Az Everton ma idegenben győzte le a West Brom csapatát, ezzel a remek eredménnyel a liverpooli csapat a 13. helyről feltornázta magát a 9. pozícióba. Ráadásul mivel egy meccsel kevesebb játszottak, mint az előttük két ponttal álló Stoke City, ezért akár még magasabbra is törhetnek a tabellán. A mai győzelemben jelentős szerepe volt az evertoni védelmet szavakkal és tettekkel egyaránt kiválóan irányító Tim Howardnak, aki több alkalommal is határozottan kilépve akadályozta meg, hogy a birminghamiek veszélyes szituációkat alakítsanak ki. Howard ráadásul az előző fordulóban, hétfőn is kiválóan teljesített. Akkor több látványos védést is bemutatott, az 1-1-es döntetlennel végződő mérkőzésen a Sunderland csatárai csak egy szerencsés találattal tudtak túljárni az eszén. Ezért ezúttal ő lett a hét játékosa.
Az amerikai válogatott kapusa kifejezetten jól teljesít az idén, csapata csak 20 gólt kapott eddig. Ennél kevesebbszer csak a Manchester City és a Manchester United kapituált a Premier League-ben. Howard poziciója a jó teljesítmény hatására megingathatatlan a liverpooli kékeknél, 2008 óta minden egyes bajnoki mérkőzésen ő áll a csapat kapujában, egyetlen kihagyás nélkül. Sőt, 2006-os érkezése óta összesen csak 4 mérkőzés volt, amikor nem ő védte az Everton hálóját. De hosszú út vezetett odáig, hogy Tim Howardot a Premier Leauge egyik legjobb kapusaként emlegessék.
A magyar anyától és afroamerikai édesapától született Tim még szülőhelyén, New Jersey-ben kezdett el focizni, majd 19 évesen a New York Metrostars (ma Red Bulls) csapatához került, ahol 22 évesen lett kezdőjátékos. Első teljes szezonjában rögtön az év kapusának választották. Talán ennek hatására szúrta ki magának Sir Alex Ferguson, aki 24 évesen Manchesterbe vitte. A Premier Leauge tempója és az angol sajtó nyomása túl nagy teher volt a fiatal amerikai hálóőrnek. Számos alkalommal rosszul védett, egy szezon után kikerült a csapatból. 2006-ban kölcsönadták az Evertonnak, ahol aztán a bizalom és a nyugalom hatására magára talált. Látványos védéseivel és lelkes, odaadó játékával meghódította a evertoni drukkerek szívét. A jutalma egy szerződés lett: a csapat végleg megszerezte a MU-tól.
Azóta pedig egyenesen szárnyal, sokszor egymaga mentette meg a liverpooli kékeket. Játéka kiegyensúlyozott lett, túlzás nélkül mondható: hiba nélkül védett végig már 5 szezont egymás után. 2007-2008-ban például 14-szer maradt érintetlen a hálója.
Az amerikai válogatottban az első evertoni évadja után, 2007-ben lett állandó kezdő. Itt is sziklaszilárd alapköve a csapatnak, így nagy szerepe volt például a 2009-es Konföderációs Kupa ezüstéremben: a torna legjobb kapusának választották.
Kevesen tudják róla, hogy gyermekkorában egy idegrendszeri betegséget, Tourette-szindrómát diagnoszizáltak nála. Civil és keresztény jótékonysági mozgalmakban is tevékeny szerepet vállalt, többek közt a Tourette-szindrómás gyerekek megsegítésének érdekében.
Decemberben* a hét játékosai: JANUÁRBAN a hónap játékosa volt: Clint Dempsey
1. hét: Clint Dempsey
2. hét: Fabian Johnson
3. hét: Clint Dempsey
4. hét: Brad Guzan
5. hét: Tim Howard
FEBRUÁRBAN a hónap játékosa volt: Alfred Koroma
MÁRCIUSBAN a hónap játékosa volt: Juan Agudelo
ÁPRILISBAN a hónap játékosa volt: Brad Davis
MÁJUSBAN a hónap játékosa volt: Brek Shea
JÚNIUSBAN a hónap játékosa volt: Clint Dempsey
JÚLIUSBAN a hónap játékosa volt: Landon Donovan
AUGUSZTUSBAN a hónap játékosa volt: Jozy Altidore
SZEPTEMBERBEN a hónap játékosa volt: Charlie Davies
OKTÓBERBEN a hónap játékosa volt: Brad Davis
NOVEMBERBEN a hónap játékosa volt: Landon Donovan
Hamarosan HÓNAP JÁTÉKOSA, azután pedig ÉV JÁTÉKOSA-választás a Jenkifocin!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
SZSX4 2012.01.02. 23:04:55
Jenkifoci 2012.01.03. 09:44:20
Ági07 2012.01.03. 11:29:00