10 éve történt, hogy egy Gépmadár utcai panelház 10. emeletén végleg beleszerettem az amerikai labdarúgásba. Ugyanis 10 évvel ezelőtt ezen a napon hangzottak el az éterben a legendás angol kommentátor, Ian Darke szavai az USA-Algéria vb-csoportmeccs 91. percében:

"Howard köszöni szépen és lehúzza a labdát...Kidobja a mezőnybe, egészen briliánsan. Landon Donovannél a labda. Lesz még egy sansza az amerikaiknak? Meg tudják csinálni? Jön a beadás...Dempsey lövését blokkolják...De jön Donovan és GÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓL! Óh emberek, elhiszitek ezt? Gyerünk USA, megcsináltátok! Ez egészen hihetetlen, ilyen forgatókönyv a filmekben sincs! Landon Donovan újra lecsapott! Micsoda aranyat érő gól az amerikaiaknak! Kedves nézőink, ha csak most kapcsoltak volna ide, akkor nézzék ezt a visszajátszást: ez az a pillanat, amikor az utolsó percben Donovan bebiztosította az USA helyét a legjobb 16 között. Elmondhatatlanul izgalmas, ami történt!"

De hogy mi a háttere a fenti epikus monológnak? A helyszín Dél-Afrika, a 2010-es világbajnokság. Az amerikaiak egy csoportban voltak Angliával, Szlovéniával és Algériával. Angliával 1-1-es döntetlent játszottak, majd következett Szlovénia, akik ellen 0-2-ről sikerült visszajönni 2-2-re a második félidőben. Sőt, a jenkik a győztes gólt is megszerezték, de azt érthetetlen okból visszavonta a Maliból érkezett Coulibaly bíró. Így fordultak rá az utolsó körre, ahol az amerikaiknak győzelem kellett Algéria ellen. Ha nem nyernek, zsinórban a második vébéjükön esnek ki a csoportkörben, szégyenszemre. Viszont ha diadalt aratnak, akkor 1930-at követően először nyernek meg egy világbajnoki csoportot.

A mérkőzésen hatalmas amerikai fölény volt az algériaiak ellen. A jenkik a 20. percben szabályos gólt szereztek, de Clint Dempsey találatát egy "képzelt les" miatt visszafújta a játékvezető. A videófelvételek ezt azonnal cáfolták az ítélet helyességét, de ekkor még nem alkalmaztak videóbírót. A jenki nyomás a második félidőre állandósodott, de az utolsó passzok valahogy mindig elakadtak. Egészen a 91. percig, amikor egy tankönyvbe illő kontratámadás végén Howard-Donovan-Altidore-Dempsey volt a labda útja, majd Dempsey kipattanó lövését Donovan rúgta az üres kapuba.

"Amikor a 90. percben ráfejelte a labdát a kapunkra az algériai csatár, akkor tudtam: két dolog történhet. Bemegy és kikapunk, vagy Howard lehúzza. Viszont ha az utóbbi történik, akkor készen kell állnom." - fogalmazott később Donovan.

"Landon és én hosszú évek óta játszottunk együtt. Az ificsapattól a felnőtt válogatottig. Van egy erős kapcsolat közöttünk. Ismerjük egymás mozgását a pályán. Tudtam, hova várja a labdát ő pedig pontosan tudta, meddig tudom kidobni azt. Megvolt a tökéletes egyensúly. És tudtam, hogy ő lehet az, aki megnyitja előttünk ezt az utolsó esélyt." - mondta Howard.

"Kicsit hosszan vettem át a labdát, de aztán lendületet vettem és lehagytam a védőmet. Három opcióm volt. Buddle a balszélen, Dempsey középen és Altidore jobbra. Clint lekötötte a középső védőket, Buddle elvitte az embert a baloldalon, így meg tudtam játszani a legegyszerűbb passzt: Altidore-t indítottam" - meséli Donovan.

Jozy Altidore pedig lement az alapvonal felé és középre lőtte a labdát. Valahova az algériai kapus és Clint Dempsey közé. A texasi támadó rá jellemző önfeláldozó becsúszással kotorta kapu felé a játékszert, azonban M'Bohli kapus blokolta a kiísérletet, a labda kipördült az ötös környékére. És ekkor...megállt az idő.

"Örökkévalóságnak tűnt" - idézte fel Jesse Marsch, az amerikai válogatott akkori pályaedzője. "Csak ott állt a labda az ötösön. Valójában egy szempillantásnyi idő volt, de nekünk olyannak tűnt, mintha megállt volna körülöttünk minden. Csak vártuk, hogy mi fog történni."

Majd a semmiből hirtelen feltűnt Landon Donovan a második hullámban és a hálóba vágta a labdát!

"Kellően gyorsan értem oda a kapu elé ahhoz, hogy nem kellett átgondolnom a mozdulatot. Ha több időm lett volna, talán filozofálni kezdek róla és elrontom. Azonban pont abban abban a helyzetben voltam, amikor az ösztönök diktálnak. Se nem túl távol, sem nem túl közel. Pont aranymetszésben."

A 90. percben még kiesésre álltak az amerikaiak, a 91. percben pedig már megnyerték a csoportot. Ez volt minden idők egyik legdrámaibb csoportkörös vb-fordulata.

"A legtisztább öröm és boldogság szakadt ki belőlem. Szerintem sosem futottam olyan gyorsan, mint ahogy akkor szaladtam a szögletzászló felé." - mesélte a gólszerző, akit aztán megrohamozott a teljes amerikai csapat.

Mondhatnánk, hogy "kicsi a rakást" játszottak, de ez bizony egy irgalmatlanul nagy kupac volt...

Donovan góljából valóságos amerikai legenda lett, a jenki szurkolók mai napig jó szívvel emlékeznek rá, a legtöbb szavazáson ott van a top 3 legemlékezetesebb amerikai gól között. No nem a szépsége, hanem a drámaisága és jelentősége miatt. A gól Landon Donovan országos ismertségét is tovább erősítette, egy olyan sportág képviselőjeként, mely még akkor sem tartozott az amerikai topsportok közé. A gólt ünneplő tömegekről fantasztikus videók kerültek fel a videómegosztókra.

"Ezek a srácok sosem adják fel és ezt most ismét bebizonyították. Kicsit aggódtam, hogy üres kézzel távozunk innen, de a játékosaim máshogy gondolták és egy pillanatra sem adták fel a hitüket." - fogalmazott a meccs után Bob Bradley, az amerikai válogatott szövetségi kapitánya,

A mérkőzést a lelátóról nézte meg a korábbi amerikai elnök, Bill Clinton, aki maga is a mámor hatása alá került.

"Elvesztettem a hangomat a meccs végén. A gólig nagyon diplomatikusan szurkoltam, igazi politikushoz méltó módon. Ellenben utána, amikor az az átkozott labda bement..." - emlékezett vissza később az egykori elnök.

Clinton a meccs után az öltözőben is meglátogatta a csapatot. Erről a különleges alkalomról Tim Howard is beszélt önéletrajzi könyvében:

"A meccs után valaki behozott egy csomó Budweisert az öltözőbe. Elkezdtünk iszogatni. Erre a csapatkapitányunk, Carlos Bocanegra bejelentette, hogy az Egyesült Államok korábbi elnöke, Bill Clinton ott áll az ajtó előtt és szeretne gratulálni nekünk. Mondtam neki, hogy 'mire vársz, hívd már be'. Erre Carlos mondta az Elnök Úrnak, hogy jöjjön be és igyon velünk egy sört. Clinton nem tétovázott, levette a zakóját és vagy fél órát sörözött és beszélgetett velünk az öltözőben." - írta a könyvében Howard.

Maga a korábbi elnök így emlékszik vissza a különleges ünneplésre:

"Így igaz, ittam egy-két sört a srácokkal az öltözőben. Mindannyian arról beszéltek, hogy ezt a sikert a csapategységnek és a csapatszellemnek köszönhetik. És ebben nagyon igazuk volt. Magával ragadó volt az a boldogság és ez a testvériség, amit együtt éltek meg." - fogalmazott Clinton.

És mindez nem csak Clintont ragadta magával. Szerintem annak a bizonyos Gépmadár utcai panelháznak a 10. emeletén mindenki tudta, hogy valami különleges történt. A reakcióm és annak hangereje legalábbis tett róla. Így visszagondolva, kész szerencse, hogy épp nem volt otthon az akkor szomszédunkban lakó rendőrtiszt. Mert ha otthon lett volna, talán fegyvert ránt és átjön, mert azt hiszi éppen gyilkolnak valakit.

De ami engem illet, éppen az ellenkezője történt. Valami megszületett. 

A cikket írta:
Kun Tamás,
a Jenkifoci blog szerzője

Felhasznált irodalom:
The Athletic
ESPN
Tim Howard: A Life Of Saving Goals and Achieving Them

Ő az amerikai labdarúgó-bajnokság, a Major League Soccer egyik lefoglalkoztatottabb riportere. A liga játékosainak humanitárius tevékenységét bemutató dokumentumfilmje a közelmúltban kiemelt díjat kapott a 41. Telly Awardson. Készített már interjút olyan világsztárokkal, mint Zlatan Ibrahimovic, Wayne Rooney, vagy Tim Howard. Ráadásul utóbbihoz hasonlóan ő is magyar származású. Magyar nagypapája elképesztő élettörténetéről és saját karrierjéről maga Jillian Sakovits beszélt a Jenkifocinak adott exkluzív interjújában.

- Népszerű podcastedben, a The Call Up-ban többször említetted már, hogy magyar származású vagy, beszélnél nekünk erről bővebben?

- Apai ágon vagyok magyar származású. A nagymamám és a nagypapám ugyanabból a faluból származnak, mindketten nyugat-magyarországi Szentpéterfán születtek. De annyi csavar van a történetben, hogy nem ott, hanem New Yorkban találkoztak. A nagypapám a kommunista Magyarországról menekült Észak-Amerikába 1949-ben, a nagymamám viszont ekkoriban már itt élt. Papa Kanadában kapott menedékjogot. Nem sokkal ezután megtudta, hogy létezik egy szentépterfai közösség New Yorkban. Fel akarta őket keresni, mert a nagymamám családja egykoron megsegítette a nagypapámék szüleit, amikor leégett a házuk. Papa úgy gondolta, hogy a Kanadában megkeresett pénzéből visszafizeti ezt a segítséget. Amikor New Yorkba ment törleszteni az adósságot, akkor találkozott a mamával. 1951-ben házasodtak össze.

- Említetted, hogy nagypapád menekülni kényszerült Magyarországról. Mesélsz egy kicsit az ő történetéről?

- Papa története egy egészen elképesztő história. Sakovits Lajosnak hívták, 1927-ben született Szentpéterfán. Már fiatalon sokat küzdött a kommunista elnyomás ellen, igazi szabadságharcos volt. A nagybátyja Harangozó Ferenc pap volt, aki nem volt más, mint a híres Mindszenty bíboros titkára. Papa sokat segített a nagybátyának abban, hogy politikai üldözötteket, papokat és a Szovjetunió ellenségének kikáltott személyeket Ausztriába szöktessenek. Aztán egy nap utolérte őket a kommunista titkosrendőrség. A nagybátyját letartóztatták, elitélték és a szibériai gulágra hurcolták. Ő maga viszont egy szerencsés körülménynek köszönhetően megmenekült: a titkosrendőrség Harangozó Lajos néven kereste őt, miközben őt Sakovits Lajosnak hívták. A titkosrendőrség a városházára ment, hogy információt szerezzenek a hollétéről. A városházán viszont papának volt egy barátja, aki időben értesítette őt a veszélyről. Aznap éjszaka egy pajtában aludt, majd elköszönt édesanyjától és nekiindult a határnak Ausztria felé. Onnan előbb Kanadába vitte az útja, majd New Yorkba a mamához. Csak a '90-es években tért vissza Magyarországra, az anyukájával soha többet nem találkozott.

- Az Instagram-oldaladon láttam egy bejegyzést, amiben megemlítetted, hogy a nagypapád részt vett a Szabadság-szobor felújításában. Mesélt erről neked anno?

- Papa nem volt az a kérkedős típus, így erről is keveset mesélt. Tudni kell róla, hogy szakmai végzettség nélkül és nagyon csekély angoltudással érkezett az Egyesült Államokba. Egy acélműben kezdett el dolgozni Bronxban. Ő volt a legalacsonyabb fizetésű alkalmazott. Mire visszavonult, már ő volt az acélmű vezetője. Amikor a '80-as években felújították a Szabadság-szobrot, akkor ő művezetőként vett részt a munkálatokban. A szobor fáklyájához egy nagyon szűk lépcsősor visz fel. Amikor egyszer gyerekként papával felmentünk oda, rámnézett és azt mondta: "tudod Jillian, ezt a a lépcsősort papa építette". Van benne valami költői, hogy magyar menekültként, mindenféle végzettség és nyelvtudás nélkül érkezett Amerikába és aztán sok-sok évvel később művezető volt az egyik legnagyobb amerikai nemzeti jelkép felújításán. Méghozzá azon jelkép felújításán, ami sok más menekült számára magát a szabadságot és az új életet jelentette.

- Te magad jártál már Magyarországon?

- Eddig egyszer voltam az országban, 2010-ben. Nagypapának három testvére volt, a két fivére szintén eljutott Amerikába, a lánytestvére viszont Magyarországon élte le az életét. Lett saját családja és születtek gyerekei. 2010-ben Spanyolországban voltam cserediák, amikor a nővéremmel együtt rátaláltunk a Facebookon a másod-unokatestvéreimre. Egy hirtelen ötlettől vezérelve úgy döntöttem, meglátogatom őket. Újév napján Magyarországra utaztam a nővéremmel és találkoztunk velük. Azelőtt soha nem láttak engem, nem ismertek egyáltalán, mégis borzasztóan vendégszeretőek voltak velem. Az unokatesóim kölcsönkértek egy autót egy barátjuktól, hogy eljöjjenek értem a reptérre, aztán egy másik barátjuk budapesti lakásában aludtunk. Mindenki segíteni akart, mindenki arra törekedett, hogy jól érezzük magunkat. Nem csak az unokatesóim, hanem az ismerőseik is. Ez a fajta magyaros vendégszeretet, ez a fajta segíteni akarás lenyűgözött engem. Aztán elmentünk Szentpéterfára is, ahol ebből csak még többet kaptunk. A faluban maximum 100 ház van és szerintem legalább a negyedében jártunk. Mindenki ismerte a nagypapámat és mindenki kíváncsi volt ránk. Gyorsan elterjedt a hír, hogy a faluban vannak Sakovits Lajos unokái, egyenesen Amerikából. Így házról-házra jártunk. Mivel nem beszélünk magyarul, fogalmunk sem volt arról, mi történik körülöttünk. De minden házban vendégül láttak minket némi alkoholra meg egy kis süteményre. A vége felé már szinte rosszul voltunk, de nem akartuk visszautasítani őket.

- A látnivalók tekintetében mi jelentette a legnagyobb élményt számodra Magyarországon?

- Budapesten a Duna látványa magával ragadott. Persze, az ember látja fényképeken, meg a tévében, de teljesen más élőben. Az egész környezete, a Parlamenttel együtt már-már ikonikus volt. Szentpéterfán pedig az a ház jelentette számomra a legtöbbet, ahol a nagypapám felnőtt.

- Tanultál valami magyar szót vagy kifejezést az ittléted alatt?

- A kedvenc szavam az "aranyos". Az amerikai lányok nagyon gyakran használják a "cute" kifejezést, amikor valami szép, vagy érdekes helyet akarnak jellemezni. Úgyhogy amikor Budapesten az unokatesóim elvittek egy-egy kis pékségbe, vagy boltba, akkor mindig mondtam, hogy ez milyen "cute". Ők pedig fogták magukat és megtanították nekem a magyar megfelelőjét. Ezen kívül a "szia" a másik kedvencem, mert nagyon hasonlít az angol "see you"-ra.

- Térjünk rá a karrieredre, mi vonzott a labdarúgás világába, mindig az volt a terved, hogy sportriporter leszel?

- Mondjuk úgy, hogy az volt az álmom, hogy a televízióban dolgozzak. De tervnek nem nevezném, mert olyan távolinak és valószerűtlennek tűnt. A magyar nagypapámnak óriási szerepe volt abban, hogy érdeklődni kezdtem a labdarúgás iránt. Amikor egy meccs volt a tévében, ő mindig megnézte. És a labdarúgó-közvetítés bizony nagy ritkaságnak számított annak idején az Egyesült Államokban. Ötéves koromban én is elkezdtem focizni és imádtam.

Egészen az egyetem végéig játszottam. De utána felhagytam vele, mert úgy voltam, hogy keresnem kell valami munkát. Produkciós asszisztensként helyezkedtem el, késő esti baseball-összefoglalókat vágtam össze aprópénzért. Közben még mindig a szüleimnél laktam. Később dolgoztam egy helyi hírtelevíziónál is. Sok mindent kipróbáltam, hogy tapasztalatot szerezzek és megpróbáljak a sportvilágban elhelyezkedni. Végül megkaptam a lehetőséget, hogy kamera előtt szerepeljek. És meg kell mondjam, elsőre borzalmasan teljesítettem. De a sportok iránti szenvedélyem és az eltökéltségem átsegített a nehézségeken és egyre kényelmesebben éreztem magam a szerepkörömben. Közben a labdarúgás egyre népszerűbb lett és egyre több lehetőség adódott, hogy a labdarúgás környékén dolgozzak. Én pedig megragadtam ezeket.

- Hogy kerültél az MLS kötelékébe?

- 2015-ben kezdtem el a Major League Soccernek dolgozni. Az előtte lévő évben műsorvezető lehettem az NHL egyik késő esti online műsorában. Azonban az egész projekt csak egy évig tartott. Nagyon csalódott voltam, hogy véget ért. Elkezdtem kérdezősködni, hogy hátha tud valaki valami álláslehetőséget a sportvilágon belül. Valaki pedig azt mondta, hogy az MLS-nél érdemes próbálkozni. Úgyhogy fogtam magam és megkerestem az összes felvételt, amelyben bármilyen labdarúgással kapcsolatos interjút vagy riportot készítettem. Anno még a gimnáziumban 14 éves koromban készítettem interjút a suli csapatának játékosaival, úgyhogy azt is előkerestem. Csináltam egy bemutatkozó videót ebből a kis gyűjteményből és beküldtem a ligának. Utána interjúkra jártam, hat hónapig csak tapogatózó megbeszélések folytak, míg 2015 októberében felhívtak és azt mondták, hogy az alapszakasz utolsó fordulójában, a Döntés Napjának nevezett eseményen kellene nekik egy ember Portlandbe. Megkérdezték, hogy el tudnék-e utazni Oregonba, hogy tudósítsak a meccsről. Tudni kell, hogy ez egy sorsdöntő találkozó volt a Portland Timbers számára. Az eredménytől függően vagy bejutnak a rájátszásba, vagy lemaradnak róla. Utóbbi esetben pedig szinte biztosan kirúgják az edzőt, Caleb Portert. Szóval hatalmas súlya volt a meccsnek. És engem küldtek oda, aki alig ismert néhány játékost meg stábtagot. Nem túlzás, hogy bedobtak a mélyvízbe. Szerencsére a Timbers megnyerte a meccset, bejutott a rájátszásba, mi több, egészen a döntőig meneteltek, amit aztán meg is nyertek. És mivel az MLS-nek tetszett a Döntés Napján mutatott teljesítményem, a rájátszás-meccsekre is engem küldtek vissza Oregonba. Szóval mondhatjuk, hogy a Timbers mentelése nyitotta meg az utat az MLS-karrierem számára.

- Ez volt az a rájátszás, aminek az első meccsén a Timbers a Sporting KC-vel játszott, amelynek mezében a magyar Németh Krisztián is gólt lőtt!

- Igen, emlékszem rá, egészen őrült találkozó volt. És a végén maratoni tizenegyespárharc döntött, aminek során a Sporting KC egyik játékosa kettős kapufát lőtt. Tiszta őrület volt, tombolt a lelátó. Én meg körbenéztem és azt kérdeztem magamban... vajon minden MLS-meccsen ez megy?

- MLS-karriered során rengeteg híres játékossal készíthettél interjút. Beszélgettél Zlatannal, Rooney-val, Josef Martinezzel, Tim Howarddal, Nanival, Landon Donovannel és másokkal. Ki volt a legkellemesebb meglepetés számodra, ki volt a legbarátságosabb?

- Ez egy nagyon jó kérdés. Nehéz lenne választani. Az biztos, hogy az MLS játékosai - köztük a legnagyobb sztárok is - pontosan tudják, hogy a bajnokságot és a sportágat népszerűsíteni kell, ez az ő érdekük is. Amikor Zlatannal készítettem interjút, épp egy vesztes meccsen voltak túl. Mégis válaszolt 2-3 kérdésre, nem forgatta a szemét közben és nem tehernek fogta fel ezt az egészet. Ugyanígy volt vele Nani és Wayne Rooney is. Azért azt Zlatan kapcsán el kell mondanom, hogy a riporterek körében ő a legfélelmetesebb beszélgetőpartner. Nem azért, mert bunkón viselkedne, vagy ilyesmi. De sosem néz a szemedbe, hanem a távolba révedve válaszol, mintha egy teljesen másik világban, a saját világában járna.

Ami a kellemesebb interjúalanyokat illeti, nos itt mondhatom például Tim Howardot, aki elképesztően barátságos. Anno Coloradóban készítettem vele interjút a Tourette-szindrómáról. Amikor bemutatásra került a végleges riport, írt egy üzenetet, hogy remek munkát végeztem. Semmi nem kötelezte erre, csak figyelmesség volt a részéről. Aztán néhány évvel később vendéget kerestünk a podcastünkbe, a The Call Up-ba. Utolsó pillanatos dolog volt, mert valaki lemondta. Írtam egy üzenetet Timnek az egyik közösségi oldalán, hogy ráérne-e. Ő pedig szinte azonnal válaszolt. Sajnos nem ért rá, de időt szánt arra, hogy válaszoljon és elmondja, hogy nagyon szívesen szerepelne az adásban, de sajnos nem ér rá. Aztán néhány epizóddal később vendégünk volt. A lényeg, hogy ő egy illedelmes és remek fickó, aki közben az amerikai labdarúgás egyik legismertebb és legjelentősebb alakja.

- Tudod, hogy Tim édesanyja magyar?

- Igen. Sőt, még említettem is neki anno a Tourette-ről szóló interjú során, hogy nekem is magyar gyökereim vannak. Nagyon büszke a származására, sokszor emlegeti.

- És Peter Vermesnek volt szerencséd ugyanezt elmondani?

- Igen, de Peterről azért tudni kell, hogy ő nagyon profi és csak a labdarúgással foglalkozik. Szóval, amikor mondtam neki, hogy én is magyar származású vagyok, azt válaszolta, hogy "nahát, ez klassz" és már vissza is tért a focira. De azt tudom, hogy Peter nagyon odafigyel a magyarokra és fontos számára ez a fajta családi örökség.

- A magyar MLS-játékosokkal készítettél már interjút?

- Németh Krisztiánnal azt hiszem csak egyszer-kétszer beszélgettem. Sallói Dániel viszont nemrég vendégünk volt a podcastben és többször készítettem vele interjút meccsek után is. Vele rögtön megvolt az a bizonyos "magyar kapcsolat". Csak mondtam neki, hogy "szia" és rögtön egy hullámhosszon voltunk. Csodás dolog, hogy egy ilyen kis országból származó emberek megtalálhatják egymást a világ különböző pontjain.

- Mit gondolsz, miért árasztották el az utóbbi időben a magyar játékosok az MLS-t?

- Azt gondolom, hogy részben a technológia fejlődésének is szerepe van ebben. Már egyre több bajnokságot lehet nézni világszerte és egyre nagyobb mélységben lehet felderíteni az ott futballozó játékosokat. A másik tényező, hogy egy ilyen játékoshullám elindításához elég egy ember. Peter Vermes remek kapcsolatokkal rendelkezik Magyarországon, ő idehozta Németh Krisztiánt, aki jól teljesített, ezt látva a Chicago leszerződtette Nikolicsot, aki gólkirály lett, majd megérkezett Sallói Dániel. Szóval mindig egy emberrel kezdődik a dolog.

- Kicsit témát váltva, most világszerte komoly krízist okoz a Koronavírus, mellyel kapcsolatban neked személyes tapasztalatod is volt, hiszen márciusban a közösségi oldaladon számoltál be arról, hogy elkaptad a betegséget. Miért volt fontos számodra, hogy erről nyíltan beszélj?

- Igen, márciusban valóban beteg lettem. Ahogy New Yorkban rengeteg ismerősöm is. Nagyon ijesztő dolog, megrémíti az embereket. Sokan levegőt sem tudnak venni ahogy egyre betegebbek lesznek. Szerencsére nálam enyhébb tünetek jelentkeztek, egy-két hétig nagyon nem éreztem jól magam, de sosem jutottam el addig a pontig, hogy úgy érezzem, kórházba kell mennem. Szerencsés voltam, mert mások borzasztó dolgokon mentek keresztül. És hála Istennek senkinek sem adtam át a fertőzést, számomra ez volt a legnagyobb megkönnyebbülés.

Hogy miért beszéltem róla a nyilvánosság előtt? Az egyik célom az volt ezzel, hogy valamennyire csökkentsem a betegség miatti rettegést az emberekben. Azt akartam üzenni, hogy "nézzetek rám, én elkaptam a betegséget, de nagyjából jól vagyok". Igen, voltak napok, amiket végigaludtam, volt idő, amikor nagyon fájt a torkom, de a lényeg, hogy át lehetett vészelni. Amerikában nagyon sokan féltek, főleg New Yorkban. Ugyanis kormányzat arra utasította az egészségügyi szerveket, hogy csak azokat az embereket kötelező tesztelni, akik már kórházba kerültek. Emiatt torzak voltak a számok, az emberek azt látták, hogy aki elkapja a betegséget, az biztosan kórházi kezelésre szorul és sokan meg is halnak. Én is csak azért csináltattam tesztet, mert viszonylag hosszú ideig húzódott a rosszullétem és a családom végül rávett, hogy kivizsgáltassam magam. Szóval ez volt a másik ok a bejelentésem mögött. Fel akartam hívni a figyelmet arra, hogy az, hogy fiatal vagy és relatíve enyhébbek a tüneteid, az nem zárja ki, hogy koronavírusod van. És amennyiben ez a helyzet, akkor bizony bárkit megfertőzhetsz, még olyanokat is, akik esetleg idősebbek, vagy gyengébb az immunrendszerük. Mindannyiunknak felelősen kell viselkedni, de ezzel együtt nem szabad rettegni.

- Szerencsére kellemes meglepetésben is volt részed az elmúlt időszakban, hiszen ezüstkategóriás díjazást kaptál a 41. Telly Awardson a "Túl a lelátókon" (Beyond the Stands) című dokumentumfilm-sorozatodért. Mit jelentett számodra ez az elismerés?

- Ez a sorozat egy igazi szenvedély-projekt számomra. Szívből csinálom. Félreértés ne essék, szeretek az oldalvonal mellett interjúkat készíteni, de ez a projekt lehetővé tette számomra, hogy úgy érezzem, valami icipici-módon hozzá tudok járulni a világ változásához. Meg tudtam mutatni, milyen sok humanitárius munkát végeznek az MLS játékosai, milyen sok területen próbálnak változást elérni, milyen sok embernek próbálnak segíteni. Olyan kérdésekre és problémákra hívhattam fel a figyelmet, amelyek nagyon fontosak voltak számomra.

Szóval örültem ennek a díjnak, de ezt az elismerést nem kaphattam volna meg a Major League Soccerben futballozó játékosok odaadó társadalmi munkája nélkül. Az ő történetüket mutattam be. Sztori nélkül pedig nincs dokumentumfilm.

- A sorozatnak köszönhetően több országban is forgathattál melyik epizód, melyik helyszín volt számodra a leginkább különleges?

- Nehéz lenne választani. Jártunk Jordániában egy szíriai menekülteket elszállásoló táborban, az nagyon mélyen érintett engem. De meglátogattunk egy borzasztóan elszegényedett hondurasi régiót is, amit teljesen tönkretettek a bandaháborúk. Azonban ami leginkább nagy hatással volt rám, az Ghána volt, ahova Jonathan Mensah-val, a Columbus Crew ghánai válogatott hátvédjével látogattam el.

Jonathan egy héttel az érkezésünk előtt házasodott meg és kihagyta a saját nászútját, csak hogy leforgathassuk az anyagot az általa létrehozott alapítványról, mely a szegény sorsú ghánai gyermekeken és árvákon hivatott segíteni. A forgatás után nem sokkal mennie is kellett vissza Amerikába, hogy megkezdje a felkészülést az új szezonra. Ő pedig az újdonsült feleségével minket furikázott ebben a pár napban, ahelyett, hogy a nászútját töltötte volna. Egészen különleges volt látni, hogy ez milyen sokat jelentett számára.

- Ha már a társadalmi témák szóba kerültek... Amerikában ezekben a napokban egészen rendkívüli napokat élnek az emberek. A rendőri erőszak áldozatává váló George Floyd halála országos tiltakozásokat váltott ki. Az Instagramodon láttam, hogy te is részt vettél egy megmozduláson. Miért volt ez fontos számodra?

- Az előzőekben már említettem, hogy milyen büszke voltam a nagypapámra, aki a magyar emberekért és a magyarok szabadságáért harcolt. Most az én országomban látom azt, hogy egy társadalmi csoportot, a fekete bőrszínű embereket megkülönböztetik, üldözik. Ráadásul ez már történelmi távlatokra nyúlik vissza. Hogyan tudnék ilyen örökséggel a szívemben néma maradni? Ez az utóbbi évtizedek egyik leginkább embert próbáló időszaka világszerte. Az emberek izolálva vannak a Föld minden táján. Karanténban, olykor elválasztva egymástól. De a Minnesotában történt tragédia után minden még rosszabb lett. Amerikában megint megöltek egy fegyvertelen fekete férfit a rendőrök. A rasszizmus létező probléma ebben az országban.

Aki ezt tagadja, vagy figyelmen kívül hagyja, az maga is a probléma része. Épp ezért nem fogok csöndben maradni, kiállok a fekete embertársaimért, mert ennek a helyzetnek véget kell vetnünk. Az a legkevesebb, hogy tudatom mindenkivel az álláspontomat. Hogy felemelem a hangom. De persze ennél jóval több cselekvésre van szükség mindenkitől, magamat is beleértve.

- Beszélgetésünket zárva üzensz valamit a magyarországi MLS-rajongóknak?

- Először is küldök mindenkinek egy hatalmas "sziát". És arra kérlek Titeket, hogy kövessetek az Instagramon és a Twitteren, tartsuk a kapcsolatot, legyünk egyre többen! Olyanok vagytok számomra, mint a nagy családom, sokat gondolok rátok és Magyarországra!

Jilliant a következő közösségi felületeken követhetitek:
https://twitter.com/JillianSakovits/
https://www.instagram.com/jilliansakovits/

Díjazott dokumentumfilm-sorozatát, a Beyond the Stands-et itt nézhetitek meg:
https://www.mlssoccer.com/videos/beyond-the-stands

Podcastjét pedig itt hallgathatjátok:
https://www.mlssoccer.com/series/the-call-up

Az interjút készítette: 
Kun Tamás, a Jenkifoci blog szerzője

Az MLS-ben szereplő Vancouver Whitecapsnél nevelkedett Alphonso Davies idén valósággal berobbant a Bayern München együttesébe és vele együtt a világ topfutballjába. Az egykori MLS-csillag a csapattársait, az ellenfeleit, az edzőket és szakírókat is lenyűgözte. A német futball legavatottabb sportújságírója, Raphael Honigstein a beválasztotta őt az idei Bundesliga-szezon álomcsapatába. Davies nemrég ötéves szerződés-hosszabbítást írt alá a Bayernnél. A bajorok annak idején 13,5 millió dollárt fizettek érte a Vancouvernek, az összeg később 22,5 millióig emelkedhet. De mindez aprópénz ahhoz képest, hogy Davies becsült értéke már most, alig 2 évvel később nagyjából 50-60 millió dollárra rúg...

A 19 éves kanadai válogatott szélső remek szereplésével igazolta azt, hogy a Major League Soccer tehetségeit ma már nem lehet egy legyintéssel elintézni, Európa topklubjai élénken figyelik ezt a bajnokságot újabb és újabb csiszolatlan gyémántok után kutatva. Davieshez hasonlóan olyan fiatalok kerültek az MLS-ből Európába a közelmúltban, mint a New Yorkból Lipcsébe igazoló Tyler Adams (21 éves), a Columbus helyett most már a Düsseldorf kapuját védő Zack Steffen (25 éves), a Newcastle-ből kihagyhatatlan korábbi Atlanta-sztár Miguel Almirón (26 éves), vagy a Gironában szereplő, volt New York City-középpályás Yangel Herrera (22 éves). De említhetnénk olyan egykori MLS-akademistákat is, mint a New York City-nél nevelkedett dortmundi Giovanni Reyna (17 éves), vagy az FC Dallasnál pallérozódott Schalkés Weston McKennie (21 éves).

De kik lehetnek az ők utódjaik, kik lehetnek az új Adamsek és Daviesek? A koronavírus miatti kényszerszünetet kihasználva tekintsük át 10 legnagyobb MLS-tehetség listáját! Jöjjenek azok a 25 év alatti fiatalok, akikre leginkább figyelhetnek az európai klubok és jó eséllyel az öreg kontinensre költözhetnek a közeljövőben.

10. Djordje Mihailovic
állampolgárság: amerikai
életkor: 21
poszt: középső középpályás
klub: Chicago Fire

A tehetséges középpályás 2017-ben, 18 évesen debütált az MLS-ben a Chicago Fire saját nevelésű játékosaként. Azóta több mint 50 bajnokin kapott lehetőséget. Fiatal kora ellenére már 5-ször kapott lehetőséget az amerikai felnőtt válogatottban, ahol góllal debütált. Mihailovic remekül lát a pályán és kockázatvállaló játékstílus jellemzi, ezért több szakértő is nagy potenciált lát benne. Igaz, utóbbi jellemvonása miatt még rutinra van szüksége, hogy megtapasztalja, mikor érdemes vállalni kockázatot és mikor kell higgadtabb döntést hozni.

A 21 éves középpályás egykori csapattársa, Nikolics Nemanja tavaly így nyilatkozott róla a Jenkifocinak:

"Djordje hirtelen robbant be és ha nem kényelmesedik el, akkor szép karrier állhat előtte. Erős mentálisan, ami a mai profi futballban talán a legfontosabb."

Tavaly a 25 évnél fiatalabb játékosok közül ő mutatta be a legtöbb hosszú kulcspasszt az egész bajnokságban (98 játékos közül). A 2020-as évet pedig kifejezetten erősen indította: koronavírus miatti szünetet megelőzően 2 meccsen 2 gólpasszt osztott ki.

Potenciális célállomás: Németország (a Nürnbergnél járt csapatedzésen)

9. Miles Robinson
állampolgárság: amerikai
életkor: 23
poszt: középhátvéd
klub: Atlanta United

Robinson tavaly US Open-kupát és Campeones Cup-ot is nyert az Atlanta United színeiben, emellett bekerült az MLS-szezon álomcsapatába. Utóbbinak ő volt a második legfiatalabb tagja. A ligában 21 évesen debütált, miután 2017-es SuperDrafton összetett másodikként választotta ki őt az Atlanta United akkori vezetőedzője, Tata Martino. A Barca volt trénerének volt mire alapoznia a bizalmat: mielőtt Robinson bekerült a draft mezőnyébe, az egyetemi bajnokság legjobb védőjének választották. Kiváló fizikum, kimagasló fejjáték és meglepően jó passzjáték jellemzi őt.

A Robinsont kiválasztó Martinót Frank de Boer követte az Atlanta kispadján, akinek irányításával valósággal kivirágzott az arlingtoni születésű hátvéd. Tehetséges kiegészítőemberből szinte egy csapásra sziklaszilárd alapember lett. Robinson az alapszakasz összes mérkőzésén pályára lépett.

"Ő az idei szezon egyik nagy meglepetése, mert elképesztően magas szinten teljesít. Még fiatal és van hova fejlődnie, de nagyon jó a mentalitása. Fényes jövő áll előtte." - mondta róla Frank De Boer.

Súlyos csapás volt a piros-feketék számára, amikor a rájátszás előtt megsérült és nem túlzás azt állítani, hogy jó eséllyel ez a sérülés volt az, mely megakadályozta az Atlantát a címvédésben. A 25 évnél fiatalabb játékosok közül Robinson mutatta be tavaly a második legtöbb megelőző labdaszerzést és a második legtöbb tisztázást az egész MLS-ben, valamint övé volt a második legtöbb megnyert légi párbaj és holtversenyben a legtöbb lövésblokkolás is.

Potenciális célállomás: Hollandia (Frank de Boer kapcsolatai miatt)

8. Eduard Atuesta
állampolgárság: kolumbiai
életkor: 22
poszt: védekező középpályás
klub: Los Angeles FC

A fiatal védekező középpályás 2018-ban érkezett a Los Angeles FC-be kölcsönszerződéssel és vásárlási opcióval az Independiente Medellín együttesétől. Az opciót aztán gyorsan érvényesítette az LAFC miután Atuesta első évében röpke két hónap alatt bejátszotta magát az akkori MLS-újonc kezdőcsapatába. A Los Angeles FC rögtön debütáló évében bejutott a rájátszásba és ebben Atuestának is jelentős szerepe volt. Atuesta modern védekező középpályásként a labda megszerzése mellett annak megjátszásától sem ijed meg. Kimagaslóan nagy labdabiztosság jellemzi őt. Ritkán szerelik le és passzai rendre pontosnak bizonyulnak. Mégsem alibi játékos, nem oldalpasszokkal hívja fel magára a figyelmet, nagyon aktív az előrejátékban.

A masszív elsőéves produkciót aztán igazi szárnyalás követte 2019-ben. Az LAFC pontrekorddal nyerte meg az MLS alapszakaszát, Atuesta pedig bekerült a szezon álomcsapatába. Mi több, annak legfiatalabb tagja lett. Túlzás nélkül mondható, hogy a rövid passzos játék királya volt a kolumbiai: az egész ligában senki sem játszotta meg pontosabban a labdákat kis területen: a meccsenkénti átlagot nézve övé volt a legtöbb pontos rövid átadás. A mennyiség mellett a minőségben is kitűnt: a 25 évnél fiatalabb játékosok közül ő osztotta ki a második legtöbb kulcspasszt, valamint ugyanebben a korosztályban övé volt a harmadik legtöbb sikeres cselezési kísérlet is.

De akkor sem jött zavarba, ha nem a labda megjátszása, hanem a megszerzése volt a feladat: az U25-ös korosztályban övé volt az 5. legtöbb megelőző labdaszerzés az egész ligában és a 4. legtöbb szerelési kísérlet.

Az idei szezont is erősen kezdte, mielőtt a koronavírus miatt hirtelen szünetre kényszerült a futball világ. A mexikói Club Léon elleni sorsdöntő CONCACAF Bajnokok Ligája-mérkőzés egyik legjobbja volt. 90 százalék feletti passzpontosságával kulcsszerepe volt a 3-0-ás győzelemben.

Potenciális célállomás lehet: ?

7. Brian Rodriguez
állampolgárság: uruguayi
életkor: 19
poszt: szélső támadó
klub: Los Angeles FC

Az LAFC szélső támadója jóval előkelőbb helyen szerepelne ezen a listán, ha nem csak 2019 augusztusában érkezett volna meg az MLS-be a Penaroltól. A benne rejlő potenciál ugyanis hatalmas. Nem véletlen, hogy 19 éves kora dacára 6-szor szerepelt az uruguayi felnőtt válogatottban, ahol már 3 gólt szerzett, egyet épp Magyarország ellen, a Puskás Aréna avató-mérkőzésén. Rodriguez azonban az MLS-ben még nem kezdett el villogni, már ami az eredményességet illeti: tavaly a bajnokság hajrájában kellett beverekednie magát az addigra már kész csapatként működő, az alapszakaszt pontrekorddal megnyerő LAFC-be. Végül 9 mérkőzésen kapott lehetőséget (átlagolva 55 perc játékidőt kapott) és 1 gólpasszt osztott ki. Idén pedig a koronavírus miatti szünetet megelőzően 4 meccsen (2 bajnoki, 2 BL-találkozó) maradt eredménytelen. Tehát összesítve 13 összecsapáson 1 gólpassz a mérlege Kaliforniában, ami nem túl fényes mutató.

Ezzel együtt nem kockáztatunk nagyot, ha kijelentjük, hogy a következő két esztendőben kelendő portékává válhat az átigazolási piacon. Ha valaki beverekedi magát az uruguayi válogatott kezdőcsapatába Edinson Cavani és Luis Suarez által fémjelzett csatársorba, az alapból felkelti az európai játékosmegfigyelők figyelmét. És ha valaki a góloknál és gólpasszoknál mélyebbre ássa magát az uruguayi mutatóiban, az felfedezheti, milyen lehetőségek rejlenek benne. A koronavírus miatti szünetet megelőzően messze ő mutatta be a legtöbb cselezési kísérletet az egész MLS-ben - ha a 90 játékpercre lebontott mutatókat nézzük. Persze ezek csak két játéknap adatai, de tavaly is második volt ebben a mutatóban. Ami a sikerességet illeti: a 25 évnél fiatalabb támadójátékosok közül 2019-ben csak az argentin válogatott Cristian Pavón mutatott be nála több sikeres cselt.

Rodriguez elsősorban jobblábas játékos, mégis legtöbbször az LAFC támadósorának balszélén szerepel. Így ebből a pozícióból képes és hajlamos is a pálya közepe felé törni. És ezekben a szituációkban válik igazán hasznossá cselezési képessége és hajlandósága. Ugyanakkor van annyira kétlábas, hogy olykor megtéveszti a védőket és az alapvonal felé indul el. Ezt igazolja, hogy a meccsenkénti átlagot nézve tavaly ő adta a legtöbb kulcspasszt a szélről a 25 évnél fiatalabb játékosok között. Sőt, a teljes mezőnyt nézve is ott volt a top10-ben ebben a kategóriában. Kreativitása, a váratlan szituációkhoz történő alkalmazkodási képessége és technikai adottságai  emelik az átlag fölé.

Potenciális célállomás: Fiorentina, Roma, Sampdoria, Brescia (sajtóhírek szerint figyelik őt)

6. Jesús Ferreira
állampolgárság: amerikai-kolumbiai
életkor: 19
poszt: támadó
klub: FC Dallas

Jesus Ferreira édesapja, a kolumbiai válogatott David Ferreira 2009-ben szerződött az MLS-be, ahol 4 éven át szolgálta az FC Dallas csapatát. 2010-ben bajnoki Nagydöntőt játszott az együttessel, bekerült a liga álomcsapatába és őt választották a legértékesebb játékosnak, vagyis ő lett az MLS MVP. Fia Kolumbiában született, de édesapja átigazolását követően Dallasban élte gyermekéveit, majd focizni is Texasban kezdett el az FC Dallas akadémiáján. Az utánpótlás-együttes színeiben korosztályos bajnok lett 2015-ben, többek között a Schalkéban szereplő Weston McKennie oldalán. 50 akadémiai mérkőzésen 48 gólt szerzett.

15 évesen kapott profi szerződést a texasi gárdától, ezzel rekorder lett: korábban soha senki nem kapott ilyen fiatalon kontraktust az együttestől. A bemutatkozására 2017-ben, 16 évesen került sor. Tavaly alapemberré vált, 33 alapszakasz-mérkőzésen 8 gólt lőtt és 6 gólpasszt adott. Az U21-es korosztályba tartozó játékosok közül senki sem talált többször a hálóba és adott több asszisztot, mint ő. Tette mindezt úgy, hogy a legtöbb mérkőzésen nem is középcsatárként szerepelt, hanem a cseh válogatott Ondrasek mögött szinte klasszikus 10-est játszott. Ezek után nem meglepő, hogy miután megkapta az amerikai állampolgárságot, januárban az amerikai válogatottban is bemutatkozhatott.

 Fereira gyors és agilis támadó, aki bátran vállalja a párharcokat. Főleg akkor válik igazán veszélyessé, ha lendületből vezetheti a védőkre a labdát. Gyakran lép vissza a középpályára, hogy  kombinációs játékkal elősegítse a támadást, de sebességének köszönhetően odaér a befejezésekre is. Mindkét lábával magabiztosan kezeli a játékszert és remekül érzi az üres területeket.

Potenciális célállomás: Bayern München (együttműködési megállapodásuk van a Dallas-szal)

5. Paxton Pomykal
állampolgárság: amerikai
életkor: 20
poszt: támadó középpályás
klub: FC Dallas

Amikor 2011-ben mindössze 35 éves korában szívrohamban elhunyt az FC Dallas klublegendája, Bobby Rhine, akkor az általa viselt 19-es mezt visszavonultatták. 2016-ban azonban bejelentették: a 19-es mezt újra szolgálatba állítják, de csak különleges képességű saját nevelésű játékosok viselhetik majd azt a jövőben. Az első ilyen Paxton Pomykal volt, aki mindössze 16 évesen írta alá profi szerződését a Dallasnál.

Pomykal Dallasban született 1999 decemberében, majd 15 évesen került az FC Dallas akadémiájára, ahol U16-os és U18-as korosztályban is országos bajnoki címet nyert. 2017-ben. 17 évesen debütált a felnőtt csapatban az MLS-ben. Tavaly óta számít alapembernek. Az elmúlt szezont 2 találattal és 5 gól előkészítésével zárta. Legfiatalabb játékosként bekerült a liga All Star-csapatába. A 173 cm magas középső középpályás technikailag magasan képzett. Képességeit jól illusztrálja, hogy a meccsenkénti átlagot nézve tavaly egyetlen amerikai játékos sem osztott ki annyi kulcspasszt az MLS-ben, mint ő. Sőt, a 25 év alatti korosztályt vizsgálva a külföldi futballisták közül is csak 3 előzi meg őt.

Elsősorban ballábas játékos, de jobbal is magabiztos. Emellett kimagasló játékintelligenciával bír, korát meghazudtoló döntéseket hoz a pályán. Vezéregyéniség, mentális szempontból igazi topkategóriás játékosnak számít.  

 Potenciális célállomás: Bayern München (együttműködési megállapodásuk van a Dallas-szal), AC Milan (sajtóhírek szerint figyelik őt)

4. Reggie Cannon
állampolgárság: amerikai
életkor: 21
poszt: jobbhátvéd
klub: FC Dallas

A fiatal tehetség 16 évesen került a Dallas akadémiájára. 2018-ban, 18 évesen debütált a texasi együttes felnőtt csapatában, ahol 19 éves kora óta alapembernek számít. Az amerikai válogatottban is 19 évesen mutatkozott be.

A chicagói születésű játékos egy igazi modern szárnyvédő, aki a védekezés mellett a támadásból is kiveszi a részét. Kiváló testfelépítéssel és egészen kiemelkedő robbanékonysággal rendelkezik. Megbízható a védekezésben és magabiztos a támadásban: a leglátványosabb készsége a cselezési képessége. Az U23-as életkori kategóriába tartozó, minimum 20 mérkőzést játszó hátvédek között tavaly ő mutatta be legtöbb sikeres cselt az MLS-ben. Ugyanezen korcsoportban és mérkőzésszám mellett övé volt a harmadik legtöbb kulcspassz és a második legtöbb pontos beadás.  A pontosság általánosságban is jellemzi játékát: az egész ligában csak 4 olyan szélső védő van, aki a támadóharmadban elvárt passzpontosságát nála jelentősebb mértékben teljesítette túl. Cannonak 19-el több sikeres átadása volt a legutolsó akciózónában, mint amennyi a játékszituációk alapján elvárható lett volna.

Nem meglepő, hogy a Dallas nemrég 5 éves szerződés-hosszabbítással jutalmazta. A kontraktus megkötése azonban nem jelenti azt, hogy Cannon mindenképp az MLS-ben marad a következő öt esztendőben, ugyanis számos európai klub figyeli a teljesítményét.

"Szeretném a lehető legtöbbet kihozni magamból. Szeretnék kezdő lenni egy világbajnokságon. Szeretnék minden idők legjobb amerikai jobbhátvédje lenni. Sőt, szeretnék a világ legjobb jobbhátvédje lenni." - mondta nemrég az ambiciózus játékos. "Nyílt és őszinte voltam mindenkivel kapcsolatban, amikor itt Dallasban aláírtam a hosszabbítást" - mondta Cannon. "Nem az az elsődleges tervem, hogy kitöltöm ezt a kontraktust, ezt sosem titkoltam. A szerződés is úgy van felépítve, hogy a klubot arra ösztönözze, hogy eladjon engem Európába, ahol megvalósíthatom az álmaimat. Így pedig mindenki jól jár." - fogalmazott Cannon.

A fiatal játékos azonban elismerte, a koronavírus nem várt akadályt jelent álmai megvalósításában:

"A Dallas-szal eredetileg egy nyári transzferben gondolkodtunk, de most nyilvánvalóan teljesen felborult és kiszámíthatatlanná vált az átigazolási piac. De nem akarok kétségbe esni. Most nem is ez a legfontosabb, hanem az egészség. Végül úgyis Európában fogok kikötni, mert tudom, hogy ott van a jövőm. Csak türelmesnek kell lennem és amíg ez nem valósul meg, addig 100 százalékot kell kiadnom magamból az FC Dallas sikeréért."

Potenciális célállomás: Bayern München (együttműködési megállapodásuk van a Dallas-szal), Anderlecht, Marseille (sajtóhírek szerint figyelik őt)

3. Ezequiel Barco
állampolgárság: argentin
életkor: 21
poszt: támadó középpályás
klub: Atlanta United

Az eddig felsorolt játékosok túlnyomó többségével ellentétben Barco nem egy szunnyadó tehetség, vagy felfedezésre váró csiszolatlan gyémánt. Barco már akkor az európai topligák csapatainak radarján volt, amikor 2018-ban, MLS-rekordot jelentő 15 millió dollárért igazolt az Atlanta Unitedhez. Noha akkor csupán 19 éves volt, de már Copa Sudamericana-győztesnek mondhatta magát Independiente színeiben. Az argentin klubban alapember volt, a kontinenstorna döntőjében gólt is szerzett a Flamengo ellen. Emellett pedig állandó tagja volt az argentin U20-as válogatottnak.

A mindössze 167 cm magas tehetségtől rettentően sokat vártak MLS-be érkezésekor. Ha ezeket a merész álmokat valóra váltotta volna, most minden bizonnyal ezen a toplistán is az első helyen lenne. Azonban Barco vitathatatlan képességei dacára eddig még nem robbantott olyan igazán nagyot. Már amennyiben pusztán a gólokat és gólpasszokat nézzük. Eddig 51 mérkőzésen 10 találat áll a neve mellett és 9 további gólt készített elő. Igaz, eddig csak 35 összecsapáson volt kezdő és ezeken sem volt általában végig a pályán. Ha csak a lejátszott perceket nézzük, akkor átlagosan 1,8 mérkőzésenként lőtt gólt vagy adott gólpasszt - ami máris jobban néz ki.

Az pedig igazán biztató, hogy a koronavírus miatti szünetet megelőzően az idei szezont úgy kezdte, hogy két bajnokin két gólt lőtt és még egy gólpasszt is kiosztott. Ha a tavalyi évét nézzük, akkor is találunk biztató mutatókat. A 25 év alatti játékosok közül az egész ligában ő osztotta ki a második legtöbb kulcspasszt és ő rendelkezett az ötödik legtöbb pontos kapura lövéssel.

Barco robbanékony, rendkívül gyors játékos, aki nagy sebesség mellett sem bizonytalan a labdával. Technikailag magasan képzett és emellett kellően agilis is, kifejezetten kedveli az 1-1 elleni szituációkat és nagyon jó összhangja van az Atlanta United elsőszámú gólvágójával, a venezuelai válogatott Josef Martinezzel, így szép lassan a Newcastle-be távozó Miguel Almirón örökébe lép.

Potenciális célállomás: Sporting Lisszabon, Roma, Milan, Napoli, Lille, Valencia (sajtóhírek szerint figyelik őt)

2. Diego Rossi
állampolgárság: uruguayi
életkor: 22
poszt: támadó
klub: Los Angeles FC

2019-ben csak három játékos lőtt több gólt az MLS-ben, mint az apai ágon olasz, anyai ágon pedig örmény származású uruguayi tehetség. Ez a három futballista: Carlos Vela, Zlatan Ibrahimovic és Josef Martinez. Rossi tavaly összesen 16 gólt szerzett és 7 találatot készített elő a Los Angeles FC mezében, mellyel egyébként pontrekorddal megnyerte az alapszakaszt.

Az egykori Penarol-futballista 2018-ban, 20 évesen érkezett meg Amerikába, azóta kereken 80 találkozó jutott neki a LAFC-ben, ezeken pedig 37-szer volt eredményes. Vagyis kis túlzással minden második meccsén a kapuba talált. Az MVP-díjas Carlos Vela mellett egyértelműen ő a kaliforniai együttes legveszélyesebb futballistája. De mindez nem előzmény nélküli teljesítmény: Rossit az ötvenszeres bajnok és ötszörös Libertadores-kupagyőztes Penarol 12 évesen fedezte fel egy ifjúsági tornán. Ezt követően az U14-es, az U15-ös, valamint az U16-os korosztályban is gólkirály lett a sárga-feketék mezében. 17 évesen már közös edzésre hívták a felnőttcsapathoz. Az U17-es gárdát képviselve korosztályos bajnoki címet nyert, természetesen egy újabb gólkirályi címmel megspékelve. 2016-ban, 18 évesen mutatkozott be a Penarol felnőtt csapatában, öt napra rá pedig már első gólját is megszerezte. A bajnokság mellett a Libertadores-kupában is betalált, mielőtt áttette volna székhelyét Kaliforniába.  Remek mutatóira Victor De Los Santosa, az LAFC dél-amerikai scoutja figyelt fel, majd annyit üzent az LAFC klubvezetőinek, hogy "megvan az emberünk". Végül az LAFC 4 millió dollárt pengetett ki a játékjogáért, ami fejlődési ívét elnézve aprópénznek tűnik. Rossi későbbi értékesítésével jelentős profitra tehet majd szert az MLS-csapat.

A fiatal uruguayi támadóval kapcsolatban érdemes megjegyezni, hogy remek gólszerzési mutatóit úgy érte el, hogy nem középcsatárként működik Bob Bradley játékrendszerében. Tavaly rendszeresen a balszélen kapott szerepet, onnan tör a pálya közepe felé. De amikor olykor a középső pozíciót foglalta el, akkor sem jellemezte őt túlzott statikusság: rendszeresen visszalépett a középpályára, hogy részt vegyen az akciók kialakításában.

"Diego igazán kiváló játékos, akivel edzőként nagyon hálás feladat dolgozni. Rendszeresen át tudja verni a védőit, félelmetesen gyors, emellett van benne egy bizonyos önzetlenség, aminek köszönhetően igazán a csapat hasznára tud válni." - mondta róla Bob Bradley, az LAFC vezetőedzője, korábbi amerikai és egyiptomi szövetségi kapitány.

Tavaly az uruguayi fiatal mutatta be az ötödik legtöbb lövési kísérletet az MLS-ben, csak Carlos Vela, Zlatan Ibrahimovic, Josef Martinez és a grúz válogatott "Vako" Quazashvili előzte meg őt ebben a kategóriában. A lövések minőségét tekintve a várható gólok száma 11,03 volt az Rossi esetében. Mivel ehhez képest 16-szor talált be a hálóba az alapszakasz során, elmondható, hogy alaposan túlteljesítette az elvárásokat és minden ziccerhelyzetet értékesített. A legalább 15 gólt szerző csatárok közül csak 4 futballista rendelkezik nála nagyobb hatékonysági mutatóval az egész bajnokságban.

Potenciális célállomás: Fiorentina (sajtóhírek szerint ajánlatot tettek érte)

1. Cristian Pavón
állampolgárság: argentin
életkor: 24
poszt: szélső
klub: Los Galaxy

Barcóhoz hasonlóan az LA Galaxy-ban szereplő Pavón sem titokzatos tehetségként érkezett meg az MLS-be. Nehéz is lenne ismeretlen tálentumnak nevezni egy háromszoros argentin-bajnok, Libertadores-kupadöntős, 11-szeres argentin válogatott és vb-résztvevő játékost, akit Lionel Messi is előszeretettel dicsér...

 Az 1996-os születésű Cristian Pavón a Boca Juniors-szal 2015-ben, 2017-ben és 2018-ban is bajnoki aranyérmes lett, emellett egy Libertadores-kupa döntőt játszott az együttes híres kék-sárga mezében. Az argentin válogatott tagjaként ott volt a 2018-as világbajnokságon, ahol az összes csoportmeccsen pályára lépett csereként, a franciák ellen 4-3-ra elveszített nyolcaddöntőben pedig kezdő volt.

Nevelőegyesülete a Tallares de Córdoba volt, ahol 16 évesen kapott profi szerződést. Az argentin élvonalban 17 évesen debütálhatott. 2014-ben, 18 esztendősen került a Bocához, ahol előbb Rodolfo Arruabarrena, majd a Galaxy jelenlegi szakvezetője, Guillermo Barros Schelotto volt az edzője. A Boca színeiben 108 mérkőzésen 28 gólt lőtt és 32 gólpasszt osztott ki. 2018-ban ő lett az argentin élvonal gólpassz-királya 11 assziszttal.

Pavón klasszikus szélsőként a középpálya mindkét oldalán bevethető. Szeret a pálya széléről középre törni és kapura lőni, amolyan "robbenes" stílusban. A Bocában nem kevés távoli bombagólt szerzett ezzel a megoldással. Kifejezetten gyors és lendületes játékos, aki hatalmas indulósebességével és ritmusváltásaival zavarja meg a védőket. Jó a háromszögelésekben és az üresbe passzokat is remek érzékkel osztogatja. Technikai tudásával és kreativitásával pedig még a Bocából is kiemelkedett.

2017-ben az argentin válogatottban is debütálhatott. Méghozzá rögtön gólpasszal: az Oroszország elleni idegenbeli mérkőzésen Messi indítása után Sergio Agüerót szolgálta ki. A következő válogatott meccsén Nigéria ellen ismételte meg a mutatványt: újfent a Manchester City csillagának tálalt fel kihagyhatatlan lehetőséget, Agüero pedig ismét nem hibázott. Az 'Albiceleste' színeiben eddig 11 mérkőzésen bizonyíthatott. A Haiti ellen tavaly májusban 4-0-ra megnyert barátságos mérkőzést követően (amelyen szintén gólpasszt jegyzett) Lionel Messitől jelentős dicséretet kapott:

"Új partnerre találtam Pavón személyében, ő egy rendkívül tehetséges futballista. Megvan benne a képesség ahhoz, hogy meghatározó játékos legyen a nemzeti csapatban. Hihetetlenül gyors és olyan dolgokat tud nyújtani a válogatott számára, amivel új dimenziót ad a játékunknak. A gyorsasága mellett a kapu előtti döntései is kiemelkedően jók" - fogalmazott az ötszörös Aranylabdás Messi.

Argentin sajtóértesülések szerint Messi ez után a mérkőzés után felvetette a Barcelonánál, hogy környékezzék meg a Boca Juniorst Pavón átigazolásával kapcsolatban. Más sajtóhírek szerint Arsenal és a Juventus is élénken érdeklődött iránta. Pavón azonban 2018 végén megsérült és az európai szuperklubok hezitáltak. Visszatérő izomproblémái miatt alig-alig volt bevethető állapotban 2018 októbere és 2019 márciusa között. A öreg kontinens tradicionális klubjai kivártak, a Galaxy viszont épp ezt a tétlenséget használta ki. Pavón a volt edzője, Barros-Schelotto jelentős győzködésének engedve 2019 augusztusában igent mondott az MLS-klub hívó szavára.

Ahol aztán gyorsan meggyőzött minden kétkedőt, hogy sérülése már a múlté. 11 alapszakasz-mérkőzésen 3 gólt lőtt és 6 gólpasszt osztott ki és további 2 találatot készített elő az asszisztot megelőző kulcspasszal. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy minden mérkőzésen hozzásegítette csapatát legalább 1 találathoz. Első MLS-meccsétől kezdve a 2019-es szezon végéig senki sem adott több gólpasszt nála az egész bajnokságban. Továbbá csak 3 játékos rendelkezett nála több kaput eltaláló lövéssel (Ibrahimovic, Vela, Wondolowski). Az 1-1 elleni párharcokat nézve hasonlóan impresszív mutatóval találkozunk: az egész szezonban senki sem rendelkezett nála nagyobb meccsenkénti cselhatékonysággal.

 Pavón formája a téli szünetben sem tört meg, az idei szezont egy szenzációs bombagóllal kezdte a Houston Dynamo otthonában. Reméljük, a koronavírus miatti kényszerszünet után is képes lesz hasonló elánnal folytatni és akkor ismét sorban állnak majd érte az európai sztárcsapatok.

Potenciális célállomás lehet: Arsenal, Bordeaux, PSG (sajtóhírek szerint érdeklődtek iránta)

További játékosok, akikre érdemes lesz figyelni a közeljövőben:
- Ricardo Pepi (FC Dallas, 17 éves amerikai csatár), 
- Cristian Cásseres Jr. (New York Red Bulls, 20 éves venezuelai középpályás),
- Gianluca Busio (Sporting KC, 17 éves amerikai középpályás), 
- Efrain Alvarez (LA Galaxy, 17 éves mexikói támadó),
- Valentin Castellanos (NYCFC, 21 éves argentin szélső)

A cikket írta:
Kun Tamás, a Jenkifoci szerzője

Gera Zoltán szerint ő a legmarkánsabb személyiségű játékos akivel valaha találkozott. Landon Donovan pedig azt mondja: elképesztő versenyszellem lobogott benne. Ő Clint Dempsey, az amerikai válogatott történetének holtversenyben legeredményesebb játékosa, aki karrierje során 57 gólt jegyzett az angol Premier Leauge-ben. Egy alkalommal őt választották a liga 4. legjobb labdarúgójának.

A Fulham és a Tottenham korábbi sztárja közel 2 évvel ezelőtt jelentette be visszavonulását. Majd szinte teljesen eltűnt a  térképről. Nem nyilatkozik, nem szakértősködik, nem edzősködik és a közösségi oldalát is csak elvétve frissíti.

Dempsey tehát szinte köddé vált, azonban a vele kapcsolatos történetek és "legendák" a mai napig szerves részei az amerikai labdarúgás "folklórjának". Ezekből gyűjtött össze egy csokorra valót az Athletic, melyet a Jenkifocin korábban már megjelent nyilatkozatokkal egészítettem ki.

 A KORAI ÉVEK

Taylor Twellman Dempsey csapattársa volt a válogatottban és első klubjánál, a New Englandnél. Ő így idézte fel a vele kapcsolatos korai emlékeit:

"Az első benyomásom az volt róla, hogy nagyon csendes fickó. Mármint az öltözőben. De a pályán, az edzéseken és a mérkőzéseken tejesen más ember volt. Kemény volt, merész, harcias. Noha újonc volt, de nem félt senkitől és semmitől. Ez nyilvánvaló volt már az első nap után. Néha összeverekedett a csapattársaival az edzésen. Nem értettük őt, nem értettük, miért lobog benne ekkora tűz. Mivel senkinek nem mondott semmit a múltjáról és a hátteréről. Semmit sem tudtunk arról, mi történt a testvérével."

Dempsey a texasi Nacadochesben született egy vasúti dolgozó apuka és egy kórházi nővér gyermekeként. Egy lány- és egy fiútestvérével együtt szerény körülmények között, egy lakókocsiparkban nevelték fel szülei. Kiskölyökként sokat focizott mexikói bevándorló srácokkal és Diego Maradona volt a példaképe. Egy alkalommal a fivérét, Ryant kísérte el egy dallasi próbajátékra, amikor az éles szemű edző felfigyelt rá, a partvonal mellett dekázgató 10 éves kissrácra. Rögtön bevették a dallasi gyerekcsapatba. Édesapja ezt követően heti három alkalommal vitte edzeni a Nacadochestől 3 órányi autóútra lévő Dallasba, majd hozta vissza onnan egy újabb 3 órás autózással. A sok energia mellett ez sok anyagi ráfordítást is követelt. Édesapja eladta a horgászásra használt hajóját és a nagy becsben tartott puskáit, hogy finanszírozza a benzinköltséget. Édesanyja pedig arról mesélt, hogy a gyerekeknek sokszor használt ruhákat vett és a nyaralásokról is lemondtak.

A kis Clint a dallasi edzéseken hamar kitűnt kortársai közül, de sajnos egy idő után fel kellett hagynia a focival. Dempsey 11 éves korában a szülei ráébredtek, hogy képtelenek egyszerre finanszírozni az ő tréningjeit és a nővére, az egyre meggyőzőbb eredményeket produkáló Jennifer teniszóráit. Jennifer javára döntöttek. A labdarúgásba visszavezető utat egy szörnyű tragédia nyitotta meg Clint számára. A nővére 1995-ben, mindössze 16 évesen tragikus hirtelenséggel elhunyt, végzetes agyi aneurizma miatt. Dempsey édesanyja később úgy nyilatkozott, fia nagyon csendesen, magában dolgozta fel a szörnyű eseményt. Nem akart beszélni róla még a szüleivel sem. Egyszer a temetőben édesanyja talált egy levelet a sír mellett, amiben a 12 éves Clint a nővérének ír arról, hogy mennyire hiányzik neki és hogy reméli, hogy egy jó helyen van. Levelében a kis Clint megkérte Jennifert arra, hogy segítsen majd neki a focipályán néhány gólt rúgni. Búcsúzóul pedig azt írta, nagyon várja, hogy egy nap újra együtt legyenek.

Dempsey szörnyű tragédia következtében újra járhatott edzésekre. Édesanyja azt mondta, ettől a pillanattól kezdve más játékossá vált. Sokkal több tűz és eltökéltség jellemezte.

"Kemény dolog volt ezt átélni." - emlékezett vissza Dempsey az ESPN-nek adott interjúban. "Utána sokáig úgy keltem fel reggelente, hogy 'ez tényleg megtörtént, Jennifer tényleg nincs többé?' Nagyon nagy düh és szomorúság dolgozott bennem. Eltartott egy ideig, míg kezelni tudtam ezt az egészet. Jennifer elvesztése ráébresztett arra is, hogy sosem tudhatod mit hoz a jövő. Lehet, hogy holnap már nem sétálsz ezen a Földön. Úgyhogy még ma kell a legtöbbet kihozni magadból."

Ilyen előzmények után kötött ki a New Englandnél Dempsey a 2004-es SuperDraftot követően. Tehetségére hamarosan az amerikai szövetségnél is felfigyeltek és behívták az U20-as válogatottba. Az ott töltött időszakról idéz fel egy emléket Doug Allison, Dempsey egyetemi edzője:

"Utólag mesélték nekem, hogy az első edzőtáborozás során az U20-asok a Galaxy ellen játszottak edzőmeccset. Az ellenfélnél ott volt a 164-szeres válogatott Cobi Jones. Dempsey a padon ülve azt mondta társainak, hogy ha beáll, bebőrözi Cobit. Be is állt és öt percre rá kiosztott egy kötényt neki. Erre az egyik veterán játékos odament hozzá és azt mondta neki: ilyet nem illik csinálni te kis hülyegyerek. Dempsey erre úgy válaszolt: illik, vagy nem illik, de fogadtam a srácokkal, hogy összejön, úgyhogy most kerestem egy kis pénzt."

Jimmy Conrad, a Kansas City akkori védője, Dempsey későbbi válogtottbéli csapattársa szintén úgy emlékszik vissza, hogy Dempsey még újoncként sem futott tiszteletköröket:

"Clint néha borzasztó keményen játszott. Én meg nem értettem, honnan van benne ez az indulat. Ez most nekem szól, vagy ő ilyen fickó? A lényeg, hogy ő olyan srác volt, akit imádtál, ha csapattársad volt és a pokolba kívántad, ha az ellenfeledként lépett pályára."

 AZ ANGLIAI IDŐSZAK

Jay DeMerit, a Watford egyori amerikai játékosa szerint Dempsey midig magasabb és magasabb csúcsokat akart meghódítani, ezért kötött ki Angliában:

"Ahhoz, hogy tiszteljenek, el kell érned bizonyos mérföldköveket. Méghozzá olyan helyeken, amire az emberek azt mondják, te oda nem tartozol, te kevés vagy hozzá. Dempsey mindig imádta az ilyen szituációkat. Mindig benyitott azokon az ajtókon, amelyek kapcsán mások azt hitték, túl nagy feladatot rejt számára. De ő belépett ezeken az ajtókon és utána tündökölni kezdett. Miért? Mert imádta, ha alábecsülik."

Gera Zoltán, a magyar válogatott legendája a Fulhamnél került egy öltözőbe Dempsey-vel és kapcsolatukról elmondható, hogy nem indult zökkenőmentesen:

"Soha életemben nem találkoztam olyan erős karakterű labdarúgóval, mint Clint Dempsey." - mondta néhány éve Gera egy közönségtalálkozón. "Amikor Fulhambe kerültem, nem tudtam, hogy az ő posztjára igazoltak, s láttam, hogy kijátszottam őt a kezdőcsapatból. Olyan agresszív volt, hogy edzéseken azt éreztem, nem szeretnék ennek a srácnak a közelébe kerülni, mert letépi a fejem. Az is előfordult, hogy verekedni akart a parkolóban. Addig terrorizált a harcos hozzáállásával, akaratosságával, hogy egy idő után elkezdtem félni, s a kispadon találtam magam. Kellett egy kis idő, hogy ezt helyre tegyem akkor magamban, de mai napig csodálom és tisztelem azt a győzni akarást és megvolt benne."

Hasonló küzdőszellemről beszélt Hajdú B. István is, amikor a Prima Primissima-díjas sportriporter a Jenkifocinak összegezte Dempsey pályafutását:

"Emlékszem, egyszer Gera mesélte nekem, hogy ha a Fulham edzésén nem hajtott valaki, akkor azt Dempsey rögtön leüvöltötte és szinte leharapta a fejét. Megalkuvást nem tűrő futballista volt. Ami igazán különlegessé tette, hogy mindehhez a játéktudása is megvolt. A hajtós vezéregyéniségek olykor darabosak a pályán, de neki a technikája is adott volt. Épp ezért úgy gondolom, hogy bármelyik klubcsapatában is játszott, az edző minden bizonnyal őt jelölte ki elsőnek, amikor össze kellett állítania a csapatot. Számomra Clint Dempsey minden idők legjobb amerikai játékosa."

Egy másik sportriporter, a SportTV-nél dolgozó Haraszti Ádám is sokra tartja Dempsey angliai karrierjét:

"Dempsey a határán volt annak, hogy igazán komoly és meghatározó játékossá váljon a Premier League-ben, akit a legnagyobbakkal emlegetnek együtt. Mindent elmond róla, hogy ő az az amerikai játékos, aki a legtöbb gólt szerezte Európában a komolyan jegyzett bajnokságok valamelyikében, ráadásul mindezt úgy, hogy pályafutása jó részében nem is feltétlenül a gólszerzés volt az elsődleges feladata. Alázatos, sokoldalú és dolgos játékos volt."

Ezzel a melós hozzáállással összesen 72 angliai találatot hozott össze a texasi labdarúgó a Fulham és a Tottenham színeiben, ebből 57 a Premier League-ben született. A mai napig ő a Fulham történetének legeredményesebb PL-gólszerzője. A 2011-12-es szezonban 17 találatot jegyzett az angliai élvonalban, akkor a helyi sportújságírók őt választották a liga 4. legjobb játékosának, Robin van Persie (Arsenal), Wayne Rooney és Paul Scholes (mindkettő Manchester United) után.

 RAPPELÉS ÉS HORGÁSZAT

De Dempsey számára a mindennapok nem csak a futballról szóltak. Imádta a rapzenét és folyton freestyle-előadásokat tartott csapattársainak a "Deuce" művésznevet használva. A 2006-os világbajnokság előtt még egy közös videóklipet is rögzített a később gyilkosság áldozatául eső rapperrel, Big Hawkkal. A 2010-es vb-n történő nyolcaddöntős kiesést követően pedig rappeléssel oldotta a hangulatot a csapatbuszon. Erről beszél egykori válogatottbéli csapattársa, az akkoriban a Boltonban futballozó Stuart Holden:

"Amikor Ghána kiejtett minket a nyolcaddöntőben, mindenki le volt törve. Lehajtott fejjel sétáltunk a csapatbusz felé. Csak játékosok ültek rajta, az edzők egy másik járművel mentek. Két órás út volt. Az első harminc percben mindenki síri csendben ült és próbálta feldolgozni a sokkot. Aztán valaki talált egy rekesz sört hátul és felbontotta. Beszélgetni kezdtünk és hülyéskedni. Próbáltuk jól érezni magunkat, aztán hirtelen megszólalt Clint, hogy 'na adjatok valami ritmust'. Felraktunk neki egy kis rap-alapot egy lejátszóra ő pedig elkezdett freestyle-olni. 30 percen keresztül szövegelt megállás nélkül. Mindenki bekerült a szövegébe, az összes játékos, a meccsek, meg mindenféle. Sosem láttuk őt ennyire életre kelni és ez átragadt mindenkire. Mire megérkeztünk a hotelhez, már mindenki fel-le ugrált a buszon és Clint Dempsey-t, a rappert ünnepelte."

Hősünk azonban egy jóval csendesebb és nyugodtabb időtöltésnek is szívesen hódolt: a horgászatnak. Egy 2012-es interjúban arról beszélt, hogy az Angliában is igyekezett megtalálni a legjobb horgászhelyeket. Mi több, két csapattársa rendszeresen elkísérte ezekre a horgásztúrákra: Aaron Hughes és Gera Zoltán. Azaz a magyar és az amerikai játékos a zűrös kezdetek után csak megtalálta az összhangot egymással. De térjünk vissza Dempsey hobbijára, amiről Tim Howard, az amerikai válogatott félig magyar származású kapuslegendája osztott meg egy sokatmondó történetet:

"Amikor Clintre gondolok, az első sztori, ami beugrik nekem a dél-afrikai edzőtáborban történt a 2010-es világbajnokság előtt. Egy hatalmas szállodakomplexumban éltünk, aminek saját parkja volt. A napjaink elég egyhangúak voltak. Sokat edzettünk, aztán ettünk valamit és tévéztünk. És minden áldott nap mit láttunk az ebéd után? Azt, hogy Dempsey ott ül a szálloda tavának szélén egy kerti székben és egy horgászbotot lógat a tóba."

Maga az érintett így nyilatkozott kedvenc időtöltéséről:

"Azért fontos nekem a horgászat, mert a gyermekkoromra emlékeztet engem. A szüleimmel annak idején sokat jártunk kempingezni és apu mindig elvitt minket horgászni. A foci rengeteg stresszel jár, ez pedig tökéletes a feszültség feloldására. A horgászat segít abban, hogy kizárjam a külvilágot, relaxáljak és olyasmit csináljak, amit gyerekként is tettem."

 A CSALÁD

A családközpontúság nem csak gyermekkori horgász-emlékek felidézésében nyilvánult meg nála. Eddie Johnson, az egykori Fulhames csapattárs mesélt arról, hogy Dempsey sosem járt el klubokba, vagy különböző szórakozóhelyekre:

"Minden edzés után hazament a családjához. Sosem járt el sehova, semmi nighclub, semmi ilyesmi. Egyenesen hazament. Olykor áthívott engem is. Olyankor steaket csinált és héjában sült krumplit. Elment a sarki henteshez, maga választotta ki a húst, utána megcsinálta. Aztán borozgattunk a teraszon. A borkultúrát Európában fedezte fel. Imádott mesélni arról, hogy melyik bor melyik régióból való. Szeretett csak üldögélni és a családjával lenni."

Steve Zakuani, aki a Soundersnél futott össze Dempsey-vel, a következőket mondta az amerikai legenda családi életéről:

"Amikor idegenbeli meccset játszottunk, minden este 1-2 órát FaceTime-ozott a gyerekeivel és a feleségével. Néha csak azt kérte a gyerekektől, tegyék a telefont az asztalra, amíg a leckét csinálják, hogy rájuk nézhessen olykor-olykor. Számára a család jelent mindent. A focisták, akivel együtt játszik, azok haveroknak számítanak, de nincsenek igazából a belső körben. Ott csak a család van, senki más."

A KAPCSOLÓ

De miként lehetséges, hogy valaki egy békés család-orientált horgász a hétköznapokban, a pályán pedig - Gera Zoltánt idézve - egy "agresszív harcos"? Nos erre Tim Howard szolgált némi magyarázattal:

"Clint fejében ott van egy kapcsoló, ami teljesen másik személyiséggé változtatja őt a pályán. Azon kívül ő egy vidám, laza, könnyed, kisvárosi fickó, aki remek családból jött és nagyon alázatos. A pályán viszont egy kegyetlen bérgyilkossá változik, akinél olykor teljesen elmegy a kép és csak egy dologra koncentrál a győzelemre, a harcra. Minden áron."

Ezt megerősíti Howard kollégája, az ausztrál kapuslegenda, Mark Schwarzer, aki a Fulhamben volt Dempsey csapattársa:

"Ha nincs meccs vagy edzés, akkor ő egy nyugodt, higgadt srác. Amikor viszont fociról van szó, akkor egy vörös köd árasztja el az elméjét."

Hasonlóról számolt be egy másik hálóőr, az amerikai Marcus Hahnemann is:

"Clint jobban játszott a dühének köszönhetően. Néha a pályán ellenfélként úgy érezted, hogy  'ez a fickó nem normális'. De őt ez az indulat kapcsolta egy következő fokozatba. Viszont vicces volt látni, hogy a lefújás után pár perccel mennyire más embernek tűnt a családja körében."

Herculez Gomez együtt játszott Dempsey-vel Seattle-ben és az amerikai válogatottban is. Szerinte ez a szellemiség tette őt nagy játékossá:

"A pályán olyan volt, mintha ő lenne a börtönválogatott legkeményebb játékosa, akivel nem akarsz ujjat húzni. Amikor csak átlépte az alapvonalat, valami megváltozott benne. Volt, hogy együtt edzettünk és éreztem, hogy jobb, ha távol tartom magam tőle, mert valósággal forrongott. Igazi versenyző szellem volt. Mindig nyerni akart és mindig fejlődni szeretett volna, újabb célokat elérni. Ő így motiválta magát. Ez adott számára előnyt a többiekkel szemben. Ezért volt ő jobb."

Landon Donovan 57 gólt szerzett az amerikai válogatottban, pontosan ugyanannyit, mint Clint Dempsey. Kettőjük tündöklése - és olykor versengése - meghatározta az amerikai labdarúgás elmúlt 10-15 esztendejét. Donovan így közelről szerzett tapasztalatokat "Deuce" versenyszelleméről. A Los Angeles Galaxy korábbi sztárja állítja, Dempsey részéről nem megjátszott volt a keménység:

"Dempsey kőkemény fickó volt és ez nem csak a szigorú nézésben és a kemény dumákban nyilvánult meg. Emlékszem, egyszer úgy érkezett meg a válogatottba, hogy fájt a lába, mert valaki stoplissal rátaposott Angliában. Mondta a csapatorvosnak, hogy nézzen már rá, mert kicsit zavarja. Épp együtt voltunk a dokinál, így láttam mi történik. Levette a cipőjét, aztán a  zoknit és megláttam a lábkörmét, ami teljesen szét volt roncsolva. Én szerintem folyamatosan zokogtam volna a fájdalomól, ha ilyen állapotban lett volna az ujjam. Még a doki is szörnyülködött. Aztán fogott egy csipeszt és lekapta Dempsey teljes körmét a szemem láttára. Clint meg csak ült ott, kicsit rándult egyet a szemöldöke és ennyi. Meg sem nyikkant. Nem volt semmi érzéstelenítés, meg semmi ilyesmi. Én meg ültem ott falfehér ábrázattal és azt mondtam: 'te szent szar'. Én sokkal rosszabbul viseltem, mint ő. Utána annyit mondtam neki: te egy állat vagy!"

AZ ÖRÖKSÉG

Donovan szívesen idézte fel kettőjük válogatottbeli sikereit. Két CONCACAF Aranykupát nyertek együtt (2005, 2007) 2009-ben egymás oldalán lettek ezüstérmesek a Konföderációs-kupán (többek közt legyőzve a 35 mérkőzés óta veretlen, későbbi világbajnok Spanyolországot), 2010-ben pedig együtt nyerték meg világbajnoki csoportjukat és nyolcaddöntőt játszottak.

"Nem is kérdés, hogy jobb játékossá tettük egymást és mindig szurkoltunk egymásnak. Van is erről egy konkrét emlékem. A 2011-es Aranykupán játszottunk Panama ellen és 1-0-ra nyertünk. Én nagyon rossz formában játszottam, csak csere voltam. De amikor beálltam, el tudtam menni a szélen és végül én adtam a gólpasszt Dempsey-nek. Ő a győztes találat után viszont nem magát ünnepeltette, hanem rám mutogatott és engem éltetett, talán olyan intenzíven mint még soha azelőtt. Ekkor jöttem rá, hogy milyen fontos neki az, hogy én is sikeres legyek. Viszont meg is akart előzni és le is akart győzni közben. Ez az igazi versenyszellem. Ez az, ami mindkettőnknek jót tett és ezért volt az, hogy a végsőkig jobb és jobb eredményekre sarkalltuk egymást."

Dempsey harci szellemére később a pályán kívül is szükség volt. 2013-ban visszatért a Seattle Soundersbe, ahol a csapat történetének legeredményesebb játékosává vált, még úgy is, hogy 2016-ban egy komoly egészségügyi probléma akár pályafutása végét is jelenthette volna. 2016 nyarán egy szív-rendellenesség miatt félbe kellett hagynia karrierjét. Már mindenki lemondott arról, hogy visszatér a pályára, de ő két műtéti beavatkozás után visszaküzdötte magát a gyepre. A Seattle-t MLS Nagydöntőbe vezette, a válogatottban pedig beállította Landon Donovan gólrekordját. De mindezek dacára mégsem gondolt magára úgy, mint egy klasszisra, hiába volt 57-szer eredményes a nemzeti mezben, hiába az ugyanennyi Premier League-gól, a három különböző világbajnokságon szerzett találat, vagy az Európa Liga-döntő. Erről idézett fel egy sztorit Seattle-i csapattársa, Lamar Neagle:

"Emlékszem a Seattle-i repülőtéren várakoztunk amikor elsétált előttünk egy Michael Jordan-mezes kissrác, Jordan-cipőben. Clint azt mondta, hogy őrület milyen népszerű volt Michael Jordan és milyen nagy egyénisége volt az amerikai kosárlabdának. Én pedig arra gondoltam, hogy ez a fickó fel sem fogja, hogy ő mekkora alakja ő az amerikai labdarúgásnak. Sosem gondolt így magára."

A legyűrhetetlen harcos végül 2018-ban akasztotta szögre a focicipőjét, visszavonulását egy mindössze ötszavas tweetben jelentette be. Azóta rá jellemző módon elvonult a nyilvánosságtól, olyannyira, hogy szinte semmit sem lehet tudni róla. Steve Zakuani ezen nem lepődött meg:

"Megmondtam neki, hogy 'Clint, amint elrúgod az utolsó labdádat, te el fogsz tűnni a színről'. És nagyjából ez is történt. Itt-ott felbukkan, de leginkább sehol sincs. Nem érdekli, mit gondolnak róla az emberek. Amikor arról kérdezed, mit szeretne, mi legyen az öröksége, mire emlékezzenek az emberek, nem mond semmit, mert nem törődik vele. Ezt néhány éve bevallotta nekem. Most csak a családjával törődik, a gyerekeivel és a horgászással...amire most annyi időt szánhat, amennyit csak akar."

Ha el is indul Amerikában egy profi labdarúgó-liga, az képtelen lesz fennmaradni. Ha lesz is ilyen kísérlet, szempillantás alatt el fog tűnni - erről értkezett a New York Post újságírója Phil Mushnick '94. júniusában, néhány nappal az Egyesült Államokban rendezett labdarúgó-világbajnokság kezdete előtt és nagyjából fél évvel azután, hogy az Amerikai Labdarúgó Szövetség bejelentette, hogy profi labdarúgó versenysorozat indul az országban, Major League Soccer (MLS) néven. Nos, Mr. Mushnicknak nem lett igaza: szombaton este negyedszázados fennálását ünnepli az észak-amerikai labdarúgó-bajnokság.

Jön az MLS 25. szezonja!

NEHÉZ KEZDETEK

Az MLS anno hosszú előkészületek után 1996-ban indult el, mindösze 10 csapattal. Most szombaton már 26-an állnak rajtvonalhoz, hogy egy őrült versenyfutás - 34 forudulós alapszakasz, majd rájátszás - végén megszerezzék a Philip Anschutz-trófeát. Annyiban igaza volt a New York Post újságírójának, hogy a '90-es években az MLS korántsem tűnt garantált sikert hozó vállalkozásnak. A liga kezdeti éveiben nagyon bizonytalan lábakon állt, a bajnokság az első öt szezonja alatt 250 millió dolláros veszteséget halmozott fel. Az átlagos nézőszám az 1996-os debütáló szezonhoz képest a 2000-es esztendőre 20 százalékkal csökkent.

A klubtulajdonosok menekültek a ligából, mindössze három milliárdos befektető maradt az ekkoriban 12 csapatot számláló MLS mögött: Phil Anschutz olajmágnás, az NFL-ben is érdekelt Robert Kraft, valamint a több sportágban is úttörő szerepet betöltő Lamar Hunt. De ők sem tartottak volna ki a végsőkig. Ekkoriban, egészen pontosan 1999 augusztusában nevezté ki a bajnokság élére az NFL-ből érkező Don Garber kommisszárt, aki első lépésként eltörölte a labdarúgástól idegen, "amerikanizált" szabályokat, melyet az MLS első éveit jellemezték. Ilyen volt a visszafelé pörgő óra, a rávezetéses tizenegyesek, vagy a döntetlen kiiktatása. Garber úgy érezte, a labdarúgás szubkultúráját úgy lehet meghódítani, ha a FIFA által alkalmazott szabályrendszert alkalmazzák.

(fotó: Don Garber egy tavalyi fényképen)

De Garber nem elégedett meg a játékszabályok konszolidálásával, gazdasági reformokra is szükség volt. Ezért egy akciótervet dolgozott ki a liga felvirágoztatására. Ennek azonban komoly ára volt. Két opciót vázolt fel a folytatásra az MLS-be már így is dollármilliókat ölő klubtulajdonosok számára: vagy minimalizálják a veszteségeiket és bezárják a boltot, vagy további tőkét felhasználva, a leginkább veszteséges csapatoktól megszabadulva optimalizálják működésüket. A tulajdonosok 2001-ben Phil Anschutz coloradói ranchán gyűltek össze, hogy meghallgassák Garber javaslatát. Az újonc kommisszár merész módszerrel fújt ébresztőt a veterán dollármilliárdosok számára: csődeljárásra szakosodott ügyvédeket hozott magával, valamint egy szerződés-tervezetet az MLS megszüntetéséről. Kijelentette, hogy ha nem fogadják el a reformtervezetét, akkor akár most rögtön alá is írhatják az MLS csődjéről szóló papírokat, mert semmi értelme a folytatástnak.

A reformterv a következő lépéseket tartalmazta: további befektetésekre lesz szükség, de nem pénzt szórva, hanem célzottan költve. A tulajdonosoknak saját labdarúgó-stadionokba kell beruháznia, valamint meg kell szüntetni az albérleti függőséget az NFL-csapatoktól. Továbbá fokozatosan növelni kell a fizetési sapka méretét. Az egészséges verseny érdekében pedig meg kell szűntetni azt a jelenséget, hogy egyes csapatokat maga a liga működtet. Az együtteseket szét kell osztani a megmaradt tulajdonosok között. Később pedig minden egyes klubnak saját tulajdonost kell találni. További reformelem volt, hogy Garber javaslatára 70 millió dollárból létrehozták a Soccer United Marketing (SUM) szervezetet, melynek automatikusan társtulajdonosa lett minden MLS-ben részt vállaló befektető. Ez a marketingvállalat a későbbiekben nagy siker lett, nekik sikerült felvásárolniuk a 2002-estől kezdve az összes labdarúgó-világbajnokság amerikai tévés jogait. Melyeket aztán a tévécsatornák számára jelentős profittal értékesítettek. A kialakult üzleti kapcsolatok pedig lehetővé tették, hogy az MLS számára is jobb pozíciót harcoljanak ki a sporttelevíziós piacon.

Garber reformterve nagy siker volt, de áldozattal járt. Ahogy a komisszár is ígérte, ehhez szükség volt a legnagyobb "pénznyelők" kiiktatására. Ez a két klub a két floridai egyesület, a Tampa Bay Munity és a Miami Fusion volt. A tulajdonosok elfogadták ezt az áldozatot: a Tampa és a Miami 2001-ben futotta utolsó szezonját az MLS-ben.

(fotó: Carlos Valderrama a 2001-ben megszűnt Miami Fusion mezében)

KERETBE FOGLALT TÖRTÉNELEM

Garber tervének eredményeként egyre több 20-25 ezer fős labdarúgó-stadion épült az Egyesült Államokban, melyek remek atmoszférát teremtettek az MLS-meccsek számára. A stadionok környékén olyan ingatlan-fejlesztések indultak, melyek közvetve vagy közvetetten a tulajdonosok pénztárcáját gyarapították.

A nézőszám növekedni kezdett a 2000-es abszolút mélypontot követően. A Soccer United Marketing vállalat pedig jelentős profitot generált a klubtulajdonosok számára, ami vonzóvá tette, hogy mások is befektessenek az MLS-be. Egyre több potenciális klubtulajdonos jelentkezett. Növekedésnek indult az MLS-klubok száma. Bevezették a "kiemelt fizetésű játékos"-szabályt, amely lehetővé tette, hogy az MLS-klubok világsztárokat szerződtessenek a fizetési sapka keretein túl. Az első ilyen sztár David Beckham volt, aki 2007-ben Los Angeles Galaxy játékosa lett. Ez a pillanat egyértelműen korszakos csúcspont volt az MLS történetében.

A Beckham által generált hatásáról külön cikkben lehetne értekezni. A Galaxy hazai és idegenbeli meccsein drasztikusan megnőtt a nézőszám. A mezeladások megugrottak, a liga pedig kiérdemelte a mainstream média figyelmét is. Az angol középpályás érkezésekor a liga 13 csapatot számlált. 2012-es távozásakor 19-en voltak. A meccsek átlagos nézőszáma Beckham érkezésekor 15504 fő volt, 2012-ben már 18807 fő. Az angol sztár aktív évei alatt hat új, kifejezetten labdarúgásra optimalizált stadion épült Amerikában.

A Galaxy-t tulajdonló AEG vállalat ügyvezető igazgatója, Tim Leiwke 2012-ben így fogalmazott :

"Ritkaság, hogy egyetlen atléta megváltoztasson egy sportágat, de Beckham ezt tette Amerikában. Új szintre emelte a labdarúgást."

A Beckham által keltett lendület ráadásul azt követően is megmaradt, hogy az angol legenda két bajnoki címmel a háta mögött 2012-ben elhagyta a bajnokságot. Az ezt követő években újabb és újabb klubok csatlakoztak a ligához, köztük olyan együttesek, mint a 60-70 ezer nézőt is vonzó Atlanta United, a Floridát az MLS számára "visszahódító" Orlando City, valamint a pályán MLS-rekordokat halmozó Los Angeles FC. Az átlagos nézőszám ma már a 21 ezer főt is meghaladja.

De a Beckham-hatás most, az MLS 25. szezonjában érheti el a totális kiteljesedést, amikor a liga sikertörténete meseszerű keretbe kerül. A korszakos csúcspontot elhozó David Beckham ugyanis tulajdonosként tér vissza a bajnokságba. Méghozzá abba a városba, amelytől egy korszakos mélypont során vált meg az MLS. Kell-e stílusosabb felvezetés a bajnokság negyedszázados jubileumához?

WELCOME (BACK) TO MIAMI

David Beckham annak köszönhetően alapíthatott klubot az MLS-ben, hogy anno a játékosszerződése megkötésekor egy záradékot tett a szerződésébe. Egy olyan záradékot, mely akkoriban jelentéktelennek tűnt, de ma már szó szerint aranyat ér. A 2007-ben megkötött kontraktusban szerepelt egy kikötés, mely szerint Beckham a visszavonulását követően MLS-klubot alapíthat 25 millió dolláros franchise-díj fejében. Ez anno egyáltalán nem tűnt gáláns ajánlatnak, hiszen a ligához szintén 2007-ben csatlakozó Toronto FC 10 millió dollárt fizetett a belépésért. Azóta viszont eltelt néhány év és az MLS robbanásszerű fejlődése a franchise-díjakon is megmutatkozott. A ligához 2021-ben csatlakozó Charlotte több mint 300 (!) millió dollárt tett le az asztalhoz annak érdekében, hogy elindulhasson az MLS-ben.

Beckham záradéka azonban azóta sem változott, így a 25 millió dolláros belépési díj ma már bőven illethető "diszkont" árnak.

"Amikor 2007-ben csatlakoztam az MLS-hez elmondtam Don Garbernek, hogy nem csak játékosként akarok kötődni ehhez a bajnoksághoz, hanem ezen túl is szeretném segíteni az amerikai labdarúgást és az MLS-t. Elmondtam a komisszárnak, hogy szeretném növelni a sportág népszerűségét. Mindig biztos voltam benne, hogy ez a bajnokság fel fog virágozni. Klubtulajdonosként most még többet tehetek ezért."- fogalmazott nemrég Beckham, aki a klubalapítás helyszínének az anno még "ballasztnak" számító Miami városát választotta. "Őszintén hiszem, hogy Miami és dél-florida elképesztően gazdag a tehetségekben, akik felfedezésre várnak. Ez egy csodálatos, multikulturális város, amelyben ott szunnyad a labdarúgás szeretete" - mondta.

A projekt azonban nem volt mentes döccenőktől: Beckham 2014-ben jelentette be, hogy franchise-alapítási jogával Miamiban élni kíván. Ehhez azonban szükség volt egy stadion felépítésére. Ezt pedig korán sem volt egyszerű tető alá hozni Miami városában. Beckhamék 2014-től 2018-ig nem kevesebb mint 7 potenciális helyszínt néztek ki maguknak, de folyamatosan akadályokba és elutasításokba ütköztek.

Végül 2018-ban új befektetők társultak be Bekham mellé a projektbe: a Mastec vállalatot működtető Más-fivérek, valamint a bolíviai milliárdos Marcelo Claure. Az ő üzleti kapcsolataiknak köszönhetően Beckhamék 2017 végén megtalálták a Miami Nemzetközi Repülőtér szomszédságában lévő területet, ahol a tervek szerint 2022-re felépül a klub labdarúgó-stadionja, mely egy átfogó ingatlan-beruházás egyik eleme lesz, edzőcentrummal, közparkkal, szabad használatú sportpályákkal, bevásárlóközponttal. A Miami Freedom Park nevet viselő beruházás tervezett összege 1 millárd dollára rúg majd. A projektnek Miami város lakói adtak zöld utat egy népszavazással, de az önkormányzat formális jóváhagyása még hátra van. De ezzel végre eldőlt, hogy 2020-ban elindulhat az MLS-ben Beckhamék klubja.

Az együttesnek azonban 2022-ig is szüksége lesz egy stadionra. Ezért úgy döntöttek, hogy a Freedom Park felépüléséig 60 millió dollárból felhúznak egy "átemeneti stadiont" a Miami szomszédságában lévő Fort Lauderdale-ben. Ez a létesítmény mindössze fél év alatt épült fel és március elején itt indul majd útjára a labda az új MLS-csapat első hazai meccsén.

Az új együttes a Club Internacional de Fútbol Miami (röviden Inter Miami) nevet viseli majd. A David Beckham által vezetet befektetői csoport így tiszteleg a nagy lélekszámú és fanatikus fociőrült latin ajkú lakosság előtt.

Ami a játékosokat illeti, a teljes világsajtó Beckham 2014-es bejelentése óta azt tippelgette, milyen nagynevű világsztárokat csábít majd Amerikába az angol legenda. Edinson Cavanitól kezdve, Luis Suarezen és David Silván át Cristiano Ronaldóig és Lionel Messiig szóba került szinte minden harmincon túli világsztár. Az Inter Miami vezetősége azonban másik utat választott és a fiatalokra szavazott: az klubonként engedélyezett három kiemelt fizetésű játékosból kettőt már le is szerződtettek, mindketten 30 év alattiak. Egyikük a 26 éves, 25-szörös mexikói válogatott Rodolfo Pizarro, a másikuk a 19 éves argentin utánpótlás-válogatott Matías Pellegrini.

Ez persze nem zárja ki, hogy a harmadik sztárjátékos majd egy világszerte ismert rutinos labdarúgó lesz, de Beckham többször is hangsúlyozta, számára nem a nagynevű játékosok megszerzése, hanem az új generáció kinevelése a legfontosabb.

"Olyan akadémiai rendszert akarok létrehozni, amely lehetőséget biztosít a fiatal dél-floridai gyerekek tehetségének kibontakoztatására. Számomra egy akadémiai tehetség kinevelése legalább akkora siker lesz, mintha leigazolnánk egy vilgásztárt." - fogalmazott Beckham.

De a fiatalok mellett a rutin is helyet kap majd az együttesben, olyan játékosok képében, mint például a csapatkapitánynak megválasztott 35 éves Luis Robles, akit korábban háromszor jelöltek az év kapusának az MLS-ben, még a New York Red Bulls mezében.

A rutin a kispadon is megmutatkozik majd, hiszen a klub edzője nem más, mint a játékosként jelentős európai tapasztalatra szert tevő uruguayi Diego Alonso, aki 44 éves kora dacára már edzőként is komoly ismeretanyagot halmozott fel: az Inter Miami ugyanis a szakvezetői karrierjének 7. klubja. Legutóbb Mexikóban dolgozott, ahol két különöböző klubbal is elhódította a CONCACAF Bajnokok Ligája-trófeát. Hosszú távon legalább ugyanezt várja el tőle új főnöke, David Beckham.

EGY MÁSIK VISSZATÉRŐ: THIERRY HENRY

Beckham azonban nem az egyetlen MLS-legenda, aki visszatér az MLS 25. szezonjára. Hasonló cipőben jár Thierry Henry, aki 2010 és 2014 között a New York Red Bulls mezét viselve háromszor is bekerült a szezon válogatottjába és egy alapszakaszt is nyert.

Az egykori világbajnok és EB-győztes támadó a Montreal Impact kispadján próbálja meg újjáépíteni szakvezetői karrierjét, mely a francia Monaco együttesénél meglehetősen döcögősen indult. A szakmai pályafutását a belga válogatott másodedzőjeként kezdő Henry-t mindössze 104 napot követően menesztették a hercegség csapatától.

"Csak úgy lehet tapasztalatot szerezni egy edzőnek, ha elfogad egy állást. Ha belevág a dologba. A belga válogatott pályaedzőjeként pozitív élményeim voltak, Monacónál kevésbé kellemes tapasztalatok értek. " - mondta Henry. "De rengeteget tanultam ebből is. Sőt, azt gondolom, az ilyen szituációkban tudja meg magáról a legtöbbet az ember. A nehéz helyzetek szolgálnak a legtöbb tanulsággal.Az élet a mindennapi küzdelemről szól. Mindenki el fog bukni alkalmanként. A kérdés, hogy miként reagáljuk le ezeket a helyzeteket. Tanulunk-e a hibáinkból? Elkövetjük-e őket újra?"

Kevin Gilmore, a Montreal Impact klubelnöke elárulta, Henry 2019 végén kereste meg őket azzal kapcsolatban, hogy szívesen leülne a csapat megüresedett kispadjára.

"Thierry vissza akart térni az MLS-be és kifejezetten érdekelte őt Montreal. Találkoztunk vele, megbeszéltük a részleteket és viszonylag gyorsan megállapodásra jutottunk." - fogalmazott a klubelnök.

Henry elmondta, az MSL fejlődése markáns szerepet játszott abban, hogy itt akarja "újjáépíteni magát" edzőként:

"Már az alatt az idő alatt is sokat fejlődött az MLS, amíg itt fociztam. Azóta pedig tényleg szárnyra kapott ez a bajnokság. Folyamatosan új csapatok érkeznek, új stadionokkal és telt házas meccsekkel. Tetszik, amerre ez a liga tart. Az emberek világszerte beszélnek róla."

Henry új együttese, a Montreal Impact nehéz éveken van túl az MLS-ben. Legutóbb 2016-ban kvalifikálták magukat a rájátszásra. A csapat ráadásul elvesztette a vezérét a holtszezonban, a klub történetének legtöbb gólját szerző argentin Ignacio Piatti hazatért a San Lorenzóhoz.

De így sem maradt sztárok nélkül a kanadai MLS-klub. Hiszen ebben a gárdában futballozik az egykori Inter- és Bologna játékos Saphir Taïder, valamint a Barcelona korábbi "csodagyereke", Bojan Krkic. Utóbbi a katalán együttesben Henry csapattársa volt.

"Mindig fura érzés, ha olyasvalaki az edződ, akivel korábban már együtt játszottál. De Henry-t mindig is nagyon tiszteltem. Már amikor a Barcelonánál bemutatkoztam, akkor is mindig az ő társaságát kerestem. Felnéztem rá, igyekeztem figyelni arra, milyen tanácsokat ad. Épp ezért örülök, hogy ő lett a Montreal edzője." - fogalmazott Krkic.

BORSÓ VÁLTJA AZ OROSZLÁNT

De nem csak egykori Barca-játékosoktól lesz hangos az idei MLS-szezon, egy korábbi Real-csatár is nagy visszhangot válthat ki. A királyi gárdánál egy szezont eltöltő Javier "Chicharito" Hernandez ugyanis a téli szünetben a Sevilla együttesétől a Los Angeles Galaxy-hoz szerződött, hogy betöltse a Zlatan Ibrahimovic távozása után keletkezett űrt.

Bár maga az érintett cáfolja, hogy ő a Milanhoz igazoló svéd klasszis helyettese lenne.

"Nem azért jöttem ide, hogy Zlatan helyébe lépjek. Én bajnoki címeket akarok nyerni." - mondta a 31 éves "Borsócska", vagyis Chicharito az ESPN-nek.

A magát "oroszlánként" aposzrofáló Ibrahimovic két szezon alatt 56 MLS-meccsen 52 gólt lőtt a Galaxy színeiben, de trófeát nem sikerült nyernie. Ez volt karrierje során az első alkalom, hogy úgy távozott egy klubtól, hogy nem nyert velük egyetlen elismerést sem.

"Zlatan rengeteg gólt szerzett a Galaxy-ban, de számomra a csapat az első." - fogalmazott Chicharito. "Ő elképesztő rekordokat döntött meg és oroszlánnak nevezte magát, ebben akár igaza is lehet. De a csapat eredményei a legfontosabbak. Ha bajnokok leszünk, akkor engem nem érdekel, hogy 50 vagy 10 góllal járultam-e a hozzá. Akkor szerintem mindenki azt fogja mondani, hogy szép munka volt."

Az áhított cél eléréshez persze önmagában Chicharito kevés lenne. De nem ő az egyetlen fegyvere az idei Galaxy-nak. Ott van a csapatban a tavalyi év második felében szerződtetett 24 éves, 11-szeres argentin válogatott Cristian Pavón is, aki idén teljesedhet majd ki igazán az MLS-ben.

A Boca Juniors egykori szélsőjét anno az Arsenal is figyelte, Lionel Messi pedig így nyilatkozott róla azt követően, hogy egymás oldalán szerepeltek az argentin válogatotban:

"Új partnerre találtam Pavón személyében, ő egy rendkívül tehetséges futballista. Megvan benne a képesség ahhoz, hogy meghatározó játékos legyen a nemzeti csapatban. Hihetetlenül gyors és olyan dolgokat tud nyújtani a válogatott számára, amivel új dimenziót ad a játékunknak. A gyorsasága mellett a kapu előtti döntései is kiemelkedően jók" - fogalmazott az hatszoros Aranylabdás Messi.

Chicharitót Pavón mellett olyan játékosok támogathatják még a Galaxy-ban, mint a tavaly még Nikolcs oldalán Chicagóban szereplő szerb válogatott Aleksandar Katai, vagy az egykori Villarreal-játékos Jonathan dos Santos, aki a mexikói válogatottban is csapattársa "Borsócskának". De említetnénk még a korábbi argentin válogatott Emiliano Insúát, aki Liverpoolban nevelkedett, Kaliforniába pedig Stuttgartból érkezett meg.

"VELA, VELA, VELA!"

Persze az oly nagyon vágott Galaxy-sikerekhez azért lesz egy-két szava Chicharito régi "pajtásának" a mexikói labdarúgás egyik másik jeles ikonjának, a 30 esztendős Carlos Velának. A Galaxy városi riválisában, a Los Angeles FC-ben szereplő Vela tavaly az összes fontosabb rekordot megdöntötte az MLS-ben.

Soha senki sem szerzett olyan sok gólt az alapszakaszban, mint ő: szám szerint 34-et. Soha senki sem rendelkezett olyan kiemelkedő gól plusz gólpassz mutatóval mint ő (34 találat és 15 előkészítés). Csapatával, az LAFC-vel pontrekorddal nyerte meg a bajnokság alapszakaszát, őt pedig megválasztották a liga MVP-jének. Mindezeket a sikereket ráadásul úgy érte el, hogy közben rendkívül szerény és alázatos maradt. Az MVP-díj átvételekor így nyilatkozott:

"Ez a trófea a mindennapos munka gyümölcse...Hálás vagyok a csapattársaimnak, akik mindennapi életben is a barátaimmá váltak. Sokat tanultam tőlük és igyekeztem én is tanítani nekik egy-két dolgot. Nélkülük ez nem sikerült volna. Srácok, néha ti többet dolgoztatok nálam, mégis én kaptam a végén az elismerést. Remélem nem haragszotok meg ezért! Köszönöm a klubtulajdonosoknak, hogy megtiszteltek azzal a lehetőséggel, hogy ennek a klubnak az arca lehetek."

A Vela által emlegetett csapattársak közül érdemes kiemelni 19 éves uruguayi válogatott Brian Rodríguezt, akire a magyar szurkolók is jól emlékezhetnek, hiszen gólt lőtt a magyar válogatott ellen a Puskás Ferenc-stadion avatómeccsén.

Illetve mindenképp meg kell említeni még egy uruguayi futballsitát, a 21 éves Diego Rossit, akit iránt élénken érdeklődik a Fiorentina együttese.

Azonban hiába a remek csapattársak, Vela őrületes rekordjai, az LAFC elképesztő pontrekorddal megszerezett alapszakasz-aranyérme, a bajnoki trófea a szezon végén nem az ő vitrinjükbe, hanem a Seattle Soundershez vándorolt.

A BAJNOK ÉS A TÖBBIEK

Némi meglepetésre ugyanis a Sounders nyerte az MLS tavalyi rájátszását. Ez a siker pedig jórészt annak köszönhető, hogy a "hirtelenzöld" klubnál már jó ideje az állandóség uralkodik. A klub edzője 2016 óta az a Brian Schmetzer, aki ilyen-olyan formában már a 80'-as évek óta a Seattle-i labdarúgást és a Sounderst szolgálja. A játékoskeretben kevés változás történt az elmúlt években, kevés kulcsjátékos távozott.

Ez jellemző volt a mostani átigazolási időszakra is. Igaz, a csendes transzfer-időszak az érkezői oldalra is jellemző volt, kevés erősítést történt a Soundersnél. Az egyetlen jelentősebb igazolás a korábbi Botafogo-középpályás Joao Paulo, aki a CONCACAF Bajnokok Ligájában remek játékkal debütált a Sounders színeiben.

De azért nem mondhatjuk, hogy az idei átigazolási ablak csak résnyire volt nyitva az MLS-ben. Ha a bajnok nem is, a többi klub serényen igazolt. Ott van például a tavalyi rájátszás Nagydöntőjének másik szereplője, a Toronto FC. A kanadai együttes megszerezte a 30 éves Pablo Piattit az Espanyol együttesétől. Piatti 2008 óta közel 300 mérkőzést játszott a spanyol La Ligában az Espanyol, a Valencia és az Almería színeiben. 2017-ben beválasztották a La Liga 2016-17-es szezonjának álomcsapatába. Pályára lépett a Bajnokok Ligája és az Európa Liga csoportkörében is. Karrierjét az Estudiantesnél kezdte, ahol bajnoki címet nyert és játszott a Libertadores-kupában. Az argentin U20-as válogatottal 2007-ben világbajnok lett, olyan csapattársak oldalán, mint Angel Di María vagy Sergio Agüero. A felnőtt válogatottban egy mérkőzésen kapott lehetőséget.

Hasonlóan jelentős európai tapasztalattal rendelkezik az FC Cincinnati által megszerzett 26 éves Jürgen Locadia. A holland csatár a Premier League-ben szereplő Brightontól érkezik. Korábban Hollandiában kétszeres bajnok lett a PSV Eindhovennel. Az idei szezon első felét kölcsönben a Bundesligában töltötte a Hoffenheimnél. De nem ő az egyetlen holland igazolás a Cincy-nél, hiszen leigazolták az Ajax 31 éves csatárát, a korábbi hatszoros válogatott Siem de Jongot is. Sőt, a tavalyi újonc még egy harmadik nívós fogást is magáénak tudhat a 26 éves, 13-szoros japán válogatott Yuya Kubo személyében. Ő a belga Genttől érkezett, de megfordult a német Nürnbergnél és a svájci Young Boysnál is. A sok transzfer ellenére meg kell említeni, hogy nem minden meseszerű az ohiói csapatnál: vezetőedzőjüket, a holland Ron Janst egy héttel a szezon kezdete előtt menesztették egy rassziszta szóhasználatot követően.

De káosz és radikális átalakulás nem csak Cincinnatiben zajlott le, hanem Chicagóban is. Az elmúlt szezonban a rájátszás közelébe sem jutó Fire a holtszezonban gyakorlatilag kisöpörte a teljes játékoskeretét, edzőt váltott és elköszönt gyakorlatilag az összes neves játékosától. 31 évesen búcsúzott a korábbi MLS-gólkirály Nemanja Nikolics, 35 évesen visszavonult a német legenda Bastian Schweinsteiger és 28 évesen továbbállt a klubtól a szerb válogatott Aleksandar Katai. Helyükre a klub olyan fiatalokat szerzett meg, mint a 19 éves argentin utánpóltás-válogatott Ignacio Aliseda, a 25 éves korábbi Real Madrid-játékos Álvaro Medrán, vagy a 28 éves, 25-szörös szlovén válogatott Robert Beric. Utóbbi a francia élvonalban szereplő Saint-Etienne-től igazolt az MLS-be.

Ez a fiatalítás alapvetően még jó PR-lépés lehetett volna a Chicago Fire-től, mely idén visszaköltözik a 60 ezres belvárosi Soldier Fieldre, így a lelátók feltöltése kiemelt figyelmet élvez. Viszont a játékoskeret átalakítása közben elkövettek egy jelentős marketinges baklövést. Lecserélték a klub eredeti címerét egy meglehetősen véleményes kinézetű új logóra, mely finoman fogalmazva sem aratott nagy tetszést a szurkolók körében. Több szurkolói csoportosulás bojkottal fenyegetőzütt, amelytől a hírek szerint megriadt a tavaly érkezett új klubtulajdonos és várhatóan jövőre visszahozza a klub eredeti jelképét.

Hasonlóan mozgalmas volt a téli szünet az MLS legnépszerűbb csapatánál, a 2019-es szezonban 52 ezres átlagnézőszámot produkáló Atlanta Unitednél. A klubot tavaly óta irányító Frank de Boer úgy döntött, még inkább a saját képére formálja az együttest, így a holtszezonban megvált több olyan játékostól, akik nélkül elképzlehetetlen volt az elúlt években a piros-feketék kezdőcsapata. Távozott az amerikai válogatott Nagbe, a német tehetség Gressel, az iraki válogatott Meram, a volt argentin utánpótlás-válogatott Gonzalez-Pirez, valamint a paraguayi válogatott Villalba. A csapatkapitány Parkhurst pedig visszavonult. Helyükre az Atlantára jellemző módon ismét dél-amerikai utánpótlás érkezett. Például az argentin középhátvéd Fernando Meza, aki argentin és chilei bajnoki címmel, valamint mexikói kupagyőzelemmel rendelkezik. Továbbá az Estudiantes 24 éves szélsője, Manuel Castro. Valamint a Copa Sudamericana-győztes, 23 éves Matheus Rosetto.

De a nagy jövés-menés ellenére az Atlanta United helyi szupersztárjai maradtak: így a szurkolók legnagyobb kedvence, a venezuelai válogatott gólgép Josef Martinez, aki immár saját falfestménnyel rendelkezik Atlanta városában.

De nem távozott Josef névrokona, Gonzalo "Pity" Martinez sem, aki idén végre kiteljesedhet az MLS-ben. A 26 éves Pity korábban két bajnoki címet és két Libertadores-kupát nyert a River Plate színeiben, valamint 2018-ban a legjobb Dél-Amerikában futballozó játékosnak választották. Első MLS-szezonja azonban nem sikerült valami fényesen, de Boerral többször is összeveszett. Mostanra azonban úgy tűnik, elsimultak kettőjük között a konfliktusok.

Feltámadásban reménykedik az Atlanta harmadik sztárja, a mindössze 20 éves argentin utánpótlás-válgoatott Ezequiel Barco is. A szupertehetségnek kikiáltott dél-amerikai annak idején rekordösszegért igazolt Atlantába, de egyelőre csak rövidebb-hosszabb felvillanásai voltak, állandó jelleggel még nem tudta megmutatni, miért is szerepelt ő több európai topcsapat célkeresztjében.

EURÓPA FIGYEL

Mert kétség se férjen hozzá, az európai topligák megfigyelői már árgus szemekkel figyelik az észak-amerikai bajnokságot. A 25. szezonjába lépő MLS bevallottan szeretné levetkőzni a "visszavonuló játékosok bajnoksága" stigmát és a tehetségek kinevelésére és exportálására szeretne koncentrálni. Don Garber kommiszár ezt úgy fogalmazta meg, hogy az MLS szeretne "selling league"-gé (vagyis "értékesítő bajnoksággá") válni. Az utóbbi időben pedig valóban úgy látszik, hogy megindult ez a folyamat.

Egyre több olyan tehetség szerepel az európai topligákban, akik korábban MLS-ben nevelkedtek, vagy formálódtak. Ilyen játékos a Bayern Münchenben klasszissá érő Alphonso Davies (korábbi Vancouver Whitecaps-szélső), a Newcastle-ben alapember Miguel Almirón (ex-Atlanta United), az RB Leipzigban meghatározó Tyler Adams (volt New York Red Bulls-középpályás) és lipcsei csapattársa Angelino (korábban New York City), a La Ligában futballozó Yangel Herrera (most Garanda, korábban New York City), valamint a Düsseldorfban védő Zack Steffen (korábban Columbus Crew). De szintén itt érdemes megemlíteni a New York City FC akadémiáján nevelkedő Giovanni Reynát (most Dortmund), valamint a Dallas utánpótlásából kikerülő Weston McKennie-t (most Schalke).

KANSAS TOVÁBBRA IS "MAGYAR FALU"

Bizonyára hasonló pályaívben reménykedik az MLS magyar tehetsége, Sallói Dániel is. A Sporting Kansas City 23 éves szélsőjének azonban radikális formajavulásra lesz szüksége ahhoz, hogy felfigyeljenek rá Európa topligáiban. Sallói ugyanis a parádésan sikerülő 2018-as szezonját követően tavaly tragikusan visszaesett, egész szezonban mindössze 1 gólt lőtt és 1 gólt szerzett.

Edzője, a magyar származású Peter Vermes azonban hisz benne, hogy nem vált kámforrá Sallói tehetsége, melynek köszönhetően 2018-ban még kupagyőzelmet érő gólt szerzett és házi gólkirály lett:

"Sallói nagyon keményen dolgozott a holtszezonban. Nagyon jó erőállapotban érkezett vissza hozzánk. Látom rajta, hogy eltökélt és koncentrált. Jó adottságai vannak a focihoz és az ilyen dolgok nem tűnnek el nyomtalanul. Az a lényeg, hogy továbbra is célorientált legyen és dolgozzon keményen. Ha ezt megteszi, akkor garantáltan le fogja tenni a névjegyét az idei szezonban." - fogalmazott Vermes.

Vermesnek azonban nem csak Sallóitól remél formajavulást, hanem az egész csapattól. A Sporting Kansas City ugyanis tavaly lemaradt az MLS rájátszásáról, ez 8 év után először fordult elő a csapattal. Hogy kijöjjenek a gödörből Vermes és a klubtulajdonosok radikális lépésre szánták el magukat. Megléptek egy minden korábbi klubrekordot porrá zúzó igazolást és nagyjából 10 millió dollárért megszerezték a mexikói gólkirályt, a 13-szoros mexikói válogatott Alan Pulidót. A robosztus testfelépítésű támadó három mexikói bajnoki címmel és egy CONCACAF BL-győzelemmel rendelkezik, Európában pedig görög bajnok lett az Olympiakosszal.

De nem csak a támadósort erősítette meg Vermes, hanem a védelmet is. Erre meg is volt az oka, hiszen soha nem kapott olyan sok gólt a Sporting KC, mint tavaly. A Kansas 34 mérkőzésen 67-szer kapitulált. Erősítésre tehát egyértelműen szükség volt. Emiatt pedig fájhat a feje a csapat másik magyar játékosának, a középhátvéd Baráth Botondnak, akinek a posztjára két riválist is igazoltak a holtszezonban.

Egyikük pedig kifejezetten neves labdarúgónak számít: a West Hamtől érkezett a 31 éves új-zélandi válogatott Winston Reid. Ő karrierje során több mint 160 mérkőzést játszott a Premier League-ben. Legutoljára azonban 2018 márciusában lépett pályára az angol élvonalban. Akkor súlyos térdsérülést szenvedett és ennek következtében 19 hónapig harcképtelen lett. Két hónappal ezelőtt tért vissza a pályára, a West Ham U23-as csapatában. Most a Sporting KC színeiben próbálhatja meg újjáépíteni karrierjét. Vermes edző bízik abban, hogy ez sikerülhet neki:

"Az lesz a legnagyobb feladatunk, hogy visszahozzuk őt abba a normális fizikai állapotba, ami alap egy labdarúgónál. Ha ez meglesz, akkor ez lehetővé teszi majd, hogy nagyot robbantson. Mert a minőség, amit képvisel az egy más szint, mint amivel jelenleg rendelkezünk. Ő egy egészen más színvonal. Izgatottan várom, hogy fel tudjuk-e építeni őt." - mondta Reidről Vermes.

Tehát itt tartunk most: az MLS középcsapata 10 millió dollárért szerződtet válogatott csatárt és kockázatot vállal egy Premier League-játékos felépítésével. A legnagyobb klubokban argentin válogatott játékosok, vagy utánpótlás-válogatottak futballoznak. Egyes klubok 30-40-50-60 ezer nézőt csábítanak a lelátókra, az átlagnézőszám pedig a 22 ezret is meghaladja. Sorra épülnek a labdarúgó-stadionok. Az 1996-os nullához képest ma már 17 labdarúgásra optimalizált pálya van a bajnokságban, 7 pedig jelenleg is épül, vagy előkészítés alatt van. A klubok száma az MLS első évében látott 10-hez képest 26-ra nőtt és meg sem állnak 30-ig.

Az 1996-os 1,2 millió dolláros fizetési kerethez képest ma már minden klub megközelítőleg 8,5 millió dollárt költhet a játékosok béreire - nem számolva a kiemelt fizetésű játékosokat. Az olyan futballistákat, akinek az útját David Beckham taposta ki. Az angol legenda most visszatér, hogy tovább építsen egy másik legendát, az MLS tündérmeséjét. Bocs, Mr. Mushnick, de indul a 25. szezon! ;)