Július utolsó hetében (azaz múlt héten) rendezték a Seattle Sounders-Los Angeles Galaxy rangadót az MLS-ben. A mérkőzést megelőzően a Sounders utoljára március végén kapott ki hazai pályán. Nos, ez a sorozat megszakadt, miután meglepően sima, 3-0-ás vereséget szenvedtek a kaliforniaiaktól. A Clint Dempsey és Landon Donovan párharcaként beharangozott mérkőzésen tehát Donovan örülhetett. De nem csak a győzelemnek, hanem annak is, hogy góllal és gólpasszal járult hozzá a diadalhoz. Ő lett a hét játékosa!
Amikor ezeket a sorokat írom, akkor már tudjuk, hogy minden idők legjobb amerikai játékosa, Landon Donovan a szezon végén szögre akasztja a cipőt. Az MLS örökös gólkirályaként és az amerikai válogatott gólrekordereként hatalmas űrt fog maga után hagyni. Karrierjének utolsó alapszakasz-meccsét egyébként épp az ellen a Seattle Sounders ellen fogja játszani, melyet a múlt héten leiskolázott.
A Sounders ellen Donovan parádésan játszott. Passzai és átadásai 92 százalékos pontossággal találták meg a címzettet, ez pedig rendkívüli mutatónak számít a támadó középpályás posztján. Donovan az öregedésével élcelődők kritikáira is rácáfolt, hiszen a támadás mellett a védekezésbe is besegített, három alkalommal tisztázott a saját kapuja előtt. De hagyjuk a statisztikákat, jöjjön a lényeg: A mérkőzés 8. percében a forduló talán legszebb góljában működött közre, amikor egy csodálatos, tankönyvbe illő támadás befejezéseként lekészítette a labdát csatártársának, Gyasi Zardesnek:
Zseniális gólpassz volt, a védőket és a kapust is megtévesztette azzal, hogy nem a lövés mellett döntött. Donovan minden rutinja benne volt ebben a megoldásban. Hasonlóan rutinos volt a gólja előtt is: a 18. percben Marcelo Sarvas tört be a Seattle tizenhatosa elé, majd kapura lőtt, a lövés után kipattanó labdát Donovan értékesítette. Érdemes megnézni a gól előtt Donovan helyezkedését: már akkor sprintelni kezd a kapu felé, mikor Sarvas lábát még el sem hagyta a labda, mintha előre tudná, hogy mi fog történni. Zseniális!
A Galaxy a Seattle 3-0-ás kiütését követően hazautazott Kaliforniába, hogy a Seattle nagy riválisát, a Portland Timberst is egy alapos zakóban részesítse. A "favágók" 3-1-re kaptak ki Los Angelesben. A szintén a múlt héten rendezett mérkőzésen Landon Donovan ismét gólpasszal jelentkezett: a Portland jobbhátvédjét megszédítve varázsolta Robbie Keane fejére a játékszert:
Donovan utóbbi időben mutatott játékát látva nehéz lesz megbarátkozni a gondolattal, hogy jövőre már nem láthatjuk őt a pályán. Döntése azonban érthető: játékosként elért mindent, amit reálisan elérhetett. Ő hazája legeredményesebb játékosa a nemzeti mezben és a bajnokságban is. Olyan csúcsokat ért el, melyek távozása után sokáig érintetlenek maradnak. Örüljünk annak, hogy cirka 3-4 hónapot még láthatjuk őt a pályán. Személy szerint én nagyon várom, hogy legközelebb milyen varázslattal áll elő...
Júliusban a hét játékosai voltak:
1. hét: Tim Howard
2. hét: Dillon Powers
3. hét: Benny Feilhaber
4. hét: Graham Zusi
5. hét: Landon Donovan
2014 LEGJOBB JENKI JÁTÉKOSAI:
január: CHRIS WONDOLOWSKI
február: TIM HOWARD
március: MICHAEL BRADLEY
április: CLINT DEMPSEY
május: LANDON DONOVAN
június: CLINT DEMPSEY
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.