Alphonso Davies, Tyler Adams, Jack Harrison, Miguel Almirón...Nagy Lorenzó? A Puskás Akadémiáról az Egyesült Államokba szerződő 18 éves középpályásnak az az álma, hogy így folytatódjon a mostanában az MLS-ből Európába szerződő fiatal tehetségek névsora. De először az amerikai egyetemi ligában és az iskolapadban kell bizonyítania. 

A 2002. január 29-én született tehetség 11 évesen 17 meccsen 17 gólt lőtt a Bács-Kiskun megye korosztályos bajnokságában, ekkor figyelt fel rá a Puskás Akadémia. A felcsúti gárda színeiben U14-es, az U16-os és az U17-es korosztályban ezüstérmes, az U15-ös bajnokságban pedig aranyérmes volt csapatával. 2019-ben gólt lőtt a Puskás-Suzuki-kupa döntőjében a brazil Flamengo ellen.

A korosztályos sikerek dacára a felnőtt karriert nem Magyarországon képzeli el, hanem a tengerentúlon. Ahol a foci mellett a tanulásra is nagy hangsúlyt fog fektetni. Exkluzív interjúm Nagy Lorenzóval, az University of South Carolina hallgatójával, a "Harcikakasok" labdarúgójával.

- Mielőtt feltárjuk az amerikai álmot, mesélj nekünk kicsit a kezdetekről, hogy lett belőled labdarúgó?

- Apukám hobbifocista volt és nagyon szerette a sportot, szerintem ragadt rám is valami az ő futballszeretetéből. Én már gyerekként örökmozgó srác voltam és minden labdajátékért odáig voltam, de a foci állt a toplista élén. Még a lakásban is rúgdostam a bőrt körbe-körbe, édesanyám mérsékelt örömére. Aztán amikor elértem azt a kort, beírattak az első klubomba, a kecskeméti SC Hírös ÉP-hez. Ekkor nagyjából öt éves voltam. Ott kezdtem el komolyabban focizni. Mellette pedig a másik szerelmemet, a sakkot is egyre komolyabban vettem, szintén Kecskeméten képeztem magam egy sakkegyesületbe jártam. Ráadásul komoly sikereket is sikerült elérnem: csapatban országos sakkbajnok lettem. Egyéniben pedig országos bronzérmes. Külföldi versenyeken is részt vehettem.

- Meddig tudtad komolyabban űzni párhuzamosan ezt a két sportot, volt olyan pillanat, amikor döntési helyzetbe kerültél?

- Ez a pillanat akkor érkezett el, amikor a Puskás Akadémiára kerültem 12 évesen. Ekkor dőlt el a kérdés, hogy melyik sportágnak szentelem az életem. De igazából ez sosem volt nagy dilemma, mert a foci mindig az első helyen állt.

- Hogy élted meg a Puskás Akadémiánál töltött időszakot?

- Az Akadémián 6 évet töltöttem, ami nem kevés. Én voltam az egyik legrégebbi játékos. Sok mindent láttam és tapasztaltam. A kollégiumi élet megtanított arra, hogy miként alkalmazkodjak másokhoz, hogy miként éljek olyan környezetben, ahol velem egykorú srácok vesznek körül. Én egyke vagyok, úgyhogy nagyon máshoz voltam szokva. Alkalmazkodnom kellett és önállósodni, ez pedig nagyon hasznosnak bizonyult. Emellett a játékom is fejlődött, korábban nagyon önző játékos voltam, az Akadémián pedig megtanultam, hogyan kell csapatemberként futballozni. De nehézség is volt. Sokszor azt éreztem, hogy a szakvezetés részéről "félre voltam téve". Mondjuk azt, hogy nem preferáltak. Alacsony termetű játékos vagyok, talán ez volt az oka. De megtettem minden tőlem telhetőt. Sokszor kinn maradtam gyakorolni az edzéseken, próbáltam magam fejleszteni és bizonyítani az edzőmnek. De utána sem kaptam lehetőséget.

Ez nehéz időszak volt, de rá kellett jönnöm, hogy más motivációt kell keresnem magamnak. Nem az edzőmnek kell bizonyítani, hanem saját magamnak. Ez is egyfajta személyiségfejlődés volt. Magamnak kellett kijelölni célokat, amelyeket én akarok elérni. Elsősorban nem másoknak kell megfelelnem, nem a vezetőségnek, hanem saját magamnak. Ezért folyamatosan próbáltam fejleszteni saját képességeimet és nem foglalkoztam azzal, hogy kezdő leszek, vagy játszom-e egyáltalán. Ha csak 10 percet kaptam egy mérkőzésen, akkor utána kimentem a pályára és a futottam kilenc kört, hogy kiegészítsem a terhelést. Mellette pedig végigcsinátlam egy teljes edzést. Az volt a legnehezebb ebben, hogy ez a szituáció nem egy vagy két hónapig állt fenn, hanem évekig. Ez pedig nagyon monoton volt. Hiába gürcöltem, nem kaptam pozitív visszajelzést az edzőmtől. Szóval szerintem az a kulcs az ottani időszak kapcsán, hogy megtanultam tűrni a monotonitást és mellette mégis fejlődni. Lelkileg nagyon megerősödtem.

- Ez a monoton helyzet késztetett arra, hogy aztán Amerika felé vedd az irányt?

- Mielőtt 12. évfolyamba léptem volna, 2019 nyarán átgondoltam, hogy miként folyatódjék a pályafutásom és az életem. Abban egészen biztos voltam, ha elvégzem a 12. évfolyamot, akkor nem Felcsúton szeretném folytatni a pályafutásomat. De az is komoly elhatározás volt a részemről, hogy mind a focit, mind a tanulást magas szinten szeretném folytatni. Ami a tanulást illeti, az orvosi szakon szerettem volna elhelyezkedni. Magyarországon de még egész Európában is nehéz összehangolni az ilyen magas szintű oktatást és a kiváló körülmények között űzött sportot. Végül az egyik csapattársam adta az ötletet a tengerentúli kalandhoz. Ő mesélte nekem, hogy Amerikában lehetőség van arra, hogy magas egyetemi szintű oktatást kapjak és mellette még a focit sem kell felhagynom. Felvettem a kapcsolatot egy közvetítőcéggel és innen indult meg az egész folyamat, tavaly augusztus-szeptemberben. Ennek eredményeként idén áprilisban írtam alá a szerződésemet a South Carolinánál.

- Más egyetemek is érdeklődtek irántad? Tudsz néhány olyan intézményt mondani, amelyeket szintén választhattál volna?

- Összesen 54 egyetemmel voltam kapcsolatban, konkrétan egy excel-táblát kellett vezetnem, hogy kövessem az eseményeket. Anélkül elvesztem volna. A lényeges tényező az volt, hogy teljes ösztöndíjt tudjon felkínálni az adott intézmény, mert egy évre egy amerikai egyetem az 15-20 millió forint, ami egy átlagos magyar család számára megengedhetetlen. Végül 3-4 komoly érdeklődő maradt. A Princeton Egyetemmel nagyon szoros kapcsolatban voltam, de sajnos oda kevés lett a pontszámom az amerikai érettségin, amit meg kellett csinálnom a kinti tanulás előfeltételeként. Többek között volt még érdeklődés Alabamából, Virginiából is. A végén a Virgina Egyetem, a Dél-Karolina, valamint egy New York-i egyetem maradt a kalapban. A Dél-Karolina másodedzője februárban eljött megnézni engem Magyarországon két edzésen és egy mérkőzésen, utána pedig felajánlották nekem a teljes ösztöndíjat. Én mondtam nekik, hogy még nem tudok igent mondani, mert márciusra próbajátékra hívtak a Virginia Egyetemre. Azt tudni kell, hogy a Virginiának van talán a legjobb labdarúgó-programja az egész Egyesült Államokban (ők a tavalyi országos egyetemi ezüstérmesek, korábbi ötszörös országos bajnokok, a szerk.).

- Hogy fogadták a a dél-karolinaiak a hírt, hogy még vívódsz a döntés kapcsán?

Egyátalán nem fogadták rosszul, sőt. Azt mondták, hogy ha már úgyis az Államokban leszek, intéznek nekem egy repülőt és a próbajáték után elmehetek megnézni a South Carolina University campusát. Három edző vezetett körbe a létesítményben, beszélgettünk, együtt ebédeltünk. Számomra elképesztően pozitív tapasztalat volt, ahogy hozzáálltak ehhez az egészhez. Éreztették, hogy türelmesek és bíznak bennem. Az, hogy meghívtak az egyetemükre és körbevezettek, óriási gesztus volt, amit nagyon nagyra értékeltem. Ráadásul, - ahogy említettem - az edzőjük is eljött megnézni Magyarországra. Végül ez a fajta pozitív hozzáállás volt a döntő faktor, valamint az, hogy itt kaptam a legjobb szerződést, a teljes ösztöndíj és az egyéb feltételek is mind kedvezőek voltak. De megmondom őszintén, ez inkább érzelmi döntés volt. Amikor a campuson sétálgattam, egyszerűen éreztem, hogy itt a helyem.

- Amikor körbejártátok az egyetem létesítményeit, milyen körülményeket tapasztaltál?

- Az egyetemi sportágakat minden szakágban a profizmus jellemzi. A legjobb szó erre a monumentalitás. Óriási épületek, óriási stadionok. El voltam képedve, amikor először megláttam egymás hegyén-hátán ezt a sok-sok stadiont és egyéb létestítményeket tartalmazó komplexumot. Ami a labdarúgást illeti, van kettő edzőpályánk, egy stadionunk, plusz van 1-2 műfüves pálya is. A stáb 10-15 főből áll. Van gyúró, masszőr, dietetikus, teljesen komplett szakmai csapat van körülöttünk. Az edzőközpont épülete is gyönyörű, vadonatúj, csúcsmodern gépekkel. Szerintem van olyan magyar elsőosztályú klub, amely irigyelné ezt a profizmust. Én Felcsútról jöttem, ahol a feltételek európai szinten is kiválóak, de annyit mondanék, hogy Amerika egészen más történet...

- Most már pár napja kinn tartózkodsz, mit tapasztalsz a koronavírus-helyzetből, milyen egészségügyi vizsgálatoknak kellett alávetned magad?

- Még mielőtt kijöttem az Egyesült Államokba, kellett csinálnom egy 10 napnál nem régebbi koronavírus-tesztet, ez tette lehetővé egyáltalán a beutazásomat. Érkezésemet követően elszállásoltak egy rendőrökkel őrzött szövetségi épületben, ahol a 14 napos karanténomat töltöm, ami minden most érkező külföldi diákra nézve kötelező érvényű. Még a szobámból sem mehetek ki. Az étel-ital ellátásra nem panaszkodhatom, de a bezártság-érzést nem könnyű megszokni. Szerencsére az edzők folyamatosan kapcsolatban vannak velem, kérdezik, hogy vagyok. Emellett a labdarúgócsapat dietetuksával is konzultálok, akivel meghatározott étrendet dolgozunk ki erre az időszakra is. Amennyire a lehetőségeim engedik, folyamatos napi rutin szerint edzek a szobámban, délelőtt és délután is. Valamint beütemeztem magamnak megszabott időpontban olvasást és tanulást is, meg persze szabadidős tevékenységet is. Szerintem a bezártság alatt az a kulcs, hogy legyen egy jól felépített napi rutin. Így gyorsabban és hasznosabban telik az idő. Nem akarom elpazarolni ezt a 14 napot sem.

- Arról vannak már információid, hogy a vírus mennyire befolyásolhatja az egyetemi labdarúgószezont?

- Itt ugye konferenciákra vannak osztva a csapatok és az egyes konferenciák saját maguk dönthetik el, hogy mi legyen a náluk játszó csapatok sorsa. Van, ahol már most bejelentették, hogy tavaszra halasztják az őszi szezont. Van, ahol biznyos szabályokkal korlátozták a játékot. Nálunk a legfrissebb hírek szerint szeptember végén kezdődhet a bajnokság, ami egyhónapos csúszást jelent. De napról-napra változhat a helyzet.

- Azzal tisztában vagy, hogy új csapatod edzője egy igazi legendának számít az egyetemi labdarúgásban? Mit szólsz ahhoz, hogy 42 éve ül új csapatod kispadján, sőt, az egész programot ő alapította? Mit jelent ez számodra?

Amikor Magyarországon megnézett a másodedző, sokat mesélt a főnökéről, Mark Bersonról. Elmesélte, milyen régóta dolgozik a csapatnál és mekkora tekintélye van. Számomra óriási megtiszteltetés, hogy egy ilyen edző keze alatt dolgozhatok és fantasztikus érzés, hogy egy ilyen szakmai múlttal rendelkező edző kiválasztott engem. Ez nagyon pozitív visszajelzés. Nagyon kíváncsian várom a vele való közös munkát.

- Berson edző korábban azt nyilatkozta, az idei lesz az utolsó egyetemi szezonja. Tudsz arról, valamit, hogy a koronavírus esetleg változtatott-e valamit a tervein? Mindezt azért kérdezem, mert 512 egyetemi győzelmével elég közel került a mindenkori rekordhoz, ami 544 győzelmet jelent.

- Amikor márciusban körbejártam vele a sportközpontot, említette nekem is, hogy tervei szerint ez lesz az utolsó szezonja. De akkor még nem számítottunk arra, mennyire felboríthatja az életünket a koronavírus. Azóta nem beszéltem vele erről, a csapattársaimmal már szóba került a téma, de mindenki csak tippelget. Ők arra számítanak, hogy nem ez lesz az utolsó éve, mert szerintük nem ilyen körülmények között akarja befejezni. Az én saját véleményem, hogy szerintem még egy évet rá fog húzni.

- Berson 22-szer vezette ki az országos egyetemi bajnokságra az együttesét, egyszer (1993-ban) pedig döntőt is játszott. Az országos egyetemi bajnoki cím sosem jött össze neki. Mennyire motivál téged az, hogy Ti legyetek az elsők, akik elérik ezt a célt?

- Jól látod, ez nekem hatalmas motiváció. Sőt, számomra ez az elsődleges cél. Nincs kisebb célom, minthogy az egész országban mi legyünk a legjobb csapat. Fejben így készülök. Maximalistaként számomra más nem elfogadható.

- Mennyire térképezted fel eddig a riválisaitokat?

- A konferenciánkon belül szerintem jó esélyeink vannak, élcsapatként lehet számolni velünk. Először arra fókuszálok, hogy a konferenciát megnyerjük, aztán utána lehet előre tekinteni a további kihívásokra és az országos bajnokságra. Lépésenként kell haladunk én is így állok hozzá.

- Sokszor hangoztattad, hogy az egyetemi bajnokság után az a vágyad, hogy az MLS-be ledraftoljanak. Viszont a South Carolina University legutoljára 2005-ben adott profi játékost az MLS-nek, a későbbi Premier League-kapus Brad Guzan személyében. Miért gondolod úgy, hogy te képes leszel megtörni ezt a trendet?

- Nos, ha a következő szezonok egyikében megnyerjük az országos bajnokságot, akkor minden bizonnyal máshogy néznek majd ránk az MLS-klubok a SuperDrafton. Nem kell foglalkozni a trendekkel és a negatív sorozatokkal. Csak magunkkal kell törődni és az előttünk álló feladatokkal.

- Miért fontos számodra, hogy lehetőleg az MLS-ben indítsad el profi pályafutásodat? Mit látsz ebben a bajnokságban?

- A fiatalok előretörését látom az elmúlt években. Az egyetemről kikerülő tehetségek közül több játékos is meg tudta mutatni magát ebben a ligában, amit én már a világ top 8-10 bajnoksága közé sorolok. Pont ideális közeg arra, hogy egy fiatal, motivált tehetség bizonyítson és kitűnjön a többiek közül. Szerintem innen nagyon nagy lehetőség van arra, hogy topligába igazoljon az ember. Nekem mindenféleképp ez a távlati célom. Az MLS-ben nyújtott teljesítményemmel szeretnék bekerülni az európai topfutball vérkeringésébe. A Bayern Münchenben futballozó Alphonso Davies példája igazolja, hogy ez egy járható út.

- Mennyire követted az elmúlt években a liga történéseid? Van kevenc MLS-csapatod?

- Nem mondom, hogy mindennel képben vagyok, korábban nem ástam bele nagyon magam az MLS mindennapjaiba. De amióta tudom, hogy Amerikában folytatódik a karrierem, kicsit jobban figyelem az eseményeket. Azonban nem akarok előreszaladni és az MLS-ről álmodozni, egyelőre az egyetemi karrierre kell koncentrálnom. De ha mondanom kell szimpatikus klubot, akkor az David Beckham klubja, az Inter Miami lenne, ahol most is találhatunk több fiatal játékost is, ez pedig jelzi, hogy bíznak bennük. Klassz opció lenne, ha egyszer lehetőségem lenne ott játszani. De azért ez még a közép-távlati jövő.

- Az elmúlt időszakban több magyar is megfordult az észak-amerikai bajnokságban. Ez szerepet játszott a döntésedben?

- Nagyon jó visszaigazolás volt számomra, hogy a közelmúltban a magyarok sikeresen szerepeltek Amerkában és jól érezték magukat az MLS-ben. Több forrásból is azt hallottam vissza, hogy itt kifejezetten szeretik a magyarokat és bíznak a futballtudásunkban. Ez a megelőlegezett bizalom azért nem egy rossz dolog.

- Végezetül essen néhány szó a terveidről. Kezdjük a közeljövővel. Milyen egyéni célokat tűztél ki magad elé a soron következő egyetemi szezonban?

- A legelső célom az, hogy mielőbb kiharcoljam a helyem a kezdőcsapatban és ott stabil szereplő legyek. Emellett szeretnék fizikálisan megerősödni, 4-5 kiló izmot szeretnék felszedni, mert ebben a bajnokságban a fizikalitás dominál. Az erőnléti stáb profizmusa és a kiváló felszerelések mellett ez az izomtömeg-növelés nem okozhat problémát. Nagyon nagy változást és fejlődést várok magamtól. Csapatszempontból pedig az a célom, hogy minden versenysorozatot megnyerjünk, ahol pályára lépünk.

- Említetted, hogy a tanulást illetően is komoly terveid vannak. Ezen a téren mire számítasz magadtól?

- Az alapképzés az egyetemen az négy év, utána plusz két év a mester. Nekem az a feltételezésem, hogy a magyar oktatási rendszer által teremtett háttérrel előnyből indulok, el is mondom miért. A magyar oktatási rendszerben ahhoz, hogy bekerülj az orvosi egyetemre, le kell tenned egy emelt szintű biológia érettségit és egy emelt szintű kémiát vagy fizikát. Ezáltal egy előzetes szűrés van. Amerikában ez a szűrés hiányzik. Az itteni érettségi inkább olyan, mint egy kompetencia-teszt nálunk. Csak matemetikából és angol nyelvből, tehát anyanyelvi ismeretkből áll. Ha ez alapján te megütöd mondjuk a Princeton Egyetem szintjét, akkor bekerülsz a Princetonra és ott választhatsz szakirányt, hogy merre akarsz továbbmenni. Így minden karon a nulláról kezdik a tanítást. Magyarországon én ugye sikeresen letettem az emelt szintű érettségit, amivel bekerültem egyébként a Semmelweis Egyetem általános orvosi karára, a Szegedi Egyetemre, valamint a Pécsi Egyetemre is felvételt nyertem. Ezáltal nekem van egy igen magas szintű biológia- és fizika-tudásom, amit most az amerikai osztálytársaim csak most fognak elsajátítani. Vagyis előnyből indulok. A célom épp ezért az, hogy ezt a 4 plusz 2 éves egyetemi képzést betömörítsem 5 évbe. Akár úgy, hogy előrehozok egyes vizsgákat. Tudom, hogy ez nagyképűnek hangozhat, de akkor is ez a célom. És komolyan dolgozom érte. A nyár folyamán például lefordítottam az emelt szintű biológia-érettségire készített jegyzeteimet angolra és latinra. Ezzel próbáltam dolgozni a szókincsemen. Hiszem, hogy akárcsak a fociban, a tanulásban is kifizetődő lesz a kemény munka.

-Vannak terveid arra vonatkozólag, ha ezt a projektet nem tudod végigvinni, mert esetleg az öt évnél hamarabb kopogtatnak az MLS-csapatok?

- Az csak kellemes meglepetés lenne, én nagyon örülnék neki. Mindenféleképp elfogadnám az ajánlatot. Persze a profi MLS-karrier mellett nem tudnám folytatni a tanulást ilyen szinten, ezért ebben az esetben annyit módosulna a tervem, hogy a profi karrier után fejezném be a tanulmányaimat. Akár negyven éves koromban...

- Miért ennyire fontos számodra a tanulás?

- Azt a tapasztalatom, hogy sok profi játékos a játékoskarrier után nem tud mit kezdeni magával. Persze, sokan dolgoznak a foci körül, de az már nem ugyanaz az élmény, mint amit a meccsláz adhat az embernek. Én nem akarom elveszíteni ezt a lelkesedést, nem akarom, hogy az életcélom a profi karrierem végeztével beteljesüljön. És mivel úgy érzem, a foci mellett az orvoslás, a sebészet jelenti nekem az életörömöt, ezért lelki szemeim előtt a futball után én az egészésgügyben látom viszont magamat.

 Az interjút készítette:
Kun Tamás,
a Jenkifoci szerzője