Az egykori U19-es EB-bronzérmes és U20-as VB-bronzérmes Németh Krisztián tíz évvel ezelőtt azzal a szándékkal igazolt a Major League Soccerbe, hogy új lendületet adjon karrierjének. Ez olyannyira jól sikerült, hogy első évében US Open-kupagyőztes lett és a szezon legszebb találatát szerezte, később pedig felnőtt Európa-bajnokságon is részt vett. Parádés első MLS-szezonja után némileg váratlanul a Közel-Keletre szerződött, de az amerikai álom ezzel nem ért véget. 2017-ben visszatért az észak-amerikai profi ligába, ahol öt évvel ezelőtt, a Columbus Crew mezében a bajnoki serleget is magasba emelhette. Az MLS történetének egyetlen magyar bajnoka, az MTK jelenlegi csatára a Jenkifocinak adott exkluzív interjúban emlékezett vissza amerikai pályafutására. 

Sok év távlatából miként tekintesz vissza arra, amikor először, 2015-ben megérkeztél Amerikába és az MLS-be? Mi jelentette a legnagyobb kultúrsokkot amikor megérkeztél?

Az MLS-ben egykor játékosként is megforduló Urbányi István már az Amerikába igazolásom előtt is sokat mesélt nekem a bajnokságról, kifejezetten ajánlotta nekem ezt a ligát. Neki klomoly szerepe van abban, hogy az MLS-ben kötöttem ki, hiszen a Sporting Kansas City akadémiáján dolgozott, amikor beajánlott Peter Vermes vezetőedzőnek. Szóval Urbányi jó előre beavatott sok mindenbe, de azért voltak dolgok, amit nehéz volt megszokni. Ott van például az országon belül rengeteg eltérő időzóna, valamint a különböző éghajlatok, amihez gyorsan alkalmazkodni kellett egyik meccsről a másikra. Egyik nap még a texasi hőségben játszol, másik nap már északra Vancouverbe, vagy a Sziklás-hegységbe. És ha már az utazás: a sok repülőút is kihívást jelentett. Abban az időben még sima kereskedelmi járatokkal utaztunk, nem egyszer a sor közepén kellett meghúznom magam. Ez aztán később fejlődött, egyre jobb helyeket biztosítottak nekünk a repülőkön, aztán jöttek a magángépek. Először csak néhány alkalommal volt lehetőség az igénybe vételére, most meg már majdnem minden meccsre azzal mehetnek a játékosok. Aztán emellett még kihívást jelentett az is, hogy ilyen messze voltam a családomtól és a nagy időeltolódás miatt a velük és a barátokkal való kommunikációt is kihívás volt megoldani.

Sportszakmailag mi volt a legnagyobb különbség Európához képest?

 A pozitivitás, ami az egész közeget jellemezte. Olyan energiát és biztatást kaptam odakinn a szurkolóktól, amit nagyon kevés helyen lehet megtapasztalni. Még egy rosszabb meccs után sem szidalmaztak, végig támogattak és a csapat mellett álltak. Ezt nagyon jó volt átélni.

Volt olyan dolog, amiben már akkor, 2015-ben előrébb járt az MLS az európai labdarúgáshoz képest?

Az infrastruktúra nem volt rossz. Teszem azt, az Olimpiakosszal például bőven felvették a versenyt a stadionok és az edzőközpontok. Sőt, még a holland bajnokságnál is előrébb járt az MLS a körülményeket illetően. Jó, nem az Ajax-ra vagy PSV-re gondolok, de egykori csapatomnál, a Rodánál már akkor előrébb járt a Sporting Kansas City az infrastruktúrát és a klub felépítését illetően is. Hozzáteszem, az SKC akkoriban egy mintaklub volt Amerikában, az a tudatos építkezés, amit Peter Vermes vezetésével véghez vittek Kansas City-ben, az európai szintű volt.

Milyen volt a fogadtatásod, amikor először megérkeztél a Sporting Kansas City-hez? Mennyire lelkesen, vagy bizakodva fogadtak?

 Befogadó volt a közeg. Ezt persze Peternek is köszönhetem. Sokan tudják róla, hogy magyar származású, ezért már akkoriban pozitívan tekintettek a klubnál dolgozók és a szurkolók a magyarokra.

Nem tévedek, ha azt mondom, hogy a Sporting Kansas City-nél igazi otthonra leltél?

Egész pályafutásom legjobb korszakát ott éltem meg. Méghozzá érdekes módon szélsőként, ami elvileg nem is az én posztom. Először Peter Vermes volt az, aki ott látta meg bennem a potenciált. Ennek köszönhető az, hogy aztán a válogatottban ott lehettem egy Európa-bajnokságon és fontos játékos voltam a selejtezőkön is. Nagyon élveztem, hogy szélsőként a kapuval szemben játszhatok, nem háttal vagyok a mezőnynek. Sokkal jobban ki tudtam bontakozni, nagyobb befolyással voltam a játékra, az egyéni megoldásaim jobban érvényesültek. Emellett az egész csapat nagyon jó volt körülöttem. Ha akkor ott a rájátszásban nincs olyan borzasztó balszerencsénk a Portland ellen, akkor szerintem megnyerjük az egész playoffot és magasba emelhettük volna a bajnoki serleget.. Az egy őrült meccs volt. Én rúgtam a második gólunkat, a vége aztán 2-2 lett és a büntetők döntöttek. A gólom után fájdalmat éreztem a lábamban és cserét kértem. Utólag ezt nagyon bánom, jó lett volna pályán lenni a tizenegyeknél. De így is majdnem behúzták a srácok, kétszer is továbbjuthattunk volna, az egyik sorsdöntő büntetőnk mindkét kapufát érintve maradt ki.

Utána ez a Portland egészen a Nagydöntőig menetelt, amit meg is nyertek…

Igen és ha megnézzük akkor a bajnokság teljes mezőnyét, akkor szerintem ők és a Seattle voltak rajtunk kívül a legjobb csapat. Ha túljutottunk volna a Portlanden, akkor szerintem ott lettünk volna a döntőben.

De azért vannak kellemes emlékeid is a Portlandről, nemrég volt a 10 éves évfordulója annak, hogy megkaptad „Az Év MLS-gólja”-díjat azért a találatért, amit ellenük lőttél az alapszakaszban. Parádés szóló volt!

Érdekes sztorija van annak a gólnak, épp előtte nyertük meg a US Open-kupát és volt utána egy nagy ünneplés, tehát nem voltunk a legfrissebbek. Én a kispadon kezdtem a mérkőzést. Vermes tudta, hogy jövök haza majd a válogatotthoz és ezt is figyelembe vette. Aztán becserélt a második félidőben. Én a kupasiker miatt tele voltam önbizalommal, ráadásul kivételesen nem a szélen, hanem csatárként szerepeltem. Aztán jött az a bizonyos szituáció és a félpályáról megindultam.

Mennyire volt tudatos és mennyire volt ösztönös az a gól?

Teljesen ösztönös volt. Ez olyan, hogy az ember bekerül egy „flow”-ba, csak jönnek előtted a védők és csinálod amit úgymond „dob a gép”. Aztán hirtelen azon kapom magam, hogy a labda ott van a hálóban és a csapattársaim letepernek.

Mit szóltál, amikor megtudtad, hogy megválasztották ezt a találatot az év legszebb góljának?

Én akkoriban nem is tudtam, hogy van ilyen díj, a csapattársaim mondták, hogy ez biztosan „Goal of the Year” lesz. Mindenkinek van olyan pillanat a karrierjében, amire örök időkig emlékezni fog. Nekem ez a gól is ilyen, ez örökre megmarad.

Peter Vermesnek, nagy szerepe volt abban, hogy ilyen emlékezetes év szezon lett számodra 2015. Mesélj kicsit a magyar származású edzőről? Milyen típusú szakvezető ő a mindennapokban?

 Játékospárti edző, de van egy rendszer, amiben nagyon hisz. Ez a konkrét taktikai elképzelés abban az időben nagyon jól működött az SKC-nél. Ezt az eredmények is igazolták. Én ennek az előnyét élvezhettem, hiszen egy olyan rendszerbe kerültem bele, amibe összhangban volt az én erényeimmel. Peter egy olyan ember, akinek olyan erős kisugárzása van, olyan határozott magabiztossággal rendelkezik, ami a játékosokat is viszi magával. Engem is ez segített hozzá a sikerességhez.

Sokan vasszigorú, makacs, kemény emberként jellemzik őt...

Ez így is van, de mindig arról poénkodtunk egymás közt a magyar játékosokkal, hogy ha valamit szeretnél elérni Peternél, akkor magyarul szóljál hozzá. Mert amikor angolul kommunikálsz vele akkor van egy nagyon határozott karizmája, de amikor magyar szót hall, akkor az amerikai határozottsága elillan és egy teljesen más Petert kapsz. Olyankor ellágyul az a magyar szív..

Amikor 2016-ban a Közel-Keletre távoztál, sokakat meglepett a döntés, mert úgy tűnt, az KSC -nél végre megtaláltad a helyedet, kezdtél kiteljesedni. Tudsz mesélni, mi motivált akkor a váltásban?

Senki sem számított arra, hogy 2015-ben ilyen jó szezont futok. A csapaton belül a fizetésem közel sem tükrözte azt a státuszt, amit a teljesítményemmel kivívtam magamnak. Amikor aláírtam a Sporting KC-hez, abban maradtunk, hogy az első szezonom után újra leülünk egymással és átbeszéljük a szerződésemet. Az MLS-ben alkalmazott fizetési plafon azonban megnehezítette a tárgyalást. Ha van egy élő szerződésed, akkor a klubnak van ugyan mozgástere, de nem könnyen tud hipp-hopp „kiemelt fizetésű játékost” (designated player) csinálni belőled. Ha pedig nem kerülsz be ebbe a kategóriába, akkor csak egy bizonyos mértékben tudják emelni a béredet, mert a bérplafon ennyit tesz lehetővé. Patthelyzet volt. ÉS ez volt az a pillanat, amikor befutott a Sporting KC-hez a a katari ajánlat, többmillió dollárt kínálva a játékjogomért. Ez rendkívül csábító volt az SKC számára is. Én egy kicsivel több fizetésért szívesen maradtam volna Amerikában, de azt az SKC nem akarta megadni. Sőt, már-már nyomást érzékeltem annak irányába, hogy fogadjam el a katari ajánlatot, mert az a klubnak is rendkívül jövedelmező volt.

Végül másfél évet húztál le az Al-Garafánál, utána visszatértél az MLS-be, a New Englandhez. Mennyiben volt más ez a második „amerikai korszakod”?

Utólag most már azt mondhatom, hogy a New England nem volt ideális választás…sem a csapat játékrendszere, sem maga a város nem illet hozzám, de legalább visszakerültem a bajnokság vérkeringésébe. De ez már egy teljesen másik bajnokság volt, mint ahonnan másfél évvel azt megelőzően távoztam. Sokkal erősebb lett a liga.

Ez miben nyilvánult meg?

Majdnem mindenben. A színvonal sokkal magasabb volt a meccseken és az edzéseken is. Sokkal jobb játékosok vettek körül. A körülmények is sokkal profibbak voltak, legyen szó az infrastruktúráról vagy az idegenbeli meccsekre való utazásokról. De ez nem ért engem meglepetésként. Amikor anno 2015-ben a Kansas City-hez igazoltam, akkor Peter Vermes felvázolta nekem a liga ötéves tervét, ami igazodik a tévés szerződéshez és a játékosokkal kötött kollektív szerződéshez. Ebben az ötéves tervben különböző mérföldkövek vannak kijelölve, amiket el kell érni. És ezeket az elképzeléseket betűről betűre megvalósították. Itthon ezzel akkor senki sem volt tisztában. Amikor én kiigazoltam az MLS-be, Magyarországon sokan temetni kezdték a karrieremet azzal a szöveggel, hogy „nyugdíjasligába” szerződök és „levezetek”. De nekem akkor pontosan felvázolták, hogyan fog fejlődni ez a liga. Nagyon jó volt látni és megtapasztalni, hogy mindez megvalósult.

Amikor visszatértél az MLS-be, a New Englandnél Brad Friedelnél dolgozhattál együtt, aki akkor kezdte edzői pályafutását. Magyarországon is sokan ismerik a Tottenham és a Premier League egykori ikonikus kapusát. Edzőként ő milyen volt?

Anno engem még Jay Heaps igazolt le, akit azonban utána nem sokkal menesztettek. Utána jött az új szezon és jött Friedel. Emberileg csak a legjobbakat mondhatom róla, nagyon jó volt a személyes kapcsolatom vele. De játékosként nem én voltam a típusa, van ilyen. Ő főként a fizikális játékra fektette a hangsúlyt. Olyan kőkemény edzések voltak nála, hogy én már-már egészségtelen mértékben lefogytam. Ez a fajta erőfutball az én játékomhoz egyáltalán nem illet. Nem is ment úgy ott a játék, nem kell szépíteni. De aztán jött Peter és megmentette a karrieremet…másodszor.

Peter Vermes 2018 augusztusában vitt vissza téged a Kansas City-hez. Ahogy a bajnokság úgy a Sporting Kansas City is sokat változott a távolléted alatt?

Brutális volt a különbség. Lett egy csúcsmodern edzőközpontunk. A játékoskeret is sokkal erősebb lett. Nehezebb volt a csapatba kerülni, mert sokkal komolyabb riválisok vettek körül.

Hogyan értékeled ezt a második kansasi időszakodat?

Nem sikerült annyira jól, mint amennyire sikerülhetett volna. Volt egy kifejezetten jó fél évem, a bajnokságban és a Bajnokok Ligájában is rugdostam a gólokat. De közben volt egy lappangó sérülésem, amiről akkor nem beszéltem. Lágyéksérvem volt, később műtöttek is vele. Ez akkoriban elég erősen befolyásolta a teljesítményem, nem tudtam kihozni magamból a maximumot.

Ez az időszak arról is emlékezetes volt, hogy egy időben három magyar játékost is foglalkoztatott a Sporting KC. Melletted Sallói Dániel és Baráth Botond is rendszeresen játszott a csapatban. Miként emlékszel vissza a kis „magyar kolónia” mindennapjaira?

Szerintem jól működött köztünk az összhang, összetartottunk mi hárman. De közben azért arra is komolyan odafigyeltünk, hogy ne klikkesedjünk, vegyültünk az egész csapattal. A pályán sajnos nem sikerült együtt olyan emlékezeteset alakítanunk, hiszen nem jutottunk be a rájátszásba. Emiatt van bennem némi hiányérzet.

Utolsó MLS-klubod a Columbus Crew volt. Az együttes nem sokkal a megérkezésedet megelőzően menekült meg az elköltöztetéstől, jórészt a hihetetlen szurkolói összefogásnak köszönhetően. Te mennyit érzékeltél ebből a páratlan szurkolói szenvedélyből?

 Valóban hihetetlenek a Crew szurkolói, de megmondom őszintén, nekem Kansas City-ben is hasonló érzéseim voltak. A New Englandnél nem. A bostoni csapatnál nem érzékeltem ilyen erős szurkolói bázist. De Az SKC és a Crew is olyan együttes, ahol tényleg a drukkerek jelentik a tizenkettedik játékost. Hozzáteszem, Columbusnál a koronavírus időszakában futballoztam, így nem lehettek teltházas meccseink és sokkal kevesebb volt a közvetlen interakciónk a szurkolókkal. De természetesen tisztában voltam az együttes komoly múltjával és azzal, mit tettek azért a helyi fanatikusok, hogy életben tartsák az együttest. Ennek ott komoly súlya van. Egésze egyszerűen az ember a zsigereiben érzi ezt az atmoszférát még akkor is, ha nincs tele a lelátó. A Columbus szurkolótáborának történelme van, megtiszteltetés előttük játszani. Ezt érzik a játékosok is.

A Columbus-szal te lettél az MLS történetének első – és mindmáig egyetlen - magyar bajnoka. A Nagydöntőben ugyan nem léptél pályára, de az alapszakasz utolsó előtti fordulójában egy olyan fontos gólt szereztél, amely végül a hazai pálya előnyét biztosította a rájátszásban. Összességében mit jelentett számodra ez a bajnoki cím?

Sok hullámzás volt az egész pályafutásomban, voltak benne emelkedettebb pillanatok és csalódást keltő momentumok is. A bajnoki címet egyfajta ajándékként fogom fel. Nyilván hozzátettem azért valamit én is a sikerhez, de azért ilyenkor mindig az jut az eszembe, hogy sokkal korábban is odakerülhettem volna ehhez az együtteshez, hiszen a korábbi években többször is felvették velem a kapcsolatot, de valahogy sosem sikerült végül az átigazolás. Mindegy is, ez anno valamiért így alakult, hogy végül csak fél év jutott nekem Columbus-ban. Úgyhogy összességében ezt a bajnoki címet egyfajta ajándékként fogom fel, ami felteszi a koronát az amerikai pályafutásomra. Nyilván abban a fél évben nem én voltam a főszereplő, de összességében nagyon büszke vagyok rá, hogy van egy gyönyörű bajnoki gyűrűm.

Úgy tudom, a mai napig követed az MLS-t. Miként tudnád jellemezni azt a fejlődést, ami a 2015-ös odaigazolásod óta eltelt 10 évben végbement?

Döbbenetes az a színvonal-emelkedés ami azóta végbement, legyen szó a körülményekről, az utazásokról, a stadionokról, az edzőközpontokról… Ez olyan szintű fejlődés, ami alapján szerintem a következő 10 év arról fog szólni, hogy milyen komoly kaliberű játékosok fogják ezt a bajnokságot választani, vagy éppen innen kikerülni. Ez már nem egy „nyugdíjas-liga”, ahova levezetni jönnek. Észak-Amerika már komoly felvevő-bázisa a legjelentősebb európai bajnokságoknak. Emellett már nem lehet szó nélkül elmenni. A következő lépés szerintem az lesz, hogy egyre több topon lévő játékos akar majd ide igazolni. Ez a következő cél. Ennek ékes példája Sergio Reguilón, aki nemrég írt alá a Miamihoz. A következő időszakban az európai topligák után az MLS lehet az európai sztárok legnagyobb felvevő piaca.

Akkor ezt te teljesen reálisnak érzed?

Abszolút. De persze természetesen ezt attól függ, mit kezdenek a fizetési plafonnal és a kiemelt fizetésű játékosok számával. De a tévétársaságok és a szurkolók is amellett kardoskodnak, hogy elérkezett az idő arra, hogy új szintre lépjen az MLS. Persze tudjuk, hogy a fizetési plafon és a komoly gazdasági szabályozások alapvetésnek számítanak minden amerikai sportban, így kérdés, hogyan fognak tudni változtatni ezen a mélyen gyökerező szokáson.

Az MLS-ben olyan sztárok ellen játszottál, mint Rooney, Gerrard, Vela, Giovinco, Pirlo, Schweinsteiger, Almirón, Robbie Keane, Clint Dempsey, Josef Martínez vagy Tim Howard. Ki ellen volt a legkellemesebb szerepelni és ki bizonyult a legbosszantóbb, legkellemetlenebb ellenfélnek?

A liverpooli éveim miatt nagyon nagy élmény volt Steven Gerrad és Robbie Keane ellen pályára lépni. Hatalmas élmény volt megmérkőzni Andrea Pirlóval is. De a legjobb mind közülük a Torontót erősítő Sebastian Giovinco volt. Szerintem döbbenetes volt az, amit ő az MLS-ben nyújtott.

Zlatan is érdekes figura volt. Hihetetlen mennyiségben termelte a szebbnél-szebb gólokat, de közben nagyjából végig sétálta a mérkőzéseket. De ő egy ilyen figura, emellett van egy különleges aurája, amit az emberek vagy szeretnek, vagy nem. Ezt láthatjuk az interjúkban és megtapasztalható volt a pályán is. De ő kicsit olyan mint Cristiano Ronaldo, akik ellen szintén volt szerencsém játszani pályafutásom során: mindkettőjüket érdemes nézni akkor is, amikor nincs náluk a labda. De összességében elmondható, hogy majdnem az összes sztár nagyon komolyan vette az MLS-t és hozzátettek a liga fejlődéséhez. Ezek a legendák nem levezettek, hanem igyekeztek a legjobbjukat nyújtani. A hozzáállásuk kivétel nélkül példa értékű volt. És egy-kettő még így is megszenvedett.

De azt hiszem ezek a sztárok pont azért juthattak el anno a futballvilág csúcsára, mert van bennük egy olyan mentalitás, hogy minden egyes meccset, minden egyest edzést komolyan vesznek, bárhol is legyenek a világban.

 Ez így van. De ez összességében jellemző volt az egész MLS-re, minden játékosra. Ami nekem nagyon hamar feltűnt, hogy itt elképesztően tudatosak és profik a játékosok. Nagyon komolyan foglalkoztak magukkal, legyen szó a megfelelő táplálkozásról, az alvásról, vagy hasonló mindennapi rutinokról. Most már Európában is jelen van ez a szemlélet, de anno ez nem így volt. De említhetném itt példaként a futball utáni élet tervezését. Az MLS ebben is az élen járt: a liga támogatja a játékosok felsőoktatási képzését és például pénzügyi tanácsadói programok is vannak. Jó volt ezt megtapasztalni. Én is az MLS-ben tanultam meg, hogy miként figyeljek a pénzügyi életemre és hogyan gondoljak a futball utáni életemre.

Beszéltünk a neves ellenfelekről, de közben együtt is játszottál kiváló amerikai válogatott játékosokkal, mint Benny Feilhaber, Gianluca Busio, Aiden Morris, Darlington Nagbe, Matt Turner, vagy az akkor még ifjú Sebastian Berhalter. Közülök kit tartasz a legjobb futballistának?

Benny-t a Sporting KC-ből mindenképp megemlíteném, ő azért anno nem véletlenül játszott a Bundesligában. De aki magasan a legjobb képességű, az a Nagbe. Egészen hihetetlen, hogy ő nem játszott Európában. Ő bárhol képes lett volna egészen különleges futballra. Aki ismeri őt, az tudja, hogy milyen hatalmas munkabírása van. Olyan egyensúlyt ad a csapatnak, amire nagyon kevés játékos képes akár Európában is. Emellett elképesztőén labdabiztos volt, ha nála van a játékszer, akkor esélytelen volt, hogy az ellenfél labdát tudjon szerezni. Túlzás nélkül mondhatom, hogy ő simán Premier League-szintű játékos volt.

De szerencsére nem ő volt az egyetlen, a liga az elmúlt években olyan futballistákat adott az európai élbajnokságoknak, mint Thiago Almada, Taty Castellanos, Tyler Adams, Alphonso Davies, Diego Gómez, Tanner Tessmann, Ricardo Pepi, vagy Cucho Hernandez. Te ez alapján a lista alapján hova helyeznéd az MLS-t a világ labdarúgó-bajnokságainak rangsorában és világfutball piacán?

 Ahogy említettem, ez már nem egy levezető-bajnokság. Sokkal inkább ugródeszka Európa topligái felé. Ez egy nagyon jó lehetőség olyan fiataloknak, akik még nem készek egy topligára, de azt a szintet szeretnék elérni. Mert, ahogy azt a felsorolt példák mutatják, egy-két jó MLS-szezon után bejelentkezik értük egy európai együttes.

Ha átültetjük ezt európai viszonylatba, akkor ez a holland-belga szintet jelenti?

 Szerintem annál már erősebb. Már csak a kiemelt fizetésű játékosok miatt is. Én az MLS-t jelenleg közvetlenül az európai topligák mögé helyezném a rangsorban.

Ha már az előbb az amerikai válogatott játékosokat említettük… 2026-ban az Egyesült Államok Mexikóval és Kanadával közösen világbajnokságot rendez. Mit vársz a világbajnokságtól?

 Az előző világbajnokság után volt egy hatalmas bumm a futball népszerűségében, most is erre számítok. Messi érkezésével ennek a robbanásnak a jelei már most kezdenek megmutatkozni, de az igazi áttörés a világbajnokság alatt és után várható. Messi és a világbajnokság kombója eddig áttörhetetlen kapukat fog megnyitni, rengeteg gyereket fog bevonzani a sportág világába. Most már az infrastruktúra is megvan ennek a tehetségáradatnak „felszívásához”. Az 1994-es világbajnokság után ez még nem volt adott ezért én most egy még jelentősebb robbanásra és áttörésre számítok. Hiszek abban, hogy az amerikai labdarúgás még nagyon sok sztárt fog kitermelni.

Az amerikai válogatottól mire számítasz a VB-n?

 Van egy-két hiányposztjuk. Ha ezeket a világbajnokság rajtjáig ki tudnák pótolni, akkor sokra lennének hivatottak. Támadó-fronton szerintem rendben vannak Folarin Balogunnak köszönhetően, ő a Monacóban és a válogatottban remekül játszik. Vagy említhetném Ricardo Pepit is a PSV-ből. De hátul kicsit bizonytalannak érzem az amerikai csapatot. Ha ezt problémát meg tudnák oldani, akkor sokáig juthatnak. De ha nem, akkor hamar ki fognak esni. A csoportból szerintem tovább fognak jutni, onnantól kezdve pedig sorsolásfüggő. Ha egy komolyabb kaliberű csapattal találkoznak, akkor szerintem el fognak vérezni, a védelem hiányosságai miatt nem fognak tudni meglepetést okozni.

Kiket tartasz most a legjobb amerikai játékosoknak?

 Christian Pulisic egyértelműen a legjobb, Balogun is nagyon ígetes. Tyler Adamst is jó játékosnak tartom. McKennie nekem kicsit hullámzó. Vannak jó megoldásai, de Adams és Pulisic más szintet képvisel. Aztán még ott van Antonee Robinson, aki a Premier League-ben játszik nagyon magas szinten hétről-hétre. De középhátvéd poszton szerintem most lyukas ez az együttes és kapus-poszton is vannak komoly kérdőjelek. Ez szerintem komoly aggodalmakra adhat okot.

Mauricio Pochettino szövetségi kapitány személye és szakmai tudása orvosolhatja ezeket az aggodalmakat?

Ő egy világszínvonalú topedző. Ismerem a munkastílusát, mert Brad Friedel is a Pochettino-iskolából került ki. Ez alapján azt gondolom, hogy Pochettino a maximumot ki fogja hozni ebből a csapatból. Azt meglátjuk majd, meddig lesz elég ez. Én bízom legalább egy nyolcaddöntőben, de majd meglátjuk.

Beszélgetésünk végén kicsit tekintsünk előre a jövőbe. Hamarosan elkerülhetetlenül szögre kell akasztanod a stoplist. Pályafutásod után vannak-e arra vonatkozó terveid, hogy visszatérsz Amerikába és az MLS világába?

Van ilyen ambícióm. Szeretnék kapocs lenni Amerika és Európa között. Hogy ez milyen pozíciót, milyen szerepkört jelent, az még a jövő zenéje…

 Szóval álmaidban Amerika még visszainteget…

 Vissza fog, legalábbis én őszintén bízom benne.

Az interjút készítette:
Kun Tamás,
a Jenkifoci szerzője