Múlt hétfőn az MLS-ben szereplő Toronto FC bejelentette, hogy leigazolta a Juventus 21-szeres olasz válogatott játékosát, a mindössze 28 esztendős Sebastian Giovincót. A Jozy Altidore-t már korábban bezsákoló TFC ezzel az MLS történetének egyik legjelentősebb transzferét hajtotta végre. Korábban soha nem sikerült ilyen fiatalon megszerezni egy topkategóriás ország válogatott játékosát. Ráadásul topklubból. Jelenleg is folynak a tárgyalások arról, hogy Giovinco nyáron (szerződése lejártakor) csatlakozik a Torontóhoz, vagy kompenzáció fejében már januárban el tudják-e hozni a Juventustól.

De ki is az MLS új szupersztárja, ez a fiatal, csendes fickó, akinek vállát hamarosan hatalmas felelősség nyomja majd? Őt is igyekszik most közelebb hozni hozzánk Benedicto, az Azzurri bloggere. Tehát vendégposzt következik, fogadjátok sok szeretettel!

Sokféle megosztó játékos létezik a futballpályákon. Akadnak az olyanok, mint Mario Balotelli és Luis Suárez, akiknek zseniális adottságait senki nem vitatja, de mentalitásukkal, infantilis vagy balhés viselkedésükkel, esetleg durva szabálytalanságaikkal rendesen megosztják a közvéleményt. Van aztán az a típus, akiknek nem derogál például minden további nélkül egy nagy riválishoz igazolni a nagyobb pénzért, ami szintén sok szimpatizánsból vált ki ellenérzéseket – lásd Zlatan Ibrahimovic. Mégis, többségben talán azok vannak, akik nemes egyszerűséggel a teljesítményük okán szolgáltatnak állandó vitatémát még saját csapatuk szurkolóinak körében is. Sebastian Giovinco ez utóbbi csoporthoz tartozik.

Egyértelmű, hogy kevés olyan labdarúgó akad a mai futballelitben, a világ topklubjainak körében, aki annyira megosztaná még saját csapatának szurkolóit is, mint Sebastian Giovinco. Az Atom Hangya mindezt ráadásul balhék, szurkálódó nyilatkozatok, vagy éppen kedvetlen játék, rossz mentalitás nélkül érte el, mégis ott tartunk, hogy ha véleményt kérünk róla 100 Juventinótól, szinte garantáltan 50-50 választ kapunk pozitív és negatív oldalra is. De akkor mégis kicsoda Sebastian Giovinco? Egy méltatlanul alulértékelt klasszis? Vagy épp ellenkezőleg, egy túlhype-olt, de valójában középszerű játékos? Egy szunnyadó, későn érő zseni? Egy örök ígéret? A következőkben megkísérlem bemutatni Sebastian Giovincót, a játékost, Giovincót, az embert, valamint Giovincót, a Toronto új támadóját, és bár válaszokat nem ígérek a fenti kérdésekre, bízok benne, hogy a végére minden MLS-rajongónak tisztább képe lesz arról az aprócska, mégis nagy hullámokat gerjesztő figuráról, aki nyártól az amerikai bajnokságot színesíti majd – annak egyik legnagyobb, egyben legdrágább kérdőjeleként.

SZÜLETETT "JUVENTUSBAN"

Nem sokkal azt követően, hogy 2012. júliusában visszatért a Juventushoz, egy internetes fórumon olvastam Giovincóról egy véleményt, ami valahogy így hangzott:

„Várható volt, ideje is volt már, itt van a helye. 25 éves, abból 25-öt Juvésként élt le. Majdnem pólyában igazoltuk le először, azóta itt játszik, és oké, kölcsönadtuk pár évre, de róla tényleg elhiszem, hogy Juvés volt a pizsije, Juvés volt a fogkeféje, meg az alsógatyája is, mert a csapattal élte le szó szerint az egész életét. Igazából nem is Torinóban, hanem Juventusban született.”

Bár ez az állítás annyiban sántít, hogy Seba családja Milan-szurkoló volt, így a gyerekkori közeg nem mutatott éppen a Juve felé, az tény, hogy alig 9 éves volt, amikor bekerült a klub utánpótlás-csapatába, az azóta eltelt szűk 20 évben pedig csupán 3 évet töltött a Juventustól távol, kölcsönjátékosként.

Giovinco tehetsége hamar feltűnt a Juventus illetékeseinek, elsőként talán a 2005/2006-os szezonban, amikor a Primavera csapattal (Olaszországban az ificsapatokat a Primavera szóval nevezik meg, aminek jelentése egyébként tavasz) megnyerte az ifiknek kiírt bajnokságot, valamint a nívós, nemzetközi csapatokat is felvonultató Viareggio-kupa döntőjéig menetelt a gárdával, ahol akkoriban rajta kívül például Claudio Marchisio vagy Domenico Criscito is szerepelt.

Akövetkező szezonban már a Serie B-ben szereplő felnőtt csapat keretéhez tartozott, de még csak tartalékként számoltak vele, miközben folyamatosan pallérozódott tovább a Primaverában. Az idény végén bemutatkozhatott a Serie B-ben is, 3 meccsen összesen 125 percet kapott.

Következő lépésként Giovinco egy évet töltött el kölcsönben az Empolinál, a szezon végén kieső csapatban 37 meccsen 6 gólig és 4 gólpasszig jutott. Jó teljesítményének hála 2008-ban vissza is tért a Juventushoz, ahol összesen 4 gólt és 9 gólpasszt jegyzett, mielőtt 2010-ben újra kölcsönbe került – ezúttal a Parmához.

Egyéni szempontból karrierje eddigi csúcspontja volt a Sonkásoknál eltöltött két idény, főleg a második szezon sikerült kiemelkedőre: akkor 15 góllal és 17 gólpasszal repítette a 8. helyig a csapatot. A szárnyalásnak meg is lett az eredménye: kerettag lehetett az Eb-döntőt játszó olasz válogatottban, valamint Antonio Conte vezetőedző hathatós közbenjárására visszatérhetett nevelőegyesületéhez.

Három torinói szezonja teljesen ellentétes képet mutat. Első idényében Conte alapemberként számolt vele, 42 meccsen adta meg neki a lehetőséget, amivel a szezonban a legtöbbet foglalkoztatott Juve-csatár volt – igaz, ennek fényében a 11 gól kicsit kevésnek tűnik. Második szezonjában már fordult a kocka: Carlos Tevez és Fernando Llorente érkezésével szinte teljesen kiszorult a kezdőből, bár végül összeszedett 30 pályára lépést, de ez alig 1000 percetjelentett, egyetlen találkozót sem játszott végig, és csupán 2 gólig jutott. Idén sem sokat változott a helyzet: Massimo Allegri is abszolút perememberként számol vele, 11 fellépés során még 3 meccsnyi játékidőt sem kapott a pályán.

Jelenlegi formájáról éppen ezért nehéz is véleményt formálni, hiszen gyakorlatilag 1,5 éve nincs játékban. Legutóbb a Hellas Verona elleni kupameccsen kapott több lehetőséget, akkor kezdőként játszva villogott, 2 góllal és egy kiharcolt 11-essel vette ki a részét a 6-1-es győzelemből.

Mégis, sikeresség szempontjából messze legjobb időszaka a torinói, hiszen két bajnoki címet és két Olasz Szuperkupát zsebelt be a csapattal, előbbiből ráadásul jó eséllyel még idén is behúz egyet. Mindez egyáltalán nem fest rosszul egy játékos CV-jében, de játékperceit és csapaton belüli reménytelen helyzetét látva könnyen megérthetjük, miért szánta el magát a váltásra.

A LENDÜLETES ATOMHANGYA

Játékstílusát tekintve Giovinco elsősorban sebességére és technikai tudására igyekszik építeni. Mivel borzasztóan aprócska játékosról van szó, alacsony súlypontjával, gyors mozgásával, cseleivel sok gondot tud okozni a védőknek. Éppen testi méretei miatt viszont gyakorlatilag teljesen haszontalan, amikor a védőkhöz közel játszatják, hiszen többnyire szó szerint lepattan róluk. Giovinco akkor tud jó teljesítményt nyújtani, ha szabadabban mozoghat a pályán, mélységből megindulva vezetheti rá a labdákat a védőkre, akiket így a lendületét és cseleit kihasználva meg tud verni. Ugyanígy rengeteg szabadrúgást is ki tud harcolni, amikhez aztán nyugodt szívvel oda is lehet állítani, mert a rúgótechnikája egészen kiváló. 4-3-3-as vagy 4-2-3-1-es rendszerben érzi a legjobban magát, lehetőleg a bal szélen, ha pedig megkapja a szükséges szabadságot, nagyon veszélyes tud lenni a kapu előtt és előkészítésben is.

Ha szigorúan a képességeit vesszük figyelembe, Giovinco kivételes játékosnak számít. Kevés ilyen technikás játékos akad a mai topfutballban, a labdával kiválóan bánik, cselezni nagyszerűen tud, egy az egy ellen szinte verhetetlen. Legnagyobb hátrányát természetesen a testi paraméterei jelentik, amiken, ezt kár is tagadni, általában nem tud túllépni. A betömörülő, védekező csapatok ellen sokszor tehetetlen, legfeljebb beívelésekkel operálhat, de ha levegőhöz jut, képes kamatoztatni kivételes adottságait.

MELLÉ ERŐTELJES CENTER, MÖGÉ LABDASZERZŐ KELL

Az ideális csatártárs számára éppen ezért egy tipikus erőcsatár, egy nagydarab, fizikálisan erős, jó felépítésű center, aki a helyezkedésével és a játékával is lefoglal legalább két védőt. Egy ilyen tank mellett minden kreatív támadó élvezheti a játékot, hiszen míg a center leköti a védők figyelmét, addig azok kevésbé foglalkozhatnak a támadásban nagy sebességgel, általában labdával megérkező társra, aki ezzel területhez jut, amiből vagy gólhelyzetet alakít ki, vagy a középen helyezkedő társat próbálhatja meg helyzetbe hozni.

Jozy Altidore éppen ezért tökéletes társa lehet a jövőben Giovincónak. A robusztus, erőteljes testfelépítésű center tökéletesen passzolhat Gio mellé, ha megfelelő munkát tud majd elvégezni a védők gyűrűjében, jelentősen megkönnyítheti olasz kollégája helyzetét. Giovinco ezt kihasználva kamatoztathatja majd a képességeit és képes lehet kihozni magából a legjobbját – ehhez viszont vitán felül nagy szüksége lesz Altidore jó formájára is.

Hasonlóan fontos lesz majd számára Michael Bradley szerepe is. Il Generale - ahogy a Olaszországban becézték Bradley-t - a középpálya stabilizálásával kulcsszereppel bír a Torontóban, de Giovinco érkezésével ez még hangsúlyosabb feladat lesz. Ahhoz ugyanis, hogy meglegyen a kellő tér az Atomhangya előtt, nem csak egy erős centerre lesz szüksége, hanem egy labdaszerző, fáradhatatlan középpályásra is a háta mögött. Bradley gyakori labdaszerzései után az elcsent játékszerrel gyorsan indíthatja majd a visszalépő Giovincót, aki kreativitásával kihasználhatja a hirtelen labdaszerzés miatt szabadon hagyott területeket. Ráadásul az amerikai jelenléte bátrabbá teheti Gio előrejátékát, hiszen egy esetleges labdavesztés után tudja, lesz ki biztosítson mögötte.

Az már sokkal érdekesebb kérdés, hogy mennyire tud majd alkalmazkodni az MLS által támasztott követelményekhez. Az észak-amerikai bajnokság az ország hatalmas méreteivel, a számos időzónával különleges kihívást jelent bárki számára, mindez pedig egy sportolónál, akinek hétről hétre csúcsteljesítményt kell nyújtania, különösen felértékelődik – pláne, ha az illető korábban teljesen más környezetben, a dolce far niente (olasz kifejezés, jelentése: édes semmittevés; nagyjából a spanyol szieszta olasz megfelelője) világában élet le egész életét. Szinte biztos, hogy időbe fog telni, mire Giovinco megtanul alkalmazkodni a körülményekhez – a hosszú repülőutakhoz, a rövid pihenési, regenerálódási időhöz, és az ennek következményeként fellépő feszítettebb munkatempónak. Kicsi ember lévén sosem fizikális állapotával hódította meg a futballpályákat, ami eleinte minden bizonnyal gondot okoz majd neki a Torontónál is. Szüksége lesz erősítő edzésekre, de ami a legfontosabb: türelemre és időre, hogy felvegye az amerikai ritmust.

A bajnokság keményebb stílusával még komolyabb gondjai lehetnek. Futni remekül tud, e téren biztosan nem lesznek gondjai – azért azt jegyezzük meg, hogy a 90 perces hajtás nem neki való. Ütközéseknél viszont teljesen használhatatlan, testfelépítéséből következőleg még a kisebb védők is egyszerűen elnyomják. Bár elvileg így sok pontrúgást tudna kiharcolni, de sokszor előfordul, hogy egyértelmű szabálytalanságokat sem fújnak le vele szemben. Ugyanis egyszerűen úgy gondolják a bírók, hogy egy ekkora ember bármilyen szellőtől felborul. Az amerikai játékvezetők pedig híresen engedékenyek a kemény játékot illetően, így ezen a téren érdekes kihívás elé néz a kistermetű olasz.

CSÖNDES SRÁC, ENYHE KISEBBSÉGI KOMPLEXUSSAL

Giovinco emberi oldaláról nem igazán lehet negatívumokat elmondani. Szimpatikus, szerethető figuráról van szó, akit többnyire kedvelnek a szurkolók – akik mégsem, azoknak sem a személyével, hanem a teljesítményével van gondjuk. Giovinco egyébként sincs sokat a reflektorfényben, ez legutóbb talán a Juvéhoz való visszatérése idején fordult elő vele. Alapvetően csöndes, visszahúzódóbb játékos, nem hallani minden héten pletykákat a magánéletéről, nincsenek balhéi, összességében: keveset hallani róla. Az elmúlt 1,5 évben sem reklamált vagy lázadozott – legalábbis nyilvánosan –, amiért alig kap lehetőséget, csöndben vár, és amikor lehetőséget kap, teszi a dolgát. Amikor mégis megszólalt, igyekezett a szurkolókat szívvel megszólítani, tehát egy szó, mint száz: rendkívül pozitív személyiségről van szó.

Mégis, mindennek ellenére az embernek folyamatosan az az érzése vele kapcsolatban, hogy valami itt nem illik a képbe. Kicsit jobban megismerve és megfigyelve pedig elég egyértelműnek tűnik, hogy Giovinco egész életében enyhe kisebbségi komplexussal küzdött. Ennek alapja természetesen a testmagassága, hiszen apró termete miatt világéletében a viccelődések középpontjában állt, amik, még ha nem is voltak rosszindulatúak, nyomot hagynak az emberben. Seba láthatóan mindig nehezen tudta kezelni ezeket a helyzeteket, a komplexusa pedig ráragadt az élet minden területén: ezért húzódik vissza, ezért ilyen csöndes, ezért nem hallani róla szinte semmit a sajtóban. Nem igazán szereti, ha a középpontban van, nem fér össze vele a csillogó életmód – ugyanakkor mint a legtöbb kisebbségi komplexusos embert, őt is borzasztóan fűti a bizonyítás vágya, amit jobb híján – szerencsénkre – a pályán próbál megvalósítani.

A LEGJOBBAN FIZETETT OLASZ

Ha a hírek igazak, Sebastian Giovinco marketingdíjakkal együtt nagyjából 7 és fél millió dollárt (kb 6,5 millió eurót) fog keresni a Torontonál. Ezzel az összeggel egy csapásra az MLS legjobban fizetett labdarúgója lesz (Kaká 7,2 millió dollárt keres az Orlando City-nél), egyben ő lesz a legjobban kereső olasz focista széles e világon. Miközben ezt meglehetősen ferde szemmel nézik az olasz csapatok szurkolói – köztük én is –, egyértelmű, hogy a kanadai csapat komoly teljesítményt vár el a nagy halom pénzért cserébe, de hogy képes lesz-e Giovinco megfelelni a felfokozott elvárásoknak, az egy olyan kérdőjel, amit most még szinte lehetetlen felkiáltójellé egyenesíteni.

Első idényében Giovincónak nem lesz könnyű dolga, ha vissza akarja fizetni a belé fektetett bizalmat, no meg pénzt. Ahogy fentebb is írtam, a számára szokatlan körülményekhez való igazodás jó eséllyel igénybe vesz majd 1-2 hónapot nála, és csak ezt követően tud majd teljes erejével a játékra koncentrálni, így fél év is könnyen eltelhet, mire formába lendül. Giovinco karrierje újabb, talán utolsó fordulópontjához érkezett: bár valószínűleg már sosem lesz belőle európai sztárjátékos, Torontóban lehetőséget kap rá, hogy kitörjön az örök tehetség státuszból. Ehhez időre, és mindenekelőtt nagy-nagy adag bizalomra lesz szüksége, mivel akkor tud igazán jól teljesíteni, ha maximálisan érzi edzője törődését, így tehát bárhogy végződik is az Atom Hangya amerikai kalandja, Greg Vanney vezetőedzőnek mindenképpen nagy szerepe lesz benne.

Ha viszont a fenti tényezők klappolni fognak, Giovincónak minden esélye meglesz rá, hogy új helyen, új csapatban, de végre megmutassa képességeit a világnak. Igazi áttörést talán a második szezonja hozhat számára, de kis szerencsével már első idényében is képes lehet 5-10 gólra és legalább ugyanennyi gólpasszra. Hogy pedig végül elfelejtődik, vagy az MLS egyik legnagyobb sztárjává növi ki magát, az már csak rajta múlik.

Sok sikert, Formica Atomica!

Benedicto
azzurri.co.hu

LÁJKOLJÁTOK AZ AZZURRIT A FACEBOOKON! ;)