Az MLS hétközi fordulójában nem történt nagy megeleptés: A New York és a Sounders továbbra is teljes gázzal robog, míg a Real Salt Lake idegenben még mindig erőtlen.
A New York a Houston Dynamot fogadta. A meccsen egyik fél semm kerekedett jelentősen a másik fölé. A vendég Dynamo némileg jobban akarta a győzelmet, a párharcok javát megnyerték, pontosabban és többet passzoltak. De mégsem ők diadalmaskodtak mivel a meccs elején egy kapitális védelmi hibát vétettek. A kihagyásnak köszönhetően Kenny Cooper megszerezhette 8. gólját ebben a szezonban. Az előnyt a meccs végéig megőrizték a bikák. Végeredmény: New York-Houston: 1-0. A New York a legutóbbi három meccsét mind megnyerte.
A seattle a Dallashoz látogatott. A texasi csapat felvette a kesztyűt az egyik legjobb formában lévő csapattal szemben. Helyzeteket dolgoztak ki, párharcokat nyertek. De gólig nem, csak felsőlécig jutottak. A Seattle azonban jobban sáfárkodott a lehetőségeivel. A második félidőben egy gyönyörű csel után Montero lőtte ki a rövid sarkot. A találat olyannyira sokkolta a Dallast, hogy a középkezdés után máris érkezett a duplázás: Ismét Montero volt eredményes, ezúttal csukafejesből. A végeredmény is ez maradt, azaz Dallas-Seattle: 0-2. A Seattle a legutóbbi öt meccsét mind megnyerte.
Chicagóban viszonylag eseménytelen meccsen játszott egymással 0-0-át a helyi Fire és a Real Salt Lake. A bajnokságot lendületesen kezdő Salt Lake idegenben csak szenved, a legutóbbi öt idegenbeli meccséből csak egyet tudott megnyerni.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
SZSX4 2012.05.10. 20:04:47
Amúgy kb. tök mindegy, hogy milyen csapatot küld ki Sigi Schmid, az elmúlt 9 meccsből még egyszer sem fordult elő, hogy kétszer ugyanaz az összeállítás lépjen pályára! Kilenc meccsen 20 játékos kapott kezdőként lehetőséget és 23 játékos kapott játéklehetőséget a 30-as keretből! A legutóbbi két meccsen például az a Rose játszott a középpályán és az a Meredith védett, akik előzetesen 0 profi tapasztalattal rendelkeztek (Meredith védett mindössze tavaly egy BL-meccsen, meg most egy félidőt a Galaxy ellen)! A védelem is szerepelt már minden létező formációban, de valahogy a tavalyi év után most nagyon összeállt a Sounders hátul! 9 meccsen mindössze 3 gólt kaptak és ebből csak 1 volt akciógól! Ez eléggé biztatóan hangzik a jövőre nézve! :)