Obafemi Martins, a spanyol Levante nigériai válogatott csatára az MLS-ben, a Seattle Soundersben folytatja - ezt a támadó saját maga erősítette meg Twitter oldalán.
A labdarúgóra már régen kivetette hálóját a Seattle, de nem tudtak dülőre jutni klubjával. A 28 éves játékos ma úgy döntött, saját kezébe veszi az irányítást és kivásárolta magát a szerződéséből (3 millió eurót fizetett a spanyol csapatnak). Ezután felpörögtek az események: Martins percekkel ezelőtt hivatalos Twitter-oldalán jelentette be, hogy megállapodott az amerikai csapattal:
A Seattle Sounders képviseletében még senki sem tett hivatalos nyilatozatot az ügyben, de hamarosan ez is várható. Martins kiemelt játékosként (designated player) folytathatja majd a zöld-kék csapatban, ahol az amerikai válogatott Eddie Johnsonnal és az argentin olimpiai bajnok és U20-as világbajnok Mauro Rosales-szel karöltve felelnek majd a gólokért. A Seattle rendelkezik a legnagyobb közönséggel az MLS-ben, meccseikre tavaly átlagosan 43 ezren látogattak ki.
A nigériai csatár Twitter-oldalán elmondta, nagyon izgatottan várja karrierje eme új fejezetét. Nagy előrelépésnek nevezi ezt az átigazolást, melyet nagy kihívásnak is tart, de elmondása szerint kész a feladatra.
Obafemi Martins 38-szoros nigériai válogatott játékos, a nemzeti csapatban 18 gólt lőtt. A 28 éves labdarúgó A Levantéban idén 21 mérkőzésen lépett pályára és 7 gólt lőtt. Korábban olyan csapatokban játszott, mint a Wolfsburg, az Internazionale, vagy a Newcastle. Az Interrel egyszer megnyerte a Serie A-t, valamint kétszer a Coppa Italiát. Kétszer pedig olasz szuperkupa-győztes lett.
A Seattle új csatára tehát négy topligát is megjárt. A Serie A-ban, a Premier Leauge-ben, a Bundesligában, valamint a spanyol La Ligában összesen 217 meccset játszott, ezeken 69 gólt szerzett.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.