Ma hajnalban a nyugati főcsoport után a keleti főcsoportban is sokminden eldőlt. Az eredmények következtében már biztosan túlélte az alapszakszt a Kansas, a Phiadelphia, a Columbus Crew, valamint a Houston Dynamo. Azt azonban még nem lehet tudni, hogy a vigaszágon (wildcard) jutnak tovább a rájátszásba, vagy egyenesen bekerülnek a legjobb nyolc közé. Erről csak az utolsó forduló fog dönteni.
A nap nagy vesztese a New York, amely a Portland hétközi eredményétől függően nagy bajba is kerülhet. A Portland csak három ponttal gyűjtött kevesebbet, mint a Red Bulls, de nekik két meccs van hátra, míg riválisuknak csak egy. A dúsgazdag, sztárokkal teletűzdelt vörös bikákkal megeshet, hogy nem jutnak tovább a rájátszásba. Nehéz dolguk lesz az utolsó meccsen, hiszen a főcsoportban második Philadelphiát fogadják, de nem játszhat a mérkőzésen Thierry Henry, akit tegnap egy erősen véleményes szituáció után kiálítottak:
Fontos információ még, hogy a Kasey Kellert búcsúztató Seattle Sounders meccsén 64140 néző volt, ami a harmadik legnagyobb közönség, ami valaha MLS-meccsen összegyűlt. Ennyit arról a sztereotípiáról, hogy az amerikaiakat nem érdekli a "soccer".
A ma hajnali és tegnapi eredmények:
Sporting KC 2 - 0 New York (LIVESTRONG Sporting Park) gól: Bunbury, Sapong
Philadelphia 1 - 1 Toronto FC (PPL Park) gól: Le Toux, illetve R. Johnson
D.C. United 1 - 2 Chicago (RFK Stadium) gól: De Rosario, ill: Grazzini, Chaves
New England 0 - 3 Columbus (Gillette Stadium) gól: Mendoza (2), Duka
FC Dallas 2 - 0 Vancouver (Pizza Hut Park) gól: Chavez, Shea
Seattle 2 - 1 San Jose (CenturyLink Field) gól: Ochoa, Montero, ill: Wondolowski
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
SZSX4 2011.10.16. 13:30:14
Ági07 2011.10.16. 14:05:34
Jenkifoci 2011.10.16. 14:15:17
SZSX4 2011.10.16. 14:40:40
Szerintem is rohadtul nem volt szándékos, látszik, hogy kb. azonnal elnézést is kér, még mielőtt a bíró reagálhatott volna az esetre. Meg az az érzésem, hogy a SKC játékosok is tudták, hogy ez nem piros, de azok inkább szó nélkül álltak, mert nekik így érte meg...
Időnként az amerikai labdarúgásban egy problémát szoktam felfedezni. Bírók terén sajnos sok a hiba és a rossz ítélet. Ezt az amerikai szurkolók is rengeteget visszhangozzák...
Jenkifoci 2011.10.16. 15:32:04
Más: Nemrég néztem meg a DC-Dallas összefoglalóját és szerintem a rájátszás egyik meglepetéscsapata lesz a Dallas. Korábban is szimpatikusnak találtam őket, de most már egyre inkább azt gondolom, hogy nagy dolgokat érhetnek el. Chavez gólja döbbenetesen higgadt mestermunka volt: ahogy elfektette a védőt és utána becsavarta...
Brek Shea pedig végre ismét olyan találatot szerzett amely méltó a tehetségéhez. Ő se lesz már sokáig az MLS-ben.
SZSX4 2011.10.16. 20:21:35
Amúgy, ha a már a Dallas szóba került. Ha a Seattle szemszögéből nézem a dolgokat, akkor fogalmazzunk úgy, hogy szurkolok, hogy a Real Salt Lake megtartsa a harmadik helyét, mert a Playoffsban akkor Seattle-RSL lenne a Seattle-Dallas helyett :)
A Dallas bizony komoly esélyes lehet, ez a két csapat (Seattle és Dallas) idén nagy fejlődésen ment keresztül (bár a Dallas tavaly is elvitte az MLS Cup döntőig). A két augusztusi meccs is eléggé kemény és vérre menő volt a két gárda között. Ott a Seattle nyert kétszer, de gyakorlatban egy ilyen párosítás nagyon háromesélyes lenne :)
A Galaxy-val kapcsolatban mi a véleményed/véleményetek? Eléggé stabilan jók voltak idén is, ugyanúgy, mint tavaly, ugyanakkor most az az érzésem, mintha már kevésbé lennének a többi csapat fölé kerekedve. Ráadásul, ha minden igaz, akkor Keane és Donovan nélkül lesznek a rájátszásban, ami tovább gyengíti őket. Ami tény, hogy nem őket tartom a legnagyobb esélyesnek... :)
SZSX4 2011.10.16. 20:26:45
Szerintem ez a két Főcsoportra bontás nem valami hasznos, mert az erőviszonyokat tekintve egyértelműen Nyugatra borul a mérleg, emiatt viszont mondjuk az alapszakasz végeredmény szerinti legjobb két csapat (Galaxy, Sounders) biztosan nem játszhatna Nagydöntőt, mivel egy Főcsoporton belül vannak.
Emiatt is volt az, hogy az elmúlt két évben is a döntőbe mindig bejutott egy olyan csapat, aki az alapszakasz tabelláján bizony a rájátszást érő helyek alján helyezkedett el, pl: 2009-es győztes: RSL (8.), 2010-es győztes: Colorado (7.)
Mi a ti véleményetek? :)
Jenkifoci 2011.10.16. 20:35:18
A Galaxy pontszámban idén is nagyon meggyőző volt, ami pedig a teljesítményt illeti: nagyon meghatározó, hogy játszik-e a három sztár:
- Beckham valószínűleg utolsó MLS-szezonját játssza, amiben döbbenetesen teljesít (15 gólpassz, ilyet is csak Ő tud). Szerintem ő most nagyon meg akarja mutatni mit tud, bajnokságot akar nyerni.
- Keane: Állítólag november 10 körül már egészséges lesz. Szóval a döntőre még felépülhet.
- Donovan: Az ő sérüléséről nem sokat tudok. Először csak annyit mondtak, hogy a Red Bulls meccset hagyja ki, most meg tovább húzódik. Meglátjuk.
A Keane-Donovan duó nélkül nehezebb lesz, de Becks van akkora formában, hogy másokkal rúgasson gólt.
Jenkifoci 2011.10.16. 20:38:08
SZSX4 2011.10.16. 21:02:02
Nekem magával a rájátszással bajom nincs, tényleg élvezetes és izgalmas ez a szezonvégi kieséses dolog, csak maga a rendszere rossz, azon alakíthatnának.
Jenkifoci 2011.10.16. 21:35:22
De igazad van abban, hogy nyugatra billen a mérleg nyelve. Ezért is gondolom, hogy nem véletlen, hogy ennyire erősen akarnak fellegvárat csinálni New Yorkból, ezért hangoztatják ennyiszer, hogy a Galaxy-New York mekkora rangadó. Kell egy kicsit "pumpálni" a keletet, miután a DC ennyire "lezülött".