Amikor Jürgen Klinsmann Jozy Altidore és Chris Wondolowski helyett a Eddie Johnsont (Seattle Sounders), valamint Alan Gordont (San Jose) hívta be a válogatottba, az egész amerikai fociközvélemény meglepődött a döntésen. A sorsdöntő vb-selejtezők előtt ugyanis Altidore vezette a holland bajnokság, Wondolowski pedig az MLS góllövőlistáját, így mindenki természetesnek tartotta a beválogatásukat. Kivéve Klinsmannt, aki nagyon jól ráérzett arra, hogy Gordonban és Johnsonban is komoly bizonyítási vágy dolgozik. Az erős motiváció oka az, hogy mindketten jobb sorsra hivatott játékosok voltak, de pályafutásuk egy bizonyos pontot megakadt, most viszont kőkemény munkával sikerült visszatérniük a helyes útra. A páros pedig szombat hajnalban bizonyított: Antigua 2-1-es legyőzéséből Gordon pedig egy sorsdöntő gólpasszal, Johnson pedig két góllal vette ki a részét. Utóbbi lett a hét játékosa.
Eddie Johnson kétéves szünetet követően lett ismét amerikai válogatott, gólt pedig négy év után szerzett újra.
"Hosszú út volt ez, sok dolgon mentem keresztül. Rengeteg csapás ért. A legjobb az ilyen pozitív élményekben, hogy megoszthatom azokkal az emberekkel, akik végig hittek bennem és szerettek engem." - fogalmazott E.J..
A többéves kisiklás oka főként az volt, hogy Johnson nem találta meg a számítását Európában, karrierje pedig megbicsaklott. Az FC Dallas és a Kansas játékosaként az MLS-ben még sikereket ért el, de az öreg kontinensen már nem találta meg a góllövő-cipőjét. 2008 és 2011 között 4 európai klubban szerepelt, ezekben azonban összesen csak hét gólt szerzett. Johnson később elmondta, több jenki játékos szavai is erőt adtak neki:
"Clint Dempsey, Carlos Bocanegra, valamint Steve Cherundolo mindig hittek bennem. Követték a karrieremet a jó és nehéz időszakokban is. Ezek a srácok mindig mellettem álltak. Folyton azt mondták, hogy fel a fejjel, legyek pozitív."
Tudta, hogy környezetváltásra van szüksége, így elhatározta: visszatér az óceán túloldalára. Kis híján Mexikóban kötött ki: szóban megállapodott a Puebla FC vezetőségével, de írásos szerződés már nem született, miután összekülönbözött a vezetőedzővel és a szakmai stábbal. Johnson meg sem állt az Egyesült Államokig, ahol a Montreal Impact szerezte meg a játékjogát. Ők azonban nem tartottak igényt rá, s két játékosért cserébe eladták Seattle-be. Ott pedig teljesen kivirágzott: 26 meccsen 14 gólt szerzett és 2 gólpasszt adott. Fejjátéka különösen kimagasló, ezen a téren ma nincs nála veszélyesebb csatár az egész MLS-ben.
Azt érdekességként érdemes megemlíteni, hogy a Johnson megszerzésére irányuló Seattle-Montreal üzlet részeként a kanadai csapat által megszerzett Lamar Neagle és Mike Fucito nem lett főnyeremény az Impact számára. Utóbbi például annyira csalódást okozott, hogy azóta már azóta Portlandbe igazolt.
Johnson a klubsikerek után nagyon boldog volt, hogy Jürgen Klinsmann ismét behívta az amerikai válogatottba, ez még az edzéseken is látszott rajta.
"Már napok óta nagyon izgatott volt a lehetőség miatt. Látszik rajta: büszke, hogy itt lehet." - mondta róla Klinsmann.
Eddie kettőzött erővel próbálta bizonyítani, hogy jó döntés volt őt választani a nevesebb, eredményesebb támadók helyett. Ha más nem, az Antigua ellen szerzett két fejesgól meggyőzött minden kétkedőt. E.J. ezzel visszatért a sikerek útjára a válogatottban is: 2008 előtti produktív időszakának köszönhetően a duplával most már 14 gólos lett a válogatottban, amivel a jelenlegi keret második legeredményesebb játékosa. Éppen egyik legjobb barátja, egykori fulhames csapattársa, Clint Dempsey előzi meg. De az örökranglistán sem áll rosszul Seattle újdonsült sztárja: ő minden idők 10. legeredményesebb válogatott labdarúgója.
Októberben a hét játékosai voltak:
1. hét: Chris Wondolowski
2. hét: Eddie Johnson
2012 LEGJOBB JENKI JÁTÉKOSAI:
január: CLINT DEMPSEY
február: JOZY ALTIDORE
március: GRAHAM ZUSI
április: JOZY ALTIDORE
május: MICHAEL BRADLEY
június: CHRIS PONTIUS
július: JAY DEMERIT
augusztus: JOZY ALTIDORE
szeptember: GRAHAM ZUSI
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.