10 éve történt, hogy egy Gépmadár utcai panelház 10. emeletén végleg beleszerettem az amerikai labdarúgásba. Ugyanis 10 évvel ezelőtt ezen a napon hangzottak el az éterben a legendás angol kommentátor, Ian Darke szavai az USA-Algéria vb-csoportmeccs 91. percében:

"Howard köszöni szépen és lehúzza a labdát...Kidobja a mezőnybe, egészen briliánsan. Landon Donovannél a labda. Lesz még egy sansza az amerikaiknak? Meg tudják csinálni? Jön a beadás...Dempsey lövését blokkolják...De jön Donovan és GÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓL! Óh emberek, elhiszitek ezt? Gyerünk USA, megcsináltátok! Ez egészen hihetetlen, ilyen forgatókönyv a filmekben sincs! Landon Donovan újra lecsapott! Micsoda aranyat érő gól az amerikaiaknak! Kedves nézőink, ha csak most kapcsoltak volna ide, akkor nézzék ezt a visszajátszást: ez az a pillanat, amikor az utolsó percben Donovan bebiztosította az USA helyét a legjobb 16 között. Elmondhatatlanul izgalmas, ami történt!"

De hogy mi a háttere a fenti epikus monológnak? A helyszín Dél-Afrika, a 2010-es világbajnokság. Az amerikaiak egy csoportban voltak Angliával, Szlovéniával és Algériával. Angliával 1-1-es döntetlent játszottak, majd következett Szlovénia, akik ellen 0-2-ről sikerült visszajönni 2-2-re a második félidőben. Sőt, a jenkik a győztes gólt is megszerezték, de azt érthetetlen okból visszavonta a Maliból érkezett Coulibaly bíró. Így fordultak rá az utolsó körre, ahol az amerikaiknak győzelem kellett Algéria ellen. Ha nem nyernek, zsinórban a második vébéjükön esnek ki a csoportkörben, szégyenszemre. Viszont ha diadalt aratnak, akkor 1930-at követően először nyernek meg egy világbajnoki csoportot.

A mérkőzésen hatalmas amerikai fölény volt az algériaiak ellen. A jenkik a 20. percben szabályos gólt szereztek, de Clint Dempsey találatát egy "képzelt les" miatt visszafújta a játékvezető. A videófelvételek ezt azonnal cáfolták az ítélet helyességét, de ekkor még nem alkalmaztak videóbírót. A jenki nyomás a második félidőre állandósodott, de az utolsó passzok valahogy mindig elakadtak. Egészen a 91. percig, amikor egy tankönyvbe illő kontratámadás végén Howard-Donovan-Altidore-Dempsey volt a labda útja, majd Dempsey kipattanó lövését Donovan rúgta az üres kapuba.

"Amikor a 90. percben ráfejelte a labdát a kapunkra az algériai csatár, akkor tudtam: két dolog történhet. Bemegy és kikapunk, vagy Howard lehúzza. Viszont ha az utóbbi történik, akkor készen kell állnom." - fogalmazott később Donovan.

"Landon és én hosszú évek óta játszottunk együtt. Az ificsapattól a felnőtt válogatottig. Van egy erős kapcsolat közöttünk. Ismerjük egymás mozgását a pályán. Tudtam, hova várja a labdát ő pedig pontosan tudta, meddig tudom kidobni azt. Megvolt a tökéletes egyensúly. És tudtam, hogy ő lehet az, aki megnyitja előttünk ezt az utolsó esélyt." - mondta Howard.

"Kicsit hosszan vettem át a labdát, de aztán lendületet vettem és lehagytam a védőmet. Három opcióm volt. Buddle a balszélen, Dempsey középen és Altidore jobbra. Clint lekötötte a középső védőket, Buddle elvitte az embert a baloldalon, így meg tudtam játszani a legegyszerűbb passzt: Altidore-t indítottam" - meséli Donovan.

Jozy Altidore pedig lement az alapvonal felé és középre lőtte a labdát. Valahova az algériai kapus és Clint Dempsey közé. A texasi támadó rá jellemző önfeláldozó becsúszással kotorta kapu felé a játékszert, azonban M'Bohli kapus blokolta a kiísérletet, a labda kipördült az ötös környékére. És ekkor...megállt az idő.

"Örökkévalóságnak tűnt" - idézte fel Jesse Marsch, az amerikai válogatott akkori pályaedzője. "Csak ott állt a labda az ötösön. Valójában egy szempillantásnyi idő volt, de nekünk olyannak tűnt, mintha megállt volna körülöttünk minden. Csak vártuk, hogy mi fog történni."

Majd a semmiből hirtelen feltűnt Landon Donovan a második hullámban és a hálóba vágta a labdát!

"Kellően gyorsan értem oda a kapu elé ahhoz, hogy nem kellett átgondolnom a mozdulatot. Ha több időm lett volna, talán filozofálni kezdek róla és elrontom. Azonban pont abban abban a helyzetben voltam, amikor az ösztönök diktálnak. Se nem túl távol, sem nem túl közel. Pont aranymetszésben."

A 90. percben még kiesésre álltak az amerikaiak, a 91. percben pedig már megnyerték a csoportot. Ez volt minden idők egyik legdrámaibb csoportkörös vb-fordulata.

"A legtisztább öröm és boldogság szakadt ki belőlem. Szerintem sosem futottam olyan gyorsan, mint ahogy akkor szaladtam a szögletzászló felé." - mesélte a gólszerző, akit aztán megrohamozott a teljes amerikai csapat.

Mondhatnánk, hogy "kicsi a rakást" játszottak, de ez bizony egy irgalmatlanul nagy kupac volt...

Donovan góljából valóságos amerikai legenda lett, a jenki szurkolók mai napig jó szívvel emlékeznek rá, a legtöbb szavazáson ott van a top 3 legemlékezetesebb amerikai gól között. No nem a szépsége, hanem a drámaisága és jelentősége miatt. A gól Landon Donovan országos ismertségét is tovább erősítette, egy olyan sportág képviselőjeként, mely még akkor sem tartozott az amerikai topsportok közé. A gólt ünneplő tömegekről fantasztikus videók kerültek fel a videómegosztókra.

"Ezek a srácok sosem adják fel és ezt most ismét bebizonyították. Kicsit aggódtam, hogy üres kézzel távozunk innen, de a játékosaim máshogy gondolták és egy pillanatra sem adták fel a hitüket." - fogalmazott a meccs után Bob Bradley, az amerikai válogatott szövetségi kapitánya,

A mérkőzést a lelátóról nézte meg a korábbi amerikai elnök, Bill Clinton, aki maga is a mámor hatása alá került.

"Elvesztettem a hangomat a meccs végén. A gólig nagyon diplomatikusan szurkoltam, igazi politikushoz méltó módon. Ellenben utána, amikor az az átkozott labda bement..." - emlékezett vissza később az egykori elnök.

Clinton a meccs után az öltözőben is meglátogatta a csapatot. Erről a különleges alkalomról Tim Howard is beszélt önéletrajzi könyvében:

"A meccs után valaki behozott egy csomó Budweisert az öltözőbe. Elkezdtünk iszogatni. Erre a csapatkapitányunk, Carlos Bocanegra bejelentette, hogy az Egyesült Államok korábbi elnöke, Bill Clinton ott áll az ajtó előtt és szeretne gratulálni nekünk. Mondtam neki, hogy 'mire vársz, hívd már be'. Erre Carlos mondta az Elnök Úrnak, hogy jöjjön be és igyon velünk egy sört. Clinton nem tétovázott, levette a zakóját és vagy fél órát sörözött és beszélgetett velünk az öltözőben." - írta a könyvében Howard.

Maga a korábbi elnök így emlékszik vissza a különleges ünneplésre:

"Így igaz, ittam egy-két sört a srácokkal az öltözőben. Mindannyian arról beszéltek, hogy ezt a sikert a csapategységnek és a csapatszellemnek köszönhetik. És ebben nagyon igazuk volt. Magával ragadó volt az a boldogság és ez a testvériség, amit együtt éltek meg." - fogalmazott Clinton.

És mindez nem csak Clintont ragadta magával. Szerintem annak a bizonyos Gépmadár utcai panelháznak a 10. emeletén mindenki tudta, hogy valami különleges történt. A reakcióm és annak hangereje legalábbis tett róla. Így visszagondolva, kész szerencse, hogy épp nem volt otthon az akkor szomszédunkban lakó rendőrtiszt. Mert ha otthon lett volna, talán fegyvert ránt és átjön, mert azt hiszi éppen gyilkolnak valakit.

De ami engem illet, éppen az ellenkezője történt. Valami megszületett. 

A cikket írta:
Kun Tamás,
a Jenkifoci blog szerzője

Felhasznált irodalom:
The Athletic
ESPN
Tim Howard: A Life Of Saving Goals and Achieving Them