"Én MAGYAR vagyok!" - idézte fel Tim Howard az önéletrajzi könyvében egy gyermekkori konfliktusának csattanóját. Az idézett kifakadás körülményeire később még visszatérek. De kezdjük a lényeggel: "legmagyarabb" amerikai válogatott legenda lejátszotta karrierje utolsó mérkőzését. Tim Howard fantasztikus pályafutása végleg lezárult.

A KEZDETEK

A 121-szeres válogatott kapus 1979. március 6-án látta meg a napvilágot New Jersey-ben, Matthew Howard, afroamerikai kamionsofőr és Fekete Eszter magyar bevándorló, egy szállítmányozási cég alkalmazottjának gyermekeként.

Howard magyar anyukájával, Fekete Eszterrel

Édesanyja kislányként, a szülei társaságában hagyta el a Magyar Népköztársaság területét.
Tim Howard nagyapja, Fekete Pál 1956-ban aktívan kivette a részét a magyar forradalomból. Gyári munkások egy közösségét szervezte meg, hogy együtt harcoljanak a szovjet elnyomás ellen. A forradalom leverése után Fekete Pál megtudta, hogy hazaárulás vádjával börtönbe akarják zárni és ki akarják végezni. Feleségével és két gyermekével (köztük Tim Howard édesanyjával) az éj leple alatt hagyták el Magyarországot.

Mivel a későbbi válogatott kapus édesapja korán elhagyta a családot, így a kis Tim édesanyja mellett nagyon sok időt töltött magyar nagyszüleivel is. A nagypapa sokat mesélt neki Magyarországról, míg nagymamája a magyar konyha ízeivel ismertette meg.

Bár a nagyszüleitől és édesanyjától rengeteg szeretet kapott, Howardnak nem volt könnyű gyermekkora. A tanulmányait nehezítette, hogy jelentős figyelemzavarral küszködött, kényszeresen rettegett az iskolai környezettől és olykor furcsa, hiperaktív mozdulatokat tett. Édesanyja először nem tudta hova tenni a szokatlan viselkedést. Aztán 11 évesen kiderült, hogy Timnek Tourette-szindrómája van.

A Tourette egy idegrendszeri betegség, amelyre a tikkelésnek nevezett akaratlan mozgások, hangadások jellemzőek. Nem ritkán pedig koncentrációs zavarral, kényszergondolatokkal jár.

Érdekes, hogy amíg Tim a tanteremben képtelen volt elnyomni magában a Tourette-tüneteit, a futballpályán mintha minden zavaró tényező megszűnt volna.

"A focipályán megváltozott az életem. Amikor a labda távol volt tőlem, olyankor még előjött egy-két kényszer-vezérelt mozdulat: fogjam meg a kapufát, vagy köhögjek, vagy pislogjak. De aztán ahogy megindultak felém a csatárok, minden tünetem visszahúzódott. A tikkek, a kényszeres gondolatok és mozdulatok... minden eltűnt, mintha csak csettintettem volna. Egy pillanat alatt" - mesélte egy interjúban.

Orvosai ezt azzal magyarázták, hogy sok Tourette-es betegre az élet bizonyos területein jellemző a hiperfókuszálás képessége. Howardnál ez a terület a sport és azon belül is a labdarúgás volt. Nyolc évesen kezdett el egy ifjúsági focicsapatban játszani. Hamar kitűnt kortársai közül. Előbb atletikus testfelépítésével, később a teljesítményével. Minden pozitívum dacára a focipályán sem volt mindig aranyélete.

"Emlékszem, egyszer gyermekkoromban egy ellenszenves apuka azt kiabálta a meccsünkön a fiának: 'Ne engedd, hogy az a zöld ruhás óriás megelőzzön téged!' Ezzel természetesen rám célzott. Én voltam a magas fiú zöld felsőben. Én szomorúan ránéztem anyukámra, aki szemével azt üzente: 'Ne is foglalkozz vele, csak focizz tovább'. De a következő alkalommal ez a szülő már azt üvöltötte: 'Ne engedd, hogy a Puerto Rico-i óriás megszerezze a labdát!' Ekkor megálltam és odafordultam a férfihoz: 'Nem vagyok Puerto Rico-i' - üvöltöttem rá. Ha már mindenképpen óbégatni akar, akkor legalább ne mondjon butaságokat. 'Én MAGYAR vagyok!' " - idézte fel önéletrajzi könyvében.

Mivel édesanyja egyedül nevelte őt, ezért hiába rendelkezett egyedülálló képességekkel, nem kapta meg a megfelelő képzést. Egészen addig, míg fel nem fedezte őt Tim Mulqueen, a Rutgers Egyetem csapatának edzője, aki korábban az amerikai U17-es válogatott mellett is dolgozott. A jó szemű szakember felismerte Howard tehetségét és ingyen edzést kínált fel neki.

"Asszonyom, a fia különleges képességekkel rendelkezik. Soha nem találkoztam hozzá hasonlóval. Nem érdekel a pénz, csak hozza el gyakorolni. Ingyen vállalom őt." - a visszaemlékezések szerint ezeket a szavakat idézte "Mulch" Tim anyukájához.

METROSTARS

Ez sorsfordító pillanat volt Howard életében. Mulqueen ugyanis 1996-ban az MLS-ben szereplő New York/New Jersey MetroStars (későbbi New York Red Bulls) kapusedzője lett, ahova magával vitte a fiatal tehetséget. AZ ifjú Howard tartalékkapus lett a 100 válogatottságig jutó Tony Meola mögött, aki hamar a mentora lett.

1998-ban debütált a bajnokságban, öt védést bemutatva egy 4-1-es győzelem során. A 2000-es szezon második felében lett alapember, 2001-ben pedig az MLS legjobb kapusának választották. Utóbbi díj átvételekor olyan emlékezetes beszédet mondott, ami egyes elmondások szerint megmentette a csőd szélén álló MLS-t attól, hogy a klubtulajdonsook kihátráljanak a ligából. A D.C. Unitedet akkoriban birtokló Kevin Payne így emlékszett vissza Howard monológjára:

"Phil Anschutz, az LA Galaxy tulajdonosa mellett ültem, amikor Tim a színpadon mikrofont ragadott. Elképesztően szép és megható beszédet mondott. Mesélt a sok küzdelemről, arról, hogy milyen nehéz volt neki a Tourette-betegséggel felnőni. Elmondta, milyen sokat segített neki a foci, hogy ennek köszönhetően élhetett teljes életet és a foci miatt volt képes túllendülni a kihívásokon. Majd nagy háláját fejezte ki a Major League Soccer felé, hogy megadta számára a lehetőséget ahhoz, hogy megváltoztassa az életét. Amikor kifelé sétáltunk az épületből, Phil hozzám fordult és azt mondta: bármi is történik, tovább kell folytatnunk az MLS-t. Az ilyen fiatalok, az ilyen sorsok miatt nem szabad feladnunk."

MANCHESTER UNITED

Ekkoriban kezdett érdeklődni iránta a Manchester United. Alex Ferguson játékosmegfigyelőket küldött az MLS-be, hogy kielemezzék Howard játékát. A fiatal kapus továbbra is meggyőzően teljesített és az amerikai válogatottba is bekerült.

A Manchester United döntött. Ajánlatot tettek az MLS-nek, amit egy tárgyalássorozatot követően el is fogadott a liga. Tim Howard a Manchester United játékosa lett. A brit sajtó ízléstelen szalagcímekkel fogadta az amerikai labdarúgót: "A Manchester United fogyatékkal élő kapust igazolt" - írta az Independent. "A United agyi rendellenességgel rendelkező kapust szerződtetett" - hirdette a Guardian. De mindez Howardot nem érdekelte.

"Az MLS egyik leggyengébb csapatától a világ egyik legjobb bajnokságának topklubjához szerződtem. Nem mondom, hogy olyan volt, mintha egy mesében lennék, de az egész annyria hihetetlen volt, hogy meg akartam csípni magam, igaz-e ez az egész." - emlékezett vissza.

Tündérmese vagy sem, nem indult rosszul Howard kalandja a Manchester Unitednél. Viszonylag gyorsan kiszorította a kapuból a világbajnok Fabian Barthezt, sorsdöntő tizenegyest védve az angol szuperkupa-meccsen, a Community Shielden. A 2003-2004-es szezonban bekerült az angol labdarúgó-szakszervezet szezonvégi álomcsapatába.

Minden jól alakult egészen 2004 márciusáig, amikor Howard nagy bakit vétett a Porto elleni BL-nyolcaddöntő 90. percében, ami a Manchester United kiesését eredményezte. Ez a hiba mély nyomot hagyott Howardban, ami a teljesítményén is meglátszott. Átmenetileg a kispadra szorult, majd a következő szezont is gyengén kezdte és így végleg elvesztette Sir Alex Ferguson bizalmát.

CSÚCSON AZ EVERTONNÁL, MEGHATÁROZÓ ÉVEK A VÁLOGATOTTNÁL

Aztán jött a 2006-os esztendő, amely sok szempontból egy újabb mérföldkő volt az életében. Kasey Keller tartalékjaként élete első világbajnokságára utazhatott, majd a torna után ügynöke jelezte neki, David Moyes, az Everton menedzsere érdeklődik iránta. A United nyitott volt rá, hogy kölcsönben elengedje a jenki hálóőrt. A tárgyalások során Howard megkérdezte Moyest, mit fog tenni akkor, ha egyik meccsen hasonló bakit vét, mint a Porto elleni BL-találkozón tette. Howard elmondása szerint Moyes egyetlen pislogás nélkül rögtön válaszolt:

"Tim, te egy fiatal kapus vagy és azt akarom, hogy tanulj és fejlődj. A tanulás rizikóval jár. Én pedig ösztönözni foglak téged arra, hogy vállald ezeket a rizikókat. Néha hibázni fogsz. Néha leüvöltöm majd a fejed. De nem foglak kirakni a csapatból. Azért szeretnénk megszerezni téged, mert tudjuk, hogy a fejlődésed a javunkat szolgálja. Több meccset fogsz nyerni nekünk, mint amennyit elbukunk rajtad." - mondta a skót menedzser.

Howardnál ez a beszélgetést döntött. Aláírt a klubhoz, melyet aztán 10 szezonon keresztül és több mint 400 mérkőzésen át szolgált.

Moyes nem szegte meg a szavát, Howard alapember lett az Evertonnál, a bizalmat pedig remek védésekkel hálálta meg. Az ősi rivális Liverpool sem az idegenbeli, sem a hazai meccsen nem tudott betalálni ellene. Howard összesen 14 (!) kapott gól nélküli mérkőzéssel zárta a szezont. Ezután nem számított nagy meglepetésnek, hogy az amerikai kapust az egyéves kölcsönszerződés lejártával leigazolták a liverpooli kékek.

Hősünk 2007 nyarán nem csak ennek a ténynek örülhetett, hanem annak is, hogy az amerikai válogatottban - immár elsőszámú kapusként - karrierje első nemzetközi trófeáját nyerte. Hat mérkőzésen mindössze három gólt kapva magasba emelhette a CONCACAF Aranykupát. A finálét az ősi rivális Mexikó ellen 2-1-re nyerték meg az amerikaiak. Howard a 89. percben óriási ziccert védett. Ez volt az első alkalom, hogy a jenkik egy Aranykupa-döntőben legyőzték a déli szomszédot.

Angliába visszatérve Howard olyannyira nem pihent, hogy 2008 novemberében már 100. mérkőzését játszotta az Everton színeiben. A klubhoz történő megérkezése óta egyetlen bajnokit sem hagyott ki. 2009 tavaszán egykori csapata ellen is bizonyított: az FA-kupa elődöntő tizenegyespárbajában két büntetőt is hárított a Manchester United kárára, ami a Vörös Ördögök kiesését jelentette. Közben a bajnokságban is remekelt: 17 kapott gól nélküli mérkőzéssel zárta a szezont, ami új klubrekord volt az Evertonnál.

2009 a válogatott szempontjából is jelentős esztendőnek bizonyoult. Az amerikaiak történelmi sikert elérve ezüstérmet szereztek a Konföderációs-kupán, a menetelés során legyőzték a 35 mérkőzés óta veretlen Európa-bajnok és későbbi világbajnok Spanyolország együttesét. A 2-0-ás sikerben természetesen Howardnak is jelentős szerepe volt. Fernando Torresék 8 kísérletét hárította.

"Ennek egész egyszerűen nem lett volna szabad megtörténnie. Senki sem adott nekünk esélyt. Senki sem hitte, hogy legyőzhetjük a labdarúgás eme titánjait. Azt meg végképp senki nem gondolta volna, hogy kapott gól nélkül hozzuk le ellenük a meccsünket. Az egész világ arra számított, hogy a spanyolok megsemmisítenek bennünket. Valahogy mégis megvalósult ez a sokkoló siker. Térdre rogytam a lefújás után és a mennyek felé nézve hangosan kimondtam: 'Köszönöm Istenem, hogy részese lehettem ennek a történelmi pillanatnak'." - mondta Howard.

A döntőben az amerikaiak kis híján a brazilok ellen is csodát tettek, de kétgólos előnyről végül 3-2-re elbukták a finálét. A torna után Tim Howardot választották a legjobb kapusnak és bekerült a Konföderációs Kupa álomcsapatába is.

A Dél-Afrikában rendezett esemény az egy év múlva megrendezésre kerülő világbajnokság főpróbája volt. A 2010-es torna az első olyan vb volt, ahol Howard elsőszámú kapusként szolgálta a nemzeti tizenegyet. A jenkik akkori szövetségi kapitánya, Bob Bradley nemrég úgy nyilatkozott, különleges szellemiség lengte körül azt az együttest.

"Mai napig jó szívvel gondolok vissza arra a válogatottra. Tim mellett olyan egyéniségek szerepeltek abban az együttesben, mint Clint Dempsey, Landon Donovan, Carlos Bocanegra, Michael Bradley, Jay DeMerit és még sorolhatnám... Fantasztikus évek voltak azok. Olyan csapatszellem uralkodott abban a gárdában, hogy úgy éreztük, bárkit legyőzhetünk." – fogalmazott a válogatottat 2007 és 2011 között irányító szakember.

Ez a különleges hangulat meg is hozta a gyümölcsét. A jenkik 1930 óta először nyertek meg egy világbajnoki csoportot, megelőzve a Lamparddal, Gerrarddal, Rooney-val felálló Anglia együttesét. A csoport első helyéről szóló mérkőzést Algéria ellen vívták a jenkik 2010. június 23-án. A képlet egyszerű volt: ha nyernek, akkor megnyerik a csoportot, ha nem, akkor kiesnek. A feladat nem volt egyszerű, ugyanis a „sivatagi rókák” remekül megszervezték a védekezésüket, nem véletlenül értek el Anglia ellen is egy 0-0-s döntetlent. A jenkik ellen is tartották magukat a végsőkig. Az amerikaiak összesen 22 lövéssel kísérleteztek a mérkőzés során, de csak a legutolsó, 22. kísérlettel sikerült feltörniük a reteszt. Landon Donovan a 92. percben biztosította be az Egyesült Államok továbbjutását egy fantasztikus kontratámadás végén. Katartikus pillanat volt. A gólban jelentős szerepe volt Howardnak is: előbb hárította Rafik Saïfi közeli fejesét, majd egy hajszálpontos kidobással megindította a mindent eldöntő kontrát.

"A meccs után valaki behozott egy csomó Budweisert az öltözőbe. Elkezdtünk iszogatni. Erre a csapatkapitányunk, Carlos Bocanegra bejelentette, hogy az Egyesült Államok korábbi elnöke, Bill Clinton ott áll az ajtó előtt és szeretne gratulálni nekünk. Mondtam neki, hogy 'mire vársz, hívd már be'. Erre Carlos mondta az Elnök Úrnak, hogy jöjjön be és igyon velünk egy sört. Clinton nem tétovázott, feltűrte az ingujját és vagy fél órát sörözött és beszélgetett velünk az öltözőben. Amikor eszembe jut ez az emlék, akkor mindig a magyar nagypapámra gondolok. A bevándorlóra, aki nagy reményekkel érkezett ebbe az országba. 'Nézd papa, nem csak egy volt elnökkel beszélgetek, hanem együtt lógók vele és közösen sörözgetünk. Remélem, örülsz nekem'." - írta a könyvében Howard.

A legjobb 16 között azonban véget ért a nagy kaland, a jenkik egy 120 perces csatát követően buktak el Ghána ellen. Sajnos nem ez volt Howard karrierjében az egyetlen „nyolcaddöntős, hosszabbításos” búcsú, de erre majd a későbbiekben visszatérünk.

A 2011-12-es Premier League-szezonban viszont olyan történt Howarddal, ami sem előtte, sem utána nem esett meg vele teljes karrierjében: gólt szerzett. Méghozzá egy magyar kapus ellen. 2012 januárjában egy Everton-Bolton mérkőzésen vette be Bogdán Ádám kapuját.

A szokatlan eset egy tisztázás után történt: a nagy erejű szél megtolta az amerikai kapus előre rúgott labdáját, ami így átpattant a gólvonalon kívül helyezkedő Bogdán felett. Howard az eset után nem mutatott be semmilyen gólörömöt és sportemberi nagyságáról tanúbizonyságot téve így nyilatkozott:

"Kapusként nem jó érzés ilyen gólt szerezni. Nem jó látni, hogy ez történik egy kollegával. Őrületes szél volt egész meccsen, mindketten szenvedtünk miatta. Megmondtam Ádámnak, hogy együtt érzék vele, mert tudom, milyen érzés potyagólt kapni. Velem is megtörtént korábban, ezért nem is volt kedvem ünnepelni ezt a találatot."

A 2011-12-es szezont végül egy szerzett találat mellett 12 kapott gól nélküli mérkőzéssel zárta és egyúttal megelőzte a klublegenda Neville Southallt a Premier League-ben történő pályára lépéseket illetően. Mindez 2016-is szóló szerződés-hosszabbítást ért számára.

"Nem volt mit agyalni. Jó a kapcsolatom a vezetőkkel, a szurkolókkal. Ők boldogok voltak, hogy itt maradok én meg örülök, hogy itt lehetek. Ez a klub az otthonom. " – mondta a kontraktus aláírását követően.

Nyáron aztán tovább fokozódott Howard boldogsága. 2012 augusztusában az Egyesült Államok Mexikóban szerepelt barátságos mérkőzésen. A helyszín a legendás Azteca stadion volt, ahol 56 ezer néző figyelte a jenkik és déli szomszédjuk összecsapását. A két válogatott 1934 óta íródó rivalizálása során egyszer sem fordult elő, hogy az amerikaiak Mexikóban győzelmet arassanak. Egészen 2012. augusztus 15-ig. Ezen az estén ugyanis az amerikaiak - a mexikói származású Orozco-Fiscal góljával - 1-0-ra legyőzték Mexikót. A sikerhez Tim Howard két egészen földöntúli védéshez járult hozzá. Egyszer Chicharito Hernandez földre fejelt labdájára ért le hihetetlen gyorsasággal, egy másik alkalommal pedig egy megpattanó lövést hárított úgy, hogy egészen lehetetlen lábtartással változtatott súlypontot vetődés közben.

"Amikor a meccs után felhívtam a feleségemet, úgy hívta oda a gyerekeinket a telefonhoz, hogy 'Gyertek, édesapátok történelmet írt!' Az öltözőben Landon Donovannel egymásra néztünk, egy szót se szóltunk, de mindketten kiolvastuk a másik tekintetéből, hogy nem hisszük el, hogy végre megtörtük az átkot." - emlékezett vissza évekkel később.

Klubjához visszatérve aztán a 2012-13-as szezonban megszakadt Howard nagy sorozata. 2013. márciusában egy ujjsérülés miatt kénytelen volt kihagyni a Reading elleni Premier Leauge-mérkőzést, így 2007 óta először fordult elő, hogy nem vele kezdődött az Everton összeállítása. Zsinórban 210 találkozón volt kezdő. Mindössze két találkozó választotta el attól, hogy megdöntse Neville Southall klubrekordját.

"Pokoli érzés, hogy ilyen közel voltam a rekordhoz és nem tudtam megdönteni. Egyszerűen pokoli volt. Megpróbáltam a lelátón nézni a Reading elleni meccset, de képtelen voltam rá. 15 percet ha bírtam. Egyszerűen nem tudtam megemészteni, hogy zajlik egy meccs, aminek a végkimenetére nincs befolyásom. Bementem az öltözőbe és tévén néztem meg a többit."

A VILÁGREKORD

Noha egy csúcsdöntésről lemaradt, egy másik rekord ekkor következett Tim Howard életében. 2014-ben élete harmadik világbajnokságára utazott, a második olyan tornára, amelyen ő volt az amerikai válogatott kezdő kapusa. A jenkik pokolian nehéz csoportba kerültek. Ott volt a négyesben a friss EB-elődöntős és vb-bronzérmes Németország, a Cristiano Ronaldót felvonultató Portugália és az amerikaiak nagy nemezise, az Egyesült Államok csapatát a 2006-os és 2010-es világbajnokságon is legyőző (és kiejtő) Ghána.

Howardék remekül kezdtek. Megtörték a Ghána-átkot, amikor Clint Dempsey és John Brooks góljaival 2-1-re legyőzték az afrikai együttest. Utána következett a világbajnokság egyik legjobb meccse Portugália ellen. A luzitánok 1-0-ra vezettek, majd az amerikaiak átvették a kezdeményezést és óriási nyomás alá helyezték a portugál kaput. 2-1-re sikerült is fordítaniuk Jermaine Jones és Dempsey találataival. De a slusszpoén Cristiano Ronaldóé volt. Az aranylabdás klasszis varázslatos beadása után 2-2-re mentették a mérkőzést az európaiak. A csoport utolsó mérkőzésén aztán a németek 1-0-ra legyőzték az Egyesült Államokat, de Howardék így is bejutottak a legjobb 16 közé, túlélve a halálcsoportot, kiejtve Ghánát és Portugáliát.

Következett a nyolcaddöntő Belgium ellen. Ez az a mérkőzés, mely Tim Howardot nemzeti hőssé emelte Amerikában. Az összecsapás, amellyel örökre beírta magát a világfutball történelemkönyvébe. A találkozó, ahol világrekordot döntött.

A 2014. július 2-án rendezett mérkőzésen brutális fölényben voltak a klasszisok sorát felvonultató belgák. De Bruyne, Lukaku, Origi és a többiek sorra dolgozták ki helyzeteiket, újra és újra lövéssel kísérleteztek, vagy szöglet után veszélyeztettek. A rendes játékidő mégis 0-0-ra végződött.

Ennek pedig egyetlen oka volt: nem a betonbiztos védekezés és nem Jürgen Klinsmann mesteri taktikája. Nem a szerencse, nem a belgák bizonytalansága. Hanem Fekete Eszter fia, New Jersey büszkesége, Liverpool kék felének hőse, Timothy Matthew Howard.

Ő akkor még nem tudta, hogy ez lesz élete utolsó vb-meccse, de mégis úgy védett, mint aki élete utolsó találkozóját vívja. Lábbal hárított, léc alól lökte ki a labdát, úszott a levegőben és leért a földre. Átjátszhatatlan volt... egészen a hosszabbításig. A belgák ott aztán nagy nehezen megtörték a Howard-varázst és 2-1-re megnyerték a meccset.

"A mérkőzés után doppingvizsgálatra kellett mennem. Utána a FIFA egyik hivatalos személye félrehívott és közölte velem, hogy vb-rekordot döntöttem. Összesen 15 védést mutattam be a belgák ellen, ennyit egyetlen kapus sem hárított egyetlen mérkőzésen. Akkor ez legkevésbé sem érdekelt. Legszívesebben elcseréltem volna azt a 15 védést egyetlen továbbjutásra."

Howard aztán elég gyorsan rádöbbent, milyen sokat jelentett ez a meccs az amerikai szurkolóknak. A belgák elleni találkozó volt minden idők második legnagyobb televíziós nézettséget elérő férfi labdarúgó-mérkőzése az Egyesült Államokban (a Portugália elleni összecsapás után). Howardot és a csapatkapitány Clint Dempsey-t Barack Obama elnök személyesen hívta fel a mérkőzés után, hogy gratuláljon a teljesítményhez.

"Gratulálok nektek! Beférkőztetek az amerikai szurkolók szívébe és megragadtátok a képzeletüket. Ez volt az első alkalom, hogy a labdarúgás az egész országot magával ragadta. Büszkék vagyunk rátok, nem csak azért ahogy játszottatok, hanem azért is, amilyen sportemberi módon viselkedtetek. Igazi példaképek vagytok. Tudom, hogy most csalódottak vagytok a vereség miatt, de higgyétek el, tényleg valami igazán fontosat sikerült elérnetek." – mondta az elnök. Majd Howardhoz intézve szavait hozzátette: "Tim, nem tudom, miként fogod túlélni a téged letámadni vágyó szurkolók seregét, amikor majd hazatérsz az Államokba. Szerintem borotváld le a szakálladat, hátha úgy nem ismernek meg."

Obamának igaza volt, Howard rekordja valósággal beleégett a köztudatba. A kapus megkapta a „védelmi miniszter” becenevet és közben valóságos mémtenger árasztotta el az internetet „dolgok, amiket Tim Howard kivédene” (#thingstimhowardcouldsave) címmel. Showműsorokban vendégszerepelt és sorra adta az interjúkat.

"Hogy őszinte legyek, először elég naiv voltam annak kapcsán, hogy milyen sokat jelentett a belga meccs az embereknek. Engem csak az érdekelt, hogy kikaptunk. Nagyon csalódott voltam. Kis túlzással szégyelltem az egészet. De amikor hazatértem Amerikába, gyorsan ráébredtem, hogy milyen meghatározó élmény volt ez a nyolcaddöntő sok szurkolónak. Rájöttem, hogy hálásnak kell lennem, hogy a részese lehettem és ilyen teljesítményt tudtam nyújtani."

Howard a világbajnokság után bejelentette, hogy a közeljövőben klubkarrierjére szeretne koncentrálni, ezért bizonytalan időre felfüggeszti szereplését a nemzeti csapatnál. Ekkor még nem lehetett tudni, láthatjuk-e még őt a csillagos-sávos alakulatban.

BÚCSÚ AZ EVERTONTÓL

David Moyes 2013-as távozása után Howard az új menedzsernél, Roberto Martineznél is alapember maradt. A 2013-14-es szezonban karrierje második legtöbb kapott gól nélküli mérkőzését produkálta: 37 mérkőzésen 16-szor őrizte meg hálója érintetlenségét.

A következő években azonban visszaesés volt tapasztalható. Hiába a válogatottnál „kivett” szabadság, a kiváló kapus teljesítményébe olykor-olykor látványos hibák csúsztak be. A 2014-15-ös és a 2015-16-os szezonban is csak 7-7 mérkőzésen tudta lenullázni az ellenfél csatárait, ami tőle szokatlanul gyenge mutató volt. Formahanyatlásában valószínűleg szerepet játszott egy makacs térdsérülés is.

Martinez aztán 2016 februárjában bejelentette, többé már nem Howard számít az elsőszámú kapusnak az Evertonnál, Joel Robles, az eddigi tartalék veszi át ezt a szerepkört. Az MLS-ben szereplő Colorado Rapids vezetősége ekkor lecsapott a kínálkozó lehetőségre viszonylag rövid tárgyalásokat követően bejelentették: kiemelt bérezésű sztárjátékosként („designated player”) leszerződtetik Tim Howardot, aki így a liga történetének legjobban fizetett kapusa lesz.

Howard 2016. május 15-én játszotta utolsó mérkőzését a kékek színeiben. A Norwich elleni találkozó után klublegendához illő búcsúztatást kapott.

"Megtiszteltetés volt e csodás klub mezét viselni. Az életem lett ez a csapat. Holnap elutazom innen, de ez a hely örökre az otthonom marad." – mondta könnyekkel küszködve a találkozó után

A Norwich elleni mérkőzést egyébként 3-0-ra nyerte az Everton, így Howard az utolsó meccsén is produkált egy „clean sheet”-et. Összesen 413 tétmérkőzésen viselte az Everton címerét, ebből 134 találkozón nem kapott gólt.
Búcsúzásakor a következő rekordok álltak a neve mellett: a legtöbb nemzetközi klubmérkőzés az Everton színeiben (28), a legtöbb Premier League-találkozó az Everton színeiben (354), a 3. legtöbb kapott gól nélküli mérkőzés az Everton teljes történetében, a 7. legtöbb kapott gól nélküli mérkőzés a Premier League történetében.

VISSZATÉRÉS AZ MLS-BE

"Tim Howard egy olyan játékos, akit a szűkebben vett labdarúgó-közösségen túl a sportrajongók teljes köre is ismer. Vele nem csak a Colorado Rapids nyert, hanem az egész MLS is. Ő egy olyan játékos, akiért sok szurkoló fog jegyet vásárolni, csak hogy láthassa élőben a pályán." - mondta Howard visszatérése kapcsán a FOX szakértőjeként dolgozó Alexi Lalas.

Lalas sejtése igaznak bizonyult: Howard első MLS-meccsén totális telt ház volt a Colorado Rapids stadionjában.

Talán mondani sem kell, kapott gól nélkül hozta le a Portland elleni találkozót. Ahogy az egész első félszezonjában remekül teljesített, hozzájárulva ahhoz, hogy a Rapids két év után ismét kvalifikálja magát az MLS rájátszásába és ott aztán a 2010-es bajnoki cím óta a legjobb eredményt érje el a Főcsoport-elődöntőbe jutással.

Howard a két tizenegyest védett az LA Galaxy elleni negyeddöntőben, így jelentős szerepe volt a siker kivívásában. A szezon végén „Az év kapusa”-választáson harmadik helyen zárt.

BÚCSÚ A VÁLOGATOTTÓL

Időközben a válogatottba is visszatért a Colorado Rapids újdonsült kapusa, ahova Jürgen Klinsmann csábította vissza. A rossz vb-selejtezős rajt után, a Costa Rica elleni 4-0-s vereséget követően Klinsmannt menesztették, de utódja, Bruce Arena is számított Howard játékára.

„Ő az egyik legjobb kapus, akit valaha kitermelt magából az Egyesült Államok labdarúgásának gépezete.” – mondta róla Arena.

Howard így részese lehetett a 2017-es Aranykupa megnyerésének, amivel karrierje második nemzetközi válogatott trófeáját hódította el.

Az első Aranykupáját 2007-ben emelte a magasba, abban az évben, amikor az amerikaiak elsőszámú kapusává vált. Tíz évvel később, karrierje vége felé ez akár szép keretbe is foglalhatta volna válogatott karrierjét. De a búcsú sajnos ennél sokkal tragikusabbra sikerült. Tim Howard is részese volt a balul elsült 2018-as vb-selejtezősorozat sorsdöntő utolsó meccsének, a Trinidadon elszenvedett 2-1-es vereségnek, melynek következtében eldőlt, hogy a jenkik 1986 óta először nem lesznek ott egy világbajnokságon.

"Ez volt pályafutásom legnagyobb kudarca. Amikor a bíró lefújta a mérkőzést, összezuhantam. Eldőlt, hogy soha többé nem játszom világbajnokságon. Horrorisztikus este volt. A legszörnyűbb, legszégyenteljesebb epizódja az egész életemnek, legyen szó sportról, vagy a magánéletemről. Lehetetlen szavakba önteni. Ha eszembe jut ez a meccs, még most, évekkel később is olyan élesen hasít belém a fájdalom, mintha csak tegnap történt volna. Ez az érzés soha nem fog elmúlni." – nyilatkozta nemrég az ESPN-nek.

Howard soha többet nem lépett pályára az amerikai válogatottban.

Idén szeptemberben ünnepélyes keretek között búcsúztatták el a nemzeti csapattól. 121 mérkőzésen képviselte az Egyesült Államokat, amivel listavezető a kapusok között. Három világbajnokságon járt, ebből kettőn pályára is lépett. 62 válogatott mérkőzést nyert meg, amivel ő a legsikeresebb amerikai hálóőr.

A VISSZAVONULÁS

Tim Howard összesen három és fél szezont játszott a Colorado Rapids színeiben, első (fél)évét leszámítva egyszer sem tudta már playoffba vezetni a csapatot. Idén januárban jelentette be, hogy a szezon befejezését követően szögre akasztja kapuskesztyűjét.

Utolsó mérkőzését az alapszakasz-győztes Los Angeles FC otthonában vívta. A kaliforniai csapat edzője az a Bob Bradey, akinek az irányítása alatt Howard az amerikai válogatott elsőszámú kapusa lett. Bradley nem fukarkodott a dicsérő szavakkal a meccset megelőzően:

"Nagyon tisztelem Timet. Csodálatos karrierje volt. Öröm volt, amikor vele dolgozhattam egy rövid ideig a MetroStarsnál és hosszú éveken át a válogatottnál. Amikor egy ilyen kaliberű játékos befejezi a pályafutását, megérdemli, hogy méltó ünneplésben részesüljön. Tim nem csak a pályán alkotott maradandót, hanem azon kívül is fantasztikus dolgokat tett."

Bradley nem véletlenül említette a pályán kívüli cselekedeteket. A Tourette-szindrómája dacára csodálatos karriert produkáló Howard az évek során rendkívül sokat tett sorstársai megsegítéséért. Már profi pályafutása elején is több jótékonysági programban részt vett, melyet a Tourette-szindrómás gyerekek megsegítésére szerveztek. Érdemei elismeréseként 2001-ben meg is kapta "az év humanitáriusa"-díjat az MLS-ben.
Később saját tanfolyamot hozott létre a fiatal Tourette-esek életvitelének megkönnyítésére. Az Amerikai Tourette Szövetség 2014-ben "A remény bajnoka"-díjjal jutalmazta őt.

"Az a tény, hogy Tim Howard nyíltan vállalta, hogy Tourette-szindrómával él, példaképpé tette őt azon gyerekek számára, akik szintén ezzel a rendellenességgel küzdenek. A pályafutása bizonyíték arra, hogy ez a betegség senkit sem akadályozhat meg abban, hogy valóra váltsa álmait" - mondta róla Anetta Hewko, az Amerikai Tourette Szindrómások Szövetségének elnöke.

Howard sok embert képviselt legendás pályafutása során. Ő volt a Tourette-esek bajnoka, a kelet-európai bevándorlók hőse, a színes bőrűek ikonja, az apa nélkül felnövő gyermekek reményképe. Emelt fővel és büszkeséggel vállalta ezt a felelősségteljes szerepkört és nem okozott csalódást. Búcsúlevelében így fogalmazott:

"Amióta bejelentettem a visszavonulásomat, sokan kérdeztek arról, mit szeretnék, milyen emlékek éljenek rólam az emberek fejében... Nos, azt szeretném, ha az emberek arra emlékeznének, hogy én egy olyan kapus voltam, aki 22 éven át minden nap készen állt. Nem számított, mi történt az előző meccsen, vagy milyen kihívást tartogatott a jövő, én mindig igyekeztem a legjobbamat nyújtani. Az emberek majd eldöntik, hol a helyem a történelemben. Én azt biztosan tudom, hogy olyan csúcsokat sikerült elérnem, amelyekről nem is álmodtam volna. És erre büszke vagyok.

Köszönöm a szurkolóknak, hogy ott voltak velem minden mérkőzésen, legyen szó csúcspontokról, vagy mélypontokról. A drukkerek éljenzése és kritikái ösztönöztek arra, hogy jobb játékos legyek. Hogy a lehető legtöbbet kihozzam magamból. Köszönöm a csapattársaimnak, akik nélkül senki lennék. Hiányozni fognak a testvéries összetartások és azok az idők, amelyeket együtt töltöttünk a harcvonalban. Köszönöm az összes edzőnek, aki bízott bennem. Több mint 800 alkalommal álltam a kapuban a karrierem során, ennél nagyobb elismerést nem lehet kapni.

És végül... köszönöm a futballnak. Megtanítottad nekem, hogy egy komplikált hátterű, egyszülős gyermek New Jersey-ből igenis álmodhat nagyot. Megtanítottad, hogy hinnem kell magamból és soha nem szabad feladnom, bármilyen kihívás is áll az utamba.

Ígérem, ez nem a végső búcsú. Egyszerűen csak elköszönök... a következő viszontlátásig!"

A cikket írta: 
Kun Tamás,
a Jenkifoci blog szerzője