már így is dollármilliókat ölő klubtulajdonosok számára: vagy minimalizálják a veszteségeiket és bezárják a boltot, vagy további tőkét felhasználva, a leginkább veszteséges csapatoktól megszabadulva optimalizálják működésüket. A tulajdonosok 2001-ben Phil Anschutz coloradói ranchán gyűltek össze, hogy meghallgassák Garber javaslatát. Az újonc kommisszár merész módszerrel fújt ébresztőt a veterán dollármilliárdosok számára: csődeljárásra szakosodott ügyvédeket hozott magával, valamint egy szerződés-tervezetet az MLS megszüntetéséről. Kijelentette, hogy ha nem fogadják el a reformtervezetét, akkor akár most rögtön alá is írhatják az MLS csődjéről szóló papírokat, mert semmi értelme a folytatástnak.

A reformterv a következő lépéseket tartalmazta: további befektetésekre lesz szükség, de nem pénzt szórva, hanem célzottan költve. A tulajdonosoknak saját labdarúgó-stadionokba kell beruháznia, valamint meg kell szüntetni az albérleti függőséget az NFL-csapatoktól. Továbbá fokozatosan növelni kell a fizetési sapka méretét. Az egészséges verseny érdekében pedig meg kell szűntetni azt a jelenséget, hogy egyes csapatokat maga a liga működtet. Az együtteseket szét kell osztani a megmaradt tulajdonosok között. Később pedig minden egyes klubnak saját tulajdonost kell találni. További reformelem volt, hogy Garber javaslatára 70 millió dollárból létrehozták a Soccer United Marketing (SUM) szervezetet, melynek automatikusan társtulajdonosa lett minden MLS-ben részt vállaló befektető. Ez a marketingvállalat a későbbiekben nagy siker lett, nekik sikerült felvásárolniuk a 2002-estől kezdve az összes labdarúgó-világbajnokság amerikai tévés jogait. Melyeket aztán a tévécsatornák számára jelentős profittal értékesítettek. A kialakult üzleti kapcsolatok pedig lehetővé tették, hogy az MLS számára is jobb pozíciót harcoljanak ki a sporttelevíziós piacon.

Garber reformterve nagy siker volt, de áldozattal járt. Ahogy a komisszár is ígérte, ehhez szükség volt a legnagyobb "pénznyelők" kiiktatására. Ez a két klub a két floridai egyesület, a Tampa Bay Munity és a Miami Fusion volt. A tulajdonosok elfogadták ezt az áldozatot: a Tampa és a Miami 2001-ben futotta utolsó szezonját az MLS-ben.

(fotó: Carlos Valderrama a 2001-ben megszűnt Miami Fusion mezében)

KERETBE FOGLALT TÖRTÉNELEM

Garber tervének eredményeként egyre több 20-25 ezer fős labdarúgó-stadion épült az Egyesült Államokban, melyek remek atmoszférát teremtettek az MLS-meccsek számára. A stadionok környékén olyan ingatlan-fejlesztések indultak, melyek közvetve vagy közvetetten a tulajdonosok pénztárcáját gyarapították.

A nézőszám növekedni kezdett a 2000-es abszolút mélypontot követően. A Soccer United Marketing vállalat pedig jelentős profitot generált a klubtulajdonosok számára, ami vonzóvá tette, hogy mások is befektessenek az MLS-be. Egyre több potenciális klubtulajdonos jelentkezett. Növekedésnek indult az MLS-klubok száma. Bevezették a "kiemelt fizetésű játékos"-szabályt, amely lehetővé tette, hogy az MLS-klubok világsztárokat szerződtessenek a fizetési sapka keretein túl. Az első ilyen sztár David Beckham volt, aki 2007-ben Los Angeles Galaxy játékosa lett. Ez a pillanat egyértelműen korszakos csúcspont volt az MLS történetében.

A Beckham által generált hatásáról külön cikkben lehetne értekezni. A Galaxy hazai és idegenbeli meccsein drasztikusan megnőtt a nézőszám. A mezeladások megugrottak, a liga pedig kiérdemelte a mainstream média figyelmét is. Az angol középpályás érkezésekor a liga 13 csapatot számlált. 2012-es távozásakor 19-en voltak. A meccsek átlagos nézőszáma Beckham érkezésekor 15504 fő volt, 2012-ben már 18807 fő. Az angol sztár aktív évei alatt hat új, kifejezetten labdarúgásra optimalizált stadion épült Amerikában.

A Galaxy-t tulajdonló AEG vállalat ügyvezető igazgatója, Tim Leiwke 2012-ben így fogalmazott :

"Ritkaság, hogy egyetlen atléta megváltoztasson egy sportágat, de Beckham ezt tette Amerikában. Új szintre emelte a labdarúgást."

A Beckham által keltett lendület ráadásul azt követően is megmaradt, hogy az angol legenda két bajnoki címmel a háta mögött 2012-ben elhagyta a bajnokságot. Az ezt követő években újabb és újabb klubok csatlakoztak a ligához, köztük olyan együttesek, mint a 60-70 ezer nézőt is vonzó Atlanta United, a Floridát az MLS számára "visszahódító" Orlando City, valamint a pályán MLS-rekordokat halmozó Los Angeles FC. Az átlagos nézőszám ma már a 21 ezer főt is meghaladja.

De a Beckham-hatás most, az MLS 25. szezonjában érheti el a totális kiteljesedést, amikor a liga sikertörténete meseszerű keretbe kerül. A korszakos csúcspontot elhozó David Beckham ugyanis tulajdonosként tér vissza a bajnokságba. Méghozzá abba a városba, amelytől egy korszakos mélypont során vált meg az MLS. Kell-e stílusosabb felvezetés a bajnokság negyedszázados jubileumához?

WELCOME (BACK) TO MIAMI

David Beckham annak köszönhetően alapíthatott klubot az MLS-ben, hogy anno a játékosszerződése megkötésekor egy záradékot tett a szerződésébe. Egy olyan záradékot, mely akkoriban jelentéktelennek tűnt, de ma már szó szerint aranyat ér. A 2007-ben megkötött kontraktusban szerepelt egy kikötés, mely szerint Beckham a visszavonulását követően MLS-klubot alapíthat 25 millió dolláros franchise-díj fejében. Ez anno egyáltalán nem tűnt gáláns ajánlatnak, hiszen a ligához szintén 2007-ben csatlakozó Toronto FC 10 millió dollárt fizetett a belépésért. Azóta viszont eltelt néhány év és az MLS robbanásszerű fejlődése a franchise-díjakon is megmutatkozott. A ligához 2021-ben csatlakozó Charlotte több mint 300 (!) millió dollárt tett le az asztalhoz annak érdekében, hogy elindulhasson az MLS-ben.

Beckham záradéka azonban azóta sem változott, így a 25 millió dolláros belépési díj ma már bőven illethető "diszkont" árnak.

"Amikor 2007-ben csatlakoztam az MLS-hez elmondtam Don Garbernek, hogy nem csak játékosként akarok kötődni ehhez a bajnoksághoz, hanem ezen túl is szeretném segíteni az amerikai labdarúgást és az MLS-t. Elmondtam a komisszárnak, hogy szeretném növelni a sportág népszerűségét. Mindig biztos voltam benne, hogy ez a bajnokság fel fog virágozni. Klubtulajdonosként most még többet tehetek ezért."- fogalmazott nemrég Beckham, aki a klubalapítás helyszínének az anno még "ballasztnak" számító Miami városát választotta. "Őszintén hiszem, hogy Miami és dél-florida elképesztően gazdag a tehetségekben, akik felfedezésre várnak. Ez egy csodálatos, multikulturális város, amelyben ott szunnyad a labdarúgás szeretete" - mondta.

A projekt azonban nem volt mentes döccenőktől: Beckham 2014-ben jelentette be, hogy franchise-alapítási jogával Miamiban élni kíván. Ehhez azonban szükség volt egy stadion felépítésére. Ezt pedig korán sem volt egyszerű tető alá hozni Miami városában. Beckhamék 2014-től 2018-ig nem kevesebb mint 7 potenciális helyszínt néztek ki maguknak, de folyamatosan akadályokba és elutasításokba ütköztek.

Végül 2018-ban új befektetők társultak be Bekham mellé a projektbe: a Mastec vállalatot működtető Más-fivérek, valamint a bolíviai milliárdos Marcelo Claure. Az ő üzleti kapcsolataiknak köszönhetően Beckhamék 2017 végén megtalálták a Miami Nemzetközi Repülőtér szomszédságában lévő területet, ahol a tervek szerint 2022-re felépül a klub labdarúgó-stadionja, mely egy átfogó ingatlan-beruházás egyik eleme lesz, edzőcentrummal, közparkkal, szabad használatú sportpályákkal, bevásárlóközponttal. A Miami Freedom Park nevet viselő beruházás tervezett összege 1 millárd dollára rúg majd. A projektnek Miami város lakói adtak zöld utat egy népszavazással, de az önkormányzat formális jóváhagyása még hátra van. De ezzel végre eldőlt, hogy 2020-ban elindulhat az MLS-ben Beckhamék klubja.

Az együttesnek azonban 2022-ig is szüksége lesz egy stadionra. Ezért úgy döntöttek, hogy a Freedom Park felépüléséig 60 millió dollárból felhúznak egy "átemeneti stadiont" a Miami szomszédságában lévő Fort Lauderdale-ben. Ez a létesítmény mindössze fél év alatt épült fel és március elején itt indul majd útjára a labda az új MLS-csapat első hazai meccsén.

Az új együttes a Club Internacional de Fútbol Miami (röviden Inter Miami) nevet viseli majd. A David Beckham által vezetet befektetői csoport így tiszteleg a nagy lélekszámú és fanatikus fociőrült latin ajkú lakosság előtt.

Ami a játékosokat illeti, a teljes világsajtó Beckham 2014-es bejelentése óta azt tippelgette, milyen nagynevű világsztárokat csábít majd Amerikába az angol legenda. Edinson Cavanitól kezdve, Luis Suarezen és David Silván át Cristiano Ronaldóig és Lionel Messiig szóba került szinte minden harmincon túli világsztár. Az Inter Miami vezetősége azonban másik utat választott és a fiatalokra szavazott: az klubonként engedélyezett három kiemelt fizetésű játékosból kettőt már le is szerződtettek, mindketten 30 év alattiak. Egyikük a 26 éves, 25-szörös mexikói válogatott Rodolfo Pizarro, a másikuk a 19 éves argentin utánpótlás-válogatott Matías Pellegrini.

Ez persze nem zárja ki, hogy a harmadik sztárjátékos majd egy világszerte ismert rutinos labdarúgó lesz, de Beckham többször is hangsúlyozta, számára nem a nagynevű játékosok megszerzése, hanem az új generáció kinevelése a legfontosabb.

"Olyan akadémiai rendszert akarok létrehozni, amely lehetőséget biztosít a fiatal dél-floridai gyerekek tehetségének kibontakoztatására. Számomra egy akadémiai tehetség kinevelése legalább akkora siker lesz, mintha leigazolnánk egy vilgásztárt." - fogalmazott Beckham.

De a fiatalok mellett a rutin is helyet kap majd az együttesben, olyan játékosok képében, mint például a csapatkapitánynak megválasztott 35 éves Luis Robles, akit korábban háromszor jelöltek az év kapusának az MLS-ben, még a New York Red Bulls mezében.

A rutin a kispadon is megmutatkozik majd, hiszen a klub edzője nem más, mint a játékosként jelentős európai tapasztalatra szert tevő uruguayi Diego Alonso, aki 44 éves kora dacára már edzőként is komoly ismeretanyagot halmozott fel: az Inter Miami ugyanis a szakvezetői karrierjének 7. klubja. Legutóbb Mexikóban dolgozott, ahol két különöböző klubbal is elhódította a CONCACAF Bajnokok Ligája-trófeát. Hosszú távon legalább ugyanezt várja el tőle új főnöke, David Beckham.

EGY MÁSIK VISSZATÉRŐ: THIERRY HENRY

Beckham azonban nem az egyetlen MLS-legenda, aki visszatér az MLS 25. szezonjára. Hasonló cipőben jár Thierry Henry, aki 2010 és 2014 között a New York Red Bulls mezét viselve háromszor is bekerült a szezon válogatottjába és egy alapszakaszt is nyert.

Az egykori világbajnok és EB-győztes támadó a Montreal Impact kispadján próbálja meg újjáépíteni szakvezetői karrierjét, mely a francia Monaco együttesénél meglehetősen döcögősen indult. A szakmai pályafutását a belga válogatott másodedzőjeként kezdő Henry-t mindössze 104 napot követően menesztették a hercegség csapatától.

"Csak úgy lehet tapasztalatot szerezni egy edzőnek, ha elfogad egy állást. Ha belevág a dologba. A belga válogatott pályaedzőjeként pozitív élményeim voltak, Monacónál kevésbé kellemes tapasztalatok értek. " - mondta Henry. "De rengeteget tanultam ebből is. Sőt, azt gondolom, az ilyen szituációkban tudja meg magáról a legtöbbet az ember. A nehéz helyzetek szolgálnak a legtöbb tanulsággal.Az élet a mindennapi küzdelemről szól. Mindenki el fog bukni alkalmanként. A kérdés, hogy miként reagáljuk le ezeket a helyzeteket. Tanulunk-e a hibáinkból? Elkövetjük-e őket újra?"

Kevin Gilmore, a Montreal Impact klubelnöke elárulta, Henry 2019 végén kereste meg őket azzal kapcsolatban, hogy szívesen leülne a csapat megüresedett kispadjára.

"Thierry vissza akart térni az MLS-be és kifejezetten érdekelte őt Montreal. Találkoztunk vele, megbeszéltük a részleteket és viszonylag gyorsan megállapodásra jutottunk." - fogalmazott a klubelnök.

Henry elmondta, az MSL fejlődése markáns szerepet játszott abban, hogy itt akarja "újjáépíteni magát" edzőként:

"Már az alatt az idő alatt is sokat fejlődött az MLS, amíg itt fociztam. Azóta pedig tényleg szárnyra kapott ez a bajnokság. Folyamatosan új csapatok érkeznek, új stadionokkal és telt házas meccsekkel. Tetszik, amerre ez a liga tart. Az emberek világszerte beszélnek róla."

Henry új együttese, a Montreal Impact nehéz éveken van túl az MLS-ben. Legutóbb 2016-ban kvalifikálták magukat a rájátszásra. A csapat ráadásul elvesztette a vezérét a holtszezonban, a klub történetének legtöbb gólját szerző argentin Ignacio Piatti hazatért a San Lorenzóhoz.

De így sem maradt sztárok nélkül a kanadai MLS-klub. Hiszen ebben a gárdában futballozik az egykori Inter- és Bologna játékos Saphir Taïder, valamint a Barcelona korábbi "csodagyereke", Bojan Krkic. Utóbbi a katalán együttesben Henry csapattársa volt.

"Mindig fura érzés, ha olyasvalaki az edződ, akivel korábban már együtt játszottál. De Henry-t mindig is nagyon tiszteltem. Már amikor a Barcelonánál bemutatkoztam, akkor is mindig az ő társaságát kerestem. Felnéztem rá, igyekeztem figyelni arra, milyen tanácsokat ad. Épp ezért örülök, hogy ő lett a Montreal edzője." - fogalmazott Krkic.

BORSÓ VÁLTJA AZ OROSZLÁNT

De nem csak egykori Barca-játékosoktól lesz hangos az idei MLS-szezon, egy korábbi Real-csatár is nagy visszhangot válthat ki. A királyi gárdánál egy szezont eltöltő Javier "Chicharito" Hernandez ugyanis a téli szünetben a Sevilla együttesétől a Los Angeles Galaxy-hoz szerződött, hogy betöltse a Zlatan Ibrahimovic távozása után keletkezett űrt.

Bár maga az érintett cáfolja, hogy ő a Milanhoz igazoló svéd klasszis helyettese lenne.

"Nem azért jöttem ide, hogy Zlatan helyébe lépjek. Én bajnoki címeket akarok nyerni." - mondta a 31 éves "Borsócska", vagyis Chicharito az ESPN-nek.

A magát "oroszlánként" aposzrofáló Ibrahimovic két szezon alatt 56 MLS-meccsen 52 gólt lőtt a Galaxy színeiben, de trófeát nem sikerült nyernie. Ez volt karrierje során az első alkalom, hogy úgy távozott egy klubtól, hogy nem nyert velük egyetlen elismerést sem.

"Zlatan rengeteg gólt szerzett a Galaxy-ban, de számomra a csapat az első." - fogalmazott Chicharito. "Ő elképesztő rekordokat döntött meg és oroszlánnak nevezte magát, ebben akár igaza is lehet. De a csapat eredményei a legfontosabbak. Ha bajnokok leszünk, akkor engem nem érdekel, hogy 50 vagy 10 góllal járultam-e a hozzá. Akkor szerintem mindenki azt fogja mondani, hogy szép munka volt."

Az áhított cél eléréshez persze önmagában Chicharito kevés lenne. De nem ő az egyetlen fegyvere az idei Galaxy-nak. Ott van a csapatban a tavalyi év második felében szerződtetett 24 éves, 11-szeres argentin válogatott Cristian Pavón is, aki idén teljesedhet majd ki igazán az MLS-ben.

A Boca Juniors egykori szélsőjét anno az Arsenal is figyelte, Lionel Messi pedig így nyilatkozott róla azt követően, hogy egymás oldalán szerepeltek az argentin válogatotban:

"Új partnerre találtam Pavón személyében, ő egy rendkívül tehetséges futballista. Megvan benne a képesség ahhoz, hogy meghatározó játékos legyen a nemzeti csapatban. Hihetetlenül gyors és olyan dolgokat tud nyújtani a válogatott számára, amivel új dimenziót ad a játékunknak. A gyorsasága mellett a kapu előtti döntései is kiemelkedően jók" - fogalmazott az hatszoros Aranylabdás Messi.

Chicharitót Pavón mellett olyan játékosok támogathatják még a Galaxy-ban, mint a tavaly még Nikolcs oldalán Chicagóban szereplő szerb válogatott Aleksandar Katai, vagy az egykori Villarreal-játékos Jonathan dos Santos, aki a mexikói válogatottban is csapattársa "Borsócskának". De említetnénk még a korábbi argentin válogatott Emiliano Insúát, aki Liverpoolban nevelkedett, Kaliforniába pedig Stuttgartból érkezett meg.

"VELA, VELA, VELA!"

Persze az oly nagyon vágott Galaxy-sikerekhez azért lesz egy-két szava Chicharito régi "pajtásának" a mexikói labdarúgás egyik másik jeles ikonjának, a 30 esztendős Carlos Velának. A Galaxy városi riválisában, a Los Angeles FC-ben szereplő Vela tavaly az összes fontosabb rekordot megdöntötte az MLS-ben.

Soha senki sem szerzett olyan sok gólt az alapszakaszban, mint ő: szám szerint 34-et. Soha senki sem rendelkezett olyan kiemelkedő gól plusz gólpassz mutatóval mint ő (34 találat és 15 előkészítés). Csapatával, az LAFC-vel pontrekorddal nyerte meg a bajnokság alapszakaszát, őt pedig megválasztották a liga MVP-jének. Mindezeket a sikereket ráadásul úgy érte el, hogy közben rendkívül szerény és alázatos maradt. Az MVP-díj átvételekor így nyilatkozott:

"Ez a trófea a mindennapos munka gyümölcse...Hálás vagyok a csapattársaimnak, akik mindennapi életben is a barátaimmá váltak. Sokat tanultam tőlük és igyekeztem én is tanítani nekik egy-két dolgot. Nélkülük ez nem sikerült volna. Srácok, néha ti többet dolgoztatok nálam, mégis én kaptam a végén az elismerést. Remélem nem haragszotok meg ezért! Köszönöm a klubtulajdonosoknak, hogy megtiszteltek azzal a lehetőséggel, hogy ennek a klubnak az arca lehetek."

A Vela által emlegetett csapattársak közül érdemes kiemelni 19 éves uruguayi válogatott Brian Rodríguezt, akire a magyar szurkolók is jól emlékezhetnek, hiszen gólt lőtt a magyar válogatott ellen a Puskás Ferenc-stadion avatómeccsén.

Illetve mindenképp meg kell említeni még egy uruguayi futballsitát, a 21 éves Diego Rossit, akit iránt élénken érdeklődik a Fiorentina együttese.

Azonban hiába a remek csapattársak, Vela őrületes rekordjai, az LAFC elképesztő pontrekorddal megszerezett alapszakasz-aranyérme, a bajnoki trófea a szezon végén nem az ő vitrinjükbe, hanem a Seattle Soundershez vándorolt.

A BAJNOK ÉS A TÖBBIEK

Némi meglepetésre ugyanis a Sounders nyerte az MLS tavalyi rájátszását. Ez a siker pedig jórészt annak köszönhető, hogy a "hirtelenzöld" klubnál már jó ideje az állandóség uralkodik. A klub edzője 2016 óta az a Brian Schmetzer, aki ilyen-olyan formában már a 80'-as évek óta a Seattle-i labdarúgást és a Sounderst szolgálja. A játékoskeretben kevés változás történt az elmúlt években, kevés kulcsjátékos távozott.

Ez jellemző volt a mostani átigazolási időszakra is. Igaz, a csendes transzfer-időszak az érkezői oldalra is jellemző volt, kevés erősítést történt a Soundersnél. Az egyetlen jelentősebb igazolás a korábbi Botafogo-középpályás Joao Paulo, aki a CONCACAF Bajnokok Ligájában remek játékkal debütált a Sounders színeiben.

De azért nem mondhatjuk, hogy az idei átigazolási ablak csak résnyire volt nyitva az MLS-ben. Ha a bajnok nem is, a többi klub serényen igazolt. Ott van például a tavalyi rájátszás Nagydöntőjének másik szereplője, a Toronto FC. A kanadai együttes megszerezte a 30 éves Pablo Piattit az Espanyol együttesétől. Piatti 2008 óta közel 300 mérkőzést játszott a spanyol La Ligában az Espanyol, a Valencia és az Almería színeiben. 2017-ben beválasztották a La Liga 2016-17-es szezonjának álomcsapatába. Pályára lépett a Bajnokok Ligája és az Európa Liga csoportkörében is. Karrierjét az Estudiantesnél kezdte, ahol bajnoki címet nyert és játszott a Libertadores-kupában. Az argentin U20-as válogatottal 2007-ben világbajnok lett, olyan csapattársak oldalán, mint Angel Di María vagy Sergio Agüero. A felnőtt válogatottban egy mérkőzésen kapott lehetőséget.

Hasonlóan jelentős európai tapasztalattal rendelkezik az FC Cincinnati által megszerzett 26 éves Jürgen Locadia. A holland csatár a Premier League-ben szereplő Brightontól érkezik. Korábban Hollandiában kétszeres bajnok lett a PSV Eindhovennel. Az idei szezon első felét kölcsönben a Bundesligában töltötte a Hoffenheimnél. De nem ő az egyetlen holland igazolás a Cincy-nél, hiszen leigazolták az Ajax 31 éves csatárát, a korábbi hatszoros válogatott Siem de Jongot is. Sőt, a tavalyi újonc még egy harmadik nívós fogást is magáénak tudhat a 26 éves, 13-szoros japán válogatott Yuya Kubo személyében. Ő a belga Genttől érkezett, de megfordult a német Nürnbergnél és a svájci Young Boysnál is. A sok transzfer ellenére meg kell említeni, hogy nem minden meseszerű az ohiói csapatnál: vezetőedzőjüket, a holland Ron Janst egy héttel a szezon kezdete előtt menesztették egy rassziszta szóhasználatot követően.

De káosz és radikális átalakulás nem csak Cincinnatiben zajlott le, hanem Chicagóban is. Az elmúlt szezonban a rájátszás közelébe sem jutó Fire a holtszezonban gyakorlatilag kisöpörte a teljes játékoskeretét, edzőt váltott és elköszönt gyakorlatilag az összes neves játékosától. 31 évesen búcsúzott a korábbi MLS-gólkirály Nemanja Nikolics, 35 évesen visszavonult a német legenda Bastian Schweinsteiger és 28 évesen továbbállt a klubtól a szerb válogatott Aleksandar Katai. Helyükre a klub olyan fiatalokat szerzett meg, mint a 19 éves argentin utánpóltás-válogatott Ignacio Aliseda, a 25 éves korábbi Real Madrid-játékos Álvaro Medrán, vagy a 28 éves, 25-szörös szlovén válogatott Robert Beric. Utóbbi a francia élvonalban szereplő Saint-Etienne-től igazolt az MLS-be.

Ez a fiatalítás alapvetően még jó PR-lépés lehetett volna a Chicago Fire-től, mely idén visszaköltözik a 60 ezres belvárosi Soldier Fieldre, így a lelátók feltöltése kiemelt figyelmet élvez. Viszont a játékoskeret átalakítása közben elkövettek egy jelentős marketinges baklövést. Lecserélték a klub eredeti címerét egy meglehetősen véleményes kinézetű új logóra, mely finoman fogalmazva sem aratott nagy tetszést a szurkolók körében. Több szurkolói csoportosulás bojkottal fenyegetőzütt, amelytől a hírek szerint megriadt a tavaly érkezett új klubtulajdonos és várhatóan jövőre visszahozza a klub eredeti jelképét.

Hasonlóan mozgalmas volt a téli szünet az MLS legnépszerűbb csapatánál, a 2019-es szezonban 52 ezres átlagnézőszámot produkáló Atlanta Unitednél. A klubot tavaly óta irányító Frank de Boer úgy döntött, még inkább a saját képére formálja az együttest, így a holtszezonban megvált több olyan játékostól, akik nélkül elképzlehetetlen volt az elúlt években a piros-feketék kezdőcsapata. Távozott az amerikai válogatott Nagbe, a német tehetség Gressel, az iraki válogatott Meram, a volt argentin utánpótlás-válogatott Gonzalez-Pirez, valamint a paraguayi válogatott Villalba. A csapatkapitány Parkhurst pedig visszavonult. Helyükre az Atlantára jellemző módon ismét dél-amerikai utánpótlás érkezett. Például az argentin középhátvéd Fernando Meza, aki argentin és chilei bajnoki címmel, valamint mexikói kupagyőzelemmel rendelkezik. Továbbá az Estudiantes 24 éves szélsője, Manuel Castro. Valamint a Copa Sudamericana-győztes, 23 éves Matheus Rosetto.

De a nagy jövés-menés ellenére az Atlanta United helyi szupersztárjai maradtak: így a szurkolók legnagyobb kedvence, a venezuelai válogatott gólgép Josef Martinez, aki immár saját falfestménnyel rendelkezik Atlanta városában.

De nem távozott Josef névrokona, Gonzalo "Pity" Martinez sem, aki idén végre kiteljesedhet az MLS-ben. A 26 éves Pity korábban két bajnoki címet és két Libertadores-kupát nyert a River Plate színeiben, valamint 2018-ban a legjobb Dél-Amerikában futballozó játékosnak választották. Első MLS-szezonja azonban nem sikerült valami fényesen, de Boerral többször is összeveszett. Mostanra azonban úgy tűnik, elsimultak kettőjük között a konfliktusok.

Feltámadásban reménykedik az Atlanta harmadik sztárja, a mindössze 20 éves argentin utánpótlás-válgoatott Ezequiel Barco is. A szupertehetségnek kikiáltott dél-amerikai annak idején rekordösszegért igazolt Atlantába, de egyelőre csak rövidebb-hosszabb felvillanásai voltak, állandó jelleggel még nem tudta megmutatni, miért is szerepelt ő több európai topcsapat célkeresztjében.

EURÓPA FIGYEL

Mert kétség se férjen hozzá, az európai topligák megfigyelői már árgus szemekkel figyelik az észak-amerikai bajnokságot. A 25. szezonjába lépő MLS bevallottan szeretné levetkőzni a "visszavonuló játékosok bajnoksága" stigmát és a tehetségek kinevelésére és exportálására szeretne koncentrálni. Don Garber kommiszár ezt úgy fogalmazta meg, hogy az MLS szeretne "selling league"-gé (vagyis "értékesítő bajnoksággá") válni. Az utóbbi időben pedig valóban úgy látszik, hogy megindult ez a folyamat.

Egyre több olyan tehetség szerepel az európai topligákban, akik korábban MLS-ben nevelkedtek, vagy formálódtak. Ilyen játékos a Bayern Münchenben klasszissá érő Alphonso Davies (korábbi Vancouver Whitecaps-szélső), a Newcastle-ben alapember Miguel Almirón (ex-Atlanta United), az RB Leipzigban meghatározó Tyler Adams (volt New York Red Bulls-középpályás) és lipcsei csapattársa Angelino (korábban New York City), a La Ligában futballozó Yangel Herrera (most Garanda, korábban New York City), valamint a Düsseldorfban védő Zack Steffen (korábban Columbus Crew). De szintén itt érdemes megemlíteni a New York City FC akadémiáján nevelkedő Giovanni Reynát (most Dortmund), valamint a Dallas utánpótlásából kikerülő Weston McKennie-t (most Schalke).

KANSAS TOVÁBBRA IS "MAGYAR FALU"

Bizonyára hasonló pályaívben reménykedik az MLS magyar tehetsége, Sallói Dániel is. A Sporting Kansas City 23 éves szélsőjének azonban radikális formajavulásra lesz szüksége ahhoz, hogy felfigyeljenek rá Európa topligáiban. Sallói ugyanis a parádésan sikerülő 2018-as szezonját követően tavaly tragikusan visszaesett, egész szezonban mindössze 1 gólt lőtt és 1 gólt szerzett.

Edzője, a magyar származású Peter Vermes azonban hisz benne, hogy nem vált kámforrá Sallói tehetsége, melynek köszönhetően 2018-ban még kupagyőzelmet érő gólt szerzett és házi gólkirály lett:

"Sallói nagyon keményen dolgozott a holtszezonban. Nagyon jó erőállapotban érkezett vissza hozzánk. Látom rajta, hogy eltökélt és koncentrált. Jó adottságai vannak a focihoz és az ilyen dolgok nem tűnnek el nyomtalanul. Az a lényeg, hogy továbbra is célorientált legyen és dolgozzon keményen. Ha ezt megteszi, akkor garantáltan le fogja tenni a névjegyét az idei szezonban." - fogalmazott Vermes.

Vermesnek azonban nem csak Sallóitól remél formajavulást, hanem az egész csapattól. A Sporting Kansas City ugyanis tavaly lemaradt az MLS rájátszásáról, ez 8 év után először fordult elő a csapattal. Hogy kijöjjenek a gödörből Vermes és a klubtulajdonosok radikális lépésre szánták el magukat. Megléptek egy minden korábbi klubrekordot porrá zúzó igazolást és nagyjából 10 millió dollárért megszerezték a mexikói gólkirályt, a 13-szoros mexikói válogatott Alan Pulidót. A robosztus testfelépítésű támadó három mexikói bajnoki címmel és egy CONCACAF BL-győzelemmel rendelkezik, Európában pedig görög bajnok lett az Olympiakosszal.

De nem csak a támadósort erősítette meg Vermes, hanem a védelmet is. Erre meg is volt az oka, hiszen soha nem kapott olyan sok gólt a Sporting KC, mint tavaly. A Kansas 34 mérkőzésen 67-szer kapitulált. Erősítésre tehát egyértelműen szükség volt. Emiatt pedig fájhat a feje a csapat másik magyar játékosának, a középhátvéd Baráth Botondnak, akinek a posztjára két riválist is igazoltak a holtszezonban.

Egyikük pedig kifejezetten neves labdarúgónak számít: a West Hamtől érkezett a 31 éves új-zélandi válogatott Winston Reid. Ő karrierje során több mint 160 mérkőzést játszott a Premier League-ben. Legutoljára azonban 2018 márciusában lépett pályára az angol élvonalban. Akkor súlyos térdsérülést szenvedett és ennek következtében 19 hónapig harcképtelen lett. Két hónappal ezelőtt tért vissza a pályára, a West Ham U23-as csapatában. Most a Sporting KC színeiben próbálhatja meg újjáépíteni karrierjét. Vermes edző bízik abban, hogy ez sikerülhet neki:

"Az lesz a legnagyobb feladatunk, hogy visszahozzuk őt abba a normális fizikai állapotba, ami alap egy labdarúgónál. Ha ez meglesz, akkor ez lehetővé teszi majd, hogy nagyot robbantson. Mert a minőség, amit képvisel az egy más szint, mint amivel jelenleg rendelkezünk. Ő egy egészen más színvonal. Izgatottan várom, hogy fel tudjuk-e építeni őt." - mondta Reidről Vermes.

Tehát itt tartunk most: az MLS középcsapata 10 millió dollárért szerződtet válogatott csatárt és kockázatot vállal egy Premier League-játékos felépítésével. A legnagyobb klubokban argentin válogatott játékosok, vagy utánpótlás-válogatottak futballoznak. Egyes klubok 30-40-50-60 ezer nézőt csábítanak a lelátókra, az átlagnézőszám pedig a 22 ezret is meghaladja. Sorra épülnek a labdarúgó-stadionok. Az 1996-os nullához képest ma már 17 labdarúgásra optimalizált pálya van a bajnokságban, 7 pedig jelenleg is épül, vagy előkészítés alatt van. A klubok száma az MLS első évében látott 10-hez képest 26-ra nőtt és meg sem állnak 30-ig.

Az 1996-os 1,2 millió dolláros fizetési kerethez képest ma már minden klub megközelítőleg 8,5 millió dollárt költhet a játékosok béreire - nem számolva a kiemelt fizetésű játékosokat. Az olyan futballistákat, akinek az útját David Beckham taposta ki. Az angol legenda most visszatér, hogy tovább építsen egy másik legendát, az MLS tündérmeséjét. Bocs, Mr. Mushnick, de indul a 25. szezon! ;)

"Az MLS az a bajnokság, amelyben 22 csapat vetélkedik a bajnoki címért, a végén pedig a Seattle és a Toronto vívja a döntőt" - fogalmazta meg elmésen a Major League Soccer esszenciáját egy twitterező azt követően, hogy eldőlt, négy éven belül harmadszor a Seattle Sounders és a Toronto FC küzd meg egymással a bajnoki címért az észak-amerikai labdarúgó-bajnokság Nagydöntőjében.

Azonban - az ismétlődés dacára - nem állítható, hogy kiszámítható volt ez a végkifejlet. Reméljük, a drámai fordulatokból a vasárnap este 21 órakor kezdődő fináléra is maradt tartalék, így egy szórakoztató, jó hangulatú összecsapás várhat ránk. Seattle-ben, a CenturyLink Fielden 70 ezer szurkoló fog gondoskodni a döntőhöz méltó atmoszféráról.

MEGSZOKOTT ÉS MEGLEPŐ

Ha október 29-én, a Keleti és Nyugati Konferencia fináléja előtt megkérdeztek volna 10 MLS-szakértőt, hogy melyik két együttes fogja vívni a Nagydöntőt, akkor nagy magabiztossággal kijelenthető, hogy legalább kilencen Los Angeles FC-Atlanta United párosítást jósoltak volna.
A nyugati döntőben ugyanis az alapszakaszt pontrekorddal megnyerő, az MVP-nek választott Carlos Velát felvonultató LAFC fogadta a Seattle-t, míg a keleti fináléban a tavalyi bajnok Atlanta United (a félelmetes Josef Martinezzel a soraiban) látta vendégül az ezer sebből vérző Toronto FC-t. A labdarúgás istenei azonban ismét emlékeztettek arra, hogy ez a sportág nem játszható le előre a fogadóirodák kopottas asztalainál, a zöld gyep mindig képes meglepetésekkel szolgálni.

Ez különösen igaz azokra az esetekre, amikor a továbbjutás egyetlen mérkőzésen dől el. Márpedig az MLS rájátszásában idén ez a helyzet állt elő az újonnan bevezetett reformoknak köszönhetően. Az idei évtől kezdve ugyanis nem oda-visszavágós alapon dőltek el a párharcok a playoffban, hanem egyetlen mérkőzésen. A meccset pedig az az együttes rendezhette, aki az alapszakaszban jobb pozíciót harcolt ki magának. De - ahogy az kiderült - ez sem jelentett garanciát semmire. A két főcsoport-döntőben egyaránt a hazai pályán játszó gárda bukott el: az LAFC 3-1-re kapott ki a remekül kontrázó Seattle-től, míg az Atlanta 2-1-es vereséget szenvedett a masszívan védekező és két remek távoli gólt szerző Toronto FC-től.

Ezáltal pedig kialakult a meglepetés-finálé...már amennyiben meglepetésnek lehet nevezni egy olyan döntőt, ami az elmúlt négy évben háromszor is összejött. 2016-ban a Seattle örülhetett a Toronto otthonában, miután 0-0-s döntetlent követően tizenegyesekkel diadalmaskodhattak. Egy évre rá visszavágott a TFC: ismét ők rendezték a döntőt, de ezúttal 2-0-ás győzelmüknek köszönhetően már a Vörösök örülhettek.

Most az alapszakaszban elért jobb mérlegnek köszönhetően a Seattle adhat otthont a finálénak.

PLAYOFF-MENŐK

De miért van az, hogy ez a két csapat ismét vissza tudott térni erre a rangos színpadra még akkor is, ha előzetesen nem ők számítottak a topfavoritnak? Nos, mindkét gárdára igaz, hogy a playoffhoz hasonló kieséses párharcokban hagyományosan jól teljesítenek.

A Seattle Sounders az elmúlt 10 évben 4-szer nyerte meg amerikai kupasorozatot, a US Opent. A Toronto FC pedig ugyanezen időtartam alatt 7-szer diadalmaskodott a szintén egyenes kieséses rendszerben zajló Kanadai Bajnoki Tornában. Sőt, a TFC tavalyelőtt a CONCACAF Bajnokok Ligájában is elődöntőt játszott. Az élet-halál meccsek tehát igazán "fekszenek" ennek a két együttesnek.

Ezt a jelenséget igazolja a két vezetőedző, Brian Schmetzer (Seattle) és Greg Vanney (Toronto FC) mérlege is: Brian Schmetzer (Seattle) a ligarendszerű találkozókon 48 százalékos győzelmi mutatóval rendelkezik, míg a kieséses mérkőzéseken 57 százalékos ez az arány. Greg Vanney (Toronto) a ligarendszerű meccsek 41 százalékát nyerte meg, míg a kieséses meccseken 52 százalékot tud felmutatni.

AZ EDZŐK

Vanney és Schmetzer személye okkal került kiemelésre, hiszen mindkét erős karakterű szakembernek kulcsszerepe van abban, hogy a vörösök és a zöldek ismét finálét vívnatnak egymással. A döntőben az ő eltérő edzői filozófiájuk is megmérettetik: a pragmatikus Schmetzer küzd meg a kísérletező szellemű Vanney-vel.

Az 57 éves Schmetzernek különösen fontos lesz ez a finálé, hiszen először emelhetné fel az MLS trófeáját a szülővárosában. Ráadásul nem csak a városhoz, hanem a klubhoz is ezer szállal kötődik: már játékosként is szerepelt Seattle Soundersben, még amikor a klub az alacsonyabb osztályú ligákban vitézkedett. Játszott az North American Soccer League-ben (NASL) a 80-as években.

Aztán az NASL megszűnése után a Sounders-teremfoci-csapatában , majd az A-League nevű bajnokságban. Edzői pályafutását is a klubnál kezdte: 2002-től 2008-ig irányította az akkor még a harmadik vonalban futballozó Seattle Sounders-t. 2009-ben a Seattle MLS indulási jogot kapott, őt pedig "lefokozták" Sigi Schmid mögé másodedzőnek. De nem reagált sértetten a helyzetre, hanem alázattal állt a munkához és sokat tanult az amerikai bajnokság egyik legsikeresebb trénerétől, a tavaly elhunyt Schmidtől. Türelme és alázata kifizetődött: 2016 nyarán a rossz alapszakasz-szereplés miatt visszakapta az irányítást a csapat fölött. Először ideiglenesen nevezték ki, majd véglegesítették, miután nagy menetelés után playoffba vezette a Sounderst és a rájátszást is megnyerte az együttessel.

A döntő során idegenben, Torontóban diadalmaskodott. Rá egy évre ismét MLS-finálét játszott csapatával a kanadai metropoliszban, amit azonban elveszített. Most négy év alatt harmadik Nagydöntőjében edzősködhet, ráadásul végre a hazai kispadon.

"Mindig tudtam, hogy megvan a képességem ahhoz, hogy az MLS-ben legyek edző. Talán nem emlegetnek a liga toptrénerei között, de engem ez nem érdekel. Elég tiszteletet kapok otthon. Szeret az édesanyám, a feleségem és a kutyám. Nekem ennyi megbecsülés bőven elég." - nyilatkozta a minap, amikor a riporterek arról faggatták, hogy nem zavarja-e a tény, hogy remek eredményei dacára az elmúlt években nem kapott semmilyen szakmai díjat a ligától.

Talán egy újabb bajnoki cím ezen is változtathat. A nagy kérdés, hogy milyen út vezethet a sikerhez. Változtat-e Schmetzer az általa favorizált, meglehetősen konzervatív játékstíluson Hiszen most mégis 70 ezer néző előtt, hazai pályán vívják a finálét. A tapasztalt szakember a 4 védős felállás híve, szinte minden egyes mérkőzésén a 4-2-3-1-es formációt alkalmazza (mely alkalmanként, meccsen belül 4-3-3-ra módosul). Taktikája már évek óta a masszív védekezésre és a kontrajátékra épül, olyan gyors szélsőkkel, mint Jordan Morris és Joevin Jones. Utóbbi egyébként korábban szélső hátvéd volt, így nem túlzás azt mondani, hogy a kezdő tizenegyükből 7 futballista is komoly rutinnal rendelkezik a védőmunka terén.

"Ahogy sok nagy edző is elmondta a múltban, jó védekezéssel trófeákat lehet nyerni. Imádom nézni Ruidíaz lövéseit, Jordan Morris elfutásait, Nico Lodeiro kreatív megoldásait. Szeretem a támadófocit, mert ez teszi széppé ezt a sportot. Szóval nem mondanám azt, hogy a védekezés a mániám. De tisztelem ezen csapatrész fontosságát." - fogalmazott Schmetzer.

Schmetzernél jóval kalandozóbb a taktika terén az ellenfél kisadpján ülő Greg Vanney. A 45 éves szakvezető a legszebb játékoséveit a Los Angeles Galaxy-nál és a francia Bastiánál töltötte. Hamar kiderült, hogy vonzó számára az edzői szakma. Már a Galaxy játékosaként is rendszeresen jegyzeteket készített a taktikáról és a szakmai munka egyéb elemeiről, az edzésekről, a gyakorlatokról. Szivacsként szívta magába az információkat. Aztán amikor a Bastiához igazolt, európai tapasztalatokra is szert tett. Amikor korábbi csapata, a Galaxy európai túrán vett részt, Vanney szabadnapot kért a Bastia edzőjétől, hogy korábbi együttese edzéseit tanulmányozhassa. Később hazatért Amerikába, játékos pályafutását pedig az amerikai edzőfejedelem, Bruce Arena irányítása alatt fejezte be a Galaxy-nál.

A TFC-hez 2014-ben került, a klub akadémiai csapatát irányította. Aztán Ryan Nelsen vezetőedző menesztése után megbízott szakvezetőként vette át a csapatot, később pedig véglegesítették. Első teljes szezonjában története során először vezette a rájátszásba a TFC-t. Ráadásul úgy, hogy ők szerezték a legtöbb gólt az alapszakaszban. Igaz, a legtöbbet is kapták, de Vanney második évében ezt már orvosolni tudta. 2016-ban már az egyik legkevesebbszer kapituláló csapat volt az övék. Ebben jelentős szerepe volt Vanney merész taktikai húzásának is: a négyvédős két középhátvédes rendszerről, három középhátvédes rendszerre váltott, két felfutó szárnyvédővel. Egészen a Nagydöntőig meneteltek a forradalmi váltásnak köszönhetően. Ott azonban elbuktak a masszívan védekező Sounders-szel szemben. Nem úgy, mint 2017-ben, amikor szintén a Seattle volt az ellenfelük. Második nekifutásra már ők szerezték meg a trófeát, köszönhetően Vanney taktikai finomhangolásának, melynek köszönhetően még jobban kiteljesedett a Sebastian Giovinco-Jozy Altidore duó játéka. A szezon végén Greg Vanney megkapta az MLS legjobb edzőjének járó elismerést.

2018-ban kis híján egy nemzetközi serleg is az övék lett, de óriási balszerencsével elbukták a CONCACAF Bajnokok Ligája döntőjét, miután két mexikói gigászt, a Gignac-kal felálló Tigrest és az Oribe Peralta-, Jeremy Menez-fémjelezte Club Américát is búcsúztatták. A kudarc annyira megviselte az együttest, hogy az MLS-ben is drasztikus visszaesés következett: még a rájátszásba sem jutottak be a szezon végén. Nagy csalódásként élték meg mindezt a TFC szurkolói és ekkor jött csak az újabb sokkhatás: Sebastian Giovinco nem tudott megegyezni a klubbal az új szerződésről és a Közel-Keletre igazolt. Erről a mélypontról szedte össze idén a csapatot Vanney és vitte előbb rájátszásba, majd a Nagydöntőbe a Vörösöket.

A 45 éves szakember rá jellemző módon nem egyetlen állandó felállás mellett tette le a voksát az idei szezonban, hanem bátran kísérletezett. Három, négy, sőt, ötvédős felállással is próbálkozott, a Genktől igazolt spanyol karmester Alejandro Pozuelót pedig merészen mozgatta a csapaton belül, a középpálya különböző pozíciói mellett a csatársorban is bevetette a 28 éves játékost. Az Orlandóban jórészt középpályán használt kanadai válogatott Richie Laryeából pedig a liga egyik legjobb jobbhátvédjét faragta.

"Sok csapat a játékosok egyéni technikai adottságának köszönhetően arat diadalokat. Mások erősek, gyorsak és kemény futballt játszanak. Nekünk azonban a legnagyobb erényünk a taktikai képzettségünk."Tudom, hogy az edzőnk a Nagydöntőre is maximálisan fel fog készíteni minket és minden feltételt megteremt számunkra ahhoz, hogy végrehajtsuk a ránk bízott feladatot." - mondta Quentin Westberg, a Toronto kapusa.

"Greg pontosan tudja, kinek hol van az ideális helye a pályán. Tudja, hogy ki hol tud a legnagyobb hatással lenni a játékra. Így mindenkiből ki tudja hozni a maximumot. Óriási munkája van abban, hogy ez a csapat négy év alatt harmadik Nagydöntőjét játszhatja." - jelentette ki Nick DeLeon a csapat középpályása.

Vanney egyébként az idei playoffban eddig a 4-3-3-as felállást alkalmazta minden találkozón, de nem kizárt hogy a Nagydöntőben ismét bátrat húz és visszatér a 3 középhtávédes formációhoz. Egy mélyen meghúzott védővonallal lezárná a Seattle előtt a gyorsan bejátszható szabad területeket és ellehetítené ellenfelük legnagyobb erényét, a kontrajátékot. Helyette labdabirtoklásra és a védelmet megbontó kreatív futballra kényszerítené a hazai együttest, ami nem feltétlenül a legnagyobb érdemük.

KARMESTEREK: LODEIRO ÉS POZUELO

Ha valóban ez lesz a taktikai alapállás, akkor nagy feladat hárulhat a Sounders 10-esére, a 60-szoros uruguayi válogatott, korábbi Ajax- és Boca Juniors-játékos Nicolas Lodeiróra.

A 30. életévét idén betöltött középpályás 2016 nyarán érkezett az MLS-be és azóta több gólt készített elő, mint bármelyik másik játékos a bajnokságban. Lodeiro az elmúlt 3 és fél szezonban összesen összesen 52 találat előtt adott kulcspasszt, saját maga pedig 30-szor volt eredményes. A 4 különböző bajnokságban (Uruguay, Argentína, Hollandia, MLS) országos bajnoki címet szerző játékos szíve és lelke a Schhmetzer-féle Soundersnek.

"Nico nem szokott nagy motivációs beszédeket tartani, ő azzal motivál mindenkit, hogy felszántja a pályát. Mindent megtesz a csapatért és még annál is többet. Mindenki tudja róla, hogy utolsó leheletéig rohan a pályán és arra ösztönzi ezzel a társait, hogy kövessék a példáját. Mi mindannyian megpróbálunk lépést tartani vele." - mondta róla középpályás-társa, a svéd válogatott Gustav Svensson.

De nem csak a klub, a liga számára is fontos igazolás volt Lodeiro. Megérkezése egyfajta korszakváltást is jelentetett az MLS-ben 2016-ban. Amikor a liga többi nagycsapata még Steven Gerrardhoz és Frank Lampardhoz hasonló veteránokat igazolt, a Seattle Sounders Lodeiro személyében egy 27 éves Copa América-győztes uruguayi válogatott alapembert szerződtetett. Ő és a torontói Sebastian Giovinco egy új hullámot, új korszakot jelképeztek az MLS történetében.

"Akkoriban Giovinco kivételével nem futballozott ilyen kaliberű futballista ilyen fiatalon az MLS-ben. De ő mégis ide akart jönni. Legendás sztori, hogy még Luis Suarezt is megkérte, hogy fordítson neki, amikor telefonon tárgyaltam vele." - mondta Garth Lagerway, a Seattle klubigazgatója. "Aztán amikor megérkezett, igazolta a vele kapcsolatos tapasztalataimat. Ő egy szerény fickó, aki mindenki mást is a földön tart a csapatban. Eltökélt és vérprofi vezető, akinek a hatását nem lehet szavakba foglalni. Az elmúlt években ő lett az MLS történetének talán egyik legjobb játékosa és egyértelműen a Seattle egyik legjobbja. Mégis kevesen vannak ennek tudatában...talán mert ő annyira szerény fickó."

Lodeirot és Giovincót aztán olyan minőségi huszonéves játékosok követték, mint Josef Martinez, Carlos Vela, Miguel Almirón, Albert Rusnák...vagy épp Alejandro Pozuelo. A Toronto idén hosszas tárgyalási folyamat után szerződtette a Genk spanyol csapatkapitányát, összesen 11 millió dolláros átigazolási díjért, ami a harmadik legnagyobb bejövő transzfer volt az MLS teljes történetében. A középpályás korábban a spanyol La Ligában (Betis) és az angol Premier League-ben (Swansea) is megfordult. A nagy nehezen összehozott átigazolást a Toronto klubigazgatója, Ali Curtis "az MLS történetének egyik legbonyolultabb, legidőigényesebb transzferének" nevezte.

A 27 évesen megszerzett futballistára kulcsszerep hárult azt követően, hogy a TFC a tél folyamán egyaránt elvesztette két kreatív támadójátékosát, Sebastian Giovincót és Victor Vasquezt. Mindkettőjüket busás jövedelmet kínáló közel-keleti együttesek szerződtették. Pozuelónak így egy személyben kellett két technikás zsenit pótolnia. Az pedig végképp nem könnyítette meg feladatát, hogy a csatársor monstrumja, Jozy Altidore többször is sérüléssel bajlódott a szezon folyamán. Altidore-nak egyébként a Nagydöntőben is erősen kérdéses a játéka.
Pozuelo azonban nem riadt vissza a kihívástól: 31 mérkőzésen 14 gólt szerzett és 13 találatot készített elő, helyet kapott az MLS All Star-csapatában és a szezon végi álomcsapatba is beválasztották.

"Nem emlékszem arra, hogy valaha egy csapatban szerepeltem volna egy olyannyira kétlábas futballistával, mint ő." - mondta Altidore. "Egészen lenyűgöző, hogy mennyire dinamikus és magabiztos mindkét lábával. Egészen más szintet képvisel, mint az átlag. Nagyon technikás, nagyon finoman bánik a labdával és kiemelkedően jól passzol. És az különösen tetszik, hogy mennyire szeret és mer rizikót vállalni. Ha meglát egy sanszot, megpróbál élni vele. Nem ijed meg a kockázattól."

Pozuelo ráadásul úgy remekelt idén, hogy Greg Vanney - korábban már említett - döntésének eredményeképp a szezon hajrájában már nem eredeti posztján, a középpályán szerepelt, hanem középcsatárt játszott. Ez egyfajta reveláció is volt a karrierjében, hiszen a vártnál sokkal otthonosabban mozgott a támadósorban. Itt az sem jelentett hátrányt, amit középpályásként sokszor felróttak neki: miszerint védekezésben vannak hiányosságai.
Pozuelo számára különösen fontos lehet a vasárnapi finálé, hiszen karrierje során először emelhetne magasba egy bajnoki trófeát. Van ugyan egy aranyérme a Genk színeiben, de a gárda csak azt követően húzta ba a bajnoki címet, hogy ő márciusban elhagyta az együttest a Toronto hívó szaváért. Így a serleget nem kaparinthatta meg.

MILLIÓ DOLLÁROS BRADLEY

De ezzel együtt mégsem Pozuelo az a játékos, akinek a legértékesebb lenne egy esetleges vasárnapi diadal. Michael Bradley-nek ugyanis 6,5 millió dollárja forog kockán a finálé végkimenetelétől függően. Nem, nem arról van szó, hogy a 151-szeres válogatott középpályást is bekebelezte volna a fogadási maffia.

Az ok sokkal prózaibb: amikor 2014-ben a Toronto FC leigazolta az AS Romától Michael Bradley-t, akkor egy záradék is bekerült az évente 6,5 millió dolláros fizetést garantáló szerződésbe. A klauzula szerint ha Bradley az utolsó évében megnyeri az MLS bajnoki címét, akkor egy évvel automatikusan meghosszabbodik a lejáró kontraktusa, továbbra is garantálva így neki a 2014-ben kialkudott bért.

Nos, az idei esztendő Bradley szerződésének utolsó éve. Ha nem lenne ez a záradék, új megállapodást kellene kötni, amiben egészen biztosan jelentősen kisebb összeg szerepelne, hiszen a középpályás jövőre már 33. életévébe lép. Becslések szerint maximum nagyjából 1,5 millió dollárt kereshetne egy új kontraktussal.De ha a Toronto vasárnap este megnyeri a bajnoki címet, akkor klubvezetésnek nincs lehetősége az alkudozásra, ki kell fizetniük a 6,5 milliós bért. Így továbbra is Bradley maradna az MLS legjobban fizetett amerikai játékosa.

"Soha nem beszéltem az újságíróknak a szerződésemről, nem hiszem, hogy épp most fogom megszakítani ezt a sorozatot." - mondta Bradley a sajtó képviselőinek, amikor a záradékról kérdezték. "Ez egy finálé, ahol minden játékosunk mindent meg fog tenni a győzelemért, minden egyéb körülménytől függetlenül."

Azt sem árt leszögezni, hogy ha van játékos, akitől a Toronto szurkolói nem sajnálnának 6,5 millió dollárt, az épp a csapatkapitány Michael Bradley.

"Michaelnek hatalmas szerepe van abban a kultúrában, amit ennél a klubnál kialakítottunk." - mondta róla Greg Vanney. "Példát mutat minden edzésen és az egyéb hétköznapi dolgokban. Magasra teszi a lécet mindenki számára. Minden egyes nap keményen dolgozik, sosem kér szabadnapot. Sokszor nekünk kell mindig győzködnünk őt, hogy pihenjen egy kicsit. Elképesztően odafigyel a legapróbb részletekre is és törődik a klubunk minden aspektusával. Azt akarja, hogy minden a lehető legmagasabb szinten működjön."

THE HOMETOWN KID

Bradley tehát jól megérdemelt milliókért játszik ezen az estén. De egy döntő értékét nem csak dollárban lehet mérni. Erről biztosan tudna mesélni Jordan Morris. A 25 éves amerikai válogatott támadó ugyanis edzőjéhez hasonlóan Seattle-i születésű, ráadásul ő is ezer szállal kötődik a klubhoz.

Az akadémián nevelkedett (mielőtt rövid kitérőt tett a Stanford Egyetemre), édesapja pedig a csapat vezető sportorvosa. Ő maga pedig 2016-ban a Bundesligában szereplő Werder Bremen szerződésajánlatát utasította vissza csak azért, hogy szülővárosa együttesében futballozhasson. Tette mindezt úgy, hogy a Sounders szerződés-ajánlata anyagilag is kedvezőtlenebb volt a Werder által kínált kontraktusnál.

"Kicsit sem bántam meg a döntésemet. Nagyon boldog vagyok vele, hogy a Seattle-t választottam. Vannak, akik számon kérik rajtam, hogy miért nem Európában focizom, de a magam részéről elégedett vagyok a választásommal. Egy sikeres csapat tagja vagyok és egyénileg is sokat fejlődtem, amióta itt szerepelek. Főleg idén érzem azt, hogy sikerült szintet lépnem. Ez MLS egy egyre erősebb és színvonalasabb bajnokság, nagyon örülök, hogy a részese lehetek." - fogalmazott nemrég Morris.

De nem csak emiatt a "hűségeskü" miatt kedvelték meg őt a Seattle szurkolói: első szezonjában az év újoncának választották a bajnokságban, miután az év összes MLS-meccsén pályára lépve (34 alapszakasz plusz 6 playoff-mérkőzés) 16 találatban volt benne. Tizenkettőt maga jegyzett, négyet pedig előkészített. A szezon végén pedig bajnoki címet ünnepelhetett.

A 2017-es éve már haloványabban sikerült, de ebben közrejátszott, hogy fáradásos izomsérüléssel futballozta végig az évet, mely a nyár folyamán végül teljesen harcképtelenné tette. De ez még semmi volt ahhoz a sokkhoz képest, amit 2018 februárjában elszenvedett: a CONCACAF Bajnokok Ligájában elszakadt a keresztszalagja és az egész szezont kénytelen volt kihagyni. Hosszú rehabilitációs időszakot követően idén tért vissza a pályára.
Méghozzá nem is akárhogyan: eddig 28 meccsen 13 gól és 6 gólpassz a mérlege. Súlyos sérülését követő "feltámadását" a liga "Comeback player of the year" díjjal jutalmazta. De azért azt kellő magabiztossággal kijelenthetjük, Morris nem ezzel az egy trófeával akarja zárni az idei esztendőt.

"Egy valóra vált álom lenne, ha a szülővárosomban nyerném meg az MLS-t. Különleges érzés volt, amikor 2016-ban bajnok lehettem ezzel az együttessel, de az egy egészen csodálatos dolog lenne, ha a saját szurkolóink előtt emelhetném magasba a serleget. Ez a város és ezek a drukkerek nagyon megérdemelnék, hogy itthon is ünnepelhessenek." - állítja Morris.

GÓLVÁGÓK

De nem csak Jordan Morris-gólokban reménykedhetnek a Seattle Sounders hívei. A csapat ugyanis egy igazi playoff-menőt igazolt tavaly a perui válogatott Raúl Ruidíaz személyében.

A korábbi kétszeres mexikói gólkirály és Copa América-ezüstérmes csatár eddig 5 rájátszás-meccsen lépett pályára az MLS-ben, ezeken mind szerzett gólt vagy adott gólpasszt. Összesen 6 találat és 2 assziszt a mérlege a playoff-összecsapásokon.

"A playoff egy külön világ. Át kell érezned, hogy milyen fontosak ezek a mérkőzések az egész klub szempontjából. És Raúl pontosan tudja ezt. A legnagyobb pillanatokban képes előállni a legjobb teljesítménnyel." - fogalmazott Garth Lagerway klubigazgató.

A 29 éves csatár ráadásul kifejezetten jól bírja az MLS jelentette megterhelést, a Seattle-i műfüvet és a hosszú utazásokat. Amióta megérkezett a bajnokságba, csak 5 találkozót volt kénytelen kihagyni sérülés miatt. És nem azért van ez így, mert spórol az energiával. Épp ellenkezőleg: minden meccsen végig robotol.

"Raúl elképesztően sokat mozog a meccseken, ezt a tévés közetítés során nem lehet látni." - fogalmazott csapattársa, az amerikai válogatott Cristian Roldan. "Amikor egyik-másik ilyen bemozgás után gólt szerez, mindenki le van nyűgözve, hogy milyen jól megtalálta ezeket a réseket. De az a csodálatos benne, hogy ő ezt az egész meccs folyamán csinálja. Egészen fáradhatatlanul helyezkedik a labda nélküli szituációkban, egy tanulmány azt nézni, amit csinál. Ezért ilyen eredményes"

Parádés egészségi állapota miatt irigyelheti őt a Toronto gólfelelőse, a minap 30. születésnapját ünneplő Jozy Altidore. A tankszerű támadó meghatározó figurája a TFC támadásainak - már amikor egészséges. Amióta ugyanis megérkezett Torontóba, 12 alkalommal szenvedett kisebb-nagyobb sérülést, melyek miatt közel 40 találkozót hagyott ki az elmúlt években. Most is nagy kérdés, hogy szerepet kaphat-e a Nagydöntőben, miután október elején a combjára kapott egy rúgást.

"Nem szeretem a meccseket a lelátóról nézni, kifejezetten nehéz számomra csak ülni tehetetlenül. Még nem tudom, hogy mennyit tudok vállalni, de mindent megteszek, hogy valamennyit képes legyek játszani. Egy hónapja nem játszottam, el kell fogadnom, hogy az idő nem az én oldalamon áll." - fogalmazott az amerikai csatár.

Altidore idén mindössze 22 meccsen tudott pályára lépni, melyeken 11-szer volt eredményes és 7 gól előkészítésében vett részt.

Játékpercekre lebontva egészen meggyőző mutatóval rendelkezik: átlagosan 94 percenként vesz részt egy találatban valamilyen módon. A Nagydöntőben is kulcsfigura lehetne. A két csapat egymás elleni első döntőjében a Toronto egyik legjobbja volt, fejesét őrületes bravúrral hárította Stefan Frei, a Seattle kapusa. A második randevú során pedig ő szerezte a Vörösök vezető gólját, ami megalapozta a 2-0-s sikert és így a bajnoki cím megnyerését.

MASSZÍV VENDÉGEK, VERHETETLEN HAZAIAK

Ezúttal azonban Altidore-nak és a Torontónak nem hazai pályán kellene elintézni a Sounderst - mint ahogy az a 2016-os és 2017-es döntőben történt -, hanem vendégént kellene diadalmaskodniuk. Viszont le kell szögezni: ha van csapat, amely nem ijed meg az ellenfelek stadionjában, az a Toronto FC: legutóbbi 10 idegenbeli MLS-meccsükön csak 1-szer kaptak ki, jelenleg 8 mérkőzéses veretlenségi sorozatban vannak az vendégként lejátszott találkozókon.
Persze ahhoz egészen különleges bravúrra lenne szükség, hogy a kanadaiak győzzenek a Seattle Sounders otthonában. A zöldek ugyanis legutóbb 2013-ban veszítettek el hazai pályán egy playoff-mérkőzést. De még egy döntetlenért is 2014-ig kellene visszalapozgatnunk a sport almanachokat.
A Toronto esetleges győzelme tehát tényleg korszakos siker lenne. Legutoljára a 2016-os Nagydöntőben borult ekkorát papírforma. Akkor a topfarvorit Toronto otthonában nyert a Seattle Sounders. Fordul a kocka?

MLS Nagydöntő - november 10. magyar idő szerint 21:00-kor
Seattle Sounders-Toronto FC (Seattle, CenturyLink Field)

VÁRHATÓ KEZDŐCSAPATOK:

Seattle: Frei - Leerdam, Kim, Arreaga, Smith - Svensson, Roldan - Jones, Lodeiro, Morris - Ruidíaz

Toronto: Westberg - Auro, Ciman, Mavinga, Morrow - Osorio, Bradley, Delgado - Endoh, Pozuelo, Benezet

"Én MAGYAR vagyok!" - idézte fel Tim Howard az önéletrajzi könyvében egy gyermekkori konfliktusának csattanóját. Az idézett kifakadás körülményeire később még visszatérek. De kezdjük a lényeggel: "legmagyarabb" amerikai válogatott legenda lejátszotta karrierje utolsó mérkőzését. Tim Howard fantasztikus pályafutása végleg lezárult.

A KEZDETEK

A 121-szeres válogatott kapus 1979. március 6-án látta meg a napvilágot New Jersey-ben, Matthew Howard, afroamerikai kamionsofőr és Fekete Eszter magyar bevándorló, egy szállítmányozási cég alkalmazottjának gyermekeként.

Howard magyar anyukájával, Fekete Eszterrel

Édesanyja kislányként, a szülei társaságában hagyta el a Magyar Népköztársaság területét.
Tim Howard nagyapja, Fekete Pál 1956-ban aktívan kivette a részét a magyar forradalomból. Gyári munkások egy közösségét szervezte meg, hogy együtt harcoljanak a szovjet elnyomás ellen. A forradalom leverése után Fekete Pál megtudta, hogy hazaárulás vádjával börtönbe akarják zárni és ki akarják végezni. Feleségével és két gyermekével (köztük Tim Howard édesanyjával) az éj leple alatt hagyták el Magyarországot.

Mivel a későbbi válogatott kapus édesapja korán elhagyta a családot, így a kis Tim édesanyja mellett nagyon sok időt töltött magyar nagyszüleivel is. A nagypapa sokat mesélt neki Magyarországról, míg nagymamája a magyar konyha ízeivel ismertette meg.

Bár a nagyszüleitől és édesanyjától rengeteg szeretet kapott, Howardnak nem volt könnyű gyermekkora. A tanulmányait nehezítette, hogy jelentős figyelemzavarral küszködött, kényszeresen rettegett az iskolai környezettől és olykor furcsa, hiperaktív mozdulatokat tett. Édesanyja először nem tudta hova tenni a szokatlan viselkedést. Aztán 11 évesen kiderült, hogy Timnek Tourette-szindrómája van.

A Tourette egy idegrendszeri betegség, amelyre a tikkelésnek nevezett akaratlan mozgások, hangadások jellemzőek. Nem ritkán pedig koncentrációs zavarral, kényszergondolatokkal jár.

Érdekes, hogy amíg Tim a tanteremben képtelen volt elnyomni magában a Tourette-tüneteit, a futballpályán mintha minden zavaró tényező megszűnt volna.

"A focipályán megváltozott az életem. Amikor a labda távol volt tőlem, olyankor még előjött egy-két kényszer-vezérelt mozdulat: fogjam meg a kapufát, vagy köhögjek, vagy pislogjak. De aztán ahogy megindultak felém a csatárok, minden tünetem visszahúzódott. A tikkek, a kényszeres gondolatok és mozdulatok... minden eltűnt, mintha csak csettintettem volna. Egy pillanat alatt" - mesélte egy interjúban.

Orvosai ezt azzal magyarázták, hogy sok Tourette-es betegre az élet bizonyos területein jellemző a hiperfókuszálás képessége. Howardnál ez a terület a sport és azon belül is a labdarúgás volt. Nyolc évesen kezdett el egy ifjúsági focicsapatban játszani. Hamar kitűnt kortársai közül. Előbb atletikus testfelépítésével, később a teljesítményével. Minden pozitívum dacára a focipályán sem volt mindig aranyélete.

"Emlékszem, egyszer gyermekkoromban egy ellenszenves apuka azt kiabálta a meccsünkön a fiának: 'Ne engedd, hogy az a zöld ruhás óriás megelőzzön téged!' Ezzel természetesen rám célzott. Én voltam a magas fiú zöld felsőben. Én szomorúan ránéztem anyukámra, aki szemével azt üzente: 'Ne is foglalkozz vele, csak focizz tovább'. De a következő alkalommal ez a szülő már azt üvöltötte: 'Ne engedd, hogy a Puerto Rico-i óriás megszerezze a labdát!' Ekkor megálltam és odafordultam a férfihoz: 'Nem vagyok Puerto Rico-i' - üvöltöttem rá. Ha már mindenképpen óbégatni akar, akkor legalább ne mondjon butaságokat. 'Én MAGYAR vagyok!' " - idézte fel önéletrajzi könyvében.

Mivel édesanyja egyedül nevelte őt, ezért hiába rendelkezett egyedülálló képességekkel, nem kapta meg a megfelelő képzést. Egészen addig, míg fel nem fedezte őt Tim Mulqueen, a Rutgers Egyetem csapatának edzője, aki korábban az amerikai U17-es válogatott mellett is dolgozott. A jó szemű szakember felismerte Howard tehetségét és ingyen edzést kínált fel neki.

"Asszonyom, a fia különleges képességekkel rendelkezik. Soha nem találkoztam hozzá hasonlóval. Nem érdekel a pénz, csak hozza el gyakorolni. Ingyen vállalom őt." - a visszaemlékezések szerint ezeket a szavakat idézte "Mulch" Tim anyukájához.

METROSTARS

Ez sorsfordító pillanat volt Howard életében. Mulqueen ugyanis 1996-ban az MLS-ben szereplő New York/New Jersey MetroStars (későbbi New York Red Bulls) kapusedzője lett, ahova magával vitte a fiatal tehetséget. AZ ifjú Howard tartalékkapus lett a 100 válogatottságig jutó Tony Meola mögött, aki hamar a mentora lett.

1998-ban debütált a bajnokságban, öt védést bemutatva egy 4-1-es győzelem során. A 2000-es szezon második felében lett alapember, 2001-ben pedig az MLS legjobb kapusának választották. Utóbbi díj átvételekor olyan emlékezetes beszédet mondott, ami egyes elmondások szerint megmentette a csőd szélén álló MLS-t attól, hogy a klubtulajdonsook kihátráljanak a ligából. A D.C. Unitedet akkoriban birtokló Kevin Payne így emlékszett vissza Howard monológjára:

"Phil Anschutz, az LA Galaxy tulajdonosa mellett ültem, amikor Tim a színpadon mikrofont ragadott. Elképesztően szép és megható beszédet mondott. Mesélt a sok küzdelemről, arról, hogy milyen nehéz volt neki a Tourette-betegséggel felnőni. Elmondta, milyen sokat segített neki a foci, hogy ennek köszönhetően élhetett teljes életet és a foci miatt volt képes túllendülni a kihívásokon. Majd nagy háláját fejezte ki a Major League Soccer felé, hogy megadta számára a lehetőséget ahhoz, hogy megváltoztassa az életét. Amikor kifelé sétáltunk az épületből, Phil hozzám fordult és azt mondta: bármi is történik, tovább kell folytatnunk az MLS-t. Az ilyen fiatalok, az ilyen sorsok miatt nem szabad feladnunk."

MANCHESTER UNITED

Ekkoriban kezdett érdeklődni iránta a Manchester United. Alex Ferguson játékosmegfigyelőket küldött az MLS-be, hogy kielemezzék Howard játékát. A fiatal kapus továbbra is meggyőzően teljesített és az amerikai válogatottba is bekerült.

A Manchester United döntött. Ajánlatot tettek az MLS-nek, amit egy tárgyalássorozatot követően el is fogadott a liga. Tim Howard a Manchester United játékosa lett. A brit sajtó ízléstelen szalagcímekkel fogadta az amerikai labdarúgót: "A Manchester United fogyatékkal élő kapust igazolt" - írta az Independent. "A United agyi rendellenességgel rendelkező kapust szerződtetett" - hirdette a Guardian. De mindez Howardot nem érdekelte.

"Az MLS egyik leggyengébb csapatától a világ egyik legjobb bajnokságának topklubjához szerződtem. Nem mondom, hogy olyan volt, mintha egy mesében lennék, de az egész annyria hihetetlen volt, hogy meg akartam csípni magam, igaz-e ez az egész." - emlékezett vissza.

Tündérmese vagy sem, nem indult rosszul Howard kalandja a Manchester Unitednél. Viszonylag gyorsan kiszorította a kapuból a világbajnok Fabian Barthezt, sorsdöntő tizenegyest védve az angol szuperkupa-meccsen, a Community Shielden. A 2003-2004-es szezonban bekerült az angol labdarúgó-szakszervezet szezonvégi álomcsapatába.

Minden jól alakult egészen 2004 márciusáig, amikor Howard nagy bakit vétett a Porto elleni BL-nyolcaddöntő 90. percében, ami a Manchester United kiesését eredményezte. Ez a hiba mély nyomot hagyott Howardban, ami a teljesítményén is meglátszott. Átmenetileg a kispadra szorult, majd a következő szezont is gyengén kezdte és így végleg elvesztette Sir Alex Ferguson bizalmát.

CSÚCSON AZ EVERTONNÁL, MEGHATÁROZÓ ÉVEK A VÁLOGATOTTNÁL

Aztán jött a 2006-os esztendő, amely sok szempontból egy újabb mérföldkő volt az életében. Kasey Keller tartalékjaként élete első világbajnokságára utazhatott, majd a torna után ügynöke jelezte neki, David Moyes, az Everton menedzsere érdeklődik iránta. A United nyitott volt rá, hogy kölcsönben elengedje a jenki hálóőrt. A tárgyalások során Howard megkérdezte Moyest, mit fog tenni akkor, ha egyik meccsen hasonló bakit vét, mint a Porto elleni BL-találkozón tette. Howard elmondása szerint Moyes egyetlen pislogás nélkül rögtön válaszolt:

"Tim, te egy fiatal kapus vagy és azt akarom, hogy tanulj és fejlődj. A tanulás rizikóval jár. Én pedig ösztönözni foglak téged arra, hogy vállald ezeket a rizikókat. Néha hibázni fogsz. Néha leüvöltöm majd a fejed. De nem foglak kirakni a csapatból. Azért szeretnénk megszerezni téged, mert tudjuk, hogy a fejlődésed a javunkat szolgálja. Több meccset fogsz nyerni nekünk, mint amennyit elbukunk rajtad." - mondta a skót menedzser.

Howardnál ez a beszélgetést döntött. Aláírt a klubhoz, melyet aztán 10 szezonon keresztül és több mint 400 mérkőzésen át szolgált.

Moyes nem szegte meg a szavát, Howard alapember lett az Evertonnál, a bizalmat pedig remek védésekkel hálálta meg. Az ősi rivális Liverpool sem az idegenbeli, sem a hazai meccsen nem tudott betalálni ellene. Howard összesen 14 (!) kapott gól nélküli mérkőzéssel zárta a szezont. Ezután nem számított nagy meglepetésnek, hogy az amerikai kapust az egyéves kölcsönszerződés lejártával leigazolták a liverpooli kékek.

Hősünk 2007 nyarán nem csak ennek a ténynek örülhetett, hanem annak is, hogy az amerikai válogatottban - immár elsőszámú kapusként - karrierje első nemzetközi trófeáját nyerte. Hat mérkőzésen mindössze három gólt kapva magasba emelhette a CONCACAF Aranykupát. A finálét az ősi rivális Mexikó ellen 2-1-re nyerték meg az amerikaiak. Howard a 89. percben óriási ziccert védett. Ez volt az első alkalom, hogy a jenkik egy Aranykupa-döntőben legyőzték a déli szomszédot.

Angliába visszatérve Howard olyannyira nem pihent, hogy 2008 novemberében már 100. mérkőzését játszotta az Everton színeiben. A klubhoz történő megérkezése óta egyetlen bajnokit sem hagyott ki. 2009 tavaszán egykori csapata ellen is bizonyított: az FA-kupa elődöntő tizenegyespárbajában két büntetőt is hárított a Manchester United kárára, ami a Vörös Ördögök kiesését jelentette. Közben a bajnokságban is remekelt: 17 kapott gól nélküli mérkőzéssel zárta a szezont, ami új klubrekord volt az Evertonnál.

2009 a válogatott szempontjából is jelentős esztendőnek bizonyoult. Az amerikaiak történelmi sikert elérve ezüstérmet szereztek a Konföderációs-kupán, a menetelés során legyőzték a 35 mérkőzés óta veretlen Európa-bajnok és későbbi világbajnok Spanyolország együttesét. A 2-0-ás sikerben természetesen Howardnak is jelentős szerepe volt. Fernando Torresék 8 kísérletét hárította.

"Ennek egész egyszerűen nem lett volna szabad megtörténnie. Senki sem adott nekünk esélyt. Senki sem hitte, hogy legyőzhetjük a labdarúgás eme titánjait. Azt meg végképp senki nem gondolta volna, hogy kapott gól nélkül hozzuk le ellenük a meccsünket. Az egész világ arra számított, hogy a spanyolok megsemmisítenek bennünket. Valahogy mégis megvalósult ez a sokkoló siker. Térdre rogytam a lefújás után és a mennyek felé nézve hangosan kimondtam: 'Köszönöm Istenem, hogy részese lehettem ennek a történelmi pillanatnak'." - mondta Howard.

A döntőben az amerikaiak kis híján a brazilok ellen is csodát tettek, de kétgólos előnyről végül 3-2-re elbukták a finálét. A torna után Tim Howardot választották a legjobb kapusnak és bekerült a Konföderációs Kupa álomcsapatába is.

A Dél-Afrikában rendezett esemény az egy év múlva megrendezésre kerülő világbajnokság főpróbája volt. A 2010-es torna az első olyan vb volt, ahol Howard elsőszámú kapusként szolgálta a nemzeti tizenegyet. A jenkik akkori szövetségi kapitánya, Bob Bradley nemrég úgy nyilatkozott, különleges szellemiség lengte körül azt az együttest.

"Mai napig jó szívvel gondolok vissza arra a válogatottra. Tim mellett olyan egyéniségek szerepeltek abban az együttesben, mint Clint Dempsey, Landon Donovan, Carlos Bocanegra, Michael Bradley, Jay DeMerit és még sorolhatnám... Fantasztikus évek voltak azok. Olyan csapatszellem uralkodott abban a gárdában, hogy úgy éreztük, bárkit legyőzhetünk." – fogalmazott a válogatottat 2007 és 2011 között irányító szakember.

Ez a különleges hangulat meg is hozta a gyümölcsét. A jenkik 1930 óta először nyertek meg egy világbajnoki csoportot, megelőzve a Lamparddal, Gerrarddal, Rooney-val felálló Anglia együttesét. A csoport első helyéről szóló mérkőzést Algéria ellen vívták a jenkik 2010. június 23-án. A képlet egyszerű volt: ha nyernek, akkor megnyerik a csoportot, ha nem, akkor kiesnek. A feladat nem volt egyszerű, ugyanis a „sivatagi rókák” remekül megszervezték a védekezésüket, nem véletlenül értek el Anglia ellen is egy 0-0-s döntetlent. A jenkik ellen is tartották magukat a végsőkig. Az amerikaiak összesen 22 lövéssel kísérleteztek a mérkőzés során, de csak a legutolsó, 22. kísérlettel sikerült feltörniük a reteszt. Landon Donovan a 92. percben biztosította be az Egyesült Államok továbbjutását egy fantasztikus kontratámadás végén. Katartikus pillanat volt. A gólban jelentős szerepe volt Howardnak is: előbb hárította Rafik Saïfi közeli fejesét, majd egy hajszálpontos kidobással megindította a mindent eldöntő kontrát.

"A meccs után valaki behozott egy csomó Budweisert az öltözőbe. Elkezdtünk iszogatni. Erre a csapatkapitányunk, Carlos Bocanegra bejelentette, hogy az Egyesült Államok korábbi elnöke, Bill Clinton ott áll az ajtó előtt és szeretne gratulálni nekünk. Mondtam neki, hogy 'mire vársz, hívd már be'. Erre Carlos mondta az Elnök Úrnak, hogy jöjjön be és igyon velünk egy sört. Clinton nem tétovázott, feltűrte az ingujját és vagy fél órát sörözött és beszélgetett velünk az öltözőben. Amikor eszembe jut ez az emlék, akkor mindig a magyar nagypapámra gondolok. A bevándorlóra, aki nagy reményekkel érkezett ebbe az országba. 'Nézd papa, nem csak egy volt elnökkel beszélgetek, hanem együtt lógók vele és közösen sörözgetünk. Remélem, örülsz nekem'." - írta a könyvében Howard.

A legjobb 16 között azonban véget ért a nagy kaland, a jenkik egy 120 perces csatát követően buktak el Ghána ellen. Sajnos nem ez volt Howard karrierjében az egyetlen „nyolcaddöntős, hosszabbításos” búcsú, de erre majd a későbbiekben visszatérünk.

A 2011-12-es Premier League-szezonban viszont olyan történt Howarddal, ami sem előtte, sem utána nem esett meg vele teljes karrierjében: gólt szerzett. Méghozzá egy magyar kapus ellen. 2012 januárjában egy Everton-Bolton mérkőzésen vette be Bogdán Ádám kapuját.

A szokatlan eset egy tisztázás után történt: a nagy erejű szél megtolta az amerikai kapus előre rúgott labdáját, ami így átpattant a gólvonalon kívül helyezkedő Bogdán felett. Howard az eset után nem mutatott be semmilyen gólörömöt és sportemberi nagyságáról tanúbizonyságot téve így nyilatkozott:

"Kapusként nem jó érzés ilyen gólt szerezni. Nem jó látni, hogy ez történik egy kollegával. Őrületes szél volt egész meccsen, mindketten szenvedtünk miatta. Megmondtam Ádámnak, hogy együtt érzék vele, mert tudom, milyen érzés potyagólt kapni. Velem is megtörtént korábban, ezért nem is volt kedvem ünnepelni ezt a találatot."

A 2011-12-es szezont végül egy szerzett találat mellett 12 kapott gól nélküli mérkőzéssel zárta és egyúttal megelőzte a klublegenda Neville Southallt a Premier League-ben történő pályára lépéseket illetően. Mindez 2016-is szóló szerződés-hosszabbítást ért számára.

"Nem volt mit agyalni. Jó a kapcsolatom a vezetőkkel, a szurkolókkal. Ők boldogok voltak, hogy itt maradok én meg örülök, hogy itt lehetek. Ez a klub az otthonom. " – mondta a kontraktus aláírását követően.

Nyáron aztán tovább fokozódott Howard boldogsága. 2012 augusztusában az Egyesült Államok Mexikóban szerepelt barátságos mérkőzésen. A helyszín a legendás Azteca stadion volt, ahol 56 ezer néző figyelte a jenkik és déli szomszédjuk összecsapását. A két válogatott 1934 óta íródó rivalizálása során egyszer sem fordult elő, hogy az amerikaiak Mexikóban győzelmet arassanak. Egészen 2012. augusztus 15-ig. Ezen az estén ugyanis az amerikaiak - a mexikói származású Orozco-Fiscal góljával - 1-0-ra legyőzték Mexikót. A sikerhez Tim Howard két egészen földöntúli védéshez járult hozzá. Egyszer Chicharito Hernandez földre fejelt labdájára ért le hihetetlen gyorsasággal, egy másik alkalommal pedig egy megpattanó lövést hárított úgy, hogy egészen lehetetlen lábtartással változtatott súlypontot vetődés közben.

"Amikor a meccs után felhívtam a feleségemet, úgy hívta oda a gyerekeinket a telefonhoz, hogy 'Gyertek, édesapátok történelmet írt!' Az öltözőben Landon Donovannel egymásra néztünk, egy szót se szóltunk, de mindketten kiolvastuk a másik tekintetéből, hogy nem hisszük el, hogy végre megtörtük az átkot." - emlékezett vissza évekkel később.

Klubjához visszatérve aztán a 2012-13-as szezonban megszakadt Howard nagy sorozata. 2013. márciusában egy ujjsérülés miatt kénytelen volt kihagyni a Reading elleni Premier Leauge-mérkőzést, így 2007 óta először fordult elő, hogy nem vele kezdődött az Everton összeállítása. Zsinórban 210 találkozón volt kezdő. Mindössze két találkozó választotta el attól, hogy megdöntse Neville Southall klubrekordját.

"Pokoli érzés, hogy ilyen közel voltam a rekordhoz és nem tudtam megdönteni. Egyszerűen pokoli volt. Megpróbáltam a lelátón nézni a Reading elleni meccset, de képtelen voltam rá. 15 percet ha bírtam. Egyszerűen nem tudtam megemészteni, hogy zajlik egy meccs, aminek a végkimenetére nincs befolyásom. Bementem az öltözőbe és tévén néztem meg a többit."

A VILÁGREKORD

Noha egy csúcsdöntésről lemaradt, egy másik rekord ekkor következett Tim Howard életében. 2014-ben élete harmadik világbajnokságára utazott, a második olyan tornára, amelyen ő volt az amerikai válogatott kezdő kapusa. A jenkik pokolian nehéz csoportba kerültek. Ott volt a négyesben a friss EB-elődöntős és vb-bronzérmes Németország, a Cristiano Ronaldót felvonultató Portugália és az amerikaiak nagy nemezise, az Egyesült Államok csapatát a 2006-os és 2010-es világbajnokságon is legyőző (és kiejtő) Ghána.

Howardék remekül kezdtek. Megtörték a Ghána-átkot, amikor Clint Dempsey és John Brooks góljaival 2-1-re legyőzték az afrikai együttest. Utána következett a világbajnokság egyik legjobb meccse Portugália ellen. A luzitánok 1-0-ra vezettek, majd az amerikaiak átvették a kezdeményezést és óriási nyomás alá helyezték a portugál kaput. 2-1-re sikerült is fordítaniuk Jermaine Jones és Dempsey találataival. De a slusszpoén Cristiano Ronaldóé volt. Az aranylabdás klasszis varázslatos beadása után 2-2-re mentették a mérkőzést az európaiak. A csoport utolsó mérkőzésén aztán a németek 1-0-ra legyőzték az Egyesült Államokat, de Howardék így is bejutottak a legjobb 16 közé, túlélve a halálcsoportot, kiejtve Ghánát és Portugáliát.

Következett a nyolcaddöntő Belgium ellen. Ez az a mérkőzés, mely Tim Howardot nemzeti hőssé emelte Amerikában. Az összecsapás, amellyel örökre beírta magát a világfutball történelemkönyvébe. A találkozó, ahol világrekordot döntött.

A 2014. július 2-án rendezett mérkőzésen brutális fölényben voltak a klasszisok sorát felvonultató belgák. De Bruyne, Lukaku, Origi és a többiek sorra dolgozták ki helyzeteiket, újra és újra lövéssel kísérleteztek, vagy szöglet után veszélyeztettek. A rendes játékidő mégis 0-0-ra végződött.

Ennek pedig egyetlen oka volt: nem a betonbiztos védekezés és nem Jürgen Klinsmann mesteri taktikája. Nem a szerencse, nem a belgák bizonytalansága. Hanem Fekete Eszter fia, New Jersey büszkesége, Liverpool kék felének hőse, Timothy Matthew Howard.

Ő akkor még nem tudta, hogy ez lesz élete utolsó vb-meccse, de mégis úgy védett, mint aki élete utolsó találkozóját vívja. Lábbal hárított, léc alól lökte ki a labdát, úszott a levegőben és leért a földre. Átjátszhatatlan volt... egészen a hosszabbításig. A belgák ott aztán nagy nehezen megtörték a Howard-varázst és 2-1-re megnyerték a meccset.

"A mérkőzés után doppingvizsgálatra kellett mennem. Utána a FIFA egyik hivatalos személye félrehívott és közölte velem, hogy vb-rekordot döntöttem. Összesen 15 védést mutattam be a belgák ellen, ennyit egyetlen kapus sem hárított egyetlen mérkőzésen. Akkor ez legkevésbé sem érdekelt. Legszívesebben elcseréltem volna azt a 15 védést egyetlen továbbjutásra."

Howard aztán elég gyorsan rádöbbent, milyen sokat jelentett ez a meccs az amerikai szurkolóknak. A belgák elleni találkozó volt minden idők második legnagyobb televíziós nézettséget elérő férfi labdarúgó-mérkőzése az Egyesült Államokban (a Portugália elleni összecsapás után). Howardot és a csapatkapitány Clint Dempsey-t Barack Obama elnök személyesen hívta fel a mérkőzés után, hogy gratuláljon a teljesítményhez.

"Gratulálok nektek! Beférkőztetek az amerikai szurkolók szívébe és megragadtátok a képzeletüket. Ez volt az első alkalom, hogy a labdarúgás az egész országot magával ragadta. Büszkék vagyunk rátok, nem csak azért ahogy játszottatok, hanem azért is, amilyen sportemberi módon viselkedtetek. Igazi példaképek vagytok. Tudom, hogy most csalódottak vagytok a vereség miatt, de higgyétek el, tényleg valami igazán fontosat sikerült elérnetek." – mondta az elnök. Majd Howardhoz intézve szavait hozzátette: "Tim, nem tudom, miként fogod túlélni a téged letámadni vágyó szurkolók seregét, amikor majd hazatérsz az Államokba. Szerintem borotváld le a szakálladat, hátha úgy nem ismernek meg."

Obamának igaza volt, Howard rekordja valósággal beleégett a köztudatba. A kapus megkapta a „védelmi miniszter” becenevet és közben valóságos mémtenger árasztotta el az internetet „dolgok, amiket Tim Howard kivédene” (#thingstimhowardcouldsave) címmel. Showműsorokban vendégszerepelt és sorra adta az interjúkat.

"Hogy őszinte legyek, először elég naiv voltam annak kapcsán, hogy milyen sokat jelentett a belga meccs az embereknek. Engem csak az érdekelt, hogy kikaptunk. Nagyon csalódott voltam. Kis túlzással szégyelltem az egészet. De amikor hazatértem Amerikába, gyorsan ráébredtem, hogy milyen meghatározó élmény volt ez a nyolcaddöntő sok szurkolónak. Rájöttem, hogy hálásnak kell lennem, hogy a részese lehettem és ilyen teljesítményt tudtam nyújtani."

Howard a világbajnokság után bejelentette, hogy a közeljövőben klubkarrierjére szeretne koncentrálni, ezért bizonytalan időre felfüggeszti szereplését a nemzeti csapatnál. Ekkor még nem lehetett tudni, láthatjuk-e még őt a csillagos-sávos alakulatban.

BÚCSÚ AZ EVERTONTÓL

David Moyes 2013-as távozása után Howard az új menedzsernél, Roberto Martineznél is alapember maradt. A 2013-14-es szezonban karrierje második legtöbb kapott gól nélküli mérkőzését produkálta: 37 mérkőzésen 16-szor őrizte meg hálója érintetlenségét.

A következő években azonban visszaesés volt tapasztalható. Hiába a válogatottnál „kivett” szabadság, a kiváló kapus teljesítményébe olykor-olykor látványos hibák csúsztak be. A 2014-15-ös és a 2015-16-os szezonban is csak 7-7 mérkőzésen tudta lenullázni az ellenfél csatárait, ami tőle szokatlanul gyenge mutató volt. Formahanyatlásában valószínűleg szerepet játszott egy makacs térdsérülés is.

Martinez aztán 2016 februárjában bejelentette, többé már nem Howard számít az elsőszámú kapusnak az Evertonnál, Joel Robles, az eddigi tartalék veszi át ezt a szerepkört. Az MLS-ben szereplő Colorado Rapids vezetősége ekkor lecsapott a kínálkozó lehetőségre viszonylag rövid tárgyalásokat követően bejelentették: kiemelt bérezésű sztárjátékosként („designated player”) leszerződtetik Tim Howardot, aki így a liga történetének legjobban fizetett kapusa lesz.

Howard 2016. május 15-én játszotta utolsó mérkőzését a kékek színeiben. A Norwich elleni találkozó után klublegendához illő búcsúztatást kapott.

"Megtiszteltetés volt e csodás klub mezét viselni. Az életem lett ez a csapat. Holnap elutazom innen, de ez a hely örökre az otthonom marad." – mondta könnyekkel küszködve a találkozó után

A Norwich elleni mérkőzést egyébként 3-0-ra nyerte az Everton, így Howard az utolsó meccsén is produkált egy „clean sheet”-et. Összesen 413 tétmérkőzésen viselte az Everton címerét, ebből 134 találkozón nem kapott gólt.
Búcsúzásakor a következő rekordok álltak a neve mellett: a legtöbb nemzetközi klubmérkőzés az Everton színeiben (28), a legtöbb Premier League-találkozó az Everton színeiben (354), a 3. legtöbb kapott gól nélküli mérkőzés az Everton teljes történetében, a 7. legtöbb kapott gól nélküli mérkőzés a Premier League történetében.

VISSZATÉRÉS AZ MLS-BE

"Tim Howard egy olyan játékos, akit a szűkebben vett labdarúgó-közösségen túl a sportrajongók teljes köre is ismer. Vele nem csak a Colorado Rapids nyert, hanem az egész MLS is. Ő egy olyan játékos, akiért sok szurkoló fog jegyet vásárolni, csak hogy láthassa élőben a pályán." - mondta Howard visszatérése kapcsán a FOX szakértőjeként dolgozó Alexi Lalas.

Lalas sejtése igaznak bizonyult: Howard első MLS-meccsén totális telt ház volt a Colorado Rapids stadionjában.

Talán mondani sem kell, kapott gól nélkül hozta le a Portland elleni találkozót. Ahogy az egész első félszezonjában remekül teljesített, hozzájárulva ahhoz, hogy a Rapids két év után ismét kvalifikálja magát az MLS rájátszásába és ott aztán a 2010-es bajnoki cím óta a legjobb eredményt érje el a Főcsoport-elődöntőbe jutással.

Howard a két tizenegyest védett az LA Galaxy elleni negyeddöntőben, így jelentős szerepe volt a siker kivívásában. A szezon végén „Az év kapusa”-választáson harmadik helyen zárt.

BÚCSÚ A VÁLOGATOTTÓL

Időközben a válogatottba is visszatért a Colorado Rapids újdonsült kapusa, ahova Jürgen Klinsmann csábította vissza. A rossz vb-selejtezős rajt után, a Costa Rica elleni 4-0-s vereséget követően Klinsmannt menesztették, de utódja, Bruce Arena is számított Howard játékára.

„Ő az egyik legjobb kapus, akit valaha kitermelt magából az Egyesült Államok labdarúgásának gépezete.” – mondta róla Arena.

Howard így részese lehetett a 2017-es Aranykupa megnyerésének, amivel karrierje második nemzetközi válogatott trófeáját hódította el.

Az első Aranykupáját 2007-ben emelte a magasba, abban az évben, amikor az amerikaiak elsőszámú kapusává vált. Tíz évvel később, karrierje vége felé ez akár szép keretbe is foglalhatta volna válogatott karrierjét. De a búcsú sajnos ennél sokkal tragikusabbra sikerült. Tim Howard is részese volt a balul elsült 2018-as vb-selejtezősorozat sorsdöntő utolsó meccsének, a Trinidadon elszenvedett 2-1-es vereségnek, melynek következtében eldőlt, hogy a jenkik 1986 óta először nem lesznek ott egy világbajnokságon.

"Ez volt pályafutásom legnagyobb kudarca. Amikor a bíró lefújta a mérkőzést, összezuhantam. Eldőlt, hogy soha többé nem játszom világbajnokságon. Horrorisztikus este volt. A legszörnyűbb, legszégyenteljesebb epizódja az egész életemnek, legyen szó sportról, vagy a magánéletemről. Lehetetlen szavakba önteni. Ha eszembe jut ez a meccs, még most, évekkel később is olyan élesen hasít belém a fájdalom, mintha csak tegnap történt volna. Ez az érzés soha nem fog elmúlni." – nyilatkozta nemrég az ESPN-nek.

Howard soha többet nem lépett pályára az amerikai válogatottban.

Idén szeptemberben ünnepélyes keretek között búcsúztatták el a nemzeti csapattól. 121 mérkőzésen képviselte az Egyesült Államokat, amivel listavezető a kapusok között. Három világbajnokságon járt, ebből kettőn pályára is lépett. 62 válogatott mérkőzést nyert meg, amivel ő a legsikeresebb amerikai hálóőr.

A VISSZAVONULÁS

Tim Howard összesen három és fél szezont játszott a Colorado Rapids színeiben, első (fél)évét leszámítva egyszer sem tudta már playoffba vezetni a csapatot. Idén januárban jelentette be, hogy a szezon befejezését követően szögre akasztja kapuskesztyűjét.

Utolsó mérkőzését az alapszakasz-győztes Los Angeles FC otthonában vívta. A kaliforniai csapat edzője az a Bob Bradey, akinek az irányítása alatt Howard az amerikai válogatott elsőszámú kapusa lett. Bradley nem fukarkodott a dicsérő szavakkal a meccset megelőzően:

"Nagyon tisztelem Timet. Csodálatos karrierje volt. Öröm volt, amikor vele dolgozhattam egy rövid ideig a MetroStarsnál és hosszú éveken át a válogatottnál. Amikor egy ilyen kaliberű játékos befejezi a pályafutását, megérdemli, hogy méltó ünneplésben részesüljön. Tim nem csak a pályán alkotott maradandót, hanem azon kívül is fantasztikus dolgokat tett."

Bradley nem véletlenül említette a pályán kívüli cselekedeteket. A Tourette-szindrómája dacára csodálatos karriert produkáló Howard az évek során rendkívül sokat tett sorstársai megsegítéséért. Már profi pályafutása elején is több jótékonysági programban részt vett, melyet a Tourette-szindrómás gyerekek megsegítésére szerveztek. Érdemei elismeréseként 2001-ben meg is kapta "az év humanitáriusa"-díjat az MLS-ben.
Később saját tanfolyamot hozott létre a fiatal Tourette-esek életvitelének megkönnyítésére. Az Amerikai Tourette Szövetség 2014-ben "A remény bajnoka"-díjjal jutalmazta őt.

"Az a tény, hogy Tim Howard nyíltan vállalta, hogy Tourette-szindrómával él, példaképpé tette őt azon gyerekek számára, akik szintén ezzel a rendellenességgel küzdenek. A pályafutása bizonyíték arra, hogy ez a betegség senkit sem akadályozhat meg abban, hogy valóra váltsa álmait" - mondta róla Anetta Hewko, az Amerikai Tourette Szindrómások Szövetségének elnöke.

Howard sok embert képviselt legendás pályafutása során. Ő volt a Tourette-esek bajnoka, a kelet-európai bevándorlók hőse, a színes bőrűek ikonja, az apa nélkül felnövő gyermekek reményképe. Emelt fővel és büszkeséggel vállalta ezt a felelősségteljes szerepkört és nem okozott csalódást. Búcsúlevelében így fogalmazott:

"Amióta bejelentettem a visszavonulásomat, sokan kérdeztek arról, mit szeretnék, milyen emlékek éljenek rólam az emberek fejében... Nos, azt szeretném, ha az emberek arra emlékeznének, hogy én egy olyan kapus voltam, aki 22 éven át minden nap készen állt. Nem számított, mi történt az előző meccsen, vagy milyen kihívást tartogatott a jövő, én mindig igyekeztem a legjobbamat nyújtani. Az emberek majd eldöntik, hol a helyem a történelemben. Én azt biztosan tudom, hogy olyan csúcsokat sikerült elérnem, amelyekről nem is álmodtam volna. És erre büszke vagyok.

Köszönöm a szurkolóknak, hogy ott voltak velem minden mérkőzésen, legyen szó csúcspontokról, vagy mélypontokról. A drukkerek éljenzése és kritikái ösztönöztek arra, hogy jobb játékos legyek. Hogy a lehető legtöbbet kihozzam magamból. Köszönöm a csapattársaimnak, akik nélkül senki lennék. Hiányozni fognak a testvéries összetartások és azok az idők, amelyeket együtt töltöttünk a harcvonalban. Köszönöm az összes edzőnek, aki bízott bennem. Több mint 800 alkalommal álltam a kapuban a karrierem során, ennél nagyobb elismerést nem lehet kapni.

És végül... köszönöm a futballnak. Megtanítottad nekem, hogy egy komplikált hátterű, egyszülős gyermek New Jersey-ből igenis álmodhat nagyot. Megtanítottad, hogy hinnem kell magamból és soha nem szabad feladnom, bármilyen kihívás is áll az utamba.

Ígérem, ez nem a végső búcsú. Egyszerűen csak elköszönök... a következő viszontlátásig!"

A cikket írta: 
Kun Tamás,
a Jenkifoci blog szerzője