Jürgen Klinsmann kihirdette az amerikai válogatott keretét a Mexikó elleni, csütörtök hajnali barátságos mérkőzésre. A találkozót a legendás Estadio Aztecában rendezik. Klinsmann ezen a mérkőzésen lehetőséget fog adni több olyan játékosnak is, akik eddig nem feltétlenül voltak a válogatott kezdőcsapatának közelében.
Ennek jegyében behívta a csapatba az utóbbi időben "hanyagolt" Brek Shea-t, a kansasi Matt Beslert, a San Joséban idén feltűnt Steven Beitashourt. Továbbá kerettag lett néhány olyan játékos is, akikre nagy jövő vár: így Mexikóvárosban pályára léphet például Graham Zusi (Kansas), Terrence Boyd (Rapid Wien), vagy Fabian Johnson (Hoffenheim). És természetesen ott lesz a csapatban az MLS góllövőlistáját vezető Chris Wondolowski (San Jose) is.
Az európai sztárok közül csak kevés játékost hívott meg erre a találkozóra a szövetségi kapitány. Ezek a játékosok ugyanis vagy a nyári felkészülés finisében vannak, vagy már elkezdték a szezonjukat, esetleg átigazolási hercehurcájuk miatt jelenleg nem bevethetők. Ezen okok miatt ezúttal nem fog játszani a válogatottban Clint Dempsey, Carlos Bocanegra, Michael Bradley, Jozy Altidore, valamint Steve Cherundolo. De legalább így a "második vonal" játékosai is bizonyíthatnak, egy minőségi ellenféllel szemben, idegenben.
A Mexikó elleni amerikai keret:
KAPUSOK (3): Tim Howard (Everton), Sean Johnson (Chicago Fire), Nick Rimando (Real Salt Lake)
VÉDŐK (6): Matt Besler (Sporting Kansas City), Steven Beithasour (San Jose Earthquakes), Geoff Cameron (Stoke City), Edgar Castillo (Club Tijuana), Michael Orozco Fiscal (San Luis), Fabian Johnson (Hoffenheim)
KÖZPPÁLYÁSOK (9): DaMarcus Beasley (Puebla), Kyle Beckerman (Real Salt Lake), Joe Corona (Club Tijuana), Maurice Edu (Rangers), Jermaine Jones (Schalke 04), Jose Torres (Pachuca), Brek Shea (FC Dallas), Danny Williams (Hoffenheim), Graham Zusi (Sporting Kansas City)
CSATÁROK (4): Terrence Boyd (Rapid Vienna), Landon Donovan (LA Galaxy), Herculez Gomez (Santos), Chris Wondolowski (San Jose Earthquakes)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.