"Abszolút fals információ, hogy Dempsey-t el akarja adni a klubja." - így reagált Lyle Yorks, Clint Dempsey ügynöke a Mirrorban 10 napja megjelent cikkre, mely azt taglalta, hogy a Tottenham megválna az elmúlt szezonban 12 gólig jutó amerikai játékostól.
"A Spurs nagyon elégedett Clinttel és Clint is jól érzi magát a klubnál. Semmi valós alapja nem volt a Mirror cikkének" - mondta a Yorks az MLS hivatalos oldalának.
Dempsey első Tottenhames évében a csapat házi góllövőlistáján harmadik helyen végzett. Kétszer is gólt szerzett a Manchester United ellen, betalált az Európa-ligában és gólpasszokat is osztott, számszerint hetet. Ennek ellenére a jenki játékos többször is elmondta, jónak, de nem kiválónak érzi a klubnál debütáló szezonját.
Dempsey a Goal.com-nak nyilatkozva elmondta, a szezon elején nehéz volt úgy beilleszkednie a csapat játékába, hogy az átigazolási időszak utolsó napján szerződött a klubhoz, így nem vett részt a közös alapozásba és felkészülésben.
A jenki játékos elárulta, a következő szezonban is a Bajnokok Ligája-részvételt célozza meg klubjával. Idén a Spurs csak egy hajszállal maradt le a világ legrangosabb klubsorozatáról. Az amerikai labdarúgó 23 gólos fulhames szezonja után azért igazolt a Tottenhambe, mert a BL-szereplés lehetősége motiválta:
"Mindig a lehető legmagasabb szinten akartam játszani. Amikor elértem a Premier League-et, akkor a következő vágyam a BL volt. Talán egy nap ezt is elérem, de ha nem, akkor is úgy akarok a tükörbe nézni, hogy én mindent megtettem érte." - mondta Dempsey a Goal.com-nak.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.