Újabb amerikai játékos bizonyíthat a Premier League-ben, ami sokak szerint a világ legerősebb bajnoksága. Geoff Cameront, a Houston Dynamo játékosát ugyanis leigazolta a Stoke City. Cameront már régen kiszemelte magának a Tony Pulis vezette alakulat, de csak mostanra sikerült realizálni az üzletet. Az ex-houstoni védő a munkavállalási engedélyt is megkapta, így már semmi akadálya nincs annak, hogy ott legyen a Premier Leauge augusztus 18-i rajtján a Reading ellen.
Cameron összesen 117 mérkőzést játszott az MLS-ben, ezeken 11 gólt szerzett, mindet a Dynamo narancssárga mezében. Csapatával 2008-ban megnyerte a nyugati főcsoportot, 2009-ben és 2011-ben másodikak lettek a konferenciájukban. 2011-ben érte el a Houstonnal a legnagyobb sikert: ekkor az MLS nagydöntőjében lettek ezüstérmesek, miután a sztárokkal teletűzdelt Los Angeles Galaxy 1-0-ra legyűrte őket. Cameront 2009-ben beválasztották a szezon végi álomcsapatba, 2011-ben pedig az All Star-gárda tagjaként játszhatott a Manchester United ellen. Ezt majd idén is megteheti, a Stoke játékosaként.
Geoff így nyilatkozott karrierje nagy lépéséről: "Szürreális az egész, mert egy igazi álom vált valóra. Gyermekkorom óta vágytam ebbe a bajnokságba." Az ötszörös amerikai válogatott elmondta, sok szempontból hasonlónak érzi a Stoke csaptát a Dnyamóhoz: "Mindkét klubnál nagyra értékelik a jó munkamorált és a azt, hogy fizikálisan keményen odatedd magad. Persze a tempó sokkal gyorsabb lesz, hasonló a válogatottban tapasztaltakhoz, de ehhez hozzá lehet szokni."
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.