Múlt héten több figyelemreméltó teljesítményt is láthattunk amerikai válogatott labdarúgóktól. Michael Bradley fantasztikusan mutatkozott be a Toronto FC-ben. Alázatos és ellentmondást nem tűrő futballjával hozzájárult csapata idegenbeli sikeréhez a Seattle ellen. Ugyanezen a mérkőzésen a másik oldalon is jeleskedett egy jenki válogatott: Clint Dempsey hosszú idő után ismét gólt ünnepelhet.
De mégsem közülük került ki a hét játékosa, hanem az öreg kontinensről, Európából. Az angol Premier Leauge-ben ugyanis Aston Villa-Chelsea találkozót rendeztek, ahol az amerikai válogatott második számú kapusa, Brad Guzan nyújtott kiemelkedőt. Ő lett a hét játékosa!
Guzan elképesztő magabiztossággal irányította az előzetesen esélytelennek tartott Villa védelmét a kékek ellen, így túlzás nélkül állítható: kulcsszerepe volt az 1-0-ás győzelemben. Több kisebb hárítás mellett két alkalommal biztos góltól mentette meg csapatát. Az elemzések kiemelik, hogy az amerikai kapus végig hangos szóval, markánsan irányította a védelmet, mely biztosan zárt. A Goal.com ötös skálán négyesre értékelte teljesítményét.
Guzan idén nem először parádézott: a 2013-14-es szezonban már nyolcadik alkalommal őrizte meg kapuját a góltól. Ez egészen kiemelkedő teljesítmény egy középmezőnybe tartozó kapustól. Noha vannak olyan hálóőrök a Premier League-ben, akik többször hoztak le nullára egy meccset, de egy kivétellel egyikük sem nézett farkasszemet annyi lövéssel, mint Guzan. A jenkinek idén összesen 385 alkalommal kísérelték meg bevenni a kapuját. Csak összehasonlításként: válogatott riválisa, Tim Howard ugyan 10 találkozón őrizte meg érintetlenül a hálóját, de csak 305 lövést kapott eddig összesen. A körülmények tehát csak növelik Guzan teljesítményének értékét. Ezért lett múlt héten ő a legjobb.
Márciusban a hét játékosai voltak:
1. hét: Will Bruin
2. hét: Brad Guzan
2014 LEGJOBB JENKI JÁTÉKOSAI:
január: CHRIS WONDOLOWSKI
február: TIM HOWARD
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.