Az aranylabdás Kaká aláírt az MLS-ben jövő évi szezonjában debütáló Orlando City SC-hez - állítja a spanyol AS, a brazil ESPN, valamint az amerikai ESPN. A játékos és a klub képviselői még nem erősítették meg az értesülést.
A hírek szerint Kaká csak januárban csatlakozik majd az Orlando keretéhez, addig kölcsönben fog szerepelni. Az amerikai ESPN úgy tudja, a Sao Paolóban játszik majd jövő év elejéig, míg az AS állítása szerint marad a Milan kötelékében. Az MLS 2015-ös szezonja márciusban rajtol majd.
A 2002-ben világbajnoki címet szerző középpályás közeli jóbarátja az Orlando tulajdonosának, a brazil Flávio Augusto da Silvának, így került sor a kapcsolatfelvételre. Egy évvel ezelőtt Kaká az akkor még harmadosztályban szereplő Orlando edzésére is ellátogatott.
Ha valósak a sportújságírók érteülései, akkor Kaká lehet a második sztárjátékos, aki a közelmúltban az MLS-be szerződött. A világbajnokság előtt a spanyol David Villa írt alá a bajnokságban szintén jövőre debütáló New York City FC-hez.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.