Súlyos csapást szenvedett el a rájátszásért küzdő D.C. United: Legjobb játékosuk, Dwayne De Rosario olyan súlyos szenvedett a kanadai válogatottban, hogy 3 hónapon át biztosan harcképtelen lesz. Azaz, kihagyja a szezon hátralevő részét. De Rosariót választották tavaly az egész MLS legértékesebb játékosának. Akkor összesen 16 gólt lőtt és 12 gólpasszt adott. Idén pedig 7 gólnál és 12 gólpassznál jár.
A kanadai irányító a legoptimistább forgatókönyv szerint is csak november 3. hetében lesz ismét teljes értékű játékos. Az MLS nagydöntőjét december elsején rendezik. "DeRo a mi kapitányunk, egy óriási játékos, akit lehetetlen pótolni" - így fogalmazott Ben Olsen, a D.C. United vezetőedzője. "Ennek ellenére vannak tehetséges játékosaink, akik a sarkukra állhatnak és megmutathatják, mire képesek. Ez a sérülés nem lehet kifogás arra, hogy alább adjuk céljainkat" - szögezte le a fiatal szakvezető.
A D.C. Unied drukkerei régóta várnak arra, hogy az egykoron nagy sikereket elért gárda ismét régi fényében csillogjon. A fővárosi csapat korábban négyszer nyerte meg az MLS nagydöntőjét (1996,1997,1999,2004), valamint négyszer az alapszakaszt (1997,1999,2006,2007). Ötször a saját főcsoportjuk legjobbjai lettek (1996, 1997, 1998, 1999, 2004). Ezen kívül 1998-ban diadalmaskodtak a Concacaf Bajnokok Ligájában, ami azóta csak egyszer sikerült amerikai csapatnak.
Tehát sok siker áll már a mögöttük, de 2007-ben valami megtört. Azóta egyetlen egy alkalommal sem jutottak be a rájátszásba. Az MLS megszületése óta sosem történt olyan, hogy a United egymás után négy szezonban ne jutott volna be a playoffba. 2011-ben ez is megesett. Ilyen csalódások után idén joggal kezdtek el ismét bizakodni a fővárosi drukkerek, hiszen Ben Olsen remekül összerakta a csapatot, Dwayne DeRosario és Chris Pontius személyében pedig két játékosuk is csúcsformában teljesített az idén.
Sokáig a keleti főcsoport legjobbjai között voltak, de az utóbbi pár fordulóban visszaestek. Jelenleg a rájátszás érő ötödik hely mögött 1 ponttal állnak, de a sorsolásuk kedvezőnek mondható. Kérdés, hogy a sérült De Rosario nélkül képesek lesznek-e megtörtni az utóbbi évek szörnyű szériáját...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.