"A Szingapúrban megvívott mérkőzésünkön az ellenfél egyik játékosa kihúzta a szögletzászlót a földből és a hegyes végével elkezdett közelíteni a csapattársam felé. Ilyet azért nem sűrűn látunk egy focimeccsen!" - mesélte a BBC rádióműsorában John Stewart, a Dallas Tornado labdarúgócsapatának egykori játékosa. A Dallas Tornado gárdáját 1967-ben alapították, a csapat pedig még abban az évben világkörüli turnéra indult, melynek során pályára léptek Vietnamban a háború alatt, Cipruson a török-görög harcok alatt, de játszottak Szingapúrban, Burmában és Fidzsin is. "Ez az élmény megváltoztatta az életünket." - jelentették ki egyhangúan az egykori Dallas-játékosok a BBC riporterének. A hihetetlen kalandokat megélt csapat edzője Puskás Ferenc fiatalkori jóbarátja volt.
1967-et írunk, a hidegháború kellős közepén járunk. Négy év telt el az Egyesült Államok és Dallas városának nemzetközi hírnevét erősen megtépázó Kennedy-merénylet óta. Az amerikai elnök Lyndon Johnson, akinek a népszerűsége jelentősen megcsappant azt követően, hogy Vietnamban erősen fokozta az amerikai katonai jelenlétet. Az óceán másik oldalán is feszült a helyzet, Görögországban katonai junta követ el puccsot, Cipruson pedig etnikai összetűzések tizedelik a görög-török lakosságot. Izrael az arabokkal vív hatnapos háborút, Iránban pedig egyre jobban eldurvul az amerikaiak és britek által támogatott sah diktatórikus uralma. Két évvel vagyunk az India és Pakisztán közötti második nagy háború után, közben pedig Kínában végrehajtják az első kínai hidrogénbomba kísérletet. Ebben az évben végzik ki egy bolíviai faluban Ernesto Che Guevara kubai származású forradalmárt. De a világsajtó ekkortájt legalább annyira szólt egy bizonyos liverpooli zenekarról,mint a történelmi eseményekről. A Beatles fénykorában vagyunk.
De most nem egy zenei együttesről, hanem egy hasonlóan kalandos történettel rendelkező labdarúgóegyüttesről lesz szó. Az amerikai labdarúgás ekkor még gyerekcipőben jár, egy évvel vagyunk az MLS előfutárának számító NASL (North American Soccer League) megalakulása előtt. A Dallas Tornado megalapításának ötlete Lamar Hunt fejéből pattant ki. Hunt az amerikai labdarúgás pionírja volt, részt vett az NASL , majd később az MLS létrehozásában is. Több csapat születésénél is bábáskodott, így sokat köszönhet neki a Columbus Crew, a Kansas City és az FC Dallas is. De az 1960-as években még messze volt az MLS és az amerikai labdarúgás sikeres évei. A gyerekcipőben járó sportágnak kevés híve volt, így nehéz volt anyagi támogatást szerezni egy klub működtetéséhez. Ezért aztán Hunt nem utasíthatta vissza a texasi olajcégek szponzori ajánlatát, melynek részeként világkörüli turnéra kellett küldenie Dallas Tornado játékosait. Arról nem is beszélve, hogy maga Hunt is jó ötletnek tartotta a hírverő körutazást, úgy gondolta, jó reklám lesz az ismeretlen új klubnak.
Lamar Hunt
Apró nehézség, hogy ekkor még játékosai és edzője sem volt az újonnan született csapatnak. Lamar Hunt ezért szerződtett egy Bob Kap (született Bojidar Nikolajovics Kapusto) nevű szerb edzőt, akit sokan ugyan szélhámosnak tartottak, de Huntot mégis elvarázsolta hihetetlen történeteivel és forradalmi taktikai elgondolásaival. Kap azt hirdette magáról, hogy az 1956-os forradalomig Magyarországon élt és Puskás Ferenc jóbarátja volt. Hihetetlen karizmájának a játékostoborzásban is hasznát vette, Angliától Törökországig utazta be Európát és közben játékosokat szerződtetett a Dallas Tornado számára. A világkörüli túra kezdetekor holland, angol, svéd, norvég labdarúgók akották Kap keretét, egyetlen amerikai játékos, Jay Moore mellett.
Bob Kap és Lamar Hunt
Az emlékezetes turné 8 hónapig tartott, melynek során 32 mérkőzést játszottak 26 országban, 5 kontinensen. A körutazást még békés vidéken, Európában kezdték, Angliában. A következő állomás Spanyolország volt, ahol egy nap meglátogatta a csapatot Puskás Ferenc. Az öltözőbe betérve régi barátként üdvözölte Bob Kapet, átölelték egymást, madj hosszan elbeszélgettek. A Tornado játékosai közül sokan csak ekkor hitték el, hogy tényleg a világklasszis magyar támadó egykori csapattársa edzi őket. "Puskás igazi szupersztár volt akkoriban. Mindannyian közös fényképet akartunk készíteni vele." - mesélte Billy Crosby, a Tornado egykori hátvédje. "Évekkel később azt is megtudtuk, hogy Bob lányának Puskás Ferenc volt a keresztapja." - árulta el Crosby.
Spanyolországot elhagyva az amerikai klubcsapat nekilátott a turné zűrösebb részének. Görögországban kis híján tragikusan gyorsan véget ért a focisták kalandja. A Tornado játékosai Athénból indultak török-görög etnikai villongásoktól fűtött Ciprusra, ahol a Limasszol és a Nicosia ellen kellett pályára lépniük. Azonban elhúzódott a városnézés az athéni Akropolisznál, így lekésték a járatukat. Szerencséjükre. A repülőgépen ugyanis török származású terroristák bombát robbantottak, 66 ember életét kioltva.
.JPG)
Az amerikai csapat játékosai azonban nem ijedtek meg, elutaztak a szigetországba, ahol lejátszották a mérkőzéseket, hatlamas érdeklődés mellett. Ezután Libanonba utaztak, majd Irán következett. Iránban ezidőtájt kezdett feszült lenni a helyzet, mivel az amerikai és brit támogatást élvező sah uralma alatt egyre diktatórikusabbá vált az ország. A Tornado ilyen körülmények között játszott barátságos mérkőzést az iráni légierő csapatával, majd a teheráni válogatottal. A többezres közönség finoman szólva sem szimpatizált velük. Ezután Karachi, Pakisztán következett, ahol 35 ezer néző előtt 2-0-ra verték Pakisztán nemzeti csapatát.
A turné Indiában folytatódott, ahol már a határátkelés sem volt eseménytelen:"Négy órát utaztunk a határ felé egy rozoga buszon. Az átkelőhöz közeledve le kellett szálnunk a buszról és közel 400 métert kellett sétálnunk a csomagjainkkal. Közben helyi bajkeverők kiabáltak ránk és dobáltak minket. Csak azért, mert az általuk ellenségesnek tartott Indiába akartunk átkelni." - mesélte Bill Crosbie, a csapat egykori védője. "A határhoz érve aztán kiderült, hogy Indiába csak a brit nemzetközösségi állampolgársággal rendelkező játékosok léphetnek be, a többi játékosnak két napot kellett várakozniuk egy borzasztó állapotú hotelben." - idézi fel emlékeit Crosbie.
A hotelről Jay Moore, a csapat egyetlen amerikai játékosa mesélt bővebben: "Besétálva halott állatokat láttunk a sarokban. Először azt hittük egy macska, de kiderült, hogy több patkány hevert egymáson. Hihetetlen állapotok voltak, matracok a földön, csak egyetlen normális ágy. Azt is elfoglalta az egyik norvég csapattársunk. Én és a holland Fons Stoffels úgy döntöttünk, kell nekünk az az ágy, ezért alvás közben birizgálni kezdtük a norvég haját. Ő erre felugrott és kiabálni kezdett. Attól félt, hogy egy patkány mászott a fején. Rögtön otthagyta az ágyat. Én és Fons pedig köszöntük szépen." - nevetett Moore.
Végül nagynehezen bejutott a teljes csapat India területére, ahol hét meccset játszottak, óriási érdeklődés, 30 ezer fős átlagnézőszám mellett.
India után Sri Lanka (akkori nevén Ceylon) következett, ahol két mérkőzés után visszautaztak Indiába, hogy kalkuttai átszállással Burmába repüljenek. "Amikor leszálltunk Kalkuttában, megtudtuk, hogy a városban óriási zavargások vannak és az összes járatot törölték. Lekapcsolt villanyok mellett kellett bújkálnunk a hotelben két napig, mielőtt kiosonhattunk volna Indiából." - emlékezett vissza Bill Crosbie.
Burmában három nap alatt két vereséget írt hozzá a mérleghez a Dallas Tornado, de a sportág és a Dallas Tornado népszerűsítése remekül sikerült.Mindkét meccset több mint 45 ezer néző előtt játszották, a csapatot pedig nagy vendégszeretet vette körül. A játékosokat lenyűgözte az egzotikus ország és Rangun meseszép városa.
Burma után Szingapúr következett, ahol az amerikai gárda pokoli fogadtatásban részesült. "A stadionhoz közeledve katonák üvöltötték felénk, hogy 'jenkik takarodjatok", meg azt, hogy 'mocskos imperialisták', meg hasonlók." - meséli Crosbie. "Elég röhejesen nézhettünk ki, mert az ellenséges fogadtatás dacára a minket támogató texasi olajtársaságok kérésére cowboy-kalapokat kellett viselnünk az egész túra alatt. Ilyen körülmények között olyan volt, mintha céltáblát rajzoltunk volna magunkra." - nevet ma már az egész történeten Crosbie.
.jpg)
"Aztán a meccsen az egyik játékosunk, a norvég Per Larsen felrúgta az egyik szingapúrit. A srác felkelt és ahogy Stewart is mesélte korábban, a szögletzászlóval támadt Larsenre. A szurkolók közben kövekkel kezdték dobálni Larsent. Ő erre mutogatni kezdett, amire kisebb lázadás tört ki. Az öltözőbe kellett menekíteni minket."
A Tornado következő mérkőzése biztonsági okból el is maradt Szingapúrban. A csapat ezután két meccset játszott Indonéziában, majd jött a turné legzűrösebb helyszíne: Vietnám. 1967 decemberét írtunk, amikor a Dallas Tornado megérkezett Saigonba. Ekkor volt a vietnami háború csúcspontja. Az Amerikai Egyesült Államokat képviselő klubcsapat a vietnami válogatott ellen lépett pályára 20 ezer néző előtt. A mérkőzés helyszínére egy katonai hajón utaztak, a Saigon folyón. A stadionban katonák felügyelték a rendet, fegyverükkel az oldalukon a lelátót figyelték.
"Emlékszem egyszer kiment a labda és bedobás következett. A játékszer pont az egyik katona lábához gurult, de mivel háttal volt a pályának, nem vette észre. Alig mertem odamenni, hogy elvegyem a labdát, mert attól féltem, hogy a katona azt hiszi, valaki lopakodva akarja megtámadni és reflexből leüt majd a fegyvere nyelével" - idézte fel vietnámi emlékeit Jan Book.
Bill Crosbie a Saigon folyón
.JPG)
Bill Crosbie azonban még ijesztőbb történetet mesélt: "Eddie Hallal, a középhátvédünkkel álldogáltunk az egyik saigoni utcasarkon a bevásárlás után. Hirtelen egy amerikai katonai dzsip fékezett mellettünk. Valószínűleg azt hitték, hogy katonák vagyunk, mert ránk ordítottak, hogy mi a francot álldogálunk itt. Amikor elmondtuk, hogy focisták vagyunk, a katonák kioktattak minket, hogy soha sehol ne álljunk meg egy percnél tovább. Megkérdeztük, hogy miért, válaszul pedig elmondták, hogy percekkel ezelőtt jelentették, hogy egy nő egy robogón rója a környéket és könnyű célpontnak számító amerikaiakat keres. Ha lát várakozó jenkit, kézigránátot dob felé és elhajt. Nos mondanom sem kell, miután meghallottuk ezt a sztorit, többet már nem mentünk vásárolgatni."
Hall és Crosbie a saigoni utcasarkon
Maradt tehát a focipálya, ahol két döntetlent ért el a Tornado, 1-1-et játszottak a vietnami U23-as válogatott ellen, 2-2-t pedig a Club Saigon ellen. Vietnamot elhagyva a csapat Hong Kongba, majd Taiwanra utazott. Utóbbi helyszínen óriási sikert aratott a csapat látogatása, 43 ezer néző látta, amint a dallasi csapat 3-2-re megveri a taiwani válogatottat.
1967. december 21-én érkezett meg a csapat Japánba. Chris Bachofner, a Dallas holland csatára szerint felüdülés volt megérkezni a felkelő nap országába: "Japán már akkor is rendkívül civilizált ország volt, nyugati hangulat jellemezte, fantasztikusak voltak a körülmények. Az elmúlt hónapokat követően nagy megkönnyebbülés volt számunkra ez a pár nap. A hotelünk vadiúj volt, minden csillogott és villogott." - mesélte Bachofner. Azért a kalandok így sem maradtak el: "Első este észrevettük, hogy nincsen bár a hotelben. De a szobában volt egy kis hűtő, tele italokkal. Így hát úgy döntöttünk, megdézsmáljuk a készletet és kiszolgáltuk magunkat. Másnap reggel aztán jött egy fickó és ellenőrizte, mit fogyasztottunk, majd kiállított egy számlát. Akkoriban még nem ismertük a minibár fogalmát, így nagyon meglepődtünk. Főleg, mivel szép összeg kerekedett a végére, ez ugyanis egy nagyon előkelő hotel volt"
Crosbie a Tokióban:
.JPG)
A csapat Japánban töltötte a Karácsonyt. Szenteste napján játszottak a japán válogatott ellen. 30 ezer néző előtt 2-1-es vereséget szenvedtek a '68-ban olimpiai résztvevő szamurájoktól. Ezután következett a közös Karácsonyozás. Mindenki húzott egy nevet egy kalapból, aztán megajándékozták egymást. A klubtól pedig mindenki kapott egy hordozható Panasonic rádiót. "Ez akkortájt nagyon menőnek számított." - idézi fel Bill Crosbie. Az amerikai Jay Moore szerint azonban a nagy ajándékozás és a jó körülmények ellenére ez nehéz időszak volt: "Nehéz volt távol lenni a családomtól. Nálunk hatalmas tradicója van a közös karácsonyozásnak. Ez volt az eslő alkalom egész életemben, hogy kihagytam a közös Szentestét. Karácsony első napján hazatelefonáltam Tokióból. Az otthoniak nagyon megörültek nekem, kiabálták egymásnak, hogy 'Jay van a telefonnál'. Ez volt az egyetlen pillanat az egész túra során, amikor nagyon erős honvágyam volt. Egyébként nagyon élveztem a kalandot."
Hát még mennyire élvezhette Bill Crosbie, aki a Japánban töltött esték során egy furcsa randevúba is belekeveredett: "Egyik este a hotel éttermében észrevettem egy gyönyörű japán lányt. Elképesztően szép volt. Szemeztem vele, aztán üzenetet váltottunk. Megbeszéltük, hogy találkozunk a bejáratnál. Felsiettem a szobámba és kicsíptem magam. Mire visszaértem, ő már egy másik lány társaságában várt rám. Nem értettem a helyzetet, de úgy voltam vele, jól van, akkor szólok az egyik csapattársamnak. Mire visszaértük, már hárman voltak. Mikor rákérdeztem a dologra, a lányok elmondták, hogy Japánban az első randik során mindig jelen kell lennie egy kísérőnek, egy gardedámnak."
Az izgalmas Japán estéket követően újév napján a Fülöp-szigetekre utazott a csapat, ahol a helyi válogatottat oktatták egy 10-0-ás győzelem során. Utána pedig Ausztrália következett. Két vereséget és egy győzelmet követően továbbálltak Új-Zélandra, ahol két meccset játszottak (1 vereség, 1 döntetlen). Majd január 31-én megérkeztek Fidzsire, azt követően pedig Tahitire, a "földi paradicsomba". Fidzsi válogatottját 10-2-re verték.
.JPG)
"Hihetetlenül nagy vendégszeretettel fogadtak minket Fidzsin. A helyiek nagyon pozitívak és mosolygósak voltak. Amikor gólt rúgtunk a csapatukat, ugyanúgy ünnepeltek minket, mint a sajátjaikat." - mesélte Jay Moore. Meseszerű környezetben lakott a csapat mindkét szigetországban, Fidzsin és Tahitin is a tengerparton szálltak meg, a pálmafák árnyékában. A játékosok elmondása szerint az ég hihetetlenül kék volt, az óceán hullámai pedig zöldeskék színben nyaldosták a finom homokú tengerpartot.
"Fidzsin egy nagyon kedves helyi család vendégelt meg minket a tengerparton." - mesélte Bill Crosbie. "Egy bungalóban laktak. Szerintem még sosem láttak ennyi fehér embert egyszerre. De hihetetlenül szívélyesek voltak. Főztek ránk, italoztak velünk, elképsztően békés volt minden. Ez volt az egész túra során a legboldogabb pillanatunk. Az utolsó napon úgy éreztük, valahogy meg kell hálálnunk ezt a vendégszeretetet. De a pénzünknek ott nem látták volna hasznát, mivel nem volt jelentősebb értéke, jórészt cserekereskedelem zajlott. Így hát ajándékot adtunk: készítettünk egy közös fényképet, majd odaadtuk nekik a polaroid kamerával együtt. Abba persze már nem merek belegondolni, mi történt, amikor elfényképezték mind a hat képet, amit ez a fényképezőgép tudott. Nem hiszem, hogy 1968-ban Fidzsin olyan sok polaroidfilmet tudtak volna vásárolni." - nevetett Crosbie.
A földi paradicsom elhagyása után a végéhez közeledett a földkörüli túra. A Dallas Tornado Közép-Amerikába utazott, ahol március elején Costa Ricában és Hondurasban léptek pályára. A holtfáradt csapat három vereséget szenvedett és egy döntetlent ért el. Ezután következett a visszatérés Dallasba. Nyolc hónapot, 26 országot és 32 mérkőzést követően hazatért a Dallas Tornado.
Az NASL első szezonja nem sokkal a hazatérést követően kezdődött el. A Dallas borzasztóan szerepelt. "Mindenki pokoli fáradt volt a túra után. Mind fizikálisan, mind mentálisan kizsigerelt minket a hosszú utazás. Szakmailag nem ez volt a legjobb felkészülési mód az első szezonra." - mesélte Bill Crosbie.
A Dallas Tornado az 1968-as NASL-szezon kezdete előtt:
A Tornado 32 mérkőzés alatt csak 2 győzelmet könyvelt el, 4 döntetlen és 26 vereség mellett. Az NASL 1984-ig íródó történetében egyetlen csapat sem szerepelt ilyen rosszul. A világkörüli turné miatti hírverés miatt az első meccseken még megvolt az érdeklődés, de a vereségek után elpártoltak a nézők. Az amerikai Jay Moore ennek ellenére azt mondja, a csapat nem bánta meg a világkörüli utat:
"Ha tehetnénk, már holnap újra útra kelnénk. Ez a 8 hónap megváltoztta az életünket. Nem lehet ezt máshogy megfogalmazni. Istenem, csodálatos életünk volt..." - mondta.
Bill Crosbie hozzátette:
"A feleségem mindig azt mondja, egy igazi testvériség volt a Dallas Tornado. A közös kaland testvérekké tett minket, egy család lettünk."
Lamar Hunt és Bob Kap közös álma, a Dallas Tornado 1981-ig tartott ki. 14 év alatt egy bajnoki címet szereztek. A bajnokcsapatnak még egy magyar származású játékosa is volt, Benedek János személyében, akit az amerikaiak Jim Benedek néven ismertek. A budapesti születésű labdarúgó amerikai válogatottságig is eljutott. A Tornado 1981-ben, pénzügyi veszteségek miatt szűnt meg. Lamar Hunt dollármilliókat bukott a csapaton. Ezt követően 15 évig nem volt profi labdarúgócsapat Dallas városában. Hunt azonban nem adta fel az álmát, miszerint sikerre viszi az amerikai labdarúgás ügyét: a '90-es években alapító tagja lett a Major League Soccernek. 2006-ban, 74 éves korában hunyt el.
A Dallas Tornado utódjának ma az MLS-ben szereplő FC Dallast tekintik, a csapat stadionját Lamar Hunt szobra őrzi.
A cikket az NASLjerseys.com visszaemlékezése és a BBC World Football műsora alapján készítettem.
