Ma éjszaka eldől, hogy létrejön-e az álomdöntő a CONCACAF Aranykupában. A nagyközönség az Egyesült Államok-Mexikó döntőben reménykedik, ehhez azonban mindkét csapatnak meg kell nyernie saját elődöntőjét az éjszaka folyamán. Mexikó Panamával játszik, a jenkik pedig Hondurast fogadják.
Utóbbi mérkőzésnek toronymagas esélyese az amerikai csapat, miután a tornán eddig 100%-os teljesítményt nyújtva, 16-3-as gólkülönbséget produkálva jutottak a legjobb négy közé. Az európában légióskodó sztárokat nélkülöző jenkiken egyátalán nem látszik, hogy B-válogatott módjára fociznának: Landon Donovan zseniálisan játszik: gólpasszokat és gólokat jegyez, Wondolowski zsákszámra termeli a találatokat, Rimando pedig olyan bravúrokkal őrzi hálóját, hogy azt Tim Howard is megirigyelné.
"Jól megy a csapatnak. Megnyugtat minket, hogy sokféle helyzetből tudunk gólhelyzetet teremteni és általában értékesítjük is ezeket a ziccereket. Sokszor pontrúgásból vagyunk eredményesek. Olykor gyors passzok után alakítunk ki lehetőséget a pálya közepéről indulva. De lőttünk gólokat az Aranykupán a szélről indított akciókból is. És akkor még nem beszéltem a remek kontrákról. Szóval sokféle módon képesek vagyunk betalálni az ellenfél kapujába." - mondta a tornán eddig 3 gólt szerző és 6 gólpasszt kiosztó Landon Donovan.
A remek forma dacára Honduras ellen lesz elég kivinni a cipőket a pályára. Kőkemény ellenfél vár a jenki csapatra. A labdarúgását tekintve feljövőben lévő közép-amerikai ország csapata a vb-selejtezőkön is megszorongatta Klinsmannékat: a kvalifikációs zónadöntő első meccsén 2-1-re legyőzték az amerikaiakat, a visszavágót pedig nagy csatában csak 1-0-ra vesztették el.
Ráadásul a jenkikhez hasonlóan Honduras is megnyerte saját csoportját az Aranykupán, a legjobb 8 között pedig 1-0-ra verték Costa Ricát. Azt a Costa Ricát, melyet az amerikaiak is csak 1-0-ra tudtak legyőzni saját csoportjukban, méghozzá egy rendkívül nehéz, kőkemény meccsen. Jürgen Klinsmann is tudja, hogy a torna eddigi legnehezebb meccse vár fiaira:
"Honduras rendkívül kemény ellenfél. Nagyon leszűkítik a területet, főleg a tizenhatos környékén. Ha megnézi valaki az előző meccsüket, akkor láthatja, hogy találkozó utolsó 15 percében szinte megszállták a saját tizenhatosukat. Minden játékosuk védekezett, őrizte az 1-0-ás előnyt. Kibrusztolták az elődöntőt és most megérdemelten játszhatnak a döntőért. Mindezt az elhivatottságuknak és a fegyelmüknek köszönhetik. És persze kiváló edzőjüknek, Luis Fernando Suáreznek" - méltatta kollégáját Klinsmann.
Majd így folytatta:
"Van-e esélye a győzelemre Hondurasnak? Abszolút! 0-0-val kezdődik a meccs, szóval mindkét félnek ugyanakkora az esélye a diadalra. Kemény meccs vár ránk. Türelmesnek kell lennünk és a saját ritmusunkban kell játszanunk. Tartanunk kell a tempót. Készen állunk, de az egyenes kieséses szakaszban már nincsenek favoritok."
A mérkőzést magyar idő szerint hajnali 1 órától rendezik.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.