Az Egyesült Államok ma hajnalban karnyújtásnyira volt attól, hogy bebiztosítsa helyét a világbajnokság legjobb 16 csapata között. A jenkik 0-1-es állás után 2-1-re fordítottak Portugália ellen. Az ellen a Portugália ellen, mely csapat játékosainak a piaci értéke közel hatszor annyit ér, mint az amerikai csapat.

Az álom végül a 95. percben úszott el, de remélhetőleg csak időlegesen. A 2-2-es végeredmény azt jelenti, hogy az utolsó fordulóban Németország ellen legalább egy döntetlenre lesz szükség a továbbjutáshoz. De ne áltassuk magunkat azzal, hogy az esetleges bravúr tiszteletet váltana ki azok körében, akik nem ismerik (el) az amerikai labdarúgást. Ők ugyanis továbbra is lenézik majd a csillagos-sávos alakulatot. Akár kiesés, akár továbbjutás lesz a vége.

Ők azok, akik a vb előtt így jellemezték az US Teamet:

"Az Egyesült Államok már azzal is boldog lenne, ha a Ghána elleni nyitómeccsen nem szállna el a továbbjutás lehetősége. Cristiano Ronaldo akár egyedül is elbánik a teljes legénységgel. Hosszú ideje ez a leggyengébb amerikai válogatott, a nulla pont, nulla gól teljesen jogos félelem." (angol FourFourTwo)

"Klinsmannak nehéz lesz megmagyaráznia a 3 vereséget" (magyar METROPOL)

"Az amerikai keret Donovan nélkül harmatgyengének tűnik." (sportfogadas.org)

Kérdem én, hol vannak most ezek a "szakértők"? Hogyan magyarázzák ezt az alaptalan lenézést, 23 sportoló és egy egész nemzet labdarúgó-teljesítményének semmibe vételét? Hol vannak most, hogy az amerikai válogatott 2-1-re legyőzte az érthetetlenül körülrajongott Ghánát és kis híján ugyanígy elintézte a Cristiano Ronaldo dicsfényében úszó portugálokat? Hogy hol vannak? Mit csinálnak? Hát nem a hibájukat ismerik be. Helyette továbbra ekézik a jenkiket:

"És akkor jön az, amire senki nem számított. Dempsey hassal (!) begyötör egyet a portugál kapuba. Az amerikaiak tudnak ezt-azt, speciel focizni azt nem, de gólt mégis tudnak rúgni. Ez például nem szép gól, sőt csúnya: gyömöszölős, keserves, nézni is teher – de gól!" - írja Cserna-Szabó András, író, újságíró a vs.hu-n. Cserna-Szabó kiváló író és a gasztronómia szakértője. Maradt volna a kaptafánál...

Szóval tisztelet az nincs. Mire fel lenne? Végülis csak egy ú labdarúgó-nemzetet látunk. Igen, labdarúgó-nemzetet  Mert bármi is lesz a Németország elleni utolsó meccsen, akár kiesés, akár továbbjutás, akkor is hihetetlen dolgok mentek végbe az utóbbi időben: az amerikai labdarúgás 20 év alatt olyan fejlődésen ment keresztül, amit a világ bármely országa megirigyelne (beleértve a vb titkos favoritjaként unalomig emlegetett Belgiumot). 1990-ben még amatőrökkel és fél-amatőrökkel álltak fel a világbajnokságon, ma hajnalban pedig másodpercek választották el őket attól, hogy továbbjussanak a vb halálcsoportjából. Közben 2002-ben negyeddöntősök, 2010-ben nyolcaddöntősök voltak, megnyertek öt kontinenstornát és a Konföderációs Kupa döntőjébe jutottak. Ezt csinálja utánuk bárki ilyen rövid idő alatt!

Ez méltó a tiszteletre. Megkapják? Nem. Atyáskodó, lenéző mondatokat kapnak helyette. Olyanokat, mint amilyeneket mindannyian hallottunk az elmúlt egy hét tv-s közvetítései során: "Az amerikaiak mindent megtanultak a fociról, amit meg lehetett tanulni. Az ösztön hiányzik, de a tanult dolgok mennek." - hangzottak az unalomig ismételt mondatok.

Pedig észre lehetne venni, hogy a focitérkép igenis változik: Jürgen Klinsmann irányítása alatt kifejezetten dicső időszak kezdődött az amerikai válogatott számára: a jenkik idegenben verték meg Mexikót, Olaszországot és Boszniát. Hazai pályán legyőzték Németországot, Törökországot, Nigériát. Ezek közül az eredmények közül nem egy történelmi, korábban soha nem látott siker volt. Dempsey-ék közben bezsebeltek egy CONCACAF Aranykupát és megvalósítottak egy 12 meccses győzelmi szériát. Klinsmann elérte, hogy az amerikai válogatott ma vitán felül a CONCACAF-térség legjobb csapata. Az ősi rivális Mexikó a német tréner regnálása alatt még soha nem verte meg a jenkiket.

ÉS tették mindezt úgy, hogy a labdarúgás továbbra sem a legjobban támogatott sport az Egyesült Államokban. Továbbra sem ez a legnépszerűbb sportág, a labdarúgók pedig nincsenek olyan abnormálisan túlfizetve, mint európai társaik. Ezek a játékosok a játék szeretetéért kezdtek el focizni, nem pedig azért, hogy menő autót vezessenek és modellbarátnőjük legyen, miközben TV-showkban szerepelnek. Ha ezt akarták volna, a tojás alakú labdát választják.

De ők labdarúgók lettek. Olyan labdarúgók, akik mindig a maximumot nyújtották a pályán. Ez a válogatott ugyanis soha nem engedett ki, még akkor sem, ha megtehette volna: a vb-selejtezők utolsó két fordulóját már tét nélkül vívták meg és mindkét meccset megnyerték. A második alkalom különösen emlékezetes volt: Panama otthonában 1-0-ás vereségre álltak, ami azt jelentette volna, hogy az ősi rivális Mexikó nem utazhat a világbajnokságra, helyettük Panama készülhet a tornára. De a jenkik a meccs hosszabbításában megfordították a találkozót. Pedig nekik mindegy volt, így is, úgy is csoportelsők voltak. Ez az a sportemberi tartás, ami megint csak tiszteletet érdemel. Vagy inkább tiszteletet ÉRDEMELNE.

De nem kap! Mezei Dániel, a tegnapi mérkőzés kommentátora már a találkozó kezdő sípszava előtt arról beszélt, hogy az utolsó fordulóban Németország minden bizonnyal lefekszik a jenkiknek, akik így a németek által felkínált alamizsna-döntetlennel az amerikaiak bejuthatnak a legjobb 16 közé. Még véletlenül sem saját játékuknak köszönhetően! Hanem Löw és Klinsmann barátságának köszönhetően! Ez ilyen egyszerű. Ezt a spekulációt a kommentátor megismételte 0-1-nél, majd 1-1-nél is. 2-1-es amerikai vezetésnél már nem emlegette, de nagy örömére a hosszabbítás 5. percében egyenlítettek a portugálok, így ismét volt min témázni!

Szóval ezért is mondom, senki ne áltassa magát: ha az amerikai válogatott továbbjut a halálcsoportból, akkor sem fogja bevallani a tévedését egyetlen "szakértő" sem. Jönnek majd a magyarázatok és a spekulációk. Nem arról fognak beszélni, hogy ez a csapat legyőzte Ghánát és kis híján Portugáliát. Nem a riválisok felülmúlásáról fognak beszélni, hanem arról, hogy Löw és Klinsmann milyen jó barátok.

Arról meg nem is beszélek, hogy mi történik, ha kiesnek a jenkik... Az Amerika-fóbiások közül senki sem fog arról jegyzetet írni, hogy milyen közel volt a bravúr ennek a lenézett csapatnak. Elintézik annyival: papírforma.

De tudjátok mit? Remélem, nehezebb dolguk lesz. Bízom benne, hogy még sokáig hallgathatom majd az üres magyarázkodást, ezt a süket dumát!